Gyalogtúrák

Kupa és Zsumberk – 2. rész

Zsumberki-hegység

A Zsumberki-hegység Zágrábtól nyugatra, délnyugatra húzódik. Erdői, folyói, völgyei, legelői és eldugott, apró falvai varázslatos tájképet alkotnak. Legmagasabb csúcsai – köztük a legcolosabb, az 1178 méter magas Sveta Gera – egyben határt is jelentenek Szlovénia és Horvátország között. 

Egyik tájegységét karsztok, barlangok és víznyelők jellemzik, a másikat drámai alpesi hegyek, a harmadikat pedig enyhén hullámzó dombok. A térség patakokban és zuhatagokban gazdag. Csak a források száma kereken 847. Ehhez jönnek még a tölgyesek, a bükkösök, a számos orchidea féle, a farkasok, a hiúzok, a medvék és a hétfejű sárkányok.

Zsumberki-hegység

A térség falvai kicsi, vidéki tanyák, amelyek meredek lejtőkön szóródtak szét. Átlagos lélekszámuk nagyjából száz fő. Ennélfogva a bevásárlási lehetőségek a nulla felé konvergálnak. Sőt, nagyító nélkül nehezen találnánk szállást vagy éttermet. 

A zsumberk-hegységi települések az uszkók nép megjelenésével alakultak ki, akik a 16. században a törökök elől menekültek ide. Hagyományaik közé tartozik a kettős vallás, vagyis a római katolikus és a görög katolikus. Horvátországban sehol máshol nincs annyi görög katolikus templom, mint a Zsumberki-hegységben. 

A legrégebbi a Sveta Gera-i Szent Illés-templom, amely a 16. században épült, a legszebbek közé pedig a pribići Gyümölcsoltó Mária-templom és a sošicei Szent Péter és Pál-templom tartozik.

A hagyományos házak régi kő alappal, fa fallal és hagyományos fa tetővel rendelkeznek. A gazdag hagyományos építészeti örökség közé tartoznak a malmok is. A közel kétszáz zsumberki malomból ma már csak egy tucatnyi maradt fenn. 

A legelő jön legelőre

A túrák

Hegyvidéki csavargásom a táj nyugati szegletében megbúvó Radatovici faluban kezdődött. Gyalog támadtam Szlovénia felől. 

A gugli térképet követve, az ott feltüntetett egyik szállásadónál kopogtam be, de kiderült, hogy az általam keresett kvártély teljesen másik faluban található. Vagyis a szállás tulaja rosszul pozícionálta be a kecóját a térképre. Aki pedig ajtót nyitott, nem kért a vendégekből. 

Pánikra azonban semmi ok, cirka hatszáz méterrel arrébb ráleltem egy másik szállásra. Mint kiderült, szarvasgomba-szakértő odújába tévedtem, aki némi felárért szarvasgombás vacsorát kínál, vagy akár gombagyűjtő túrát szervez. 

Rendetlenség Kuncsani faluban – kb a tyúkól helyétől indult a túraútvonal

Engem jobban érdekelt egy türkízkék forrás, mely a falutól cirka másfél órányi járásra, egy völgyben bugyogott. Az odavezető turistaút a kihalt és elhagyatott Kuncsani faluból indul ki. Bár a gazdzsungeltől nehezen vehető ki a rajtvonal. Az erdőben aztán egyszerűbb volt követni az ösvényt. 

A kutatásom sajna nem járt eredménnyel. Útmutató tábla és internet lefedettség hiányában nem találtam meg a forrást. Megkérdeztem egy arra tévedt őzet, de ő sem tudta. 

Aztán mellémcsapódott egy ifjú border collie. Gazdájának feltehetően nem szólt, hogy kirándulni ment. Vidám kilométereket tettünk meg együtt. Mindig hozott ki a bozótból valami játékszert. 

Aztán belebotlottunk útjavító munkásokba, amikor is nem tudta eldönteni, mi legyen. Jöjjön velem vagy maradjon? Forgatta a fejét tehetetlenül felém és a munkások felé. Várt valami jelet. Végül maradt. Azóta se egy levél, se egy telefon.

Slopotski vízesés

Gyalogtúrám második része a Sosice (ejtsd: szosice) környéki hegyekre koncentrálódott. Azon belül a Slopotski slap nevezetű vízesésre és a Plijes hegy ösvényeire. A vízesés negyven méteres magasságból egy zöldellő tisztásra és egy régi vízimalomhoz érkezik. 

A vízesés mentén, elég meredeken indul ki egy nyom a rétnek jobban beillő Plijes csúcs, és egy épp zárva tartó menedékház felé. Sokáig egy patakot követ. Néhányszor keresztezi azt. 

A régiót áthálózó túraútvonalakat remekül jelzik, eltévedni nem lehet. A bükkösök remek árnyékot adnak még a herefonnyasztó melegben is. Remek csatangoló terep.

A Brisalo és a Vranja vízesés

Csavargásom harmadik szakaszára távol a magas hegyektől, a Slapnica-völgyben került sor, tölgyesek és gyertyánosok között. Mesés vízesések varázsoltak el. Mint például az egyaránt tizenöt méter magas Brisalo és Vranja. 

Mindkettő egy-egy meredek, keskeny, csúszós ösvényen érhető el. Mindkét nyomot helyenként annyira benőtte a növényzet, mint egy dzsungelben. 

A Slapnica-völgy mélyébe kúszó, egy autónyi széles fő vonal Medven Draga településtől rugaszkodik el. Érinti a szurdok egyetlen működő vízimalmát, a Dragant. Fa lapátját két malomkő forgatja. Tulajdonosa az egyetlen állandó lakos a Slapnica-völgyben. 

Ahol korábban még két malom működött. Ezekben a malmokban a környék lakosai búzát és kukoricát dolgoztak fel, melyet szamarak hátán – a népi nyelvben a Miksán (a csődör) és a Micán (a kanca) – cipeltek ide. 

A malomtól nem messze, ahol a Slapnica colos fák alatt bújik át, találtam meg az idilli piknikező helyet. Jól esett elbújni a tűző nap sugaraitól.

Az egyetlen működő vízimalom a Slapnica-völgyben. Látható a hagyományos építészet is: kő alap és fából készült emelet

A völgyet elhagyva meglátogattam a neobizánci stílusban épült, kupolával rendelkező Angyali üdvözlet templomot. Görögkatolikus híveket fogad. Mellette áll a püspöki palota. Ezen a birtokon régen a Zrínyieknek volt vadászkastélyuk, de I. Lipót magyar király odaadta azt a görögkatolikus püspökségnek.

Görögkatolikus templom

Dráma 2

A Zsumberki-hegységben a busz ritka, mint a herélt tehén. De azért akad. (A menetrendért katt ide.) Némelyik elvágtat Sosicébe. A térség egyetlen turizmus irodája és étterme itt működik. 

Hegyvidéki túrázásom után innen próbáltam elutazni a Slapnica-völgybe. Csakhogy a busz a kelleténél három perccel korábban elindult. Amikor én még nem voltam a megállóban. Mit hisztiztem! Legyalogoltam hát a távot. Betonon. Huszonöt kilométert két részletben. Közben valakinek a telkén, ukmukfukk sátrat vertem éjszakára. Dicsértessék.

De ez nem volt elég. Másnap is megpróbáltam felszállni erre a buszra. Ezúttal sem sikerült. A menetrend csak a két végállomást mutatja. Azt nem, közben mely helységeket érinti a busz. 
 
Azt gondoltam, a környék legnagyobb településén, Krasicsban jó esélyem lesz. Tizenhárom kilométert gyalogoltam a harminc fokban emiatt. Plusz kétszer rövid időre potyautas is voltam. Ám nem jelent meg a járat Krasicsban. Pedig sokat vártam rá.

A Slapnica-völgy felé félúton

Mint ahogy az újabb potyautazás lehetőségére is. De az legalább összejött. Visszajutottam a civilizációba, méghozzá Jastrebarskóba. 

Ám újabb probléma ütötte fel a fejét. Órákat kóvályogtam a városban, mire szállásra leltem. Először egy szállodába ugrottam be. 

A recepciós nem ült a helyén. Síri csend és hullaszag. Az egész hodályt átkutattam és végül a személyzeti bejáróban megtaláltam az árnyékban cigizgető személyzetet. Úgy tűnt, aznap már két percet dolgoztak. A drága szobaár azonban elzavart. 

A másik hotel nyitva se volt. Aztán a gugli térképen ráböktem két privát szállásra, de az egyik a valóságban nem létezett, a másik meg nem engedett be. Bár a sátram készenlétben állt, kezdtem aggódni, hogy városi hajléktalanná válok. Végül az ötödik opció nyert. Egy egész apartmant kaptam. És még alkudnom is sikerült. 

Jastrebarsko nem egy vonzó település. Ide csak akkor gyere, ha érdekel az Erdődy-kastély, melyet ottjártamkor éppen tataroztak.

A Slapnica-patak átbújik a colos fák alatt – ennél sokkal rusnyább volt Jastrebarsko

Kemping főzés  

Az egyhetes kalandom fantasztikusra sikeredett. Sokat dobott rajta a szabadban való főzés, mely régóta izgatta a fantáziámat. Ehhez kellett az első rész bemelegítőjében említett, élesben is remekül helytálló kemping gázfőző. 

Szóval kihívást éreztem abban, hogy minél kevesebb összetevőből, konzerv és zacskós termék hozzáadása nélkül, finom, meleg, egyserpenyős kaját varázsoljak. Még úgy is, hogy tudtam, több gázt fogok elhasználni, mint mondjuk a zacskós termékek esetében. És bár újonc voltam a témában, végül egész szépen összehoztam. 

Az alapanyagok egy részét Horvátországban szereztem be, másik részét otthonról cipeltem. Azok jöhettek szóba, amik bírják a harminc fokot négy napon át hűtés nélkül. 

Terülj, terülj asztalkám a folyóparton

Volt zsákomban minden jó: szalonna, krumpli, spagetti, rizs, száraz kolbász, cukkini, paradicsom, piros paprika, só. 

A spagettiből, paradicsomból és szalonnából összehozott valami ehetőre sikerült ugyan, de innen van hova fejlődni. 

A kolbász egy részéből és a krumpliból összebarkácsolt paprikáskrumpli viszont mindent vivő, mennyei eledel lett. 

Harmadik alkalommal rizsből, szalonnából és cukkiniből hoztam össze egész jó rizottót. Ráadásul a szabadban, közvetlenül a Kupa partján. 

A negyedik étkezéshez a megmaradt anyagokat, vagyis a maradék kolbászt, cukkinit és rizst használtam fel. Vagyis ismét egy nagy adag rizottót pofoztam be. Egy csipetnyi Miatyánkkal azért megfűszereztem, ha már egyszer Sosice templomkertjénél ért utol az éhség. 

Utólag elmondható, hogy a nettó száztíz grammos gázpalack tartalmának nagyjából a felét használtam el a négy főzéssel.

A Kupa – mellékhatásoktól mentes vidék

Utószó

Törvényjavaslatot fogok benyújtani az országgyűlésnek, ami azonnali hatállyal a Kupa-kanyon partjára száműzne engem. Ha ezt elutasítanák, akkor a háziorvost kérném meg, hogy a kockázatoktól és mellékhatásoktól mentes vidéket írja fel receptre. 

A Kupa leírhatatlanul szép, festői tája a szívem csücske lett. Nyugalom, csend, zöld, idill, harmónia, békés szavak jutnak eszembe. No meg a hrufnye és a zsfögcece, csak nem tudom, hogy mit jelentenek. 

A Zsumberki-hegység erdői és vízesései szintén parádésak. Hatalmasakat lehet túrázni. Hihetetlen, hogy Zágrábtól csupán negyven kilométerre mennyire el lehet tűnni. 

Mind a Kupa-kanyon, mind a Zsumberki-hegység van annyira eldugott, hogy kevesen keresik fel. Legalábbis a júniusi előszezonban ezt tapasztaltam. Csak a Slapnica-völgynek sikerült kirándulókat elcsábítania.

A zágrábi bolhapiacon zártam le ezt az egy hetes kirándulást. Klassz volt. Bővebben: kurva klassz. Még bővebben: eszméletlen brutálisan fantasztikusan klassz.