Tudtad-e, hogy?

Szlovénia

… minden év augusztusának utolsó szombatján Lendva városában bográcsfesztivált rendeznek? Ennek a hagyományosan szüreti ételnek a receptje pedig a következő:

Még mielőtt becsiccsentenénk a borból, a vöröshagymát finomra vágjuk, zsírban vagy olajban üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a fokhagymát, majd a nagyobb kockákra vágott marhalábszárat, majd még egy keveset pirítjuk és pároljuk. Igyunk egy pohár bort.

Miután a főzőlé elpárolgott, rászórunk némi őrölt pirospaprikát, gyengén megpirítjuk és vízzel felengedjük. Pároljuk, amíg a marhahús félig megpuhul. Ezután igyunk egy pohár bort, majd adjuk hozzá a szintén kockákra vágott vadhúst, leginkább őzt, vagy szarvast, majd egy idő után a sertéslapockát és a cikkekre vágott csemegepaprikát. Igyunk egy pohár bort. Hukk.

Sózzuk, egész borssal, babérlevéllel fűszerezzük. Amikor már majdnem megfőtt a hús, hukk, rádobáljuk a meghámozott és szeletekre vágott burgonyát, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy ellepje. Igyunk egy pohár bort. Hukk.

Fedő alatt lassan pároljuk, az ételt hukk ne kevergessük gyakran hukk, különben összertörnek az hukk alkatrészek. Igyunk hukk egy pohár bort. Lassan puhára hukk főzzük. Igyunk egy pohár bort. Sárgán virágzik a tök…

A bográccsal hukk a végén felöntjük a száraz fehér- vagy vörösbort, de ne olyan sokat, mert hát a toroknak is hukk kell valami. Leszakadt a pincelakat… Tőccsünk egy poharacska borocskát.

Az ételbő’ közvetlenül kiszedjük az üstöt a mély cseréptálakkal. Kölönössen hukk ízeletes, ha házi sütésű hukk perecet öntünk hozzá, valamint apróra vagdalt házipálinkával öblítünk. Már minálunk babám…

… a szénaszárító is Szlovénia jelképei közé tartozik? Ez egy fából készült, fedéllel rendelkező, létraszerű állvány, amelyre a takarmányt felaggatják, hogy a levegő kiszárítsa. Több fajtája is létezik, a legismertebb a már házikószerű toplar és a képen látható, egyszerűbb kozolec.

Két szénaszárító, azaz kozolec a szlovén Alpokalján

… a Zice monostor Európa egyik legnagyobb könyvtárával rendelkezett a 14. és 15. században? Több, mint 2000 kötetről van szó, amelyek Szlovénia egyetlen középkori kéziratai. Miután a 16. században, több tragikus esemény miatt mindenki elhagyta a monostort, a könyvek nagy részét Grazba szállították.

… Szlovénia zászlaján a Triglav csúcsai is láthatóak? A Júliai-Alpok legmagasabb pontja Szlovénia nemzeti jelképe és egy legenda szerint a névadó egy háromfejű szláv isten (Troglav).

… a Vintgar szurdok felett átívelő boltíves vasúti kőhíd megépítésében közvetve a Szuezi-csatorna megnyitása is szerepet játszott? Az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Trieszt kamarája meggyőzte Ferenc Józsefet arról, hogy a Szuezi-csatorna fellendítheti a forgalmas kikötővárost, és ezért szükségük volt egy második vasútvonalra, amely összeköti Triesztet Béccsel és Ausztria északi részével. Ezen az útvonalon építették meg végül a 33 méter magas hidat 1906-ban, amely része a ma is működő, festői tájakat és több alagutat érintő, úgynevezett Bohinji vasútvonalnak.