Hajóról a palotába

Észak-Piemont és Wallis – 1. rész

Zöld erdőben jártam,
bivakházban háltam,
gleccserek vidékén,
csúcsokra léptem én.

Alpesi szellőben
virágszirom libben,
sónyaló kecskéknek
mormoták fütyülnek

A fenti nyomasekbobói szösszenet szintjénél sokkal magasabbra, egészen a kora szeptemberi hóhatárig emelkedtem az olasz-svájci határvidéken tett látogatásom során. Hívott a természet. Na, nem a pottyantós felé.

Olaszországban az észak-piemonti Lago Maggiorét és Antrona Nemzeti Parkot kaptam lencsevégre, Svájcban pedig a Wallis kantonban fekvő Matterhorn és Aletsch-gleccser környékét fedeztem fel.

Milánó Malpensa repterén landoltam, ahonnan némi kacinfánttal zakatoltam el a Lago Maggiore partján sütkérező Bavenóba: ha a kényelmesebb verziót követtem volna, a reptérről Milánóig vonatoztam volna és ott szálltam volna át a Lago Maggiore (ejtsd: lágo mádzsóre) felé száguldó szerelvényre. Én a kevésbé kényelmes, de gyorsabb opciót választottam: a reptértől pár megálló Busto Arsizio (ejtsd: Buszto Árszício), ahonnan alig fél óra alatt átmasíroztam a település fő állomására. Ha jókor vagy jó helyen, a reptérről közvetlenül eljuthasz a fő állomásra, de nekem nem volt szerencsém.

Busto Arsizióból Feriolóig utaztam, ahol kivártam a bavenói csatlakozást. Ragaszkodtam a kikötővel rendelkező Bavenóhoz, ugyanis innen startolnak a vízitaxik a négy szigetre és egy sziklaszirtre kiterjedő, egykori Borromeo birtokok felé. Két szigetet látogattam meg: először az Isola Bellát, majd az Isola Superiorét. Az Isola Madre és az Isola di San Giovanni azóta szomorkodik.

Az Isola Bella az előkelőbb és a turistacsalogatóbb. Nem csoda, hiszen a szűk sikátorokkal átszőtt sziget legnagyobb nevezetessége a Borromeo grófok kastélya és annak grandiózus kertje. Isola Bella a szép Izabelláról (bella Isabella) kapta a nevét, aki a palotát építő Borromeo Karcsi felesége volt. A 17. századi barokk kócerájban múzeum működik, ahol a tóra néző hálószobáktól a festményteremig, a márványtól a stukkóig, az aranyból és selyemből készült faliszőnyegektől a mennyezetet tartó Atlasz szobrokig rengeteg különlegesség felbukkan.

Borromeo-kastély, a legnagyobb terem

Borromeo-kastély. A te palotádnak van kikötője?

Pont a legmeglepőbb teremben tiltották meg a fotózást: ez a terem az alagsorban található, grófék ide menekültek a nyári hőség elől. A meglepetést az okozza, hogy minden egyes négyzetcentimétert, a plafontól a padlózatig fekete és fehér kagylóházak és kavicsok borítják. Álmodban sem láttál ilyet. Csak a meztelenül szundító női szobor készült márványból.

A szigetet uraló palotától délre fekszik a fenséges botanikus kert. Ahogy belépsz a kertkapun, a virágokkal és hatalmas szobrokkal díszített, többszintes Teatro Massimo üdvözöl. A tetején egy unikornis igyekszik nyársa húzni a szúnyogokat. A kertben barangolva további teraszoknak, mesés szökőkutaknak, apró kacsúsztatóknak, fehér páváknak, pompás szobroknak és ritka növényeknek tiszteleghetsz.

Mielőtt a grófék birtokába került, a szigetet egy maroknyi szorgalmas halász család lakta. Manapság is csupán tizenhat fős állandó lakossággal rendelkezik. Nyaranta viszont a normandiai partraszállásra hasonlíthat, ajándékboltjaiban és a varázslatos panorámával megáldott éttermeiben olykor megmoccanni nem lehet.

Kastélykert

A kastélykert és a Teatro Massimo – az unikornis túloldalt kérődzik

 

Isola Bellától néhány karcsapásnyira lebeg a szintén lakott Isola Superiore vagy más néven az Isola dei Pescatori (ejtsd: izolá dej peszkátóri – halászok szigete). A név magáért beszél, a két- és háromszintes kuckók hosszú erkélyein egykor halakat szárítottak. Említést érdemel a 11. századból származó San Vittore templom és az iskolából átalakított pirinyó halászati múzeum. Valaha hatvan halász otthonául szolgált a sziget, az ő történetüket is feldolgozza a kiállítás. A kikötőt egy piciny Szent Mária szobor őrzi.

Szent Mária szobor

 

Visszaringatóztam a szárazföldi Bavenóba, ahonnan panoráma vadászatra indultam a hegyoldalba. Mivel fél óra járás után is csak tetőcserepekben gyönyörködhettem, feladtam a kirándulást. A tó és a környék hegyvonulatai által összeeszkábált frenetikus kilátásért valószínű, a Holdig kell csavarogni.

Visszahúztam Baveno történelmi központjába, ahol felfedeztem a Gervasio és Protasio szentek tiszteletére felavatott egyhajós templomot. Ezt a román stílusú misehelyet a 11. század környékén emelhették, bár colos harangtornya feltehetően korábbról származik. A templom főbejáratának két oldalfalán feliratok olvashatóak és a baloldali – befelé menet esik balra, kifelé jövet viszont jobbra – Tiberius Claudius Ceasar Augustust említi, aki az általános iskolás tankönyvem szerint az 1. század első felében éldegélt.

A templom szomszédja egy nyolcszög alaprajzú keresztelőtemplom, melyet pompás freskók díszítenek. A komplexumhoz tartozik még egy hosszú, árkádos, boltíves emlékmű, falán szintén néhány freskó telepedett meg.

Baveno másik nevezetessége a kikötőre néző presszó fehér kertibútor szettje, amely a csillogó napsütésben majdnem megvakított. Hunyorítva, könnyeket hullajtva majszoltam az isteni almás rétest.

San Gervasio és Protasio templom (ejtsd: Szán Dzservázio és Protázio), és az oszlopoktól takart keresztelőtemplom

 

Eztán felcsüccsentem a Domodossolába igyekvő vonatra. Domodossola Olaszország legészakibb részén fekszik, alig tíz kilométerre a svájci határtól, a Toce (ejtsd: Tócse) folyó völgyében. Éjszakát a város peremén foglaltam, csak arra nem számítottam, hogy hegymenet vár rám. Legalább fél órás gyalogtúrával értem el a kecót. Maga az épület egy múlt századbeli villa, vaskorlátos erkéllyel, és hatalmas, atomzsír panorámát nyújtó udvarral és konyhakerttel.

Különleges helyre, egy művész család életébe csöppentem. A spiritualitás és a természetes-bio-vegán étkezés a mindennapjuk részévé vált. Szerintük a nyers és a lassú tűzön főtt eledelek egyensúlyba hozzák a testet és segítenek eltüntetni a káros anyagokat. Házukat a spiritualitás jegyében rendezték be. Ez látszik a sötétebb, de változatos színeken, a megvilágításon, a díszeken és az egyedi bútorokon. Csend, béke és nyugalom.

A kenyeret és a lekvárt maguk készítik, energiatakarékosan élnek, újrahasznosítják az esővizet és a szemetük nyolcvan százalékát. Ökoszállás numero uno. Ha igazán tartalmas reggelire vagy pacalpörköltre vágysz, ne itt pihenj meg.

Esetleg foglalj szobát reggeli nélkül, ahogy én tettem. Döntésemet az indokolta, hogy reggel mindenképpen bevásárlással indítottam volna a napot. Ugyanis a hegyekbe készültem, ahová a plázák még nem jutottak el.

Kvártélyom Domodossolában

 

Saját erkély, saját panoráma