Erre a napra a La Rambla-t, a gótikus negyedet, a várat és az olimpiai parkot terveztem be. Persze, mindenhova gyalogosan közelítettem. Gaudí többi művét sem akartam kihagyni, de a hatalmas sor és a drága belépő láttán inkább a La Rambla-t választottam. A La Rambla végülis Barcelona nagyjából egy kilométer hosszú sétálóutcája.

Mondanom sem kell, alig lehetett megmozdulni, így jól jött, hogy útba esett a piac, amit meg is látogattam. Felejtsd el az éttermeket, piacon kell kajálni. Halak, tengeri herkentyűk, különleges gyümölcsök, gumicukrok, fűszerek és az elmaradhatatlam disznólábak. Itt ettem például életemben először pitaját és papaját, de a mangó is mennyei volt. Nem beszélve a friss, hűsítő maracujaléről.

Mercat de la Boqueria a piac neve és bár nagy volt a nyüzsgés, maradt szabad hely bőven. Hát itt az ember degeszre tömheti magát jobbnál jobb eledelekkel. Persze, főznek is, de úgysem tudnál választani a menüből. Mire kitalálnád, mit akarsz enni, bezárna a piac. Ezek a disznólábak durván megcsapták az orromat, sokáig szugeráltam őket. Serrano és Iberico sonkák. Különösen az Iberico sonkának, azaz a Jamon Iberico-nak van különleges íze.

Barcelona, Serrano sonkák a piacon

Nehezen szabadultam innen. Gaudí másik művét, a Palau Güell-t éríntve elértem a tengerpartra, ahol Columbus szobra áll. Mutatta nekem az irányt az Új Világ felé. Én meg visszaszóltam neki, hogy ne okoskodjon, én jobban tudom, merre akarok menni. Nem is mert lelépni a talapzatról. A móló bejárása után felkapaszkodtam a Parc de Montjuic dombon fekvő várhoz. 1640-ben építették és várárokkal vették körül. A várárok fölött vaskos falak meredeztek, melynek tetejére fellépcsőztem.

Barcelona, Castell de Montjuic

Eztán elnéztem a közelben fekvő olimpiai parkba. Az olimpiai lángot egykor tartó, furcsa alakú oszlop, és az atlétikai stadion mind a fotógépem elé járultak. De ezen a környéken emelték fel többek között a kommunikációs központot, a kézi- és vízilabda csarnokot, no meg a szertorna épületét is.

A Parc de Montjuic másik oldalán leereszkedve, a Placa Espanya-t éríntve tértem vissza a belvárosba. Amit útközben megtapasztaltam, eléggé egyedi városi hangulatot keltett: minden utca pisa szagú volt. Valamit elronthattak a csatornázók. Alig vártam, hogy legalább benzingőzt szívhassak.

Placa Reial

No, de a Placa Reial-on már tiszta volt a levegő. Barcelona gótikus negyedében jártam, amely csak egy kavicshajításnyira fekszik a La Rambla-tól. Miután elhagytam a városházát és a Placa Sant Felip Nerit, egyszer csak szembe jött velem a Szent Eulalia katedrális, amelyet meglepő módon tataroztak. Ettől még beléphettem nemcsak a főhajóba, de a kolostorudvarra is. Hamár egyszer gótikus negyed, a katedrális is gótikus. A 13. században kezdték el építeni, és csak két évszázaddal később fejezték be.

Vajon a Sagrada Família megépítéséhez is két évszázadra lenne szükség? Erősen sanszos. Nincs sok hátra a rekorddöntésig. Úgy látszik Katalóniában nem érdemes telket venni, mert mire felépül a ház, kihal a família.

Na de vissza a katedrálishoz: szépsége a gótikus és barokk oltárképekben rejlik, de a kórusterem és Szent Eulalia kriptája is említésre méltó. Érdemes kiugrani a kolostorudvarra is, amit libák őríznek. Rohangálnak fel-alá, a Libák kútja körül. Nem is értettem, hogy jön a liba a katedrálishoz. Nekem gyanús, hogy a Lúdas Matyi Barcelonából származik. A másik megoldás az lehet, hogy 13 libát tartanak itt, amely arra utal, hogy Eulalia 13 éves volt, amikor mártírhalált halt. Eulalia Barcelona védőszentje.

Barcelona, Santa Eulalia katedrális

Carrer del bisbe a gótikus negyedben

Folytattam utamat a carrer del Bisbe sikátoron végigcsorogva és a Picasso Múzeum előtt elcsoszogva. Így jutottam el a Katalán Parlamenthez. Éppen senki nem tüntetett Katalónia függetlenségéért. Egyébként az impozáns, salakszínű palota remek környéken áll: a főkapu előtt egy park helyezkedik el szökőkúttal, kicsit távolabb, levelüktől megcsupaszított fák. Ez utóbbi különleges volt, mintha a fák soha életükben nem láttak volna levelet.

Barcelona, katalán parlament

A mai napot az egyik vendéglőben szerettem volna zárni a gótikus negyedben. Leginkább a Los Caracoles fogott meg, amelynek falában az utcafronton sütötték a húst. Hangulatos és látványos is volt egyben. Úgy nézett ki, mint egy kirakat, csak éppen grilleződött a csirke. A séf meg álldogált előtte, kint az utcán és őrízte a lángot. No meg a csirkét. 1835 óta vendéglőként üzemel. Természetesen a disznólábak itt is lógtak a pult fölött, azonban sehol nem volt szabad asztal. Elég pici hely, nem lepődtem meg, hogy nem tartottak fenn külön nekem egyet.

Felkerestem Spanyolország második legöregebb éttermét, az 1782 óta működő Can Culleretest, de azt meg zárva találtam. Hát, persze, hogy tatarozóállványok támasztották az étterem falát.

Visszatértem a La Ramblára, hogy találjak valami alternatívát. Már-már az éhhalál kerülgetett. A Costa Gallega étterem akart becsábítani vacsorára, különösen azért, mert a bejáratnál lógtak a disznólábak. De én ellenálltam. Csak mert nem akartam mosogatni fogyasztás után. A kedvezőbb árfekvésű Egipte étterem azonban tökéletesen megfelelt. Lazaccal kényeztettem magam.

Hazafelé bóklászva betértem egy turizmus irodába csak úgy. A következő napra múzeum látogatást terveztem, de gondoltam meglesem az irodát, hátha találok érdekességet. Addig bámészkodtam, amíg egyszer csak megpillantottam egy fotót egy sziklaszirten álló kolostorról. Azonnal megváltoztattam a tervemet. Viszont gondban voltam, mert hirtelen túl sok látnivaló jött össze egy napra. Ezek ám a kellemetlen gondok! Csicsikálni is alig bírtam az éjjel.

Barcelona, Los Caracoles

Eljött a meccs napja. Hogy más érdekességre is jusson idő és még az esti sporteseményre is odaérjek, délelőtt az El Poble skanzenben kezdtem. El Poble magyarul falut jelent. Ez a Placa d’Espanya-tól egy ugrásra fekszik. Utólag elmondhatom, hogy ez tetszett a legjobban Barcelonában. Számomra sokkal érdekesebb bármelyik Gaudí alkotásnál, pláne, hogy a Sagrada Família nem látszik ki a daruktól és az állványoktól. Szóval a skanzen a spanyol művészeti életet mutatja be, többek között 117 különböző stílusú épületen, teren, utcán és kézműves műhelyeken keresztül. Nagyon érdekes volt.

Itt igazolódott be az előző esti aggodalmam. Ezt a falut ugyanis nem lehet gyorsan bejárni. Fél nap mindenképpen kell. Magán a főkapun Kasztília és León tartomány építészeti stílusát fedezhetjük fel. Csak a falu főterén, a Plaza Mayor-on több építészeti különlegességet is megismerhetünk, mint például az aragóniai városházát, a navarrai lábasházat, vagy a kasztíliai árkádos középületet. Kicsit odébb a galíciai stílusú házak között húzódó lépcsősor egy aragón karmelita templomhoz vezet.

El Poble skanzen, andalúz sikátor

Barcelona, El Poble skanzen, galíciai lépcső és aragón templom

El Poble skanzen, balra navarrai stílus, a fehér kapu castillai, jobbra baszk alkotások

El Poble skanzen, a Plaza Mayor épületei

Az egyik andalúz megoldásokkal díszített épületben üvegfúvók gyakorolták mesterségüket. Ilyet sem lát mindennap az ember. Egy üvegkancsó három-négy emberen megy keresztül, mire elkészül. Hogy ki mit alakít az üvegen, az jó kérdés, és nehéz leírni, de egy ember munkáját percekig bámultam.

Elhagyván a műhelyt egy keskeny, hófehér andalúziai sikátor egy baleári ház előtt folytatódik, mielőtt egy katalán stílusú kis térhez ér. És akkor még nem is említettem a szövőműhelyt, a borászt, az üvegfestőket, a kerámiásokat, a kovácsműhelyt, a kiállításokat és számos más érdekességet. Lehet, fél nap nem is elég ahhoz, hogy mindent lásson az ember. Maradtam is volna, ha nem hív a Montserrat kolostor.

Ezért elsiettem a vasútállomásra, hogy eljussak a közel 50 km–re fekvő Montserrat hegy lábához. Itt átszálltam egy kis buszra, ami felkapaszkodott a kolostorhoz. Még jó, hogy nem múzeumoztam Barcelonában. A rugalmasság és a spontán ötlet remek kikapcsolódáshoz vezetett.

A bencés kolostor neve egyébként Santa Maria de Montserrat, és a XI. században épült. A kolostoregyüttes udvarán álló bazilika építése viszont 1592-ben fejeződött be. Már maga az udvar is tetszett, de a bazilika meg még inkább. Fotózni sajnos nem lehetett. Hatalmas nagy főhajója és festett üvegablakai mind megőrízték az ujjlenyomatomat. Valami kórus is el kezdett kornyikálni, de annyira hamisan adták elő, hogy simán kiestek volna a Megasztár selejtezőjéből. Szellemes poénom átesett volna a ló túlsó oldalára? Európa egyik legrégebbi fiúkórusáról, az Escolániáról papolok.

Szintén a szentélyben látható egy szobor a fekete szűzről, vagy más néven a montserrati szűzről, aki Katalónia védőszentje. A szobrot 880 körül találták meg, és ennek tiszteletére egy kis templomot emeltek a hegyen. A kolostoregyüttes messziről is szemetgyönyörködtető, már csak azért is, mert egy sziklafalban helyezkedik el. Gratuláció jár az építésznek, aki ezt idevarázsolta.

Montserrat kolostor

Montserrat kolostor belső udvara

A kolostort körülvevő hegy egyébként tele van pici imahellyel. Néhányat fel is kerestem. Addig csavarogtam, amíg végül egy egész jó kis gyalogtúra nem kerekedett az egészből. Fogalmam nem volt, merre visz az ösvény, csak mentem előre. Valahogy aztán visszakanyarodott a kolostor fölé, ahonnan azonban nem volt lefelé út. Már kezdtem kétségbeesni, hogy lemaradok a Barcelonába tartó vonatról, amikor végre leereszkedhettem. Futva közelítettem a buszállomást, ahol kiderült, hogy az általam kinézett busz csak hétvégén közlekedik. A következő, hétköznap is közlekedő járatra várnom kellett több, mint egy órát, hogy lejussak a vasútállomáshoz.

Későre járt, és aggódtam, hogy lemaradok a meccs elejéről. Nagyon szurkoltam a vonatnak, hogy időben érkezzen meg az állomásra. Végül bőven kezdés előtt beértem a stadionba, és elfoglaltam a helyem. Közeledett a várva várt 90 perc.

Miközben szólt a Barca himnusz, megjelentek a csapatok: FC Barcelona – Deportivo La Coruna. A sztárok többsége a pályán volt, a hangulat pedig egyre fokozódott. Nagyjából öt-hat perc telhetett el a meccsből, amikor egyszer csak megjelenik egy ürge előttem, és le akart ülni a helyemre. Mondom, ez az én  helyem, a jegyem ideszól. Meg is mutattam neki, amikor is kiderült, hogy rossz szektorban ültem. A sor, a székszám és a stadion jó volt, csak a szektor nem. Szerencsére nem kellett messze költöznöm. Őrülten jól szórakoztam. A Barca szokásához híven eldugta a labdát, a vendégcsapat alig ért labdába. Végül a Barcelona 3-0-al küldte haza galíciai ellenfelét.

Barcelona, Nou Camp stadion

Micsoda este, micsoda élmény! Bármikor megismételném. Ráadásul a jegyvásárlás is egyszerű játék, nem úgy, mint Angliában, ahol esély nincs a nagy meccsek alkalmával. A spanyol foci amúgy is sokkal közelebb áll hozzám, mint az angol. Hamar letelt a játékidő, elnéztem volna a meccset reggelig.

Én úgy gondoltam, hogy ha az utolsók között hagyom el a stadiont, addigra az embertömeg nagyrésze már árkon-bokron túl lesz, így nyugodtan metrózhatok majd hazafelé. Persze a gyenesdiási Kinizsi SK meccsein felnőve mi mást is várhattam volna, hiszen nem szoktam hozzá a 90 ezres nézőszámhoz. Egy városnyi ember hirtelen az utcán termett és naná, hogy esély nem volt a metróra. Egy kis várakozás után azonban felszálltam, de mivel későre járt, a szerelvény nem ment végig az egész vonalon, így pár megállóval arrébb mindenkinek ki kellett szállni. Kicsit ugyan közelebb kerültem a szálláshoz, de beletelt egy jó 30 percbe, mire az ágyban találtam magam.