Svájc Wallis nevezetű kantonjában megbúvó Zermatt búskomor szürkeségre ébredt, a Matterhornt teljesen eldugták a felhők. A magaslati hegyitúrát ezért elnapoltam és elcsavarogtam helyette a közeli Gorner-szurdokhoz. Útközben belebotlottam a Matterhorn express állomásába, amelynek jegyárait látván a hányinger kerülgetett. Csupán cirka hetvenkét eurónyi svájci frankért retúrjegyet vehetsz a 3883 méteren fekvő Matterhorn Gleccser Paradise-ba repítő felvonóra. Nyáron lejjebb nincs hó.

A Gorner-szurdok sem lett volna ingyen, de véletlenül a hátsó bejáratnál léptem be, ahol nincs kassza. A látványos szurdokot erózió bácsi építette az utolsó jégkorszak után, vagyis Motkány (Jégkorszak c. film) után három évvel, cirka tízezer évvel ezelőtt. A szurdokon végigvezető ösvényt négy helybeli hozta létre 1886 és 1887 között. A kiépítéskor igyekeztek megtartani az eredeti táj szépségét, ha kellett, a környék természetes anyagait használtak fel. A vállalkozók a zermatti polgári közösségtől kaptak jogot a feladathoz. Cserébe meg kellett hívniuk az egész közösséget egy erdei falatozásra. Biztos, hogy mindenki jól járt?

Eztán áttáncoltam a Furggbach fölötti függőhídon és folytattam a patakkal párhuzamosan, annak folyásával szemben, sziklaormok fogságában. Egészen a Gorner gleccser kapujáig barangoltam. A sziklafalak közötti szűk résen átfolyó patak igencsak eleven és vad, de nem mindig volt ez így.

Ahogy a lenti ábrák mutatják, pár száz évvel ezelőtt a patak még nem létezett és elsőre úgy tűnik, mintha a globális felmelegedés ekkor kezdődött volna el. Hogy lerántsam a leplet az eltűnt gleccserről, hátraarcot vezényeltem magamnak, felmásztam egy hosszú, sziklafalba vert fa lépcsőn és meglátogattam a gleccserkertet.

A háttérben látható sziklafalak közötti szűk járat a Gorner-gleccser kapuja – a nyíl az információs táblát mutatja, a szaggatott vonalak a gleccser egykori határát

Nyoma veszett a Gorner-gleccsernek – a bal oldali fotó 1860-ban készült, a jobb oldali 2004-ben. Figyeld a nyilakat és a szaggatott vonalakat

A gleccserkerti tanösvény elmagyarázza, hogy a gleccser 1859-ben volt a legkiterjedtebb, amikor egy rövid jégkorszak ért véget. Mekkora lehetett az igazi jégkorszakban? 1865 óta a jégár folyamatosan olvad, mára több, mint két kilométerrel visszahúzódott. Az olvadás következtében morénák alakultak ki, melyek területe minden évben nő és melyeket meghódított a növényvilág.

A tanösvény elkalauzol a gleccsergödrökhöz is, melyeket örvények alakítottak ki. A nyári olvadás során keletkező víz a jégár felszínéről az úgynevezett gleccser szakadékokba esik. Majd befolyik a gleccser alatti mélyedésekbe. Amint elér egy medret, erodálni kezd, pici járatokat fúr a kőzetbe, amelyekből aztán gödröket farag. Régebben az óriásokat és a boszorkányokat okolták e természeti jelenség kialakulásáért, ezért az ördög gödrének is szokás nevezni.

Gleccsergödör

A földtan óra az Alpok és a Gorner-szurdok időtérbe helyezésével folytatódott: ha a Föld keletkezésétől eltelt négy és fél millió évet egy kétórás filmben mutatnák be, az Alpok kövei, beleértve a Gorner szurdok szikláit az utolsó öt percben keletkeznének, a gleccsergödrök pedig az utolsó másodpercben.

Szintén a gleccserkert lakója a szappankő bánya. Eredetileg ez is egy gleccsergödör volt, amelyet mára beborított a moréna és a föld. A szappankő egy zsíros, puha kő, könnyen megmunkálható és formálható, hatásosan megőrzi a hőt és jól ellenáll neki. Szobrok, szökőkutak, főzőedények, késhegyek, pipák és terápiás kövek készülnek szappankőből. Ezt a bizonyos bányát a középkorban is használták, de a hatvanas években fedezték fel újra. Egy négyszáz éves vörösfenyő zárta el a bejáratot.

Egyébként a Matterhorn kialakulásának megértéséhez nem árt visszakalandozni a hatalmas Pangea kontinensig. A Pangea szétszakadásának következtében létrejött a mai Afrika, amelyet lelkiismeretfurdalás gyötört a leválás miatt. Ezért úgy döntött, visszaúszik a közben kialakult Európa felé a két földrész közé beáramlott Tethys óceánon. De elakadt.

Ekkor levált róla egy földdarab, amely a Matterhornt alkotó kőzetet tartalmazta, és amely mára a pizzaevő operaénekesek országa lett. Végül ez a földdarab karambolózott össze Európával, de úgy, hogy az óceáni és az európai kőzeteket maga alá gyűrte. A gigászi bírkózások következtében alakult ki a Matterhorn. A gleccserek és az erózió aztán még faragott egy kicsit a csúcson, hogy testreszabott, piramis alakot kapjon.

A kiálló, gúla alakú részt tehát afrikai eredetű kőzetek alkotják, alatta óceáni, még lejjebb pedig európai kőzetek fedezhetőek fel. Hovatovább a környék minden más hegye európai származású, a Matterhorn az egyetlen migráns.

Matterhorn csúcsa felhőtlen időben

Miután kicsengettek földrajz óráról, újfent átnyargaltam a Furggbach felett hintázó függőhídon, majd Furi fa kulipintyóit horzsolva beálltam nyugatnak a viharsebesen zúgó Zmutt patak völgyében. Becsörtettem egy igen apró felvidéki faluba, Zmuttba, melynek viskói ugyancsak fából készültek, kizárólag a parányi templom épült a szokásos anyagokból. Nem a legóra vagy gyurmára gondoltam.

Zmutt nagyjából tizenöt háza közül öt fogadó, egy templom, a többi pedig pajta vagy szénatároló. Muskátlik és zászlók vidítják fel a túrázók nélkül amúgy halottnak tűnő fészket.

A borús első nap nem telhetett el jobban, de már nagyon vártam a magaslati levegőt.

Zmutt – a metropolisz forgalmas centruma

Sajnos az időjárás nem változott, ismét csak egy alacsony túrára melegítettem be. Egy sűrű fenyőerdőn keresztül felkapaszkodtam a fekete nyakú kecskék országába.

Miután az alig tíz fokban simán leizzadtam a nem gyenge erdei kaptatóknak köszönhetően, egy vízszintesebb, nyíltabb ösvényen találtam magam. Sőt, mi több, két rétegnyi felhő közé kerültem. Az alsó réteget, amely lényegében plafont képzett Zermatt fölé, kétezer méter magasságban hagytam el. Alattam és fölöttem szürkeség, előttem sötétzöldség. A hegycsúcsok kámforrá váltak. Megtaláltam a Leisee tavat, amelyből tiszta időben visszapislog a Matterhorn.

Mentem-mendegéltem, amikor egy egész kecske sereg társaságában találtam magam. Persze septiben előkaptam fényképezőgépem. Ahogy kattintgatok, látom ám, hogy egy nagy szarvú bak közelít komótosan. Azonnal célpontba vettem, de aztán feltűnt, hogy nem áll meg és csak lépked felém. Továbbra is komótosan, szinte szófogadó kutyaként.

A furcsa viselkedés csak akkor váltott ki reakciót belőlem, amikor a fejét a hasamnak nyomta felöklelés címszóval. Próbáltam ellépni előle, de a kis durcás lefejelt megint. Már-már kezdett pankrációvá fajulni a dolog, a szabadfogású bírkózás elemei olykor megmutatkoztak. Szerencsére épségben túléltem a randit. Mit meg nem engednek maguknak egyesek! Talán kérhettem volna engedélyt a fotózáshoz.

Ő volt az!

Átbújtam a Gornergrat bahn sínei alatt, miközben mormoták fütyörésztek vidáman. Jópofák ezek a rágcsálók. Futkorásznak összevissza, majd hirtelen megállnak, beleszagolnak a levegőbe, kicsit meglobogtatják a farkukat, várnak pár másodpercig, aztán eltűnnek, hogy fél perc múlva megjelenjenek megint, de a földalatti labirintusuk másik kijáratánál. Füttyentve jelzik hollétüket, amelyeket néha a ragadozó madarak is lehallgatnak. A turistákat megszokhatták, csak akkor spuriznak a föld alá, ha tényleg közel merészkednek.

Mormota – a füttyszót nem sikerült lefotóznom

Néhány centivel lejjebb néhány wallisi feketeorrúba botlottam. Néztek rám, mint bárány az újkapura. Ők a nagy fehér pamutgombolyagok, akik fekete maszkot viselnek és fejük körül a gyapjú úgy néz ki, akárcsak egy csuklya. Birkahuligánok. Ezeket nem érdekelte, hogy az orrhegyük előtt lövöm a fotókat. A bámulás tudományát tökélyre fejlesztették.

Birkahuligán

Az eső csak nem eredt el, de továbbra is felhős maradt. Ez pedig arra ösztökélt, hogy magasabb tájakra, a Gornergrat csúcs felé kalauzoljam magam. A nagy kapaszkodás jutalma néhány kecske társasága. Kőszáli anyukák legelésztek a sziklaperemen, és tartottak szemmel. Próbáltam kikerülni őket, de semmibe vették minden igyekezetemet és jobb a békesség alapon leugrottak a sziklaperemről. Nem lettek öngyik, csak olyan helyet választottak, ahová tuti, nem mászok le. Doktor bubó nem ennyire bölcs.

A Gornergrathoz végül nem kapaszkodtam fel. Völgynek menet elértem a napelemmel működő villanypásztorokat, és az általuk őrzött három féle tehenet: fehéret, feketét, barnát. Meg ne fogd a tehén farkát.

Lecsúsztam egészen a hegyekben lapuló Riffelalpig, ahol sikeresen megfér egy szálloda és egy templom. A Zermattból induló fogaskerekűnek építettek egy megállót Riffelalptól tíz percnyi sétára, ahol átszállhatunk a hármas metróra, illetve egy minivasútra, mely kétszáz méteren keresztül szállítja a szállodához a lusta, pénzüket lobogtató, sznob gazdagokat. Mert nehogy már a matterhorni kilátásért mászni kelljen. A minivasútozástól kialakult izomlázat egy Matterhornra néző, kültéri jacuzziban heverhetik ki a nyálasok. Jó, hogy nem a Matterhorn megy hozzájuk. Egyesek azt hiszik, hogy a bab is hús.