A kajaktúra
Kupa és Zsumberk – 1. rész
Legújabb cikkek
- Gyalogtúrák Kupa és Zsumberk - 2 2026-08-14
- A kajaktúra Kupa és Zsumberk - 1 2026-08-12
- Látványos szurdokok Vorarlberg - 3 2025-10-26
- Montafon régió Vorarlberg - 2 2025-10-24
- Alpesi terepen Vorarlberg - 1 2025-10-22
- Színes piacok 2024-12-13
Bemelegítés
A főcímben szereplő első szó egy vadregényes folyót, a második egy szépséges hegységet takar. Az egyiket kajakkal jártam be, a másikat gyalog. Vagyis egy hét a természetben. Annyit segítek, hogy nem a hegyekben eveztem.
Ez a kirándulás némi előkészülettel járt. Egyrészt leszerveztem a kajakot, no meg persze a szállást az első két napra, másrészt leteszteltem az új, mini gázfőzőt. Utóbbit az indokolta, hogy a Kupa felső folyása kissé távol esik a civilizációtól és amíg az a kanyonban kanyarog, bizony nem egyszerű eledelhez jutni. Na, nem mintha a Zsumberki-hegységben mindez egyszerűbb lenne.
A paripa
Delnice városában kezdődött a móka. A település Zágrábtól cirka 125 kilométerre fekszik délnyugatra. Busszal simán leküzdhető távolság. Delnice a legmagasabban fekvő horvát város, egyben a Gorski Kotar hegyvidéki régió legnagyobb helysége és az egyetlen bevásárlási lehetőség a Kupa felső folyásának környékén.
Maga a városka kevésbé érdekfeszítő. Vadasparknak nevezett dzsindzsásában néhány kisebb testű kérődző csatangol. Viszont a központtól alig ötszáz méterre indul ki a legközelebbi erdei ösvény. Vagyis pillanatok alatt a természetben találhatjuk magunkat.
Természet minden mennyiségben
Kicsit messzebb, Delnicétől cirka harminc kilométerre csobog a Kupa türkíz forrása. Nagyon meg akartam kukkantani. Nem elégedtem meg a kajakozás várható élményeivel. De nem láttam. A közelébe sem jutottam. Tudtam, nehéz ügy lesz. Vasárnap volt. Busz nuku. Taxi nem is volt. A bringakölcsönző is alukált. A gyaloglást elvetettem. Stoppal próbálkoztam. Mindhiába. Nem az volt a baj, hogy nem akart senki felvenni. Eleve arra nem járt senki. Az üres országúton fél órán át vártam a megmentőt, aztán más elfoglaltság után néztem.
Nevezetesen megcéloztam a skradi katlant. Vagyis a harminc helyett húsz kilométert gyalogoltam. Néha jó szenvedni. De tudtam, visszafelé a vonaton kényelmeskedhetek. Odafelé is vonatozhattam volna, ha nem az országúton strázsálok potyafuvar reményében.
Szóval Skrad falu alatt, mélyen lent a katlanban a természet lélegzetelállító alkotásokat mutat be: a Zeleni Virre (zöld örvény) keresztelt tavat, egy vízesést és az Ördög-szurdokot
Na most akkor ez a tó zöld?
Curak-patak
A kristálytiszta, papíron smaragdzöld, szerintem kék tó egy barlang belsejében található, mely szinte titokban, észrevétlenül csobog alá a Curak-patakba. Ám én észrevettem. A vízesés a barlang szájánál, 70 méter magasból érkezik és szintén a Curakot táplálja. Körülötte buja szépségű, tájat beborító erdei növényzet. Meg én. Némi beton és vas kerítés próbál belerondítani a látványba, de nem sikerül.
Az Ördög-szurdok kedvéért még lejjebb kell ereszkedni az erdőben. Az ösvény előbb érint egy káprázatosan szép, türkízkék medencét, melyet a Curak alakított ki, majd kilyukad egy információs központnál. Innen egy másik gyalogút csábít be a szurdokba. A 800 méter hosszú, vízvájta rés helyenként csupán két méter széles. Az erózióért a Jasle-patak a felelős, melynek vize mára kissé elapadt
A Skrad és a katlan között húzódó ösvény érdekessége, hogy turistajelek mutatják az irányt, szépen átterelnek a síneken, ám ott a törvény és a vasúttársaság táblája szerint átjárni tilos. Nagyon rafkós! Szárnyas kirándulók és vakondok előnyben.
A szépséges medence
Szurdok ördög nélkül
A Kupa
Ahogy feljebb említettem, forrás táplálta folyó. Légvonalban cirka harminc kilométerre ered az Adriai-tengertől. De ő úgy döntött, a szlovén-horvát határ mentén, a Száván és a Dunán keresztül megcélozza a több, mint ezer kilométerre elterülő Fekete-tengert. A kis csavargó!
Legszebb szakasza Hrvatsko és Severin na Kupi között található. Ezen a tájon rengeteg kis patak és ér csordogál belé. Dús növényzetű kanyont szel át és több régi malmot érint. Zöld vize kristálytiszta és már a felső szakaszának nagy része is nyugodt, békés.
Ám adrenalinnövelő zúgó is akad. Nem nagyok, de simán fellökhetik a kajakot rossz manőverezés esetén. Sőt, a pár kilométerenként látható régi malmoknál egy-egy gát nehezíti az előrehaladást.
Egy felújított malom – itt át kellett emelnem a kajakot. Talán látható a nyugodt és a fodrozódó víz közti határ. Na, az ott köves és meredek
Ezeknél a gátaknál a folyó teljesen lenyugszik, szinte állóvízzé válik. A gát ugyanis akadályt képez. A felgyülemlő víztömeg miatt pedig a mozgási energia elveszik. A hordalék is lerakódik. Semmi fodrozódás. A közvetlen közelben síri csend. De érezhető a feszültség.
Csak a zúgó jellegzetes robaja hallatszik, melynek erősségéből kikövetkeztethető a soros feladat nehézsége vagy könnyűsége.
A malmok többsége egyébként romos és szlovén oldalon áll. Átemelés sok esetben indokolt és lehetséges. De nem mindig. Ilyenkor marad a vízicsúszda. Kivéve, ha a sok, vízből kiálló kő ezt megakadályozza. Ez esetben a vízben gázolva terelhető tovább a kajak.
Egy elhagyatott malom és egy gát közeledik. A gát előtt semmi fodrozódás, a víz sekély és látható a hordalék.
Madaraknak se szeri se száma. Különösen a szürke gém és a nagy bukó kerül gyakran szem elé. Előbbiek víz fölé kilógó ágakról szugerálják a halakat. Mintha őrt állnának. Vagy díszsorfalat az arra lapátoló kalandoroknak.
A nagy bukók a kicsinyeiket terelgették fel-alá. Nem engedtek fotógépet a közelükbe. Ha megijedtek, piciny lábaikkal csapdosni kezdték a vizet és futólépésben spuriztak a felszínen menedék után kutatva.
Szitakötők is akadnak bőven. Különösen a sötétkékben csillogó sávos szitakötő gyakori. Meg-megpihennek a kajakon vagy akár az evezőn.
A partot jórészt erdőségek szegélyezik, de fel-felbukkan néhány ház vagy egy-egy kisebb falu. Szálláslehetőség kizárólag szlovén oldalon található, leginkább kemping. Mert hát kajaktúrához sátorozás dukál. Az viszont érdekes, hogy a horvátok nem találnak fantáziát a kemping üzemeltetésben.
Pazar látvány a Kupán
A legidillibb kemping a Stari Pod, ahová a kajaktúrám után, gyalog érkeztem. Számos táborhelyen megfordultam már csavargásaim során, de ami itt ért, azt kevés tudja. Először is a természet lágy ölén terül el, ahol a csend honol. Esetleg madárcsiripelés vagy harcsakacagás.
Amerre a szem ellát, zöldellő dombokat lát. No meg a nyáron fürdésre alkalmas Kupa folyót. A legközelebbi házakat fenn, a dombtetőn találjuk, jópár kilométerre a kempingtől. A sátorozáshoz adott a kellemes füves terület. A vizes blokk tiszta, a vendéglátók barátságosak, jófejek és segítőkészek. És még a sör is jólesett.
Ide kívánkozik még a fából épült vendéglátó egység teraszán kialakított bőrfoteles olvasósarok és a hangfalból szóló, lassabb ritmusú hiphop zene. Valahogy minden stimmelt és harmónikus volt. Egyszerűen jó volt itt lenni és lazítani.
A vendéglátók kedvességét jól jelzi, hogy meghívtak egy csésze teára, kaptam tőlük sebtapaszt, illetve az egyik házigazda szülei elfuvaroztak a legközelebbi vasútállomásra. De ha Ljubljanába mentem volna, akkor maga az egyik házigazda fuvarozott volna el.
Stari Pod kemping
Dráma 1
A négy naposra tervezett evezőtúrám Brod na Kupi partjáról indult, miután a kölcsönzős pupák odaszállította a kajakot nekem. Járt hozzá mentőmellény, evező, és tetejénél letekerhető, vízhatlan zsák.
Egy kétszemélyes RTM Ocean Duo nevezetű, sit-on-top járgányt rittyentettek alám. A két zsáknyi holmi miatt jól jött a több férőhely és ezáltal a hosszabb vízijárgány.
Hatalmas kedvvel és önbizalommal vágtam neki a túrának. Imádtam a folyó csendesebb, lapátolásra késztető szakaszait épp úgy, mint izgalmas zúgóit. Utóbbiakat két csoportba osztanám: természetes zúgók és a malmok gátjainál kialakult zúgók.
Eleinte igen szépen, magabiztosan átcsúszdáztam rajtuk. Manőverezéseimet rendre megtapsoltam. Szinte ficánkoltam.
Itt például nemes egyszerűséggel csúszdáztam le. Gyermeki mosolyomat a Holdról lehetett látni
De aztán szétszaladt a ménes. Kétszer. Egymás után. Mindjárt az első nap. Nyílván a gátakat hibáztattam. Arra emlékszem, borultak velem a cuccaim.
Első alkalommal úgy dőltem oldalra, hogy a bal lábam még épp a kajakban maradt. Viszont az egyik zsákom és az evező vándorútnak indult. Ám nem jutottak messzire, mert a gát után lenyugodott a folyó. Én is.
A második borulás meredekebb volt. Elszállt minden. Én is. Mindkét zsák, a kajak és az evező is dezertált. Pedig jól kijöttünk egymással. A rövid búvárkodásomnak egy haszna volt: kiderült, egész kellemes hőmérsékletű a víz.
A felszínre feljőve megragadtam a zsákokat, majd a felborult kajak után ugrottam, amely szerencsére fennakadt egy kiálló kőben. Az evező viszont messziről integetett. Egyre messzebbről. Ám sodródott a part felé az újfent nyugisabb folyón. Éreztem, előbb-utóbb elakad a víz fölé benyúló ágakban.
Visszafordítottam a járgányt, felpattantam rá, karjaimat vízi hajtóművé alakítottam és üldözni kezdtem az evezőt. Simán befogtam.
Furcsa fél órát éltem át. Mondanám, hogy én így kajakozom, de nem.
Tudom, jó lett volna látni egy borulás közben ellőtt fotót, de nincs
Aztán leltározásra szántam magam. A hátizsákomban minden elázott, vagyis a sátor, a matrac, a hálózsák és a ruháim. Az ennivalókat a vízhatlan zsákban tároltam, ám a pékáruk így is megsemmisültek. Sőt, végetért a fotógépem és az öngyújtóm karrierje. Feltehetően nem zártam be a zsákot kellőképpen. Öngyújtót végül sikerült szerválnom.
Ez az eset teljesen átírta a túrát. A szabadban eltervezett ebéd főzésénél sürgősebbé vált a legközelebbi kemping. Bíztam abban, hogy elkapom még a cirka 25 fokot és ha ügyesen teregetek, néhány cucc megszárad estére.
Na persze nem rohantam neki a folyónak és a kellemetlenséget hátrahagyva próbáltam élvezni a lapátolást és a Kupa szépségét. Bőven volt mit. A bátorságom viszont elillant egy kissé.
A további zúgókig új taktikát dolgoztam ki. A terepfelmérés bekerült a fontos teendők közé. Vagyis minden egyes beláthatatlan zúgót és gátat előbb csak megközelítettem, méricskéltem és csak akkor bíztam magam a sodródó folyóra, ha biztonságosnak láttam. Ha nem láttam annak, átemeltem. A malmok gátjainál például ezután mindig ez történt.
Borulás utáni élvezkedések
Dol falucska kempingjénél öt óra után kötöttem ki. Nem érdekelt, be kell-e jelentkezni valami recepción vagy sem, azonnal a fűre terítettem és a nap sugaraira bíztam elázott cuccaimat. Már-már lengyel piacot csináltam a kempingből.
Aztán csak a sátram, a törölközőm és a matracom száradt meg a nap végére. A hálózsákom és a ruháim nem. Aggódni kezdtem az éjszakai hűvösebb időjárás miatt.
Nem volt mit tenni, az egyik mellettem álló, már-már lakás méretű sátorból önkényesen kölcsönvettem pár plédet az est beálltával. A sátor tulaja nem volt jelen. Úgy tűnt, nyaralóként használja. Nyílván másnap reggel szépen összehajtva tettem vissza a plédeket a helyére. Úgy, ahogy találtam. Utólagos elnézést.
Ezután pótoltam a borulás során megsemmisült pékárut. A kempingtől cirka három kilométerre, fenn a dombtetőn találtam meg a legközelebbi boltot. Árkon-bokron, cipőnyi széles, helyenként meredek és nyirkos mezei-erdei ösvényen botladoztam el oda.
Kilátás a Kupára Dol falucska közelében. A túlpart Horvátország
Evezőtúrámat aztán nemcsak a borulás változtatta meg. A kölcsönzős pupák küldött egy sms-t, miszerint a kajak kiszállítása és felvétele nem az előzetesen kiszámolt negyven euróba fog kerülni, hanem százhúszba. Mert másfél órát autózott miattam a kiindulópontig, vagyis Brod na Kupiig.
Kissé összerándult a szemöldököm. Lemondtam a negyedik napot. És milyen jól tettem. Míg az első két nap, vagyis Brod na Kupitól a vinicai kempingig egész bővízű és kellően mély volt a folyó, Vinica után egyre többször akadtam fenn zátonyokon. Az alacsony vízállás pedig gyakran késztetett kiszállásra.
Donje Prilisce falunál kötöttem ki végleg. A kölcsönzős pupákkal itt találkoztam, és végül a 120 helyett 80 euró szállítási díjat fizettem. Mert én így láttam jónak. Ha a pupák változtathat menet közben, akkor én is – gondoltam.