Meglepő és mulatságos
A hátizsákos utazás meghatározó élményei lehetnek a meglepetések, a váratlan fordulatok, esetleg a vicces, spontán történések. Mindez hatalmas értéket ad az utazásnak, hiszen évek, évtizedek múltán is eszünkbe juthatnak. Ezekből szemezgetek.
Először az otthon megszokott, illetve a magyarokkal kapcsolatos dolgokat említem. Pont azért indulok útnak, hogy világot lássak. Valami mást, valami újat, mint amit megszoktam. Erre belebotlok valami ismerősbe.
Stefano Battorio – magyar nevén: Báthory István
Padovában, az ovális Prato della Valle téren a város híres polgárairól láthatunk szobrokat. A legenda szerint az erdélyi fejedelem Padovában járt egyetemre.
Magyar címerek Belgiumban
Binche városházának falán, valamint Mons egyik templomában magyar címerre bukkantam. Soha nem gondoltam volna, hogy Belgiumnak és Magyarországnak van közös történelmi nevezője. Mégsem Ausztriáról vagy Romániáról van szó. A címerek II. Lajos királyunk feleségének állítanak emléket.
Unicum Vietnámban
Hanoiban járva nagyon izzítottam a kutyahúsra. Némi útbaigazítást követően rátaláltam egy bűn mocskos étteremre, ahol semmi mást nem árultak, csak kutyahúsból készült étkeket.
Amíg vártam az eledelre az első emeleti helyiségben, a szomszéd asztalnál néhány helybeli alak előrántott egy üveg unicumot és azt lefetyelték a kaja után. Nem hagyhattam szó nélkül. Már az meglepő, hogy van unicum Vietnámban. Hát még az, hogy pont akkor nyítnak meg egy üveggel egy kutyahús falatozóban, amikor én is látom.
Magyar kultúra Uruguayban
Montevideóban számos magyar kötődés is felkeltette a figyelmemet: először is az “hungara” (ejtsd: ungárá) nevezetű eledel, amely egy debrecenivel töltött hot dogot takar. Igaz, az uruguayi debreceni némileg vékonyabb, mint magyar rokona.
Aztán az egyik téren sétálgatva megszólított egy könyvét áruló hobbiköltő, aki miután párbeszédbe elegyedtünk, megkérdezte, ismerem-e Borlai Gergő jazzdobost.
Később, a vásárcsarnok egyik étterme előtt megszólított egy pincér, aki miután megtudta, hogy magyar vagyok, megkínált egy kupica borral, majd magyarul hozzámszólt: egészségedre.
De van még itt pár meglepő dolog: Paraguayban a lángos felirattól, Argentínában pedig egy magyar recept alapján készült eledeltől esett le az állam.
Tibi csoki Nepálban
Kathmandu belvárosában csavarogva véletlenül elhaladtam egy nyugati cikkeket áruló bolt mellett. A kiváncsiság beinvitált. Ahogy nézek körbe és forgolódok, egyszer csak több polcnyi Tibi csoki vigyorog rám az üzlet közepén. Háromszor megtöröltem a szememet. Mint valami intertourist a magyarországi szocializmusban. Vajon útlevél kell a vásárláshoz? Hogy jött képbe pont a Tibi csoki?
Az Utah állambeli Delta településen meglestem egy indián fesztivált. Az ute törzs mutatta be hagyományait. Dobszó közepette táncoltak és vonultak fel indián ruhákban. Az eseménytől pár méterre a parkolóban állt egy lakókocsi, melyből lángost árultak rántott kenyér néven.
Mind állagában, mind formájában és kinézetében a lángosra hasonlított. Csak tejföl és sajt helyett hagymát, chilit és babot tettek rá. Habár ma már Magyarországon is lehet látni mindenféle variációt.
Ők az ute törzs tagjai:
Magyar szavak a marokkói sivatagban
Mennyi az esélye annak, hogy egy marokkói srác távol a legfőbb turisztikai desztinációktól magyarul kezd veled csevegni? Ouarzazate városában pedig megtörtént. Egy önkéntes idegenvezető lepett meg némi magyar szóval és mondattal. A pálinkát viszont nem ismerte, így otthagytam.
Magyar autókölcsönzős
Rendben, mindannyian tudjuk, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában rengeteg magyar él. Mégsem gondoltam arra, hogy egy Vancouver szigeti faluban magyar származású autókölcsönzősbe botlok. Nem egy kanadai nagyvárosról beszélek, hanem egy szigetről és egy faluról. Magyarul már keveset beszélt az öregúr, de annyit elárult, hogy néhanapján felkeresi a szülővárosát, Szegedet.
Ezt az Oldsmobile-t béreltem tőle:
Magyarország utca
A szardíniai Olbia belvárosától nem messze, a Saligheddu folyóval párhuzamosan fut a via Ungheria, vagyis a Magyarország utca. Néhány kávézó és a város focistadionja is itt kapott helyet. A történetét nem tudtam megfejteni sajnos. Talán az I. világháborús magyar foglyoknak állíthat emléket.
Andorra anyósa
Talán a legviccesebb az összes közül. Andorra egyik apró, dombtetőn elterülő falváról van szó, melynek neve Anyós. Természetesen a kiejtés már eltér a magyartól: ányósz. Keskeny, kőből rakott sikátorok visznek fel a falu egyetlen látnivalójához, egy régi kőtemplomhoz.
Egyéb megmosolyogtató sztorik
Hanoi
Az egyik utcán csoszogva egyszer csak felbukkant néhány fát szállító mopedes. Eddig semmi különös. Csakhogy ezek a fák legalább másfél méter magasak voltak és a hátsó ülésen felállítva szállították. A pilóták füléből lógtak ki a falevelek, szemmagasságban néhány mandarin himbálózott. Pontosabban kumkvat, a tojás alakú mandarin.
Mindegyik pilóta bízott abban, hogy nem állják útjukat az alacsonyan húzódó villanyvezetékek. Holdújév volt és a vietnámi kultúrában a gazdagon termő mandarinfa hozza a szerencsét és a termékenységet az új évre. Kivéve, ha motorozás közben lezabálják az összes gyümölcsöt. Mint én a szaloncukrot a karácsonyfáról már december 24-én.
Hanoi repterén a járatomra várva megszólít egy nő olaszul. Még egyszer: olaszul. Azt kérdezte tőlem, melyik kaputól indul az ő gépe. Nem tudom, kell-e hozzáfűznöm még valamit. Optimista nő lehetett.
Elbizonytalanodott helybeliek
Kalandozásaim során előfordul, hogy akarva-akaratlanul elbizonytalanítok vagy meglepek egy helybelit. Netán én igazítom útba. Ezek az esetek rendre megmosolyogtatnak. Ezekből kettőt írnék le:
1. Második nepáli látogatásom során nepáli barátaim befizettek egy helyieknek szervezett, két napos, buszos kirándulásra. Én voltam az egyetlen idegen a fedélzeten. Már az úticél, egy hegytetőn felépített hindu imahely felé gyalogoltunk, amikor az egyik utastárs megszólított. Az egész út során azon gondolkodott, hogy a túróba kerültem én fel a buszra. Hát, elmagyaráztam.
2. Kubában március elején térnek át a nyári időszámításra, mely nemcsak engem szívatott meg, hanem egy kubai biztonsági őrt is. Egyik este Havanna művészetek utcájában salsa klub iránt érdeklődtem egy járókelőnél.
Mint kiderült, a művészetek utcájának biztonsági őréhez volt szerencsém, aki tőlem tudta meg, hogy egy órás késéssel kezdte meg a műszakot. Fogalma nem volt az óraátállításról. De az sem derült ki, hogy ki a főnöke. Hitetlenkedve kérdezgette a pontos időt a többi járókelőtől. Majd legurítottunk pár üveg sört egy utcával arrébb.
Még két kubai sztori
1. A Kuba szó hallatán sokaknak a régi amerikai járgányok ugranak be elsőként. Aztán amikor kilép az ember a havannai repülőtér ajtaján, Moszkvicsok és kis Polskik köszöntik őt. Sőt, van az a kis Polski, amibe befér három utazó a bőröndjeivel együtt. Na jó, néhány csomag került a tetőre is. Hol van előírva, hogy taxizni csak limuzinnal lehet?
2. Egy rágcsáló megitta a narancslevemet. Először egy madár próbált lopni a kajámból, de nem engedtem. Egyúttal a pohár narancslevemet magam mellé tettem egy székre. Rossz ötlet volt. Egyszer csak azt veszem észre, hogy a lábamon folyik valami. A narancslé. Egy hutia a két mancsával fogta a poharat és szürcsölgette az üdítőmet.
A Zermatt környéki hegyekben csavarogva, egyszer csak egy egész kecske csorda jött velem szembe. A többség persze kikerült, elfutott, de volt egy, akit felbőszített a jelenlétem. Nagy, hátranyúló szarvával komótosan elindult felém. Nem különösen izgattam magam, pedig kellett volna.
Akkor vált gyanússá a dolog, amikor fél méterre megközelített, pedig közben kitértem az útjából. Hát, nem nekem jött?! Lefejelte az alhasamat. És hiába próbáltam félretolni a fejét a szarvát fogva, továbbra is akadékoskodott. Pár másodpercig civakodtunk, aztán végül feladta. Mik vannak! Azóta nem a medvéktől félek, hanem a kecskéktől.
Két marokkói sztori
1. Egy marrakesi önkéntes idegenvezetővel spontán barkochbába kezdtünk. Próbálta kitalálni a nemzetiségemet. Arra nem számítottam, hogy kinéz belőlem egy japánt.
2. A Magas-Atlaszból taxival utaztam Marrakesbe négy másik utassal és a sofőrrel. Tehát hatan a fedélzeten. A taxi egy rozoga Mercedes volt, melynek ablaka nem mindegyik oldalon volt lehúzható. Viszont mi a hátsóülésen kezdtünk már főni a melegtől, ezért a mellettem ülő marokkói legény kölcsönkérte a sofőr ablakemelő karját. Így jutottunk levegőhöz.
Aztán a srác elkérte a sebváltót, a kuplungot és a sofőr alsógatyáját is. Utastársammal aztán cimborák lettünk, másnap összefutottunk és együtt vacsoráztunk Marrakes főterén. Ja, az ablakemelő kart visszaadta.
Valahonnan innen indult a taxi:
Határátlépés
Talán csak nekem meglepő és mulatságos. Vagy csak elszoktam az európai közúti határellenőrzésektől. A horvát-montenegrói és a spanyol-andorrai határon esett le a tantusz.
Az utóbbi ellenőrző ponton hamar átestem, de a horvát-montenegrói kaland hosszabbra nyúlt. Mindez 2012-ben történt. Kezdődött azzal, hogy a horvátországi oldalon az utolsó két-három kilométer nem volt leaszfaltozva.
Aztán a határon előbb a horvátok szállítottak le a buszról, aztán meg a montenegróiak. Kivizsgáltak mindent, amit lehetett, forgatták az útlevelemet, pecsétet kaptam, elküldtek a buszmegállóba, aztán elengedtek. Közben szemtanúja voltam annak, ahogy személygépkocsikat pakoltatnak ki és fürkésznek át.
Jópofa volt. Máig nem értem, hogy csempésztem át két hektárnyi marihuána ültetvényt.