A Gunnisontól mintegy fél órányi vezetésre fekvő, télisportok szerelmesei között is népszerű Crested Butte (ejtsd: kreszted bjút) település és a környék hegyei keltették fel érdeklődésünket. Aztán véletlenül belebotlottunk egy indián fesztiválba.

Bellview hegy

Egy gyalogtúrát terveztünk be, de hogy legyen célja a dolognak, megpróbáltuk megtalálni a Copper-tavat. Ez a tó megközelítőleg 3450 méter magasan fekszik, emiatt korán útrakeltünk. Egy sűrű nyírfaerdő lepett meg minket néhány percnyi járás után. Annyira sűrű volt, hogy mindenfelé fehéret meg zöldet láttunk. Szép tájakon gyalogoltunk. Még egy kis éren is átkeltünk. Sőt, jött a következő, mégpedig a Copper-patak, amely már túl szélesnek és gyorsnak ítéltetett, ezért inkább hátra arcot vezényeltünk magunknak.

Copper-patak

Nem igazán töltött el büszkeséggel, hogy nem keltünk át a patakon. Ekkor már másfél órája szívtuk a friss hegyi levegőt. Visszafelé medvetappancs nyomait véltük felfedezni. Nagyokat nyeltünk, de folytattuk az utat, mintha mi sem történt volna. Az egész napos túra helyett tehát csak délelőtt kirándultunk.

Koradélután már Crested Butte településen tömtük a búránkat. Ez egy nagyon szép, takaros falu. Minden ház fából készült, de mindegyiket más színűre festették. Csak egy-két öreg vityilló maradt meg fabarna színben. Például az egykori városháza fehér, szegélyei, valamint ablak- és ajtókeretei viszont pirosak. Az egyik ingatlaniroda sárgában pompázott, a szegélyei pedig kékben. De a lakóházak is hasonlóan néztek ki. Egy gazdag cowboy-ról szóló westernfilmet le lehetne itt forgatni.

Crested Butte házai

Hogy ne maradjunk vízi élmény nélkül, elsétáltunk a közelben hullámzó Peanut-tóhoz. Zsombékok gazdagították a kissé zegzugos partot, így közvetlen közelről nem érintkeztünk a vízzel.

Peanut-tó

A következő másfél óra egy autós erdei túráról szólt. Deltába akartunk eljutni a lehető legrövidebb úton, hogy megkérjük Kudlik Julit, mutassa meg, milyenek a nudlik. Szellemes beszólásomat komoly helyreigazítással folytatom: ugyan Deltába készültünk, de eszünk ágában nem volt Kudlikkal találkozni. Nem is ott lakik.

A lényeg, hogy ezen az erdei úton jól megszívattuk bérelt járgányunkat. A térkép szerint számozott úttal álltunk szemben, csakhogy az aszfaltot lespórolták a szakasz kétharmadán. Próbáltunk lassan közlekedni, és nem kímélni az autót, dehát nem a következő utcába készültünk. Télen amúgy tilos az átjárás, le is zárják ezt a területet. Mi élveztük a kirándulást, mert szép helyeken jártunk, hegycsúcsok magasodtak a fák fölött. Az már nem biztos, hogy autónk, Hunyadi kartárs is élvezte a helyzetet. Dagonyázott elég sokat. Nem fordultunk vissza a minőségibb út kedvéért, mert az hatalmas kerülő lett volna.

Az erdőből kiérve kiszálltunk, hogy kiderítsük, felismerjük-e még az egyébként kék kocsit. A tetőn találtunk kék foltokat.

Deltába azért csavarogtunk el, mert egy meghívásnak tettünk eleget. Még otthon, utazásom előtt füstjeleztem Bőrharisnyának, hogy Coloradóban töltök néhány napot, így meghívott a rendezvényükre, amelyet éppen ezen a hétvégén tartottak. A háromnapos Council Tree Pow Wow (ejtsd: kánszil trí páo váo) rendezvényről van szó. Száz évvel ezelőtt Delta és környéke jelentette az otthont az ute indiánok számára. A kétszáz éves “Ute Council Tree” , azaz egy nyárfa az ute indiánok történelmi találkozóhelye. Tulajdonképpen ez egy kultúrális fesztivál, ahol összegyűlnek az uték. Ja, ute alatt nem az Újpesti Torna Egylet értendő.

Ute indián fesztivál

A szabadtéri arénába indián dobütésekre bevonultak a résztvevők. Természetesen mindenki beöltözött eredeti jelmezbe. A saját nyelvükön és angolul is bekonferálták a műsort. Először a kicsik mutatták be tánctudásukat, majd a nők, végül a férfiak. A talpalávalót három zenekar felváltva szolgáltatta. A hatalmas nagy dob adta a ritmust. A pódium körül pedig árusok és sütödések szedték az emberek dollárjait.

Ute indián fesztivál, zenészek

Az egyik sütödés lángoshoz teljesen hasonló étket árult, csak babos-chilis feltéttel. Szerencsére kínáltak babnélküli változatot is: darálthúsos-paradicsomos. Meglepően finom ínyencség. Lehet, hogy az ute indiánok a magyarok rokonai? Nem kaptunk választ.

Arra viszont igen, mit kell tennünk, ha durva fekete felhők lopakodnak felénk. Sprinteltünk vissza a kocsiba, még mielőtt a nyakunkba ömlött volna sok liter víz. Még jó, hogy észrevettük. Elindultunk a szállásunk irányába. Pont arra, ahonnan a felhők érkeztek. Jól tettük, hogy nem néztük tovább az ünnepséget, mert pár kilométer megtétele után leszakadt az ég. Annyira zuhogott, hogy az ablaktörlő sem bírta, ráadásul közben be is sötétedett. Cirka negyed órára megálltunk, mert semmit nem láttunk a kocsiból. A zápor aztán elfutott, mi meg Grand Junction-ig (ejtsd: dzsánksön) hajtottunk, ahol egy motel várt ránk.

Ute indián fesztivál

Eljött a szombat. Mindkettőnk csillogó szemekkel kelt fel. Naná: irány Las Vegas. Csak 824 kilométer várt ránk. Coloradóból átléptünk Utah államba, de továbbra is az I-70-es vadnyugati folyosón kormányoztunk. Egy országút melletti gyorsétkezdében megtömtük bendőnket.

Aztán alighogy visszakanyarodtunk a főútra az étkezde parkolójából, megpillantottunk egy táblát, amin az állt, hogy “a következő 170 km-en nem lesz benzinkút”. Mekkora mák, hogy észrevettük. Olyan sok delej nem mozgolódott a kocsiban. Meg is fordultunk, hogy megtöltsük a Hunyadi bendőjét a gyorsétkezde melletti töltőállomáson. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nem vesszük észre a táblát. Furfangos emberek ezek a táblaállítók. Ezt az információt nem a benzinkút előtt kellett volna feltüntetni?

A sivatagos rész után kietlen és csupasz hegyek közé, teljesen fa- és házmentes vidékre merészkedtünk. Miközben én vezettem, és magas celsius fokok röpödtek a levegőben, bajtársam lapozgatta az itteni szuperinfót, hátha talál kupont egy las vegasi hotelhez. Ha azt gondoltad, hogy előre lefoglaltuk ezt a szállást, nagyot tévedsz. Megjegyzem, szombat lévén először csak abban reménykedtünk, hogy legalább szállásunk legyen, nem hogy még kedvezmény is. Arra tippeltünk, hogy hitelt kell majd felvennünk ahhoz, hogy szombat éjjel megszálljunk Vegasban.

Ekkor nem messze jártunk az 50-es úttól, amely az Egyesült Államok legmagányosabb útvonala. Itt aztán tényleg semmi nincs, és csak teli tankkal ajánlott végiggurulni. Állítólag azért jönnek erre emberek, mert szimplán itt van ez az út, és azért szelik át a sivatagos tájat, mert hátha történik valami. Ezt nem próbáltuk ki, hanem inkább rátértünk az I-15-ös országútra.

Bryce Canyon sziklaformációi

Ha már útba esett, kitaláltam, hogy vagy a Zion Canyont vagy a Bryce Canyont (ejtsd: brájsz) meg kéne lesni. Aznap még nem láttam kanyont és már kezdett viszketni. Mindkettőre nem volt idő, ellenben mindkettő a közelben feküdt. A sok fejvakarás után végül a Bryce Canyont preferáltuk. Egészen addig, amíg a kanyont el nem értük, sütött a nap. Ahogy beparkoltunk, eleredt az eső és addig esett, amíg el nem hagytuk a szurdokot. Röhej. A felhő megállt a szurdok felett és nem hagyta, hogy jól érezzem magam.

Sajnos gyalogtúrákat emiatt nem vállaltam be a meredek terepen, csak a kilátókról bámészkodtam. Narancssárga és fehér, túlvilági sziklaalakzatok és sziklaspirálok. De rengeteg. Már-már úgy nézett ki, mint egy sziklaoszlop-erdő. És valamennyi megfigyelhető közelről is, ha nem számít több órás gyaloglás és nem gyenge szintkülönbség.

A fennsík legdélibb pontja, azaz a Rainbow point fekszik a legmagasabban, 2778 méteren. Amerre a szem ellát, mindenhol csak sziklaoszlopokat lát, meg fákat. Na, ez egy olyan szurdok, ahol fák is élnek. A Natural Bridge nevű helyről látható a lyukas sziklafal. Az erózió egy nagy boltívet alakított ki. A leglátványosabb azonban az Inspiration pont, ahonnan közelebbről és alacsonyabbról bámulhatjuk a sziklaoszlop labirintust. Vörös-fehér csíkos sziklák mindenfelé, egy hatalmas nagy amfiteátrum az egész.

Bryce Canyon, kilátás az Inspiration pontról

Vajon hogy keletkezhettek ezek a pillérek? Miért nem alkotnak egybefüggő sziklafalakat? Mintha egy óriás fakír ágyát képeznék ezek a sziklák.

A telhetetlenségem aztán még megállított a Bryce katlantól négy mérföldre húzódó Red Canyonnál. Ez egy kisebb park, ahol vörös színű monolitok emelkednek. Itt is látványosat alkotott a természet.

Red-kanyon sziklaformációi

Néhány kattogtatás után már tényleg nem volt más hátra, mint Las Vegas. Már én is alig vártam, hogy ottlehessünk és megkoronázhassuk az elmúlt tíz napot. Persze még messze pöfékeltünk a céltól. St George-ban megálltunk kajálni, hogy ne Vegasban szórjuk a pénzt ételre. Közben elintéztük a szállást, mégpedig az Imperial Palace-ban. Szuperinfóban szereplő, kétéjszakás akciójukkal nem vetkedhetett a többi hotel ajánlata.

Naplementekor értük el a nevadai síkságot, ahol Vegas is található. Mire a szállodához értünk, addigra beesteledett és feketén bólingatott az eperfa lombja. Először felvettük a kulcsot, beköltöztünk a szobába, majd visszavittük a Hunyadit azaz a Hyundait a gazdájához. Négyezer kilométert pumpáltunk bele tíz nap alatt! Eztán ahogy illik, bevetődtünk az eléggé meleg iccakába. A szerencsjátékot sem hagytuk ki. Mindketten beültünk egy-egy nyerőautomatához az Imperial Palace csarnokában.

Imperial Palace kaszinó terme

Legényem nagy mágusa ezeknek a játékgépeknek, valahogy megérzi, melyiknél van esélye. Szépen lassan szedegette is a dollárokat. Én csak kicsiben játszottam, nem borult el az agyam. Egy kártyajátékkal nyertem nyolc dollárt úgy, hogy hármat dobtam be addig. Ekkor úgy éreztem, hogy a csúcson kell abbahagyni. De meggondoltam magam, mert elég kevés időt töltöttem ezekkel a játékokkal. Gondoltam, elszórom, amit nyertem. Végül öt dollár nyereség helyett öt dollár veszteséggel zártam. Na bumm. Többnyire kártyás automatákkal küzdöttem, ahhoz legalább konyítottam egy keveset.

A rulett, meg a többi kevés esélyt tartogatott volna, a legény által űzött gyümölcsös történetek meg nem vonzottak. Játék közben Elvis Presley, Britney Spears és Michael Jackson hasonmások szórakoztatták a népet. Két éneklés között ők voltak a krupiék. A szálloda egyébként 2640 szobás, 19 emeletes, a játékterme pedig 11 ezer négyzetméteres.

Imperial Palace

A pajtásom annyira belemerült a játékba, hogy majd elfelejtette, hogy még nem is ittunk. Egy dizsit céloztunk meg. Beálltunk a sorba, amikor közölték velem, hogy a cipőm nem odavaló. Csak a sportcipőmet hoztam magammal, nem számítottam arra, hogy másra is szükség lesz. Persze Chicagóban is ugyanezzel a szabállyal találkoztam, de nem gondoltam volna, hogy Vegasban is ennyire szigorúan veszik.

Nem maradtunk buli nélkül. Beestünk egy szabadtéri diszkóba az egyik szálloda mellett. Olcsóbb is volt, és az ment be, aki akart. Felhörpintettünk néhány pohár whisky-kólát, aztán készen is lettünk. Party time!!! Táncnak nem nevezném, amit ott előadtam, ennek ellenére jókat csörögtünk. Azt már nem tudom, hogy a buli kellős közepén léptem-e le, vagy már záróra után, de az biztos, hogy elindultam egyedül másik szórakozó helyet keresni, mert nem elégített ki ez a szabadtéri. Már a hajnalt ütötte az óra. Nem is találtam másik party-t, mert minden bezárt közben. Visszavánszorogtam a szállodába, ahol barátom izgatottan várt. Nem tudta, hova tűntem és aggódott.

Úgy érzem, hogy az ágyba dőlés és az elalvás közötti legkevesebb idő kategóriában megközelítettem a Guiness-rekordot. Állítólag nagyokat horkoltam.