Az arizonai Window Rockból a közelben elterülő Canyon de Chelly-t (ejtsd: kanyon d’séj) rohamoztuk meg, majd onnan a Monument Valleyba hajtottunk. 

A Canyon de Chelly indiánfilmeket idéző táj. A sziklák közötti terület már-már völgy szélességűnek tűnt, mintsem szurdoknak. Több kilátóhelyről lejuthatunk a völgybe és mindegyikről más és más sziklaalakzatok vonják el az ember tekintetét. A mennyei panorámát nyújtó kilátókat a több, mint húsz kilométer hosszú Indian route 7 köti össze. Az egyik ilyen kilátópontról indul ki az úgynevezett White House ösvény. Na, nem a washingtoni Fehér Házig vezet, hanem csak a völgyben megbújó, sziklába vájt, egykor anasazi indiánok lakta faluig.

Tériszonyos barátom mély levegőt vett és elhatározta, hogy megpróbál lejönni a völgybe anélkül, hogy leszédülne oda. Igaz, hogy nem volt olyan mély a völgy, de a Grand Canyonhoz hasonlóan itt sem érezte jól magát. Ekkor megkért, hogy fogjam a kezét. Erre én a fejemet vertem a falba: hát ha ez a megoldás, ezt miért nem mondta a Grand Canyonban?! Több, mint harminc éve ismerjük egymást. Szóval az úgymond veszélyes helyeken fogtam a kezét.

A földút néhol sziklák alatt, alagútban folytatódott. Alighogy leereszkedtünk a völgybe, cimborám félelme szerencsére elmúlt és mélységiszonyra sem panaszkodott. Elvégre lejjebb már nem mehettünk. Egy kis patak hídján átkelve, durván háromnegyed órányi járás után elértük a White House-t.

Canyon de Chelly, White House

Kerítéssel körbezárták a területet, így csak messziről bámészkodhattunk. A falu két részből állt, az egyik a szikla lábához épült, a másik pedig pár háznyival feljebb a sziklafalba. Arra nem jöttünk rá, hogy a felső részbe hogy jutottak fel anasaziék annak idején, a középkorban. Könnyen elképzelhető, hogy kötélhágcsó vagy létra segítségével léptek szintet. Nagyon különleges látványt nyújtott a sziklába vájt falurész.

Eztán kézenfogva visszamásztunk a kilátópontra anélkül, hogy bárki is megkérdőjelezte volna szexuális beállítottságunkat, majd átugrottunk a Spider Rock kilátóhoz.

A navajók, vagy ahogy magukat hívják, dinék az 1700-as években kezdtek betelepedni a kanyonba. Mitológiájuk szerint Pók Nagyanya a világ teremtője, miatta léteznek a csillagok az égen. Amikor a hálóját fonta, átfűzte harmattal, majd feldobta az égre és a harmat csillaggá változott. A két ágú, 229 méter magas Spider Rock sziklaoszlop pedig Pók Nagyanya otthona, aki a rossz gyerekeket felviszi a tetejére. A Canyon de Chelly tehát a navajo indiánok szellemi és vallási központja és sok navajo család még mindig itt él.

Ez az oszlop egyébként sziklamászók szemeit is felnyitotta, bár a szent földet védő parkőrök és a navajók aligha adnak a mászásra engedélyt. Nem beszélve a navajó parkőrökről. A kilátás természetesen mesés a Spider Rock által színesített völgyre.

Canyon de Chelly, Pók Nagymama otthona és a völgy

A kopár sziklákat még mindig nem untuk meg: várt ránk az Arizona és Utah határánál megbúvó Monument Valley Navajo Tribal Park. Meg mi is rá. A közel százhetven kilométer meg sem kottyant. Ellenben vészesen gyülekeztek az esőfelhők előttünk. Már a hisztizés kerülgetett, mert azt gondoltam, hogy zuhogó esőben nem tudjuk megnézni a Monument Valley-t. De amint közelebb értek a felhők, az út hirtelen elkanyarodott, így visszatértünk a napsütésbe. Az időjárás azonban “ki nevet a végént” játszott velünk. Szemből újabb felhők vonultak felénk. Elkezdett csöpögni, amikor megint irányt váltottunk és ismét kikerültünk a felhőtakaró alól. Jót játszadoztunk, de mi nyertünk és végül meg sem álltunk a navajo parkig.

A park kapujánál két lehetőség közül választhattunk: vagy terepjárós túrán veszünk részt, ami kettőnknek 120 dollárba került, vagy kockára tesszük bérelt autónk, a Hunyadi életét a földes-köves-sáros úton. Előbbi mellett döntöttünk, bár nagyokat nyeltünk fizetéskor. Navajo indián sofőrt kaptunk, aki körbevitt a szent föld sziklaalakzatai és hegyei közt. Már kifogytam a jelzőkből, így nem tudom leírni, miket láttam. Nézz meg egy western filmet és akkor tudni fogod, miről beszélek. Lélegzetelállító kopár homokkő tanúhegyek mindenfelé. A tereptúra első megállója a John Ford pontnál volt.

Monument Valley Navajo Tribal Park, John Ford’s Point

John Ford rendezőről kapta a nevét, aki számos filmet forgatott itt, többek között Az üldözőket John Wayne-nel. Egy navajo be is öltözött John Wayne-nek és fekete lovával úgy állt oda az egyik sziklaperemre, azaz a John Ford pontra, mintha éppen egy jelenetet forgattak volna. Természetesen turisták örömére tette mindezt. Kattogtatott mindenki. Én erről egy kicsit lekéstem, de más pozícióban lekaptam én is. Hát, úgy gondolom, hatvan dollárért kétszer kellett volna odaállnia. Egyébként ez az a kilátó, ahonnan több jellegzetes sziklaalakzatot is megpillanthatunk, mint például a Three Sisters-t, a Mitchell Mesa-t és a Merrick tanúhegyet.

A rally ezután áthaladt az úgynevezett The Hub-nál (középpont) és a Thumb (hüvelykujj) mellett, majd megállt egy másik kilátónál. Innen többek között a Totem Pole sziklaformációval nézhettünk farkasszemet. Egy iszonyat poros szakasz után megérkeztünk az Artist’s Pointhoz (művész kilátó). A végtelenségig tanúhegyek.

Monument Valley Navajo Tribal Park, Artist’s Point

Hatalmas területet foglal magában ez a park. Olyan érzés fogott el, mintha egész Arizona ezekből a sziklakúpokból állna. Se egy házat, se országúton száguldó autókat nem láttunk, de még csak a messzi távolban sem. Próbáltam belőni, hogy a tanúhegyi kirándulás után merre is folytatjuk majd utunkat, de nem sikerült. Kár, hogy szervezett túra keretében került sor erre a kalandra, mert szívesen csavarogtam volna a síkságon és szívesen megérintettem volna a hegyek falait.

Következő megálló a Moszkva tér, ahol átszállhattunk a 6-os villamosra. Ja nem, ez egy másik hely! A festői látványt nyújtó North Window (északi ablak) kilátó következett.

Monument Valley Navajo Tribal Park, North Window

Nem tudok újabb dolgot hozzáfűzni. Hacsak nem ezt: szép vagy, mint a rózsaszál. Lehet ezt mondani egy tájnak?

Pórul jártam. Úgy feltámadt a szél, hogy nem győztünk menedéket találni a terepjáró platóján. A salak színű föld pora csak úgy ragadt ránk. A pólóm, amivel az arcomat takartam, teljesen átszineződött. Mi lett volna a bérelt autónkkal, ha azzal jövünk?! Kék helyett vörös autót vittünk volna vissza a szalonba. A vihar érkeztével gyorsan lehűlt a levegő, nem csoda, hogy remegett a szánk széle. Az esőfelhők meg gyorsan közeledtek, de valahol az egyik tanúhegy mögött elkerültek minket. Mire véget ért a túra, gyengült a szél, kicsit szemerkélt ugyan, de meg sem kottyant.

A spirituális jelentőséggel bíró West Mitten és East Mitten kúpokat még szemügyre vettük a végállomásról. Ezek azok a kúpok, amelyek “hüvelykujjal” is rendelkeznek. Mindkettő csúcsa majd’ 1900 méterrel áll a tengerszint felett.

Monument Valley Navajo Tribal Park, West Mitten és East Mitten

Az ajándékbolt nem úszta meg nélkülünk. Számos navajo csecsebecsén megakadt a szemem. Winnetou azóta is keresi békepipáját. Este hét óra magasságában hagytuk el a tanúhegyeket, azaz a Tsé Bii Ndzisgaii-t, ami navajo nyelven sziklák völgyét jelent. Közelítettünk a Utah-ban fekvő Mexican Hat település felé, amikor egyszerre két szivárványt is megpillantottunk ugyanabból az irányból. Mindkettő a hegyekből nőtt ki és csak a száruk mutatkozott meg. Ritka jelenség.

Mexican Hatban foglaltunk egy motelt erre az iccakára. Persze vacsora nélkül én le nem fekszem, így beültünk a motel éttermébe, amely speciel egy steak house volt. Az árakat azonban nem a mi tárcánknak lőtték be, csak sörre futotta. Ellenben megtapasztalhattuk, hogyan folyik a hússütés a kerthelyiségben. Egy vas tákolmányt alakítottak ki tűzhellyé, ami fölött egy rács lógott és lengedezett. A tüzet fával etették, a rácsra pedig a húst tették. Amikor elégett az összes fa, vagy a tűz nem volt elég élénk, a cowboynak öltözött szakács a mellette álló farakásból leszedett pár fát és széthasította őket. Mennyei illatok terjedtek mindenfelé. Csórók lévén nekünk ennyi jutott, de legalább ingyen megúsztuk.

Mexican Hat, sül a steak, de nem nekünk