Elérkezett az ötödik nap, azaz a búcsú napja. Vonattal kizúgtam Gironába, hogy felszállhassak Ryanairék Londonba tartó gépére. Csakhogy nem repültem sehova. De nem csak én, hanem senki sem repült sehova. Átjutottam minden ellenőrző ponton a reptéren, és már a kapuknál várakoztam, amikor egyszer csak megjelent egy nő, és az egész utazó csoportot kivezette az épületből, majd egy másik ajtón át vissza az épületbe. Nem is értettük, hogy mi a fene folyik.

Már morgolódtam, hogy milyen bénák, hogy nem tudják, melyik kapuhoz áll be a repülőgép. Ekkor elmagyarázták ugyan, hogy mi az ábra, de a felét sem értettem. A mellettem álló srác viszont hallott mindent és azt mondta, hogy valami izlandi vulkán füstfelhői miatt törölték a járatot. Gondoltam, milyen gyenge humora van. De amikor már mástól is hallottam ugyanezt, kezdtem hinni benne. Nem értettem, hogy az Izlandon kitörő vulkánnak mi köze Gironához, meg Londonhoz. Állítólag a hamut délkelet felé, azaz London felé fújta a szél, így lezárták az ottani reptereket. Éppen ezért törölték a gépemet is.

Miközben megpróbáltam átrakatni a jegyemet másik járatra, vagy másik napra, még mindig nem igazán fogtam fel ezt a füst dolgot. Az intézkedésem során kiderült, hogy csak két nappal később repülhetnék vissza, így át is foglaltattam a jegyet, de persze nem garantáltak semmit. Így nem volt mit tenni, alternatívát kellett találnom a következő napokra. Órákat töltöttem a reptéren, ennyit még életemben nem várakoztam. Még a munkahelyemet is felhívtam, hogy ne várjanak, mert meghosszabbodott a szabim.

Hirtelen felindulásból felültem egy buszra és elutaztam a közeli Costa Brava-ra. Úgy éreztem, hogy a tengerpart majd kikapcsol. Igazából ekkor kezdődött el kirándulásom hátizsákos része. Blanes településen szálltam le és a Hotel Costa Brava-ba estem be. Még, jó, hogy akadt szabad szoba.

Costa Brava

Szép kis város Blanes, de csak messziről szép. Homokos tengerpart, sziklák körülötte, no meg a Szent János vár a várdombon. Közelről viszont a falfirkák miatt kissé elhanyagolt városnak tűnt. Egyszerűen semmit nem lehetett lefotózni közelről, mert mindent telefirkáltak. A strand melletti sziklákat, a várfalat, a várdombra felvezető lépcsősor falát és a házak falát is graffiti díszítette. Sőt a kaktuszokat is telekarcolták. A tengerparti pálmafás sétány és a Cala de Sant Francesc strand viszont kárpótolt.

Utóbbi kicsit távolabb fekszik a várostól, de még sötétedés előtt sikerült felfedeznem. Egy agávékkal és kaktuszokkal teli parkon lehetett megközelíteni a strandot. Korgó gyomorral, sötétben értem vissza a belvárosba, ahol bevágtam egy pizzát. A pénztárcámra is kellett koncentrálnom, ezért nem ettem autentikus spanyol kaját. Szerencsére a szállodában netezhettem, így próbáltam elcsípni a friss híreket, no meg segítséget kérni emailben.

Blanes, kilátás a várból

Egy pénteki napon egy spontán gyalogtúrát tettem Lloret de Mar felé. Útbaejtettem a Santa Cristina-ban található botanikus kertet is.

Santa Cristina homokos strandját elhagyva a tengerpart szikláin lépdelve folytattam az utat. Bár fogalmam nem volt, hogy így el lehet-e jutni a következő településig. Közel fél óra mászókázás után azonban fennakadtam az egyik szikla tetején. Felmászni nem jelentett gondot, de ekkor még nem láttam a szikla másik, szinte függőleges oldalát. Vagy leugrom a kiálló kövekkel ijesztgető homokos partra, vagy a tetőn maradok. Egy törpefenyő ágaiba csimpaszkodva lógattam le magam, hogy alacsonyabbról kelljen elrugaszkodni. Végül nem okozott problémát a talajfogás, a zsűritől 9,8 pontot kaptam a gyakorlatért.

Szép vadstrandra pottyantam: homokos tengerpart, körülötte sziklák mindenfelé. Egy pár méterrel arrébb viszont egy nudista strandra csöppentem. Az emberek csak néztek, hogy mit keresek én ott, meg hogy jutottam el oda. Mintha mi sem történt volna, mentem tovább, míg el nem értem a Cala Banys teraszát. Lényegében már Lloret de Mar-ban jártam. Ez a terasz Lloret strandja felett húzódik, ahonnan egy koktél elfogyasztása közben gyönyörködhetünk a panorámában. Egy mediterrán növényekkel teletűzdelt, kacskaringós, tengerparti gyalogúton közelíthetjük meg.

Lloret de Mar még szebb település, mint Blanes, népszerűbb is a turisták körében. Lloret egyik érdekessége a Capella del Santissim. A színes tetejű kápolna együttest a 16. század első felében építették és a 20. század elején modern formákkal toldották meg.

Lloret de Mar, Capella del Santíssim

Folytatva a tengerparti, sziklafalak melletti sétányon, eljutottam Tossa de Mar-ba. A Földközi-tenger víze csak úgy csillogott a napsütésben. Kár, hogy nem hoztam magammal fürdőruhát. Persze, ki gondolta volna, hogy meghosszabbodik a szabadságom. Szóval egy lábáztatás erejéig azért megmártóztam a tengerben.

Canyelles település után elhagytam a tengerpartot és gazdagék házai között ostromoltam Tossa de Mar-t. Közel 7 órás túra után értem Tossa de Mar fehér falú óvárosába, ahol próbáltam elveszni a keskeny utcácskákban. Egyszer csak egy tornyot vettem észre a távolban. Kiderült, hogy ennek a településnek még vára is van, amelyet meg is rohamoztam. A fehér házakat felváltották a csupasz kőfalak. A várban régi kőházakat találtam. Egyes házak kertjében éppen az orgona virágzott.

A várat a 12. században emelték. Az idők folyamán világítótornyot építettek az egyik toronyba. 1989-ben Tossa de Mar, a világon elsőként bikaviadal ellenes településsé nyílvánította magát.

Még koraeste visszabuszoztam Lloret de Mar-ba, ahol végigsétáltam a városháza előtti sétányon. A homokos strandon vártam egy másik buszra, amellyel visszautaztam Gironába. Másnap reggel ugyanis jelenésem volt a reptéren. Szállást ugyan nem foglaltam, de sikerült egyet kifognom nem messze a sétálóutcától. Tök egyszerű zimmer feris megoldás. Tényleg csak egy ágyat tettek be a szobába, semmi mást.

Tossa de Mar, viskók a várban

Szombat reggel korán kizúgtam a reptérre, ahol közben egy menekülttábor alakult ki. Rossz előérzetem volt. És be is igazolódott: az itteni repteret is lezárták közben. Jól ráfaragtam. Igaz, az elején nem is vettem komolyan a dolgot. Gondoltam, egy járattörlés után nem törölnek mégegyszer, illetve nem terjed mindig ugyanabba az irányba a füst. Rohadtul élveztem a tengerpartot előző nap, csak közben kaptam egy sms-t a Ryanair-től, hogy törölték a járatot. Én csak ekkor kezdtem el izgulni, míg más gondolom már rég szervezkedett. De mindegy, örülök, hogy eljutottam Costa Brava-ra is.

Tossa del Mar

Szóval úgy tűnt, nagyon is meghosszabbodik a nyaralásom. Próbáltam megoldást találni, de csak a busz, meg a vonat jöhetett számításba, a La Manche csatornán meg még a komp. De minden megtelt. Még a legközelebbi francia városba sem tudtam aznap eljutni. Azt elintéztem, hogy átfoglaltattam a jegyet hétfő délelőttre, de csak Eindhovenbe tudtam, ami Hollandiában fekszik. Ugyanakkor vettem egy buszjegyet Lyonba 72 euróért, ami hétfő éjjel indult és kedd reggel ért oda.

Még azt meg tudtam volna csinálni, hogy maradok pár napot, és akkor talán lett volna esélyem egy másik buszra, mondjuk Párizsba, dehát fogytán volt a lé. Majdnem minden repjáratot töröltek. Nemcsak Angliába, de Belgiumba, Franciaországba, Hollandiába, Németországba, sőt még Velencébe sem lehetett eljutni repülővel. Repülők csak délre, meg nyugatra indultak. Angliába legközelebb egy héttel későbbre lehetett átfoglaltatni a jegyet. Az Eurostar Párizs és London között is csurig, meg a kompok is a La Manche csatornán. Szóval egyelőre passzoltam a megoldást.

Állitólag Dél-Franciaország vonatosai meg sztrájkoltak, de nem tudtam mi volt igaz ebből. Az biztos, hogy ezek után nem sokan szálltak fel a vonatra Franciaország felé. Ha itt Gironában ennyire lebénult minden, akkor Izland meg elsüllyedt? – értetlenkedtem magamban. Amúgy szívesen maradtam volna még, mert élveztem a 25 fokot, csak közben elúszott majd’ minden pénzem. Ekkor 300 font hevert a bankkártyámon. Úgy gondoltam, hogy talán elég lesz hazáig.

Szóval visszatekertem Gironába szállást keresni, meg internetezni, miután fél napot megint eltöltöttem a reptéren információszerzés érdekében. A telefonomról lefogyott a pénz, de bíztam abban, hogy esetleg kapok egy sms-t otthonról, hogy feloldották a repülési tilalmat. Inkább buktam volna a 72 eurós buszjegyet, hiszen az eindhoveni gép közelebb vitt volna Londonhoz.

A várost megint bejártam, oda is eljutottam, ahova az első nap nem. Egy virágvásár lepte el a sétálóutcát. Beültem egy étterem teraszára kajálni, de amikor kiderült, hogy teraszdíjat számolnak fel, leléptem. A teraszon a vacsora drágább, mint bent az étteremben. Döbbenet. Muszáj volt takarékos üzemmódban élnem.