A szállásomnak otthont adó Vedado kerület messze esik Havanna belvárosától, de nem bántam. Előbb ezt a térséget, majd Centro Habanát fedeztem fel. Utóbbi a neve ellenére nem a főváros központja. Vedadot és Centro Habanát, az igazi havannaiak lakóhelyeit láthatóan elkerülik a turisták. Az óváros és a nagyobb attrakciók a La Vieja nevű körzetben találhatók.

Pedig akik nem tévednek erre, jó pár érdekességről lemaradnak. Például a roskadozó, mégis figyelemfelkeltő épületekről, melyek egy része a gyarmati időkből származik. De lemaradnak egy házfalra pingált Che Guevara festményről, a Miasszonyunk templomról vagy arról a lehetőségről, hogy az utca emberének hugával szexelhessen. Igen, megállított egy alak, majd egy rövid és laza ismerkedést követően felajánlotta nekem a hugát.

Feltűnt viszont, hogy mennyire egyszerű kapcsolatot létesíteni bárkivel. Az emberek úgy közeledtek hozzám, mintha országos cimborák lettünk volna. Ide nem illik a “jó napot kívánok” és a “kezit csókolom”. Mindenki laza és élvezi a napot. Pedig a körülményeket szemlélve nem biztos, hogy erre számítanánk.

Majd beléptem egy utcácskába, melynek végén egy graffitikkel telepacsmagolt hely fogadott. Ez volt a Callejon de Hamel. Éreztem, valami különlegesség kellős közepén téblábolok, de nem tudtam, mit látok.

Ekkor egy srác toppant mellém, hogy reklámozza a következő napi rumba fesztivált. Nyomban felcsillant a szemem. Körbevezetett a nagyjából száz méter hosszú, műhelyeknek is otthont adó “művészek utcáján”. Pszichedelikus festmények, kőfaragások és más furcsa, az afro-kubai kultúrához köthető alkotások vonultak fel. Ezenkívül néhány mondatban bemutatta az egyes graffitik témájául is szolgáló szanteria vallást. Gyökerei az afrikai joruba és a spanyol katolikus hagyományokig húzódnak és fontos része nem csak Callejon de Hamel népének, de a kubaiak többségének is.

Havanna, Callejon de Hamel, falfestmény Jemoja istennőről

A vallás a rabszolga időkben alakult ki. A spanyol rabszolgatartók nem engedték az afrikai vallások gyakorlását, a rabszolgák viszont, hogy fenntartsák a kultúrájukat, főbb szellemeiket behelyettesítették katolikus szentekkel. Ebben a vallásban nincs a bibliának vagy a koránnak megfelelője, a vallásos rituálék szájról szájra terjedtek és épültek be a kubai kultúrába.

Főistenük Oludomare, a világ teremtője, aki Jézussal ellentétben nem közvetlenül kommunikál a világgal, hanem szellemek segítségével. Minden szellemhez szín és szám is köthető.

Például Jemoja színe a kék, tehát a rituáléhoz a hívők kék ruhát hordanak. Jemoja, akit Szűz Máriával helyettesítettek az Nyugat-Afrikából elhurcolt rabszolgák, minden élőlény anyja, a tenger istennője, és a hét tenger miatt az ő száma a hetes. A kagyló, a hal, a halászháló, a horgony és minden, ami a tengerhez köthető, őt szimbolizálja.

Osun is fontos szereplő a szanteria mitológiában, ő a szerelem istennője, a jókedély, az öröm megtestesítője és akinek a szerepét Baptista Szent János vette át a rabszolgaság idején. Osun remekül főz és megvédi a szegényeket. Színe a sárga, száma pedig az ötös. A méz, az édesvíz, az arany, a réz, a szépség és a könnyűség hozzá köthető.

Nagyon élveztem az önkéntes idegenvezetést, egy profi nem magyarázta volna el jobban.

Havanna, Callejon de Hamel

Aztán a srác összehozott egy úriemberrel, miután kongaleckék iránt érdeklődtem. Méghozzá egy ismertebb előadóval, aki, mint mesélte, több országban koncertezett már. Befoglaltam nála másnapra két órányi dobolást. A másnapi programom tulajdonképpen összeállt. A mai viszont még nem ért véget.

Centro Habana körzet két- és háromszintes, többnyire komoly restaurálásra szoruló sorházai között baktattam tovább. Kétembernyi magas főajtaik fölött vaskorlátos erkélyek ficeregtek. A kátyúval teli utcákon veterán amerikai járgányok pöfögtek.

A nagy bámészkodás közepette egy utcasarki pizzás büfé stoppolt le. Ez volt az első alkalom, hogy árakkal ismerkedtem. Az árlapon csak számok szerepeltek, az viszont nem, hogy konvertibilis vagy kubai pesohoz van-e szerencsém. Végül konvertibilis pesóval fizettem ki a kubai pesóban megadott, kubai pénztárcákhoz igazított árat. A büfés nemcsak a vendéglátáshoz ért, de mint a legtöbb kubai, nagy matematikus is lehet. Elvégre huszonnéggyel osztani, szorozni nem egyszerű mutatvány.

Havanna, utcakép

Örültem, hogy megtölthettem a bendőmet, mert az utána következő mintegy húsz percnyi séta során, egészen a belvárosig egyetlen egy bolt vagy büfé nem integetett.

Aztán megérkeztem a Malecónra, Kuba legfontosabb tengerparti útjára, ahol szépen összegyűlt a tömeg. Különösen a sétányon, melyet nemcsak turisták keresnek fel, hanem a helyiek is.

Mint ahogy az a srác, aki egyedül múlatta az időt és lógatta a lábát a betonfalon ücsörögve. Megszólított és pár perc erejéig diskuráltunk. Meglepően jól beszélt angolul. Álmodozott Amerika után, mert mint mondta, Kuba egy hatalmas nagy börtön. Micsoda hasonlat és aforizma! Mexikóban talán egyszerűbb lenne új életet kezdenie, elsősorban a spanyol nyelv miatt, de azt a lehetőséget az ottani gyenge közbiztonság miatt kizárta. Éreztem a szavain, hogy nem nyugszik bele a sorsába és mindent meg fog tenni, hogy az élete jobbá forduljon. Úgy legyen!

Havanna, öreg járgány a Malecón-on

Egy kicsit később egy újabb havannai arc lépett elém és németül kezdett el kotyogni. Alig hittem a fülemnek. Miért pont németül?! Elárulta, hogy az egyetemen Germanisztikát tanul. Vele is váltottam pár szót.

Ezek a spontán beszélgetések érdekesek voltak, szívesen hallgattam, ahogy egy zárkózott ország polgárai gondolkodnak és álmodoznak külföldről. Mintha a Csinibaba című film kubai verziójába csöppentem volna és a jobb világ után áhítozó ficsúrok Attila bőrébe bújtak volna.

Korábbi útjaim során azt tapasztaltam, hogy az ilyen közeledéseknek a pénzkunyerálás a lényege, de Kubában ez egyáltalán nem jellemző.

Havanna, utcakép a San Augustin kolostorral

Aztán beértem a La Viaje (ejtsd: viáhe) kerületbe, amely a főváros központja, és ahol a legfőbb látnivalók bújnak meg. Az első megálló a La Bodeguita del Medio nevezetű bár. Szesz minden mennyiségben, de persze leginkább turistáknak. Őrült sor nyomorgott a pultnál, illetve a bejáratnál, a közös hátmasszázs nélkül lépni nem lehetett a rum felé.

A bár előtt egy kubai munkás ruhát és sapkát hordó fószer egy irgalmatlan vastag  szivarral a szájában próbálta szórakoztatni az arrajárókat. A National Geographic kiadvány egyik régebbi számát mutogatta, amelyet az ő arcával adtak el. Amolyan turistalátványosság akart lenni, de csak addig volt motivált, amíg ő bolondította az embereket és ő mondott igent egy-egy közös fotóra. Az nem tetszett neki, amikor én próbáltam lekapni őt mindenféle egyeztetés nélkül.

A főváros sok szép romantikus épülettel büszkélkedhet. Ilyen például az egykori kormányzói palota. Vagy a Plaza de la Catedral, amely körül a kubai barokknak nyílt állandó kiállítás. A kiállítás legpompásabb darabja a San Cristobal katedrális. Tornyai különböző méretűek és teljesen asszimetrikusak. A 18. század végén fejezték be az építését, és a 19. században ezen a szent helyen őrízték Columbus maradványait.

Havanna, San Cristobal de la Habana katedrális

A rengeteg ódon ház mellett feltűnt a bárok sokasága, majd minden utcasarok hörpintésre invitálta a járókelőket. Némelyikből élő karibi muzsika hallatszott ki, amely teljesen hangulatossá varázsolta a környéket.

Az egyik szűk sikátorban egy trió zenélt gitárral, cajónnal és rumbatökkel. Produkciójuk engem is magával ragadott, így beültem az ottani étterem teraszára és a Santana együttes által is népszerűsített Oye Como Va latin jazz ritmusára majszoltam a vacsorát.