Tofino falvába, a Vancouver-sziget nyugati partjára készült a kiváncsi fiú. Kajaktúrára s esőerdőkre vágyott. Reggel hétkor vasvillával föltámasztotta a szemét s fölkerekedett. A sziget szívében, az Alberni-fjord partján, Port Alberniben pihent meg először. 

A kissé unalmas halászvárosnak egy előnye mindenképp van: percek alatt kiérhetünk a plázákból a vadonba és a friss levegőre. Szomszédságában hegy, erdő, folyó, tó és óceán is megtalálható.

Osztán újra útra kélt a legény. Bökött egyet a tenyeribe s elgondolta, hogy visszatérül a fő kocsiútra, de nem annál a kereszteződésnél, ahol idegyüvet letért. Hát nagy döbbenetére úgy elvétette az irányt, hogy először észre sem vette. Kereste a Tofino felé irányító táblákat, de nem tanálta. Meghibázott az eszében. Csak ment, mendegélt, isten se tudja, merre. Egyszer csak elért egy váratlanul lejtő, beláthatatlan jobbkanyarhoz a mező szélin. De a fiú nem vette észre, s suhant tovább egyenesen egy erdőszéli bekötőútra. Szerencséjére senki nem keresztezte őtet, nem esett bántódása.

Majdan egy zsákfaluhoz ért, mintegy tíz-tizenöt percnyi kocsikázást követően. Ekkor belátta, jobban teszi, ha visszafordul. Bosszankodott, szentségelt ám torkaszakadtából, hogy nem jött meg az esze korábban. Vége-hossza nem vót a zúgolódásnak. Végül csak rátalált a helyes irányra, Tofino felé.

Egyszer csak beért a látványos, szakadékokkal teli hegyvidékre. Az út kanyargott-hullámzott, buktatót kacskaringó követett. Addig-addig élvezte a legény a vezetést, míg utol nem ért néhány hosszú teherszekeret.

Délelőtt tizenegy óra után nem sokkal érkezett meg Tofino falvába, a Csendes-óceán partjára. Soha jobbkor. Épp indult egy kajaktúra. Még egy zsák diót sem törhetett meg. Gyorsan vásárolt némi ennyivalót a túrára, megfizette a hetvenkilenc dolláros illetéket, oszt megkapta neoprén öltözékét.  

A túra elméleti oktatással kezdődött, amelybe több páciens bekapcsolódott. Egy kétszemélyes kajakot választottak nekem, evezőstársként pedig egy Londonban élő ausztrált. A csoport a Clayoqout Sound (ejtsd: kléjókvót sáund) egyik szigetére készült. A sound nagyobb és mélyebb öblöt jelent.

Egy fogadó Tofinóban

A tapasztalt, világlátott vándorlegény könnyedén ülte meg a kajakot s többedmagával követte a vezetőt. Hogy, hogy nem, egy hidroplán fölszállópálya került eléjük. Épp lódult neki egy pilóta, ezért hát a pálya szélén várakoztak. Miután elsuhant a repülő, továbbhajtottak. Vajon mi történik akkor, amikor a pálya közepén evezve hirtelen megjelenik az égben egy leszállni kívánkozó hidroplán – töprengett a legény.

A hidroplán óriási népszerűségnek örvend British Columbiában. A rengeteg, közúti és vasúti összeköttetéssel nem rendelkező települést a polgárok csak íly módon közelíthetik meg. Különösen igaz ez a szigetvilágra. Dehát logikus, mert egy hidroplán leszállónak nem kell pályát építeni, a víz pedig adott.

Amint átalértek a veszélyes zónán, a feneketlen öböl kis szigetei körül lapátoltak. Közben egy kiváncsi fóka csatlakozott a társasághoz, de nem kísért sokáig.

Clayoqout Sound, kajak parkoló a Meares szigetnél

No, ez még semmi. Félórás kajakozás után kikötöttek Meares-szigeten (ejtsd: méresz), s kezdetét vette egy őserdei gyalogtúra az ezerötszáz éves vörös cédrus irányába. Pallókon, mohával átszőtt ágak között, lehántolt kérgű fákat kerülgetve lépegettek a dzsungelben. 

A fakéreg hántolása az őslakosok hagyományához köthető. A kérget egykor ruhák és használati tárgyak készítéséhez használták fel.

A Meares-szigethez egy különös történet kapcsolódik. Egy engedéllyel rendelkező fakitermelő ki akarta vágni a fákat, de az őslakosok, a Nuu-chah-nulth indiánok (ejtsd: núcsánölsz) blokádot építettek, mondván hogy ez az ő területük, majd feljelentették a csákót. A bíróság úgy határozott, hogy addig nem folytatódhat a fakitermelés, amíg döntés nem születik az ügyben. Még ma is várnak.

A hír hallatán az indiánok örömükben tüzet gyújtottak, reggelig táncoltak, énekeltek, ment a dínomdánom. Ha tovább táncoltak-énekeltek volna leégették volna az egész erdőt.

Clayoqout Sound, kajakosok a szorosban

No de a legény kalandjának még nincs vége. A foghíjas pallóút végén rátaláltak a hatalmas öreg vörös cédrusra. Az olyan széles vót, hogy nem látták a fától az erdőt. Az összes túrázó eltátotta szemét-száját, próbálták átölelni a fát minden siker híján. Szép példány vót, annyi szent. Nem messzi ágaskodott egy másik cédrus. A törzsében kialakult tágas odúba a legény is bebújt, hátha rálel a gyémánt félkrajcárra.

Meares Island, óriás cédrusfa

Meares sziget, a legóriásabb cédrusfa

Odakóboroltak a kajakokhoz, majd kis szigeteket megkerülve, egy enyhe ellenszélben lapátoltak vissza Tofinóba. A legény bódorgott egy kicsit a parányi faluban, majd fölkereste a homokos Chesterman Beach-et a Csendes-óceán partján. Az úton táblák jelezték a menekülési útvonalat szökőárak esetén, de hiába. A legény nem ijedt meg, szinte az óceán karjába szaladt. Gazdagék kakassarkon forgó palotái között érte el a felhős partszakaszt. Amint a fiú végignézett azon a roppant nagy vízen, elborzadt belé, nem látta sem szélit, sem hosszát.

Oszt bepattant a szekeribe s meg sem állt a Pacific Rim Nemzeti Parkig. 

Ez egy esőerdő az óceán partján, kopasz sasok és hatalmas csigák otthona. A természet óvása érdekében kizárólag pallóutakon lépdelhetünk, melyek colos fenyők és vörös cédrusok tövében, illetve óriási páfrányok és mohák között kanyarognak. A fák elég sűrűn ágaskodtak ki a földből, a zöld és a barna árnyalatai domináltak, no meg a fülledt klíma. 

Pacific Rim Nemzeti Park

Közeledett a napnyugta, ideje vót szállást keresni. Vadkempingezés végett a közeli Ucluelet-öbölre esett a fiú választása. Kiszállott a kocsiból, hogy föltérképezze a terepet, de látja ám, hogy egy nagy-nagy kiéhezett fekete medve egy erdő széli ház mellett eledel után kutat. A legénybe kissé belészakadt a madzag. Vigyázott, nehogy megmoccanjon s észrevegye őt a medve. Még a lélegzetét is visszafojtotta. Elgondolta, hogy ez a hely nem a legmegfelelőbb az éjszakázáshoz. Nem vót maradása.

Mackósajt után kutató mackó

Negyed órányi újabb autózást követően a hegyek által körbeölelt Kennedy-tónál állt meg. Gondolta, megfürdik a csillogó tóban, de az olyan hideg vót, hogy méterekre a víztől vacogni kezdett. Közben a helyi horgászok hazaballagtak, a legény pedig uccu neki, megvetette ágyát az autójában: hátradöntötte az anyósülést s fölhúzta az ablakokat, hogy a mackó ne érezze meg a hátsó ülésen raktározott ennyivalók illatát. Majd elszenderedett.

Bizony mondom, s ha nem mondom, úgy is elhihetitek, az éjszaka közepén a legény némi neszt hallott a kocsi körül,  de mivel nem döngött a szekér s nem tört be az ablak, lenyugodott.

Kennedy-tó

Na, megvirradt a másnap. A pitymallat ébresztette a legényt. Szerencsére épen tanálta a szekerit. Osztán fogta magát s nem engedte el. Elindult hát Nanaimo ellen, hisz vancouver-szigeti kalandja a végéhez közeledett.

Persze útközben több helyen megpihent, mint például a Kennedy-tóba ömlő Walley Creek egyik zuhatagánál. Még odébb a MacMillan Park esőerdejében, a nyugodt vízű Cameron-tó otthonában. Na hát az a tó olyan szép vót, hogy annál szebbet tán pingálni se lehetne. 

Ez a park bemutatja, milyen lehetett Vancouver-sziget, mielőtt az európaiak betették volna a lábukat. Nevezetessége a három méter átmérőjű amerikai duglászfenyő. Szépek ezek az érintetlennek tűnő parkok. A természetre van bízva minden. Sok kidőlt vagy kiszáradt fát láttam, de nem hordják el ezeket. A termeszekre, valamint az élősködőkre bízzák a dolgot.

Cameron-tó

Eztán a fiú Nanaimóba hajtott s leadta a szekerit a kölcsönzőben. Oszt egy komppal visszakerült Horseshoe Baybe, az anyaföldre. Ekkorra mán dülledt a legény szeme az éhségtől. Huncut dolog az éhség, követi az embert. Mivel a gulyáslevest nem ismerik errefelé, de egyebet sem, kipróbálta hát a kanadai fish & chips-et. Nem csalódott, azt kapta, amit egykoron Angliában. Úgy jó lakott, alig bírt szuszogni. Nem érdekelte a Vancouverbe tartó buszok menetrendje, élvezte a tengeri kilátást a fogadó teraszáról. Osztán amint viszontlátta vendéglátó komájátát Vancouverben, elbeszélte történetét töviről hegyire.