Egy koradélelőtti busszal elhagytam Domodossolát. Az Antronapianába tartó, helyenként keskeny, az elején tűhegyes szerpentinekben meghajló út az Ovesca patakot követi annak szűk völgyében. Antronapiana a csend hazája, innen indultam neki a kétnapos gyalogtúrának, melynek keretében sónyaló kecskéket tanulmányoztam.

A kiválaszott szakasz egykor az “Antrona-út” nevezetű kereskedőútvonal része volt. A domodossolai régiót kötötte össze a svájci Saas-völggyel a kétezer-nyolcszázharminckilenc méteren húzódó Saaspass hágó érintésével.

A 16. században például évente rendeztek marhavásárt Villadossolában, ahová Svájcból, a hegyeken keresztül is érkeztek jószágok. Nyílván nem önszántukból, legfőképp nem gazdátlanul. De a gyapjú ruhák szintén ezt az útvonalat járták be. Ellenkező irányba vándorolt a vasáru, a bor és a só. Az utóbbi kettő együttes vándorlásának következtében alakult ki a borsó 😉 .

A kereskedelmi útvonal annyira fontossá vált, hogy rendszeresen karbantartották és megépültek az első hegyi pihenők. Végül 1719-ben a domodossolai szenátorok úgy döntöttek, hogy elég a csencselésből. El is szegényedett a vidék. A 19. század végén újranyitották az ösvényt, néhány pihenőhely ma is látható.

Szóval Antronapianából két erdei autóút terel el a kolosszális földcsuszamlás által keletkezett Antrona tóig és az előtte álló étteremig. Gyalogosan mintegy negyven perc alatt letipeghető. A keskeny erdősávval körülölelt tó körbejárható, nyugati partját egy vízesés mossa, és szélcsendes, tiszta időben bámulatosan visszatükrözi a fölötte magasodó sziklaormokat. Távol, a magasban feltűnik a Campliccioli-tó (ejtsd: kámpliccsóli) gátja.

Az Antrona-tótól gyalogösvényen ajánlott felkapaszkodni a gáthoz és az erőműhöz. Ez az ösvény a tó déli partján vonul végig, érint egy rövid alagutat, majd hirtelen elválik a tótól, becsalogat az erdőbe, és egy derekas kaptatóvá válik. Szerencsére a százharmincöt méter szintkülönbség hamar kipipálható. A gátról mosolyt kiváltó kilátás nyílik az Antrona-tóra, a környék csúcsaira és a Campliccioli-tóra. Utóbbi különlegessége a tündérkéken csillogó víz.

Campliccioli-tó

A gát elvezet az állóvíz északi partjára, ahol egy elágazás lep meg: ha a kettőezer-háromszázhuszonöt méter magasan hullámzó Camposecco-tó a vonzóbb, a víztározótól eltávolodó ág a tökéletes választás.

A sónyaló kecskékhez a piros-fehérrel tökéletesen jelzett túraút vezet, amely a tóparton marad, majd átbújik egy alagút alatt, súrolja az erőmű épületét, átsasszézik egy vízesés feletti pallón, mielőtt átvált a tó nyugati partjára. Eztán hátat fordít a tónak és megérkezik néhány aranyos kőházikó udvarára. A vidám kirándulás az Antrona-patak mentén, fenyőfák árnyékában folytatódik.

Ösvény az Antrona-patak mentén

Egy jobbraáttal köszönt be a kegyetlen meredek. Innentől minden egy centiméternyi vízszintes ünnepnek számít. Pihenés gyanánt érdemes pillantást vetni a távolba, az egyik sziklaszirtről leszakadó zuhatagra. Különösen a kaptató második fele válik keménnyé, ahol a szinte függőleges, immáron fák nélküli etap bokatörő kövekkel lep meg és ahol az ima sem segít, ha a talaj kicsúszik a lábunk alól. Végül, néhány kőkunyhó elhagyásával csak felér az út egy fennsíkra, ahonnan könnyen észrevehető a gát és a nyalakodó kőszáli kecske csapat. Az Antrona-tótól számolva a túra nagyjából négy és fél óra alatt teljesíthető, beleértve a fotózásra elhasznált időt.

A negyvenkilenc méter magas Cingino-gát és az extrém sportot űző kecskék

Egy állandóan lakott épület ront bele a kilátásba, lakója pedig a gátőr, aki Pelikán elvtárs habitusától eltérően, harsány óbégatással lépett ki a kuckójából, miután lereteszelt pajtáját menedékháznak néztem. A menedékház a gáttól távolabb, cirka egy percnyi gyaloglásra található. Megrohamoztam iziben, és lepakoltam még mielőtt átadtam volna magam a kecske vizitnek.

A Cingino gát (ejtsd: csingíno) 1930 óta része az antrona-völgyi vízgyűjtő területnek. A gátnak köszönhetően jött létre a mai Cingino-tó, amelyet előtte természetes gleccsertóként tartottak nyílván. A kőszáli kecskék a nyolcvanas években hódították meg az Antrona-völgy magasabb vidékeit és egyben a tavat.

Elsősorban nőstények és gidák körében hódít a gátmászó extrém sport, a folyásirány felőli falon egyensúlyozva kutatnak értékes sók és ásványok után. Drogos kecskék mondhatni. Nem mindennapi jelenség. De találkoztam egy jóllakott példánnyal, amely a gátőr háza előtt biztonsági kamerákat meghazudtolva tartott engem szemmel.

Cingino-tó

A kecske anyuka nem szívbajos, a kölkét is elhozta a gát falára

Az éjszakát a kőből épült, piciny menedékházban töltöttem, ahová egy háromszintes, tizenkét férőhelyes, óriás emeletes ágyat fabrikáltak. Alapfelszerelés volt a kerti slag és a belőle áradó jéghideg, de iható víz. A beltéri luxust a párna, a pokróc, a tea, a kávé, a cukor, a kipörgésgátló, az abs fék és a turbó biztosította, no meg a Miki egeres és a Donald kacsás olasz nyelvű képregény. Vagy ahogy az olaszok mondják, Topolino és Paolino Paperino. A megérdemelt vacsora után ezeket olvasgattam.

Az éjszaka amilyen nyugisan indult, annyira rémisztően folytatódott. Bár senki nem hívta, megjött a vihar. De még milyen! Dörgött és döngött, csapkodott és őrjöngött. A sziklafalak visszaverték a félelmetes hangokat. A villám hirtelen felvillanó lámpaként funkcionált a kunyhóban. Álmomban reggeli szárazságért imádkoztam.

Kívánságom részben meghallgattatott. A felhők, és az aggasztóan síkos, meredek ösvények maradtak. Olykor néhány csepp borzolta a kedélyemet. Épségben leértem a hegyről, majd átfésültem Antronapiana központját. Az egyik ház falán egy menedékházakat feltüntető térképre lettem figyelmes. Sajnos kevés honlap foglalkozik hegyi búvóhelyekkel, pedig a régióban napokat eltölthetünk úgy, hogy menedékháztól menedékházig csavargunk.

Néhány környékbeli bivakház koordinátái a hegyek szerelmeseinek:

Cingino-bivakház: 46.028449, 8.037617
Antigine-bivakház: 46.020263, 8.011222
Cresta-bivakház: 46.04474, 8.03016
Camposecco-bivakház: 46.059213, 8.050550

Cingino bivakház – ezen a szinten luxuskörülmény

Elbuszoztam Domodossolába, ahol kihasználtam a Svájcba tartó vonat indulásáig rendelkezésre álló időt. Felzizzentem a kálvária dombra, a szent hegyre.

A kapucinosok alapítottak itt kolostort és húzták fel a Szent Kereszt templomot 1656-tól kezdődően, egy a 6. században épült kastély romjaira. Méghozzá azzal a céllal, hogy Jeruzsálemhez hasonlóan zarándokokat fogadjon és hogy a keresztre feszített Jézus imádatának jelképe legyen. Azóta a béke, az imádkozás és a meditáció helyszíne.

A kálváriára egy sétány vezet a domb lábától, mely tizenöt kis kápolnát érint. Minden egyes kápolna a keresztút egy-egy állomását mutatja be szobrok segítségével. Elvileg megvilágított szobrok, de néhány kápolna elhatárolódott a magas rezsiköltségektől.

A négyes (Jézus pacsizik a muterjával a keresztúton), a kilences (Jézus harmadszor taknyol a kereszttel) és a kettes (Jézus vállára pattintja a keresztet) kápolna a legrégebbi, a hármas (Jézus először perecel a kereszttel) pedig a legújabb, 1907-ből származik.

Kálváriadomb, keresztrefeszítés jelenet – előadja a tizenegyes kápolna társulata

Kálváriadomb, a 7-es kápolna

Kálváriadomb, a templom főhajója

A kolostor fölött egy várrom található, a lombardok emelték, és valaha az Ossola-völgy legfontosabb erődje és adminisztrációs központja volt. Később a püspökség kezébe került, akik alakítgatták, bővítgették, becézgették. A vár a 15. század elején már a milánói hercegek tulajdonában volt, amikor is svájci csapatok szinte porig rombolták. A dombtetőn néhány várfal és egy torony romjai láthatóak.

Domodossola is megér egy fél napot. Belvárosa, különösen a piactere és a sikátoraiban sorakozó régi, árkádos épületei középkori hangulatot árasztanak. A zsalugáter kötelező elem szinte valamennyi homlokzaton. Némelyik kuckó vaskorlátos erkélyt is kapott, sőt egyes boltíveket faragások díszítenek. Érdekes látnivaló az egykori püspöki palota és a város legfontosabb temploma, melyet Santi Gervasio és Protasio tiszteletére szenteltek fel.

A vallás alapú terepszemlét követően elmasíroztam Domodossola vasútállomására, felültem a svájci Brigbe tartó szerelvényre és leráztam magamról Észak-Piemont térségét. Wallis kanton egyik bájos településén, Brigben átszálltam a colos hegyek völgyében futó zermatti vasúti járatra. Talán nem hat meglepetésszerűen az a tény, hogy a svájci retúr vonatjegy a kétszer negyven kilométeres utazásra átszámítva harmincnyolc euro volt, míg a kétszer száztizenöt kilométeres olaszországi utazás hét euro hatvan cent. De nem számított, a Svájci Alpok az Svájci Alpok.

Épp lecsúszott a nap Zermatt egéről, amikor berúgtam a hostelem ajtaját. A kalandosabb, koedukált hostel szobát az átlagemberek választják. Szállodai szobához ifányi pénz szükséges vagy fegyver. Becsekkolás után felfedeztem az éjjeli fényárban és a szeptember eleji tíz fokban didergő városka központját. Csillogott-villogott az utca a reklámtábláktól, pompa mindenütt. Látszott, hogy úri helyre dobott a sors.

Zermatt a láthatáron

A csilliárdosok mind itt síelnek, mint ahogy az a ferdeszemű amerikai leányzó is, akivel a szálláson futottunk egymásba. Azért ugrott át Zermattba augusztus közepén, hogy 3883 méteren, közvetlenül a Matterhorn csúcsa alatt síeljen. Hó éppen akadt odafenn. Megemeltem előtte nem létező kalapomat, mondván milyen vagány és biztosan profi síelő.

De kiderült, hogy egy sznob, aki még életében nem látott sílécet. Csak a sífelszerelést foglalta le, az oktatót nem, és így indult neki a lejtőknek. Gyanús, hogy Instagramra vagy Facebookra gyűjtött szelfiket, ezúttal síelős-matterhornost. Tapintatosan megérdeklődtem nála, hogy biztos-e a dolgában, de hát van az a pénz… A síelős napja végén találkoztunk megint, és elárulta, hogy szerzett magának oktatót. Lényeg, hogy túlélte és talán még élvezte is.

Zermattra visszatérve megsüvegelendő, hogy a városba autóval behajtani tilos. A legközelebbi parkolóház öt kilométerre, Täsch faluban található. Onnan vonattal, gyalog, cangával, taxival, helikopterrel, békaügetésben vagy cigánykerekezve ostromolható az üdülőhely. Különleges jelenség a szállodák által működtetett elektromos szuper minibuszok.

Kalandom tehát folytatódott, méghozzá Wallis tartomány lebilincselő tájainak meglátogatásával. Koppints a Wallis gombra.