Csolpon Ata vidéke
Kirgizisztán – 1. rész
Legújabb cikkek
- Kircsin-völgy, Kirgizisztán - 2 2026-11-11
- Csolpon Ata vidéke Kirgizisztán - 1 2026-11-09
- Gyalogtúrák Kupa és Zsumberk - 2 2026-08-14
- A kajaktúra Kupa és Zsumberk - 1 2026-08-12
- Látványos szurdokok Vorarlberg - 3 2025-10-26
- Montafon régió Vorarlberg - 2 2025-10-24
Egy nomád kultúra és a vad természet találkozása a fenséges Tien-san-hegység csúcsai alatt. Legegyszerűbben így lehetne jellemezni Kirgizisztánt, Közép-Ázsia egyik ékszerdobozát. És pont ez az, ami igazán felkeltette az érdeklődésemet.
Hangulatos jurtákat, remek étkeket, különleges szokásokat, szebbnél szebb magashegyi legelőket és felfedezendő túraösvényeket képzeltem magam elé.
Némi utánajárás során aztán szemem elé került jó pár mesés gleccsertó és a nomádok olimpiája. Ezen látványosságok köré alakítottam hát legújabb portyámat.
Jurtaváros – erre nem jár a metró
Már amennyire alakítani kellett. Ami az iccakákat illeti, csak az első kettő kedvéért léptem fel a világhálóra. A többit a sorsra bíztam. A nomád játékokra szóló belépőjegyek miatt sem izgattam magam és Kirgizisztánban kiderült, jól tettem. Mert a sporteseményeket ingyen lehetett látogatni. Az ország már az elején piros pontot kapott tőlem vízummentesség tantárgyból.
Bécsből indítottam az utazást. Előtte és közben azonban hullámosra rágtam a körmömet. Vonatomat a határ után megállították, mert állítólag valakik valahol randalíroztak a síneken. Legalább egy órát várakoztunk.
Aztán kaptam egy üzenetet, miszerint megváltozott az ankarai csatlakozásom indulási időpontja. Majd nem bírtam becsekkolni az Ankara és Biskek közti járatra a megadott alkalmazáson keresztül. Szerencsére Ankarában a reptéri automata köpött ki beszállókártyát.
Hozzáteszem, az ottani jegyértékesítők nem tudták, van automata a reptéren. Ilyen viszontagságok közepette naná, hogy Ankarában, az éjszaka közepén, a csatlakozásra várva betoltam egy török pidét. Így vezettem le a feszültséget.
Hát itt se automata, se török pide
A reggeli órákban landoltunk Kirgizisztánban. Amint kihámoztam magam a repülőtér kissé leamortizált, ám a felújítás közepén álló épületéből és kimenekültem a taxis hiénák karmai közül, megpillantottam egy buszt a távolban. Ösztönösen felé igyekeztem. Pár pillanat múlva pedig már a főváros felé robogtam.
A menetdíjért a busz fedélzetén, kártyával fizettem. Csak oda kellett csippantanom a leolvasóhoz. Nem ám sorba álltam az automatánál, mint a Liszt Ferenc reptéren. QR kód volt a másik fizetési opció.
Biskek belvárosának szocreál építészete és szovjet öröksége nem érdekelt különösen. Csupán helyi garast akartam. Az első, útba eső bankautomatát nem érdekelte a kívánságom, ám a második engedelmeskedett.
Izgatottan taxiztam ki hát a főváros északi szélén található buszállomásra. A durván tizenkét kilométeres fuvarért mintegy három eurónyi összeget pengettem.
Aztán az állomáson seperc alatt tessékeltek be a Csolpon Ata felé tartó Mercedes mikrobuszba, helyi nevén marsrutkába. A marsrutkák lényege, hogy nem menetidő szerint közlekednek. Csak akkor indulnak el, ha megtelik és erre a reggeli és délelőtti órákban van a legnagyobb esély.
Egy pisiszünet emléke – Csolpon Ata felé félúton
Csolpon Ata Biskektől röpke kétszázhetven kilométerre, az Iszik-köl északi partján, kopár hegyek árnyékában terül el. Kirgizisztán Siófoka. A bitang hosszú várost a négysávos Szovjet út szeli át. A mellékutcák földesek, egyenetlenek.
A főút mentén természetesen mindenféle üzlet megtalálható. Az egyik oldalt ötcsillagosra aszfaltozott, bicikliseknek bőven helyt adó járdáról nyílnak, a másik oldal boltjai viszont szinte csak hegymászó kötéllel és túracipővel közelíthetőek meg, annyira buckás és elhanyagolt a terep.
Tóparti sávja számos még épülő és már működő hotelnek ad otthont. No meg néhány mecsetnek. A központi imaház kupolája arany mintás, minarete magas és karcsú.
A város remek kiindulópont a környék nevezetességeinek felfedezéséhez és közkedvelt az Iszik-köl rajongói számára. Mert más különlegességet nem rejteget.
Csolpon Ata városa és az Iszik-köl
Az Iszik-köl egy tó, amely tízszer nagyobb a Balatonnál. A világ második legnagyobb sós tava és a világ második legnagyobb hegyi tava. Merthogy 1600 méterrel fekszik a tengerszint felett és a Tien-san drámai hegyei veszik körbe.
Érdekessége, hogy a téli mínuszok ellenére soha nem fagy be. Sok kisebb patak táplálja, viszont nincs elvezető folyója. Csak párolgás útján távozik víz belőle. Északi partja fejlettebb, az infrastruktúrát itt építették ki előbb. És folyamatosan nőnek ki az újabb szállodák.
Klasszikus nyári üdülőhely a kirgizek, oroszok és a szomszédos kazahok számára egyaránt. A fővárosiak ide menekülnek a nyári 45 fok elől. Mert itt csak 35 van. A magaslati levegő és a hatalmas víztömeg enyhébb időjárást biztosít. Viszont brutálisan tűző napot. A naptej tehát nem hülyeség.
A szeptemberi napocska is bőven ad meleget. A strandok szépen megtelnek sütkérezőkkel, lubickolókkal, jetski pilótákkal és kiteszörfösökkel. A Csolpon Ata kikötőjéből kiúszó sétahajók pedig utasokkal.
A strandok színvonala persze elmarad balatoni testvéreitől: rozzant bodegákban megbúvó büfék és pottyantós wc-k szolgálják ki a strandolókat. Érdekesség, hogy hiába muszlim ország Kirgizisztán, bőven akadnak bikinis nők a strandon. Bikinis férfiakat nem láttam.
Az Iszik-köl és egy móló
Szállásomra Csolpon Ata központjának nyugati szélén találtam rá. Egy hatalmas vas kapu fogadott. Majd pedig a kedves házinéne. Aki rögvest megmutatta a különálló házikóban berendezett, udvarról nyíló szobámat.
Rögtön a vas kapu mellett. Kissé ütött-kopott odút kaptam, de teljesen megfelelt az igényeimnek. A mellékhelyiségeket a dísznövényekben gazdag udvar végében, egy másik épületben alakították ki.
Az első nagyobb élményemet a Cson Ak Szu-völgyben (oroszul: Grigorjevka-völgy) és annak hatalmas hegyi legelőin szereztem. Ez a tájegység az Iszik-köl felől közelíthető meg, immáron lebetonozott autóúton.
A völgyet egy sebesen zúgó, bővízű folyó, a Cson Ak Szu szeli át. Partján itt-ott mézárusok és vendégváró jurták sorakoznak. Utóbbiak szolgáltatásai között lovaglás, étkezés és szállás szerepel. Helyi ételkülönlegességnek számít a friss pisztráng, és ezt táblák is jelzik: forel. A cirill betűk virtuózainak: форель.
Cson Ak Szu völgy
Cson Ak Szu folyó
Magashegyi legelő a Cson Ak Szu völgyben
A szurdokot elhagyva szépen lassan kiszélesedik a táj. Feltűnnek a végeláthatatlan legelők, a magasban húzódó fenyőerdők és a fellegeket kémlelő, szigorú, kietlen hegycsúcsok. No meg a szabadon legelésző lovak, marhák és birkák.
Ezeket a magashegyi nyári legelőket kirgizül dzsailunak hívják. Nyaranta ideköltöznek az állattenyésztők. Felépítik gyapjúfilcből készült jurtáikat és élik életüket.
Némelyik sasászatban is otthonosan mozog. Mármint sas segítségével ejtenek el állatokat. Illetve ahogy említettem, a többség turistákat fogad. A hó beállta előtt összecsomagolnak és elhagyják a hegyvidéket.
Legelőt átszelő patak a Cson Ak Szu völgyben
A fentebb említett autóút itt a völgyben jobbra elkanyarodik egy hágó felé. A gyalogtúrázók viszont balra fordulnak egy hídra, majd menetelnek tovább a legelőket átszelő, egy kocsinyi széles földúton.
Párhuzamosan a Cson Ak Szu folyóval, folyásiránnyal szemben. Mintegy megcélozva a négyezer méter magas hegyeket. Balra a magasban fenyőerdők, jobbra a még magasabb, sziklás ormok. Újabb jurták bukkannak fel. Egyik pazarabb helyen áll, mint a másik.
Az ösvény átszel néhány patakot és elhalad három kisebb tó mellett. Az elsőnek amúgy orbitálisan kreatív módon az Első-tó nevet adták. A terep egyébként könnyed, az emelkedők simán leküzdhetők.
A biztonság kedvéért és a tömegközlekedés hiánya miatt hamarabb befejeztem a túrát, mint azt szerettem volna. Kár volt a gőzért: alighogy visszaértem a betonra, máris megszánt egy sofőr és elvitt a legközelebbi településig. Majd egy marsrutka cipelt vissza Csolpon Atába.
Gyí paci paripa
Végtelen út a vadonban