Fölkerekedett a kiváncsi legény Vancouver-sziget felé, hadd lám, mi isten csudája lehet ott. Igazából a természet, a vadon, no meg az óriás kardszárnyú delfinek izgatták őtet. Hajnalhasadtakor ébredt, fájdalmak közepette. Az előző napi mászástól izomláz gyötörte, de a reggelire tálalt frissen sült cipó elvette figyelmét a bajról.

No de osztán nekicihelődött, fölkapta a batyuját, majd tömegszekérrel elhajtatott Vancouverből Horseshoe Bay-be, a hajók állomásához. Innen szelte át sirályhadak kíséretében a napsütötte, békés tengert a szigeten fekvő Nanaimoba. Hiába az előző napi beszéd, szekérkölcsönzős felebarátja nem tartotta be ígéretét. Nem gyütt elibe a legénynek a kikötőbe, aki így hát út menti távbeszélő készülékkel teremtett kapcsolatot. 

Hordozható készülékkel nem teremthetett, hisz az európai GSM rendszer nem működött Kanadában.

Horseshoe Bay kikötője

No de osztán ráleltek egymásra. Elvágtattak a szekérkölcsönzőbe, melyet egy távolra szakadt szegedi származású, ám magyarul nagyon keveset beszélő uraság birtokolt. A legény keze közé vette a varázsjármű kormányát, mely nem vót más, mint egy tizenéves Oldsmobile Alero.

Útközben előszőr Campbell Riverben pihent meg a Georgia-szoros partjánál. Nem tehetett másként, a civilizáció alig hatolt ennél északabbra. A legény szusszant egy csöppet, bejárta a vízpartot, majd tovaindult. Két órát kocsikázott hetedhét országon át, az üveghegyen túlra, a vasorrú bába házán egy sánta arasszal innét, az esős Port McNeillbe. Itt lepte meg őtet az este. Tüstént szállásért kopogtatott, de eleinte nem kísérte szerencse. Végül egy kínaiak által működtetett fogadóba lépett be.

– Adjon Isten jó estét!
– Adjon Isten magának is. Mi járatban van?
– Szabad szobája van-e kendnek egy iccakára?
– Hogy ne vóna!
– No de fizethetek-e nyomban? Holnap hajnalban elhajtok, hátha nem szolgál senki olyan korán.
– Ne aggódjon! Fizessen csak holnap. Hanem adja nékem az útlevelét. Visszakapja mihelyst útrakél.
– Na még ilyen csudát se hallottam az életben! No de jól van, legyen úgy!

A legény megkapta a kulcsot, s beköltözött a szobába. Vacsorát a szomszéd rongyos csárdájában fogyasztott. Méghozzá roston sült csirkefasértot nagy kényekedvére. Két út, egy liba, nem vót ottan semmi hiba.

 

Vancouver-szigeti táj

Hát reggel mi történt, mi nem, a fogadóst sehol sem találta. Várt-várt, majd észrevett egy távbeszélő készüléket a puhttps://hu.wikipedia.org/wiki/Vancouver-szigetlton, rajta egy számmal. Tárcsázott a legény, el is rikkantotta magát s hopp a fogadós ott termett. Megfizette a szállást, visszakapta az okmányát, fölpattant százlovas hintójára s a fél órányi útra fekvő Telegraph Cove-ba hajtatott.

Ment, ment, addig ment erdőn, mezőn, fakitermelő üzemen keresztül, míg elérte a néhány viskóból álló tengerparti települést, Telegraph Cove-ot. A kicsiny falu cölöpökre vert fa házikói különböző színekben pompáztak, előttük csónakok ringatóztak a vizen. A faluban vót még egy múzeum s egy kvártély.

Előző éjjel a legény világhálón keresztül megüzente, hogy kajakozna, ám választ nem kapott. Nem merte napokkal korábban közölni szíve szándékát, mert a szekérbérlés nem vót még bizonyos. Szóval csak úgy ukkmukkfukk, minden megbeszélés nélkül érkezett. Annak rendje s módja szerint zárva találta a kölcsönzőt. Gondolkozott, tanakodott, s addig gondolkozott, addig tanakodott magában, míg eldöntötte, kivárja az időt.

Telegraph Cove

Így hát széttekintett. A falunak nem vót olyan szege-lika, amit ne járt vóna be. Mire visszatérült, látja ám, hogy a kölcsönző bódé ajtaja tárva-nyitva s egy menyecske benn szorgoskodik. Belibbent hozzá:

– Adjon Isten jó reggelt kedves!
– Jó reggelt vitézuram! Miben állhatok szolgálatára?
– Előző nap megüzentem, hogy kajakoznék én a nagy tengeren s ha a szerencse mellém szegődik, kardszárnyú delfineket néznék.
– Ne aggódjon, lesz lehetősége mindenre. Nem vót tudatunkban, hogy gyün, a vezető még alszik, mint a tej. Várnia kell.

Kisvártatva megjelent a vezető. Törölgette szeme sarkát az álmosságtól, de készen állt a vándorkajakozásra. Leckét adott a legénynek vízijártasságból s lapátforgatásból, vízre bocsájtották a kétbeülős kajakot s nagy dobszóval beeveztek a Johnstone-szorosba, többszáz óriás delfin otthonába.

Borús idő fogadta őket, de a tenger nem háborgott. Három veszedelmes vízi birodalmon is áteveztek, mégsem esett bántódásuk. Az elsőt az égbe szellentők uralták, a másodikat a tengeri hínárok, a harmadikat a tengeri uborkák.

Johnstone-szoros, tengeri csillag

 

Johnstone-szoros, tengeri sün

 

Az égbe szellentők közül egy rózsaszín tengeri csillagot és egy vörös tengeri sünt tanulmányoztunk. Azért égbe szellentők, mert a végbélnyílásuk felül van, míg a szájuk alul. Magyarul szarnak magukra. A megkeményedett tengeri csillag fennragadt egy sziklafalon, de olyannyira, hogy megmozdítani nem lehetett. Azért ragadt fenn, mert a mozgása lassabb, mint a víz apadása. A tengeri sün alá betoltuk a lapátot, ugyanis puszta kézzel nem mertük megérinteni. Tüskéi csak június és szeptember között meredeznek. Korán érkeztünk.

A tengeri hínár szára elérheti a harminchat métert. Sziklákhoz tapadnak a tenger mélyén és több hínárral együtt erdőt képeznek. Egy ilyen erdő remek lakóhely a halak számára. A szár utolsó két-három métere a vízen lebeg. A szár végén található gubó hasonlít a kerti mák gubójára. A különbség annyi, hogy előbbi szén-monoxidot tartalmaz. Állítólag egy gubónyi szén-monoxid képes ledönteni egy tehenet. Az amúgy ehető hínár szárát üvegkészítésnél, a kivonatát pedig kozmetikában használják fel. 

A tengeri uborka egy olyan szerzet, amely képes a bélcsövét kidobni. Így az ellenségei a bélcsövet eszik meg, nem pedig az állatot. Persze a bélcső újjászületik, így mindig van mit kidobni.

Johnstone-szoros, kajakozás tengeri hinarak között

Lapátoltak tovább. A legény nagyon vágyott mán a kardszárnyú delfinekre. Egy perc, kettő sem telt el, sziszegésekre lettek figyelmesek. Suhantak a kardszárnyú delfinek a víz felszíne alatt s fölött s prüszkölgették ki a vizet. Hol itten bukkant föl egy hátuszony, hol ottan. Nagyon sokan vótak, megóvasni ember fia nem tudta. A legény s a vezető próbált közelebb lopódzni, de csak óvatosan. Tudták, útjukat rázós keresztezni. 

A vezető elmagyarázta, hogy egy hátuszony feltűnése azt jelenti, hogy alatta, egy csoportban hatszor annyi kardszárnyú delfin úszik. A hímek hátuszonya hosszabb és egyenesebb, mint a nőstényeké. A felnőtt egyedek elérik a nyolc-kilenc méter hosszúságot és az öt tonnás súlyt. A kommunikációjukhoz használt hangjelek változatosak. Családokban élnek, minden egyes családnak megvan a saját hangjele, amit messziről hallani lehet. Minden családban az anya a főnök, a vándorlások során ő a vezér. Vándorláskor mindig ugyanazt az útvonalat járják be.

Két típusuk figyelhetők meg a Vancouver-sziget környékén, az egyik a “lakos”, a másik az “átmeneti”. A lakosok a leggyakoribbak. Összetartó családokat alkotnak, egy.egy családban akár negyven-ötven egyed is megtalálható. Jellemzően halakkal táplálkoznak. Az átmenetiek néhány fős csapatokban vándorolnak, kevésbé kötődnek egymáshoz, és tengeri emlősökre vadásznak. Cousteau kapitány, a híres felfedező és természettudós szerint Telegraph Cove a világ egyik legjobb helye a kardszárnyú delfinek megfigyelésére. Sőt az erdei vadvilág is nagyon gazdag a környéken.

Johnstone-szoros, egy nőstény gyilkos bálna

Fergeteges élménnyel gazdagodott a legény. Teljesült hát kívánsága. Örvendett a szíve, ragyogott a szeme. Egy dolog bökte a csőrit: nem sikerült jó fényképet készíteni a magasztos teremtményekről. 

Vándoroltak tova a gyengéden fodrozódó vizen. Mán két órája úton vótak, amikor egy félszigetet megkerülve kikötöttek.

Ez a bizonyos félsziget dagálykor szigetté változik és szól erről egy legenda: egyszer egy kaguár egy szarvast üldözött. A szarvas szerencséjére éppen tetőzött a dagály. Futtában a vízbe csobbant, majd a szigetre úszott. A kaguár viszont megijedt a víztől és feladta a vadászatot. A szarvas megmenekült.

Pihentek egyet, szusszantak kettőt a fiúk, megbámultak egy fenyőfán üldögélő fehérfejű rétisast, majd visszaeveztek. 

Útközben egy tengerparton bóklászó fekete medvebocsra lettek figyelmesek. A bocs is észrevette a vándorokat. Iziben föliszkolt a dombon, majd besurrant az erdőbe. Mire a legény elővette a fotómasináját, addigra árkon-bokron túl vót a mackó s még arra is akadt ideje, hogy málnát szüreteljen.

Johnstone-szoros, a maci hűlt helye

Szíve-lelke megörült a legénynek a sok állat láttán. Csakúgy repdesett jókedvibe, hisz az élőhelyükön akadt rájuk. 

A derék ifjak fölpörgették a csapásszámot. Bezzeg a vártnál hamarabb megérkeztek, de mennyire! Ezért tettek még egy kört egy fakitermelő üzem felé, ahol éppen faúsztatás folyt. A farönkök a pillangó úszás fortélyait sajátították el.

Miután kikötöttek, összepakolták a felszerelést, a kiváncsi vándorfiú átöltözött szárazabb ruhába s nagy hűhóval útnak vette magát. Visszakocsikázott Port McNeillbe, majd onnét egy bárkával átkélt Alert Bay-be. 

Alert Bay a Cormorant-szigeten a Johnstone-szorosban terül el, a kwakwaka’wakw (ejtsd kb: kvakvakivak) indiánok földjén. A félezernyi lakosság jórésze kwakwaka’wakw. A kwakwaka’wakw szó jelentése kwakwala-ul beszélő emberek. Semmi közük a brekegéshez. Ezek az indiánok úgy tartják, hogy az őseik állatok formájában jelentek meg. Amint egy ilyen ősi állat megérkezett, eldobta állati mivoltát és emberré változott. Ilyen állat például a viharmadár, a sirály, a grizzly és a kardszárnyú delfin. Ez a kwakwaka’wakw mitológia. Történetüket totemoszlopok, a Nagy Ház és egy múzeum mutatja be.

A Nagy Ház a gyűlések és a fesztiválok színhelye. Ugyanitt tartanak születési, esküvői és halálozási szertartásokat vagy például a potlach-ot (potlacs). A potlach lényege, hogy a jómódú nemzetségfő elosztogatja, esetleg elégeti a javait. Több száz vendéget meghívnak, és tánccal, zenével színesítik az ünnepet. 

Alert Bay, a Nagy Ház

A Nagy Ház mellett áll a világ legmagasabb totemoszlopa a maga ötvenhárom méterével. A többi totemoszloppal ellentétben – amely egy-egy családot jelképez – ez egy egész törzset szimbolizál a kwakwaka’wakw népcsoporton belül. Totemoszlopokat egyébként manapság is faragnak. Abból gondolom, hogy a múzeum melletti műhely előtt lustálkodó ipsének mintha csak három ujja lett volna.

A legényt további tudásvágy gyötörte. Fölbaktatott hát a falu fölötti dombtetőre, az ingoványos ökológiai parkba. A park telis teli vót kipusztult fával. De olyan sokkal, hogy aki látta, megcsudálta. 

Hajdanán ez a terület biztosította a vizet egy halbesózó üzemhez. Majd gátat építettek a dombra, ezáltal a víz elöntötte a dombtetőt. A rengeteg víz pedig megölte a cédrusokat. A többnyire leveletlen fákon csenevész ágak lengedeztek, vagy még az sem.

Alert Bay Ökológiai Park

A domb másik oldalán visszakódorgott a házak közé a legény, majd a falu végibe fölkereste a namgis temető totemoszlopait. 

A namgis egy kwakwaka’wakw népcsoport, akik szintén ehhez a szigethez kötődnek. Jelenleg kevesebb, mint kétezer namgist tartanak nyílván, többségük viszont már nem namgis területen él. Az ő történetük szintén érdekes: volt egyszer egy ember, akinek az álmában megjelent a teremtő. A teremtő azt súgta az embernek, hogy óriási árvíz közeleg és azzal eljön érte a tengeri szörny. A teremtő természetfeletti erővel ruházta fel az embert, aki ezáltal a víz alatt is tudott lélegezni.

Aztán a hatalmas szörny eljött érte. Az ember felmászott a szörny hátára, hogy megmeneküljön az árvíztől. Majd amint az árvíz elcsendesült, a szörny visszavitte az embert az anyaföldre. Csakhogy az ember egyedül találta magát. Elballagott a Namgis folyó torkolatához, ahol fogott néhány madarat. A madarakat emberré változtatta, ezáltal létrehozta a namgis népet. 

Alert Bay, namgis temető. Az oszlop tetején a viharmadár ül, aki a mitológia szerint minden ember elődje. Alatta a kardszárnyú delfin, aki a család megtestesítője, a hatalom, a megtisztulás és a bölcsesség jelképe. Legalul pedig a farkas, aki a lojalitást, az erős családi köteléket, a jó kommunikációt és a nevelést szimbolizálja 

 

Alert Bay, namgis temető. Az oszlop tetején a természetfeletti erővel rendelkező, szárnycsapásaival mennydörgést idéző viharmadár, amely a mitológia szerint minden ember elődje. Alul pedig egy központi arccal kiegészített Sisiutl, a kétfejű kígyó, aki a természetes és a természetfeletti világ között tölt be közvetítő szerepet

 

Alert Bay, namgis totemoszlop

Megnyugodott a legény, mikor viszontlátta ép szekerét. Beizzította azt, majd délnek hajtott. Útközben egy folyónál befordult egy erdei útra. Gondolta, barangol egy keveset. Talán száz métert, ha mendegélt. Szemébe ötlött, hogy a medvék országában jár s talán jobb a szekér közeliben maradni. Megijedt, hogy egy medve tán úgy szerteszaggatja, földhözvágja, hogy kiskanával kéne őtet összeszedegetni. Inkább visszaült a szekeribe.

Mit vót mit tenni, elejébe vette az utat dél felé. De olyan gyorsan, mint a sebes szélvész. Óriási havas hegycsúcsok alatt nyargalt. Sütött a nap, kékellett az ég. Élvezte a látványt a fiú. 

Amikor alkonyodni kezdett, akkor ért Campbell Riverbe. A falu végiben lelt szállásra.

Naplemente a Georgia-szorosban