Emlékezetes dátumként került be a noteszembe február 19-e, hiszen ekkor láttam meg először az Andamán-tengert. Patongi szállodám közelében súrolta Thaiföld partjait. A vizisportok kedvelőjeként tüstént valami aktivitás után kutattam.

Egy jet-ski kölcsönzőt pillantottam meg elsőre, be is neveztem egy körre. Elkérték az útlevelemet, kifizettem előre a drágának egyáltalán nem nevezhető kölcsönzési díjat, és már nyargaltam is. Negyven percen át rángatóztam a jet ski fedélzetén. Iszonyat élveztem. Szívesen kivettem volna hosszabb távra is, akár Indonéziába, de a Patong-öbölt nem hagyhattam el.

A nap persze perzselt, a víz pedig türkízzöldben fénylett. És ez mind mosolyt csalt az arcomra.

Patong beach

Ebédre benyomtam néhány kókuszos-ananászos palacsintát a strandon. Eztán elvágódtam a sznorkelezéshez kitűnő vízpartra, a korallokat bemutató Merlin strand felé.

Sokáig fogalmam nem volt, mi a sznorkel magyar megfelelője. Az egyik magyar oldal szabadtüdős merülést ír. Én inkább továbbra is a sznorkel szót használnám. A lényeg, hogy csak egy pipa, egy szemüveg és esetleg egy pár lábuszony szükséges eme sport űzéséhez. Bár állítólag az úszó tudás előnyös.

A strandot nem érinti nagy forgalmú út. Nem csoda, hogy a gyér tömegközlekedés gyaloglásra kényszerített. Egy darabig táblák mutatták a helyes irányt. Végül nem találtam meg a strandot.

Helyette betoppantam egy turistás étterembe. Egyik szárnyában vízisport felszereléseket, többek között sznorkel szettet árultak. A kölcsönzés reményében bedugtam a fejem. Kérdéseimre az eladónő udvariasan és frappánsan felelt: “hö?”. Megismételtem a kérdést, de a nyanya kommunikációja nem fejlődött a pár másodperc alatt. Nem kötöttünk üzletet.

Ehelyett távoztam és kikötöttem a Paradise strandon, egy félsziget csücskén. Bérlési szándékom nem lankadt. Szert tettem egy felszerelésre és indultam a mélybe búvárkodni.

Paradise beach, fénysugár. Első vízalatti fotóim egyike. Van hová fejlődni.

Egy jelzés szerint csak száz métert kellett volna úszni ahhoz, hogy megpillanthassam a korallokat. Már kapartam volna a korallok felé, amikor egyszercsak egy turistákkal teli motorcsónak elhúzott előttem. Ekkor úgy döntöttem, jobb a békesség, és visszafordultam. Egy órát azért eltöltöttem a víz alatt. Láttam szokatlan kőformációkat, de természetesen nem hasonlíthatóak össze egy korallal sem.

Este pizzára esett a választásom egy olasz csóka által üzemeltetett vendéglőben, Patong Beachen. Jól esett az ismerős íz.

Ebben a városban persze mindent megtalál az ember. Patong Beach Phuket sziget legforgalmasabb helye. Hatalmas nagy tömeg, bevásárlóközpont, mindenféle étterem és szórakozóhely, thai box csarnok és masszázsszalonok. Persze az árak is ehhez igazodnak.

Már a Paradise strandon ledöbbentem, amikor közel 1500 forintot fizettem egy gyümölcssalátáért. A pizzámért és egy üveg sörért 2200 forint körüli összeget pengettem ki. Észak Thaiföldön nem ehhez szoktam.

Patong, éjjeli piac. Akár itt is kajálhattam volna

Február 20-a még emlékezetesebbre sikerült. A Kata beachre készültem, hogy ott kamatoztassam nemrég megszerzett sznorkel tudásomat. Motoros taxival letudtam egy hat kilométeres távot, de ekkor még csak Karon beachre érkeztem. Innen csoszogtam át a szomszédos Kata beachre.

Útközben betértem egy-két búvárboltba. Nem láttam értelmét az újabb kölcsönzésnek és inkább becserkésztem egy szemüveget meg egy pipát. Lábuszonyt azért nem vásároltam, mert nem tudtam volna belegyűrni a hátizsákomba. Inkább a strandon béreltem. Bár a lábméretemre egyik uszony sem passzolt.

Miután megtömtem bendőmet mangóval, leraktam a cuccaimat a Kata beach partjára. Felszereltem magamra a szemüveget, a pipát és a békatalpat és csattogtam a mély felé izgatottan. Olvastam, hogy ebben az öbölben sorakoznak a korallok, sőt néha még teknősök is úszkálnak.

Azt azért megemlíteném, hogy a 2004-es, hírhedt cunami Phuket sziget nyugati, Andamán-tenger felőli partját teljesen tönkrevágta. A szökőár a korallokban is hatalmas nagy károkat okozott, de az évek során ezek újjászülettek és ma már ismét érdemes felkutatni ezeket.

Szóval úszkáltam a kövek között a nyílt víz felé. Vízálló fotógépemmel próbáltam élvezhető képeket csinálni. A Kata-öböl előtt egy sziget horgonyzott, odatartottam. Az öböl partjának közelében azonban horgászok és horgok keresztezték az utamat, nem folytathattam. Mivel már jó sok időt töltöttem a víz alatt, ezért úgy határoztam, hogy ebéd után, a horgászokat a parton megkerülve folytatom.

Kata beach, két hal modellt állt – vagy inkább modellt lebegett

Ahogy kiérek a homokos strandra, látom, hogy a motyóim nincsenek a helyükön. Majd megütött a guta. Végül az egyik cipőmet félig elmerülve megtaláltam ott, ahova letettem.  A dagály közben átalakította a terepet. Ezenkívül a lábszárig érő víz alján, a cipőmtől alig arrébb felfedeztem még a fejkendőmet és a hotelszobám kulcsát. Minden másnak nyoma veszett: a másik fél cipőmnek, a pénzemnek, az útlevelemnek, a bankkártyámnak és a szemüvegemnek.

A partig nyomuló víz miatt először a tenger fenekét pásztáztam. A part felé sodródó kis hullámok és a sokáig sekély, homokos strand azonban megváltoztatták a véleményemet. Úgy néz ki, rablás áldozata lettem.

Egyből felkerestem a rendőrséget. A Kata beachen csak egy irodát találtam, de jött értem a rendőr és bevitt a legközelebbi örsre.

Kata beach, élősködők

Azt hozzátenném, hogy nem engedtek beülni a rendőrségi furgon hátsó ülésére, mert vizes volt a fürdőgatyám. Csak a platón utazhattam.

Az örsön csatlakoztam néhány pórul járt emberkéhez. Köztük egy holland rendőrhöz, akit azért vert meg hat thai a strandon, mert fényképezni mert.

Aztán vallomásom alapján jegyzőkönyvet készítettek az esetemről. Adtak egy papírt, amivel igazolni tudom magam és ennyi. Először azt rebesgették, hogy majd meg kell mutatnom eltűnt holmijaim hűlt helyét, de végül erre nem került sor.

Az interjút követően egy felháborító párbeszéd alakult ki a rendőr és én köztem:

– Vissza tudnának vinni Patongba, mert elvesztettem az összes pénzement? – kérdeztem.
– Nem – jött a tömör, de határozott válasz
– Mégis hogy jussak vissza a kilométerekre fekvő szállodába cipő és pénz nélkül? – értetlenkedtem
– Nem tudom – vágta rá pimaszul a rendőr
– Akkor ki tudja? – kérdeztem ingerülten.
– Az nagyon jó lenne, ha én mindent tudnék – okoskodott a rendőr

Az agyamat majdnem eldobtam. A rendőr édesanyja gyakran eszembe jutott. Ennek ellenére nem léptem olajra. Kivárásra játszottam. Kis idő múlva megszólal az ügyemet feljegyzetelő fakabát, hogy majd valakit megkér, vigyen vissza, de nem tudja ki lesz az és mikor. Beleegyeztem, mivel nem akadt jobb ötletem.

Mikor úgy éreztem, hogy a nyomozásból semmi nem lesz, szóltam a rendőrnek, hogy visszamennék a strandra. Gondoltam, malacom lesz. Egy keveset bóklásztam a parton, de egy aranyhal sem ugrott ki a vízből, hogy teljesítse a vágyamat. A megtalált cipőmet kísérletképpen beletettem a tengerbe és megnéztem, mi történik. Csak felborult a cipőm, a víz döntögette jobbra-balra, de néhány méternél messzebbre nem úszott el. Kipróbáltam, hogy mi történik, ha nehézeket teszek a cipőmbe. Annyi történt, hogy felborult a cipő, de megint nem sodorta el a hullám semerre, csak a part felé. Ez mind csak megerősítette a lopás gyanúját.

Kata beach, a bűncselekmény helyszíne. A háttérben látható sziget víz alatti szikláit gazdag élővilág népesíti be. Állítólag…

Visszabaktattam a rendőrörsre, bízván abban, hogy végre valaki hazavisz. Az a főrendőr, akinek jelentettem az esetet, még ott ült. Odafordultam hozzá segítségért. Nem mutatott hajlandóságot rá, mert elhagytam a rendőrörsöt. Visszavágtam, hogy azóta sem lett pénzem. Ráadásul azt ígérte, hogy elvitet. Nem szólt semmit, látszott rajta, hogy lekakálja, mi a bajom.

Kiléptem az irodából, mert megláttam az udvaron egy-két kollégát. Nem hezitáltam, megkértem őket is, hogy fuvarozzanak el Patongba. Kárörvendően vigyorogtak. Az egyik azt pofázta, hogy nem tudja teljesíteni az óhajómat, mert éppen dolgozik. Persze lótúrót nem csinált, csak álldogált. A munka pont az lett volna, hogy segítsen. Aztán végül kijött a főrendőr, és közölte velem, hogy hamarosan visszaszállítanak Patongba.

Meg is jött a járgány. A sofőr és a társa persze húzta az időt. Bementek wc-re, kétszer megfésülködtek, fel-alá sétálgattak, úgy tettek, mintha nagyon elfoglaltak lennének. De ezen a szánalmas viselkedésen már csak mosolyogtam. Nagy nehezen végül beindították a kocsit és elhajtottak velem a szállásomhoz.

Ezzel elkezdődött az intézkedéses szabadság. Telefonkártyát vásároltam, a bankkártyámat tiltattam le, időpontot kértem a bangkoki nagykövetségen, felkerestem egy Western Union fiókot és jeleztem a szálloda recepcióján, hogy egy éjszakával tovább maradnék. Emailen keresztül pedig kapcsolatba léptem az otthoniakkal.

Hálistennek a segély gyorsan megérkezett. Ekkor már beesteledett Patongban, de a Western Union fiókban még találtam alkalmazottat. Az alkalmazottak azonban közölték velem, hogy záróra után érkeztem.

Mákomra egy kevés készpénzt találtam a szobámban. Ezt vacsira költöttem ahelyett, hogy az eredetileg betervezett thai box meccsre. Nagyon a szívembe zártam február 20-át.

Patong, Bangla boxcsarnok. Csak kívülről élvezhettem

Másnap reggel az első utam a Jungceylon plázában található Western Unionhoz vezetett, de nyitás előtt érkeztem. Amikor végre úgy döntöttek, foglalkoznának velem, kiderült, okmányok hiányában – amiket ugye elloptak – nem vehetek fel pénzt. Lobogtattam előttük a rendőrségi papírokat, de nem fogadták el.

Elfogyott a türelmem. Még valami felettessel is beszéltem telefonon, de ő sem tudta megoldani a problémát. Elragoztam neki, hogy se inni, se enni, se masszíroztatni nem tudok, mert fogytán a pénzem. De csak gyenge kifogások hagyták el a száját. Megkértem, szállásoljon el, de arra is nemmel felelt.

Ekkor az egyik pultos csaj agya mozgolódni kezdett. Javasolta, hogy küldessem a pénzt az ő nevére, mert nála van a személyi igazolványa és ő fel tudja venni a nevemben. Az első reakcióm az volt, hogy majd lenyúlja a pénzt, de mivel nem tudtam jobbat, belementem a buliba. Ehhez persze meg kellett változtatni a fogadó adatait, amit csak a pénz feladója tud, éppen ezért mehettem vissza a szállodába emailt írni.

Számolnom kellett volna, hányszor tettem meg a Western Union és a szállás közti utat. Végére vakon megtaláltam volna mindkettőt. Persze hiába küldtem el az üzenetet, Európában ekkor még hajnal körül járt. Várhattam megint.

Közben eszembe jutott, hogy magammal hoztam Thaiföldre a fényképes angol jogosítványt. Visszatépettem a Western Unionhoz, de ezt sem fogadták el. Teljesen megőszültem, mire felvehettem a pénzt. Szerencsére becsületes pultos csajjal hozott össze a sors.

Patong, bár a Banglán

Persze az egész napomat beárnyékolta ez a sok szaladgálás és intézkedés. Gyorsan vettem egy pár utcán is hordható, olcsó strandcipőt a Jungceylon plázában. Hiszen a rablás után csak egy pár papucs és egy darab cipő maradt. Kifizettem a szállást és végre ehettem. Este még bevetődtem a patongi éjszakába, de inkább csak végigfutottam a bárokkal teli utcán. Patongi kalandjaim ezzel véget értek. Intézkedéses kalandjaim viszont még nem.