A legcsendesebb falu

Pindosz, Meteorák és Korfu – 2. rész

Álmaimban sem gondoltam volna, hogy nyaralásom alatt még a kakaszónál is előbb ébredek. Sikerült. Még sötét volt, amikor elcsoszogtam a buszállomásra, hogy elkapjam azt a hajnali járatot, amely a Pindosz hegységben fekvő Zagori régióba tartott.

Utána csak arra emlékszem, amikor a sofőr ordítása felébresztett: Vica!!! Ez azt jelentette, hogy megérkeztem a hegyekbe, Vica faluba és jó lenne lekopni a buszról. Reggel 7 óra, 12-13 fok, a nap még sehol, és a szemeim csipásak.

Szállást ugye nem foglaltam, de sehova nem akartam bekopogni kora reggel. Így hát csavarogtam a faluban. Közben a napfelkeltét skubiztam.

Vica, napfelkelte a ködös völgyek felett

Nyolc óra magasságában belebotlottam egy hagyományos, zagori vidékre jellemző, kőből épült hotelbe. Kisvártatva jöttek ki a vendégek jógázni. Éreztem, hogy itt már van élet, ez nekem való. Harminc euróért egy ízlésesen berendezett, szinte hangár méretű szobát kaptam. Két franciaágy és egy kandalló járt hozzá.

Reggeli után begyújtottam a rakétákat, és meg sem álltam a Vikosz-szurdokig. Térképre sajnos nem tettem szert, de enélkül is egyszerű túrázni errefelé. Táblák és jelek mutatják az irányt. Vica falut elhagyva találtam egy harangot egy fához kötözve. Nem bírtam megállni, hogy meg ne kongassam. Biztos akartam lenni abban, senki sem alszik már faluban. Jó hosszú lépcső vezetett le a völgybe.

Az első különlegesség alig húsz percnyi gyaloglás után bukkant fel. Zagori régió egyik jelképéről van szó, azaz egy kőhídról. Ebben az esetben egy kétlyukú kőhídról.

Vikosz-szurdok, kőhíd

Követve a kövekre ráfestett turistajeleket folytattam utamat a szurdokban, amely néhol a Voidomatisz folyó kiszáradt ágyában haladt.

Az előző fejezetben említettem egy könyvet, amely többek között egy többnapos pindoszi vándorutat is bemutat. Nos, ez a vándorút jó darabig a Voidomatisz medrét követi.

Vikosz-szurdok, innen csak egy ugrás a kiszáradt folyómeder

A szurdok érdekessége, hogy gyalogolhatsz órákig viszonylag könnyű terepen, de ha csak egyszer is el akarod hagyni a kanyont, igen meredek úton kell felkapaszkodnod. Azt hiszem, a lustábbak inkább letelepedési engedélyért folyamodnának.

De én nem: fittyet hányva a könyvben ajánlottakra, Kapeszovo faluhoz másztam fel inaszakadtamban. Persze az ösvényről nyíló panoráma kárpótolt minden izzadásért. Nagyjából egy órán át brusztoltam Kapeszovóig.

A falu elején aztán az út el volt zárva. Nem gondoltam volna, hogy egy óra gyötrődésnek ez lesz a jutalma. Rögtön meglátott egy anyóka és elmutogatta, hogy arrébb tudom én azt a barikádot rakni. Igaza volt. Rájöttem, hogy ez a drótkapu inkább a tikok, kokasok, orrpolipok és egyéb háziállatok elszökését hivatott akadályozni. A faluba érve átbírkóztam magam két ideges kutyán, majd megérkeztem a főtérre.

Még csak a második zagori településen jártam, de kezdtem beleszeretni a kőházakba és a szűk, macskakövekből kirakott utcákba. A zagori községek érdekessége, hogy valamennyi domboldalba épült, szélvédett helyen, ráadásul az ókori amfiteátrumok mintájára félkör alakban. A települések házait a főtér köré, azaz a mesochori (ejtsd: mezohori) köré húzták fel. A főtéren találhatóak a szálláshelyek, boltok, a templom és a kút. A templomokra jellemző, hogy harangtornyuk a főépülettől elválasztva állnak. Nagyjából egy autónyi széles, meredek utak kötik össze a házakat.

Kapeszovó házai

Autóknak persze behajtani tilos, a falvak központját csak gyalogosan közelíthetjük meg. Minden épületet kőből raktak össze, a tetőket szabálytalan alakú terméspalával borították be. A palák összerakásához nem használtak cementet, a palák súlya tartja össze a tetőt. Amit még érdekesnek találtam, hogy mindegyik falu főterén egy hatalmas platánfa meredezik.

Kapeszovo platánfájának árnyékában, Pityu kávézójának teraszán meg is pihentem. Pityu, vagyis Sztefanosz. A messziről jött vándornak már korgott a gyomra. Be is rendeltem egy adag fetás-joghurtos pürét, meg virslit. Mennyei ízek. Fantasztikusan éreztem magam. Ráadásul a teraszról való kilátás a zagori hegyvidékre pazar volt. Finom étel, mesés panoráma, napsütés, csend és nyugalom. Kell ennél több?

A zagori szó egyébként “hegyek mögötti országot” jelent. Furcsa volt, hogy vagy három órán át gyalogoltam, de Vica házait láttam a teraszról. Légvonalban talán 2-3 kilométeres távolságra saccolok. Nem nagyon akartam felkelni az asztaltól, pedig a túra második fele még hátra volt.

Kedves vendéglátóim még behívtak a kávézó épületébe, hogy megmutassák, mit rejtegetnek. A kávézó épületét egy tizenhárom méter mély ciszterna fölött húzták fel. A rusztikus stílusú helyiségben sorakoztak a saját készítésű lekvárok, mézek, borok, likőrök és pálinkák. Kaptam névjegykártyát, hogy népszerűsítsem a kávézójukat és a vendégházukat. Szóval lehet nálam jelentkezni. Nagyon bűbájosz, nyugodtosz és barátságosz embereket ismertem meg.

A faluból kiérve találtam egy térképet, amin egy közelben lévő kilátópontra vezető utat jelzett. Eldöntöttem, hogy megtámadom, mielőtt továbbindulok. Egy gyilkos ösvényen másztam fel, de pont a Vikosz-szurdokot nem láttam igazán. Igaz nem is mentem el a legvégéig.

Vikosz-szurdok szinte madártávlatból. Azért annyira mégsem olyan szar a kilátás

Leereszkedtem a faluba, majd továbbindultam a Vradeto-lépcsők felé. Az óra azonban ketyegett, így csak egy darabig lépcsőzgettem, Vradeto faluba nem jutottam fel. Sötétedésre Vica közelében akartam lenni, ezért fordultam vissza. Pedig sokat filóztam, hogy bevállaljam-e. Az eszem ezúttal legyűrte a szívemet.

Szóval visszakullogtam Kapeszovóba, ahol betértem a főtéren álló boltba, amely szintén egy ciszterna fölé épült. Maga a ciszterna 1848-ra datálódik és szintén tizenhárom méter mély. Ennek a pici delikátesznek a polcai roskadoztak a saját készítésű süteményektől, a boroktól, a fűszerektől, a lekvároktól, és egyéb ajándéktárgyaktól. Vettem némi bodza- és somlekvárt. Sajnos meg kellett elégednem a kis tégelyekkel, különben a szigorú reptéri biztonsági erő belekóstolt volna.

Kapeszovó, főtéri delikátesz és egy harangtorony

Megkínáltak a házilag főzött somlikőrjükből, miután a cipurót nem mertem bevállalni. A cipuró az itteni pálinka szőlőből. A somból varázsolt likőr remek választás volt, mert nem ütöttem ki magam. Sőt, megfogott az édes íz. Egyébként rengeteg féle likőrből választhat a kedves vásárló. Még gombából is állítanak elő.

Szóval elég komoly vállalkozást vezetnek. Minden, ami az üzletben látható, saját készítésű. A két nő, akik megkínáltak a likőrrel, éppenséggel szüretelnek, gyümölcsöt szednek, befőznek, vagy éppen ékszereket és ajándéktárgyakat készítenek, amikor nem a boltot őrzik. Ráadásul ők is annyira közvetlenek, mosolygósak és nyugodtak voltak. Szerintem soha életükben nem stresszeltek. Bár az is lehet, hogy befüveztek. Én az orvosok helyében ideküldenék minden idegbeteg és stresszes egyént, hogy kúrálja ki magát. Két nap után mindenki rámosolyogna még a lepkékre is.

Ez a falusi élet csak a kutyákra nincs jó hatással. Amint továbbindultam, a falu határában ismét letámadott a két kutya, de csak a hangjuk volt nagy. Gyorsan leereszkedtem a szurdokba, majd egy rövid erdei séta után újfent kipróbáltam egy bűn meredek emelkedőt. A durva dőlésszögű ösvény jól meglógatta a nyelvemet. Párszor leparkoltam pihenni. Közel négyszáz méter szintkülönbséget kellett leküzdenem ahhoz, hogy megostromoljam Monodendrit.

Egy szabadtéri kőszínház fogadott a faluban. Monodendri főterén pedig, egy fogadó előtt éppen grillezték a nyársra tűzött csirkét. Jól nézett ki, bár még az elején tartott a procedúra.

Monodendri, grilleződik a csirke a főtéri fogadó előtt

A Szent Paraskevi monostor innen csak pár perc gyalog, így nem hagyhattam ki. Egy szikla oldalában épült, meseszép kilátással a szurdokra. Zagori legrégebbi, még épségben lévő monostorát 1414-ben alapították. Sajnos a kis fatetejű kőtemplomba nem sikerült bejutnom.

Eztán Monodendri főterét újfent érintve, az országút mentén hazasétáltam Vicába. Épp sötétedés előtt értem vissza. Talpam már fájt, úgyhogy épp jókor estem be a szállodába. Ahhoz képest, hogy korán reggel keltem, elég jól bírtam a gyűrődést.

Még utazás előtt leszerveztem magamnak egy hegyibringát a következő napra, amit ma este visszaigazoltam. Lehet, hogy furcsán hangzik, de egy kancsó kúthideg, friss víz tette fel a koronát a mai teljesítményre, amit vacsora közben fogyasztottam.

Vica főtere egy méretes platánfával