Noha az előző napi útlevél-, pénz-, bankkártya- és cipővesztés miatt egy-két látnivalót töröltem a tervemből, az áhított Ao Phang Nga Nemzeti Park bennmaradt. A búvárkodás Phi Phi szigeten cimszó viszont áldozatul esett. Helyére a bangkoki magyar nagykövetség meglátogatása ugrott be.

Tengerparti nyaralásom gócpontjául kiválasztott Patong beachen felszálltam az ablaküveg nélküli buszra. Miután összeszedte az utasokat, Phuket városába dübörgött. Ez a járat azonban nem érintette azt a fő állomást Phuketen, ahonnan az Ao Phang Nga Nemzeti Park irányába indulnak buszok. Éppen ezért a kora reggeli harminc fokban az átszállás érdekében városi sétára vállalkoztam. A pályaudvaron pont elkaptam az óhajtott mikrobuszt.

Patong beach, kilátás a buszból

Koradélután érkeztem meg a helyre, ahol mindjárt szállást után kutattam. Ez viszonylag gyorsan ment, hála annak, hogy turisták nem tolakodtak.

Szállásom recepcióján rábukkantam néhány túrákat ajánló prospektusra. Nem nagyon szeretem a szervezett, csoportos kirándulásokat, de a nemzeti park varázslatos tájait és szigeteit másképp nem élhettem volna át. A recepciós hívott egy ürgét, befizettem nála egy egész napos hajós kalandra, valamint béreltem nála egy kajakot, amellyel két napra rá akartam túrázni.

A nemzeti park az Andamán-tenger egyik öblének a része. Rengeteg mészkőszikla és -szirt emelkedik ki a vízből és alkot szigeteket. Hasonlít a vietnámi Ha Long Bayhez.

Találkoztam két olasz sráccal. Szintén túra iránt érdeklődtek. Próbáltam őket rávenni olaszul, hogy jöjjenek el velem kajakozni. Idegenvezető nélkül olcsóbb lenne és oda mennénk ahová akarnánk. Nem díjazták az ötletemet.

Eztán körbejárjam a falut. Egyszer csak elhaladtam egy bicikliszerelő műhely előtt. Sőt, csodák csodájára kölcsönzéssel is foglalkoztak. Ilyet még a turistás Patongban sem láttam. Nem haboztam, kivettem egy biriglit.

A Sa Nang Manora vízeséshez igyekeztem, amely a falutól nagyjából négy kilométerre zuhogott. Az országút erdős területen lökdösött előre, de itt-ott felbukkantak házak is.

Phang Nga körzet, út a dzsungelben

Épp gurultam le egy enyhe lejtőn, közel a zuhataghoz, amikor pillanatok alatt három kutya kirontott az erdőből, eszeveszetten ugatva. Az ijedtségtől először fel akartam gyorsítani, de fél másodpercen belül meggondoltam magam. Inkább lefékeztem. De valamit nagyon elcsesztem. Hatalmasat burultam. Lehorzsoltam a lábamat, fájlaltam a csuklómat, de különösebb problémát ekkor nem éreztem. A kutyák megijedtek, de idegbeteg módon csaholtak. Egy helybeliekkel teli autó megállt, hogy elsősegélyben részesítsenek.

Miután felállítottam a bringát, észrevettem, hogy az első kerék nem gurul. A két fékpofa elmozdult és a kerék pedig beragadt közéjük. Ahogy próbáltam helyrehúzni a fékpofákat, hirtelen nagy fájdalom nyilallt a jobb alkaromba és onnantól kezdve el sem múlt. Rosszul eshettem vagy a beton volt túl kemény.

A helyi nők, látván tehetlenségemet, hívták a férfiakat, akik próbáltak segíteni. Nem tudtak mit kezdeni a fékpofával. Ehelyett előhoztak egy oldalkocsis mopedet. Felrakták az oldalkocsira a bringát, amit az egyik csávó tartott útközben. Én meg felültem a hátsó ülésre. Több motorszervízt felkerestünk, de csak a harmadik műhelyben vállalták a javítást. Méghozzá ingyen.

A két jómadár eztán visszafuvarozott Phang Nga-ba. Ahogy szálltam le a motorról, hozzáért a vádlim a forró kipufogócsőhöz. Elordítottam magam. Hirtelen minden összejött. Azért szálltam le a kipufogócső felőli oldalon, mert a másik oldalon az oldalkocsi megakadályozott ebben. Eztán köszönettel visszaadtam a kerót a kölcsönzősnek.

Az egyik hosszúújjú pólómat kineveztem háromszög kendőnek. Ezzel kötöttem fel a karomat. Bár még így sem éreztem a teljes kényelmet. Felhívtam a túraszervező ürgét, és lemondtam a kajaktúrát. Becsületesen visszaadta a pénzt.

Este betoltam egy zöld curry-s eledelt. Rendeléskor kértem a nőt, hogy ne legyen csípős. A nem csípős curry még épp, hogy megfelelt. Kanállal fogtam fel az izzadságcseppeket. Ettől függetlenül iszonyú finomat főztek.

Ugyan zöld curry-t írtak az étlapra, mégsem tudom, hogy valójában mit ettem. Hiszen az angolok mindenféle indiainak látszó mártásra, fűszerre és fűszerkeverékre curry-t mondanak. A kari egy távolkeleti citrusféle, amelynek levelét használják fűszerezésre. Bízom benne, hogy az étlapon thai nyelvről fordítottak, és az előbb említett fűszer került a kajámba, és nem az angol általánosítást használták.

Éjjelre maradt a bűn meleg. A szobában felszerelt ventillátor nem sokat ért. Kinyitottam a piac épületére néző erkélyajtómat, hogy kapjak némi levegőt. Bár ezúttal nem a hőség okozta a legnagyobb gondot. A karom fájt, képtelen voltam úgy bepozícionálni, hogy kényelmes legyen. Nem aludtam mélyen.

Fapados furgon-taxi

Felkötött kézzel készültem fel a hajótúrára. Reggel jött értem a fapados furgon-taxi. Platójára az alacsony tető miatt guggolva lehetett csak felmászni. Talán thai kertitörpéknek tervezhették. A vállalkozó összeszedte a kiváncsi idegeneket, és kifuvarozott minket a kikötőbe. Egy hosszú motorcsónakban repesztettünk az öböl felé.

Az első fél órában gyertyafa-erdők mentén törtünk előre a több folyó által kialakított deltatorkolatban. Állítólag a torkolat és az öböl turistáktól távolabbi részén gibbonok és dugongok élnek. Már csak ezért jó lett volna egyet kajakozni. Ez az öböl egyébként eléggé zárt, a nagy hullámoktól védve van egész évben.

Az első komolyabb látnivaló a Tham Lod barlang. Illetve Lod barlang, mert a tham szó barlangot jelent. Ez egy alagút a folyón, amelynek a tetejéről komoly mészkődarabok lógnak le. Persze az ellopott szemüvegem nélkül mindent homályosan láttam. Vagy még úgy sem. Kétszer átbújtunk az alagút alatt, majd kiértünk a Phang Nga-öbölbe, ahol sorakoztak a mészkőszikla-kúpok.

Ao Phang Nga Nemzeti Park, Tham Lod sziklái alatt

Az egyik sziklaszirt mögött feltűnt egy falu. Ez szintén hajazott a vietnámi Ha Long öbölre. A különbség abban mutatkozott meg, hogy ez a falu sokkal nagyobbra nőtt és fejlettebbnek tűnt. Elhaladtunk mellette, és sok más sziklasziget mellett is, majd kisvártatva kikötöttünk Khao Phing Kan szigeten, melynek öblében áll a tűalakú James Bond-sziget.

Utálom az ilyen turista-szagú elnevezéseket. Még akkor is, ha van köze Az aranypisztolyos férfi című James Bond filmhez.

Ehhez a földdarabhoz kötődik egy legenda, miszerint egy halász vízbeesett tűjéből nőtt ki a sziget, melynek neve: Tapu. Megeshet, hogy a turistáknak vonzóbb a James Bond név, a Tapu szót “nehéz” megjegyezni.

Ao Phang Nga Nemzeti Park, Tapu – avagy a James Bond-sziget

Kikötöttünk és körbejártuk a Khao Phing Kan szigetet. Több turista csoport összejött ezen a kis területen, dehát ez várható volt. Persze így is én ültem vissza a csónakunkba utoljára. Igyekeztem minden zugot felfedezni. A többiek már vártak rám.

A következő állomás egy sziklák által körbezárt laguna volt, ahol kajakosok lapátoltak rendületlenül barlangok után kutatva. Mi egy kicsit arrébb, egy másik szigeten értünk partot. Abevállalt egy kajakozást, azt a szigeten eltöltött ebéd után visszavitték a lagunába. Sajnálatos módon ezt kihagytam. A szigeten sütkéreztem helyette. A meredek sziklafalak miatt még csak a partot sem hagyhattam el. Örültem, hogy felkötött kézzel egyáltalán kiszálltam a csónakból. No meg a partról vissza a csónakba. Miután visszaértek a srácok az evezésből, továbbindultunk.

Megint kikötöttünk egy szigeten, amikor az angolul egyébként nem beszélő öreg thai hajós intett, hogy csak menjünk egyenesen előre. Rájöttünk, hogy egy barlangra próbált utalni. Szóval ugráltunk le a magas peremű csónakról és bebújtunk a barlangba. A túra indulásakor kaptunk fejlámpát, amire most szükség volt. Maga a barlang nem váltott ki euforiát, de a végén felfedeztünk egy ajtónyi rést. Egy lagúnára nézett. Szuper látvány.

Ao Phang Nga Nemzeti Park, lagúna

Miután meguntuk, visszakínlódtuk magunkat a csónakba. A magas perem és a felkötött kezem miatt tornagyakorlatot kellett volna bemutatnom. Próbálkoztam, de belehuppantam a lábszárig érő vízbe. Az, hogy az amúgy is haldokló mobilom a tengervízzel való találkozáskor tönkrement, nem ért meglepetésként. Nem tudom, ki átkozott el. Nagyon vártam már a végét.

Persze felsegítettek, de az öreg hajós nem igazán adott tanácsot. Szerencsére megjelent egy másik csónak, ahonnan a fiatalabb túravezetők leugrottak a kedvemért. Megbillentették a hajó egyik oldalát, így a másik oldalon be tudtam szállni.

Csak hogy összefoglaljam az elmúlt néhány nap pechsorozatát: ellopták a szemüvegemet, a pénzemet, az útlevelemet, a bankkártyámat, a fél cipőmet, napokig szívtam a Western Unionnál, elestem biciklivel, talán kartörést szenvedtem, megégettem a vádlimat a motorról való leszállás során, valamint bedöglött a mobilom. Természetesen ez mind azzal járt, hogy programokat kellett törölnöm. Ennél pechesebb szabadság nem nagyon létezik.

Ao Phang Nga Nemzeti Park

A hajókirándulás még nem ért véget: kikötöttünk azon a lakott szigeten, ami mellett idejövet elúsztunk. Egy cölöpökre épült muszlim halászfalut, Panyee-t tiszteltük meg jelenlétünkkel. A lakosság két halász család leszármazottai, az indonéziai Jáva szigetről érkeztek. A sziget tele van árussal, akik a fedett közök mentén árulják termékeiket.

Panyee szigetfalu főutcája

Ao Phang Nga Nemzeti Park, Panyee halászfalu és a halfogók

A nyugodt élet titkát talán itt kereshetjük. A legnagyobb zajt a hullámok okozzák. A faluban épült egy mecset és egy vizen lebegő focipálya.

Amíg túratársaim ebédeltek, gyorsan megérdeklődtem, létezik-e itt szállás egyáltalán. Már a jövő játszadozott az agyamban. Vagy tíz percig bóklásztam a bungalók között, mire megtaláltam a fogadót, de senki nem fogadott. A panzió neve James Bond Bungalows.

Teljes szívvel megszerettem a csendes helyet. Szívesen visszajönnék egy hétre. Alaposabban felfedezhetném a könyéket egy vízijármű segítségével.

A félórás ebédszünet letelt. Visszamásztunk a csónakba és elhajtottunk. Útban a végállomás felé, egy sziklánál megállt a hajóskapitány és hevesen mutogatott a sziklára. Senki nem értette, mit akart az öreg. Aztán az egyik utas észrevett egy barlangrajzot. Szemüveg nélkül esélyem nem volt ugyanerre. A fotógépem zoomjának segítségével küszöböltem ki a problémát.

Elérkezett a túra vége. A kikötőből ugyanazzal a rozoga taxival jutottunk vissza a faluba. Megérte eljönni, csudaszép vidék. Bár egy nap nem elég. Majd legközelebb. Még elsétáltam a buszmegállóba, hogy megvegyem a jegyet a másnapi bangkoki útra. Útiokmányok híjján a busz jelentette az egyetlen esélyt a továbbállásra.

Ao Phang Nga Nemzeti Park, ezt a paradicsomi tájat hagytam itt a nagykövetség miatt

Hétfő lett. A nagykövetségre szerdára kaptam időpontot. Kórházi vizit céljából utaztam fel egy nappal korábban. Sajnáltam, hogy ilyen hamar itt kellett hagynom az eszméletlen festői Ao Phang Nga Nemzeti Parkot és a thai vizeket.

A hajnali fél nyolcas busz nyolc körül indult útnak és a mintegy hétszázhatvan kilométeres távot este kilencre nyomta le. Szemöldökömet tízszer fontam be közben.  Bangkokba foglalás nélkül érkeztem, de nem aggódtam.

A messze nem szokványos módon átszálltam egy, a centrum felé tartó helyijáratra: a busz nem kanyarodott be értem a buszmegállóba, hanem az út kellős közepén vett fel. Igazából csak lelassított, meg nem állt. Fél kézzel és a csomagjaimmal kapaszkodtam fel.

A Victoria Monumentnél átszálltam a magasvasútra, mellyel Bangkok modern negyede felé utaztam. Abba a negyedbe, ahol a Lonely Planet könyvre támaszkodva és némi fel-alá járkálás után végül találtam egy panziót. Még egy olasz éttermbe is belebotlottam a közelben. A fárasztó út után jól jött. Ezekkel az élményekkel helyeztem magam aztán vízszintesbe.