Legújabb cikkek
- Látványos szurdokok Vorarlberg - 3 2025-10-26
- Montafon régió Vorarlberg - 2 2025-10-24
- Alpesi terepen Vorarlberg - 1 2025-10-22
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
Taquilét egy háromórás hajóút választja el Puno városától. Partjait a Titicaca-tó vize mossa. Első blikkre mediterrán szigetre hajaz. De lehet, másodikra is. Nevét az első spanyol tulajdonosról, Don Taquiléről kapta.
Az észak-déli irányban hat kilométer hosszan elterülő földdarabot cirka kétezer, kecsua nyelven beszélő gazdálkodó lakja, akik a teraszos földművelésben hisznek. A sziget legmagasabb pontja a tengerszinttől számítva négyezer-egyszázhét méter, a Titicaca-tó szintjétől mintegy százötven méter. Ez a csúcs egyben egy mélyen tisztelt szent, a Mulsina otthona.
A szigetet keskeny, kőből kiépített ösvények keresztezik, melyek összekötik a hat, boltíves kőkapukkal elválasztott körzetet, illetve az agyagból épült, bádoggal vagy náddal befedett, szétszórtan elterülő házakat. A hajókikötőből több, mint ötszáz lépcsőfoknyi, meredek, kanyargós ösvény indul a főtér felé. Az árut a hátukon cipelő helyiek meggörnyedve küzdik le az emelkedőket.
A sziget északkeleti szegletében fekszik a kőborítású főtér. Annak északi oldalán áll az önkormányzat. Az önkormányzattól keletre egy boltíves kapu található, mely négy hivatalnokot, úgynevezett warayuq-ot ábrázol. A főtér keleti oldala erkélyszerűen a tóra néz. A délkeleti sarkot a harangtorony dominálja, melyen ugyancsak helyet kapott négy warayuq szobor. Mellette áll egy kis templom, még odébb pedig a kézművesek üzlete. A tér nyugati oldalán vályogház együttesek sorakoznak.
A szigeten régi fal- és sírmaradványok találhatók a jelenleg is használt, többnyire szegényes épületek és szentélyek mellett. A romokat a lakosok szellemlakta helynek tartják, ezért azokat – különösen az éjjel – messziről kerülik. Jártam arra, nincs szellem.
A legenda szerint a tópart első lakói szinte teljes sötétségben, pusztán a hold fényében éltek és csak nyers ételt ettek. Aztán évekig szakadatlan eső esett a Földön, ami megemelte a Titicaca-tó vizét és ezzel elnyelte a településeket. Néhány túlélő ezután az új partokon és a szigeteken keresett menedéket, mint például az Amantani és a Taquile-szigeten. Ekkor előbukkant a nap és uralkodni kezdett a Földön.
A Taquile-szigetre elsőként érkezők két repülő követ fedeztek fel. Egyikük – egy nőstény – a sziget alsó részén, a Kuwanu nevű helyen lakott, a másik – egy hím – a Mulsina nevű csúcson telepedett le. Ezeket a mítikus, kővé vált ősöket a lakosok nagy becsben tartották. Nekik tulajdonították a bőséges krumpliterméseket. Láma zsírral bekenve magukat felajánlásokat tettek, áldozatokat hoztak. Majd megérkeztek az inkák és megtanították őket szőni.
Később megjelent az aranyat kereső fehér ember, aki elől a lakosok a nádasokba menekültek, a már ott élő uros nép közé. Bár később visszatértek és folytathatták a megszokott életüket, egy idő után a spanyolok lerombolták a szentélyeket a két áldott kővel együtt és kereszttel ellátott kálváriákkal helyettesítették.
Egészen 1950-ig rengeteg tulajdonosváltáson esett át a sziget, míg nem a lakosok visszavásárolták azt és újraosztották a földeket.
Amelyeket jóval a hódítás előtt egyszer már megtettek. Hat, nagyjából egyenlő mezőgazdasági egységről – úgynevezett suqta suyu-ról – van szó.
Az ősi előírásoknak megfelelően és a ciklikus rend szerint a hat területből évente hármat vetésforgóba sorolnak, míg a többit parlagra helyezik. Tehát valamennyi parcellán egymás után három évig ültetnek. Az első évben az Európában is ismert krumplival, a másodikban az úgynevezett oka krumplival, a harmadik évben pedig vegyesen babbal, kukoricával, búzával és árpával vetik be az adott földeket.
A kultúrnövények első virágai február elején jelennek meg. A betakarítás májusban kezdődik és júniusban ér véget. Háziállataik a marha és a birka. Előbbit a tejükért és a munkabírásuk miatt tartják, utóbbi gyapjújából ruhákat készítenek. Ritkán vágják le őket, húst csak nagy ünnepség – például esküvő – idején esznek.
Az agrárközösségi státuszban álló sziget politikai élete is érdekes. Az állam által megkívánt adminisztratív beosztások – bíró, polgármester – mellett hagyományosan választott hivatalnokok vezetik Taquilét.
A közösség élén a főkormányzó áll. Munkáját négy, úgynevezett warayuq segíti, akik a két-két felső és alsó részre osztott sziget egy-egy területéért felelősek. Minden év novemberében kézfeltartással választanak főkormányzót a főtéren.
A választáshoz a tizenhat év feletti szigetlakók jogosultak. A leköszönő előkelők is javaslatokat tesznek az új hivatalnokok kivalásztásakor. A főkormányzói pozíció feltétele a szülői státusz, valamint a warayuqi vagy polgármesteri háttér.
A gyűlések alkalmával az elöljárók a tér északi végébe, az önkormányzat elé ülnek ki hierarchikus rendben. A főkormányzó mindkét oldalán a sziget négy részét irányító warayuq-ok foglalnak helyet. Tőle jobbra a felső részekért felelős első és második warayuc, míg tőle balra az alsó részekért felelős első és második warayuc. Az előbbi kettő hierarchiában magasabban helyezkedik el, mint az utóbbi kettő.
A warayuq-ok szabályozzák a mindennapi élet különböző aspektusait azokon a területeken, ahol élnek. Intézik a közösségi munkát és kiválasztják a közösség azon tagjait, akik felelősek lesznek a fesztiválokért és azok előkészületeiért.
Ottjártamkor is összegyűlt a népviseletbe öltözött nép a főtéren és várakozott reggel óta. Azonban sokáig nem történt semmi. Csak annyi tűnt fel, hogy a nők orsóval a kezükben szövögettek, illetve hogy az önkormányzatból ki-be mászkáltak a népviseletbe öltözött figurák. Ezért el-elcsatangoltam a főtérről.
Előbb a szálláson zöldséglevest ebédeltem lángossal, illetve sült hallal. Majd felfedeztem a sziget más tájait, mint például a legmagasabb pontot, a többi körzetet vagy a déli végben elterülő homokos strandot.
Már késődélután felé járt, amikor a hivatalnokok kiültek a főtérre a néppel szemben és mikrofonnal a kezükben magyaráztak, döntéseket hírdettek ki. De a végét nem bírtam kivárni. Furcsa, hogy gyerekek nem jelentek meg, még szülői kísérettel sem.
Örültem, hogy vacsorát kaptam, ugyanis a házigazda is a téren figyelt. A fia gondoskodott minderről. Másnap ugyanő mutatta be a hagyományos ruhadarabokat. Közülük a legautentikusabb a chullo (ejtsd: csujjo), ami nem más, mint egy bojtos, fülvédős, gyapjúból kötött sapka. A gyapjú lehet vikunya, alpaka, láma vagy birka.
A piros-fehéret az egyedülálló férfiak viselik, a pirosat az házasok. Ha a bojt jobbra hajlik, a viselője boldog és elégedett. Ha a bojt balra hajlik, akkor valami baj van. Ha előre, akkor nem süt a nap a szemébe. A kisfiúk piros-fehér, míg a kislányok fodorral díszített, barna-piros chullót viselnek öt éves korukig.
A főkormányzó fekete filckalapot hord a csicsás tökfedője felett. A hivatalnokok fehér gyöngyökkel ellátott, tarkabarka sapkát viselnek. A férjezett nők ruházatában a fekete dominál, hosszú fejkendőjük végében pompom díszeleg. A hajadon nők díszes szoknyákjukról ismerhetők fel.
Egyébként a házasság előtt két éves próbaházasság van. Ugyanis a párnak először be kell bizonyítania, hogy képesek együtt élni. Arról nem szól a fáma, pontosan mit is kell bebizonyítani. Még egy érdekes szokás: ha két férfi találkozik, az üdvözlés részeként egy maroknyi kokalevelet tesznek át egymás tatyójába.
Taquile úgy is ismert, mint a kötő férfiak és a szövő nők szigete, bár én egy kötögető férfit sem láttam. Ettől függetlenül textilművészeti örökségüket az Unesco elismerte.
Erre a túrára, mely egy éjszakát és két főétkezést tartalmazott, Puno kikötőjében fizettem elő. Egy hostel első emeletén kaptam szobát. Nagyjából húsz kiló takaró járt hozzá. Mert hát a fűtést itt sem ismerik. Hiába az éjjeli nulla fok. A budi udvari megoldás, viszont csempézett és mosdókagylós. A legnépszerűbb túracsomag amúgy csak ebédet és egy főtéri csavargást kínál.
Azt még nem értem, miért váltott időzónát a telefonom a főtér és a szállás között.
A Titicaca tó egyébként nyolcezer-ötszázhatvankettő négyzetkilométer, durván tizennégyszer nagyobb a Balatonnál. Háromezer-nyolcszáztíz méterével a világ legmagasabban fekvő, hajózható tava. Az andoki civilizáció bölcsőjének tartják.
A száraz magaslati klíma, az erősen tűző nap iszonyat éget. Szemeim fájtak, szexi ajkaim könnyen kiszáradtak. A víz és a balzsam sokat segített. De ez a száraz klíma és a tiszta levegő száz kilométeres panorámát nyújt. A távolban az örökké hófödte Cordillera Real csúcsai is megmutatkoztak.
Taquile szigetről Puno városába hajóztam vissza. Onnan meg elugrottam megnézni a Totorani vízesést. Alig csorgott valami, ezért fotó sem készült. Tizenhat kilométert gyalogoltam miatta. Bár a paya brava fűtől aranysárga táj tetszett.
Egy pici tóparti faluba, Chucuitóba (ejtsd: csukito) is ellátogattam, ahol megnéztem két templomot, egy marhacsordát a tóhoz terelgető gulyást és két, csónakkal halászni igyekvő kecsuát. Az itt látható inka romok kevésbé kötöttek le. A templomban épp misét tartottak, rendre gyűltek a keménykalapos, két copfos, tarka szoknyájú asszonyok és modern ruházatú partnereik.
