Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Igen szomorú, borús időben és hidegben utaztam tovább Neltumébe. Úgy gondoltam, a falu remek kiindulópont lehet a környék mesés tavaihoz és zuhatagjaihoz. A drága camping árak, a gyenge élelmiszer kínálat és a nehézkes közlekedés miatt azonban újraterveztem.
Puerto Fuy-t választottam helyette. Hajlandó voltam ezért órákat gyalogolni. De megérte. Már csak azért is, mert útbaesett például a Vulkán Múzeum. Beugrottam. Igaz, egy hang nem esett a vulkánokról. Néprajzról, régészetről és a környék kőzeteiről annál inkább. Sőt, egy zimbabwei őslakosokat bemutató videó is belekeveredett a kiállításba.
A néprajzi kiállítás bemutatja Chile tizenkét kulturális régióját, köztük a mapucse, a pitrén, az inka és az aconcagua hagyatékokat. A múzeum mellől optimális esetben libegő visz fel egy hegytetőre, de ottjártamkor szünetelt.
A múzeumba szóló jegy érvényes volt a közeli Huilo Huilo Parkba is. Ennek része a La Leona vízesés, ahol a nagy hozamú Fuy folyó kristálytiszta vize zúdul alá
Csak elértem Puerto Fuyt. Ez egy apró falu a Pirihueico-tó partján. A legszebb fekvésű chilei települések egyike. A keskeny tó, az erdőség, a parton kanyargó hegyvonulat, no meg a háttérből figyelő, havas Choshuenco (ejtsd: csoszuenko) vulkán igazán pazar látványt nyújt.
Annyira magával ragadott a panoráma és a természet, hogy elhatároztam, több napra szállok meg Puerto Fuyban és kajakot bérlek. Igen ám, de december 30-a volt. A szilveszteri és az új évi korlátozások és leállások, valamint a bankautomaták hiánya arra kényszerített, hogy idő előtt távozzak.
Pedig szerelmes lettem a tájba. Megfordult a fejemben, hogy miután megjártam Patagóniát, visszafelé utazva újból felkeresem ezt a tavat. Végül másként alakult.
Szilveszter délelőttjén arra még volt esélyem, hogy bejárjam a Huilo Huilo vízesés környékét. Szintén a Fuy folyó része, mely vulkanikus kövek között talált járatot magának.
A sziklaszírtről leomló egyik zuhatag harminchét méter magas és tíz méter széles. A párafelhők felett gyakran képződik szivárvány.
A parkot nyugatról a Truful folyó határolja, melyen szintén láthatunk zuhatagokat. A hosszú túraösvények botanikus kertet is érintenek. Sőt, többek közt itt nyílik Chile nemzeti virága, a rózsaszín liliom. A mérsékelt övi esőerdők egyik növényfaja. Örökzöld kúszónövény, mely felmászik bármire, ami az útjába kerül.
A mapucse kultúra egy romantikus történetet ragasztott a virághoz. A legenda szerint élt egyszer egy mapucse hercegnő, Hues, aki beleszeretett egy pehuencse hercegbe. Titkos szerelem volt, ugyanis a két törzs hosszú évek óta háborúban állt egymással. Végül a titokra fény derült és a két apa megölte a szerelmeseket.
Sok-sok évvel később a két törzs kibékült egymással, mégpedig ott, ahol véget vetettek az ifjak életének. A békének köszönhetően bukkantak elő a fehér és piros színű liliomok, melyeket a pár tiszteletére Copihue-nek neveztek el.
Elkaptam az utolsó buszt Panguipulliba. Amíg az állomáson vártam a csatlakozásra, elordította magát egy sziréna. Mintha háborús riasztás lett volna. De nem. A tűzoltóságon gyakoroltak. Más városokban is játszadoztak néha ilyesmivel.
Jókora késéssel, de megérkezett a minibusz a szélvédőjére kihelyezett faliórával.
Valdiviába utaztam, hogy átszállhassak Puerto Montt felé. Majdnem lekéstem. A menetdíjat ugyanis leszálláskor kérték el és az nem ment gördülékenyen. Már rükvercben volt a csatlakozás, mire odaértem. Szerencsére felengedtek.
Egész komoly emeletes buszt raktak alám. Emeleti kijelzője mutatta a sebességet, a sofőr nevét és munkába állásának kezdetét. Az ülések fejtámlájára elhelyezett ismertető szerint sebesség túllépéskor kigyullad egy piros lámpa. Ebben az esetben pedig jogunk van szólni a sofőrnek, hogy vegyen vissza.
December 31-én, egy órával az éjféli koccintás előtt ért be a busz Puerto Monttba. Gyorsan beestem egy nulla csillagos szállodába, átvedlettem, aztán felfedeztem a vendéglátó egységeket.
Egy gasztropubban találtam szabad asztalt. Bár bömbölt a zene, óriási ünneplés nem volt. A figurák csupán a korsó emelgetésekor aktivizálták magukat. Néha megfújtak egy trombitát. A szomszéd asztalnál olasz bringások ültek, akik itt melegítettek be a Carreterra Austral megpróbáltató szakaszaira. Velük koccintottam, miután legyűrtem egy hatalmas hamburgert.
Úgy gondoltam, január 2-án végre kinyitnak a boltok és végre feltankolhatok az előttem álló napokra-hetekre. Hát nem. Az Angliában megszokottakhoz hasonlóan, január 2-t nevezték ki munkaszüneti napnak, mivel elseje vasárnapra esett.
Csak a pláza nyitott meg, ahol viszont nem találtam bankautomatát. Chiléről szóló beszámolóm első részében már ecseteltem, hogy kizárólag a Santander automatái érhetők el hétvégenként.
Puerto Monttra azonban ez nem volt igaz. Szerencsére a belvárostól távoli Ibanez sugárúton találtam heti hét napon üzemelő pénzkiadót.
Puerto Montt egyébként Patagónia kapuja. Egy kikötőváros, de az az ocsmányabbik fajta. A sok hajléktalan és a jellegtelen épületek csúfítanak rajta igazán. Ráadásul ottjártamkor feldúlták a centrum utcáit. Mintha egy háborús övezetbe csöppentem volna.
A németes nevek és feliratok, a helyenként fennmaradt régi fa házak, a Mellipulli és a hajókikötő környéke viszont tartogatott érdekességeket.
Puerto Montt Chile egykori miniszterelnökéről, Manuel Monttról kapta a nevét. Az ő kezdeményezésére vándorolt be harmincezer német Patagónia környékére a 19. század közepén.
Az első családok 1852. november 28-án érkeztek. Ezt követte még két államilag szponzorált hullám: 1882 és 1914 között, illetve az első világháború után. A német bevándorlók nagy szerepet játszottak az ország gazdasági fellendülésében.
A Kunstmann sör, a Weitzler vaskereskedés és a Hahnemann gyógyszertár tehát nem véletlen. Mint ahogy az Aleman klubház falán lógó német tartományi címerek sem. Sőt, minden év novemberében októberfestet, vagyis sörrel átitatott népünnepélyt rendeznek.
Bár az epicentrum kétszáz kilométerre volt, Puerto Montt is súlyos károkat szenvedett a világ legnagyobb földrengésének idején.
1960. május 22-én, helyi idő szerint délután három óra után tizenegy perccel indult be a remegés, és cirka tíz percig tartott. A 9,5-es magnitúdónak köszönhetően a tektonikai lemezek negyven méterrel csúsztak arrébb. A rengés során keletkezett cunami húsz méter magas hullámokat sodort a chilei partok felé, de Japánban, a Fülöp-szigeteken és Hawaii-on is követelt halálos áldozatokat.
A katasztrófa után két nappal pedig aktiválta magát a Puerto Monttól cirka százhúsz kilométerre fekvő Puyehue vulkán. Ezt a földrengést egyébként harminchárom órával megelőzte egy másik, egy nyolcas erősségű.
A város eredeti fa házainak jó része és az úthálózat összeomlott. Az új betonrengeteg a katasztrófa következménye.
A hagyományos, fa épületeket a belváros fölött emelkedő domboldalak rejtegetik. Például a Linares utca, amely összeköti a város történelmi negyedeit és ahol számos iskola működik.
A Mellipulli skanzen is remekül bemutatja az eredeti építészetet. Emellett kézműves piaca, ajándéktárgyai és falatozói érdemelnek említést. Puerto Montt eredeti neve egyébként Mellipulli volt. Négy dombot jelent a mapucse indiánok nyelvén.
A kikötő környéke, vagyis az Angelmo negyed a halpiacról, az apró falatozókról és a kézműves piacról ismert. Különleges portékájuk közé tartozik a füstölt kagyló és a cochayuyo (ejtsd: kocsájujo – ehető tengeri növény). A nyugis, vízparti hangulatot a fókák teszik színesebbé. A dízel szag nem illik ide.
Angelmo egy spanyolosított szó, a willicse kisebbség nyelvén annyit jelent: kagylóhely. Eredetileg a willicse törzs élt a területén. A 18. század folyamán a chilota etnikum népesítette be újra. A vörösfenyő vonzotta ide őket és a kitermelésben láttak fantáziát. A 20. század elején megépültek a kikötők és a raktárak, majd ennek köszönhetően létrejött Angelmo falu, az élelmiszer kereskedelem pedig virágzásnak indult. Köréje épült ki később Puerto Montt.
Eredetileg azért érkeztem Puerto Monttba, hogy kölcsönözhető biciklit találjak a Carreterra Austral ezerkétszáz kilométer hosszú útvonalára. Nem sikerült. Ellenben a szomszéd városban, Puerto Varasban több ajánlatra is bukkantam.
Amíg a kölcsönző átnézte és felkészítette a bringát, feltérképeztem a bájos települést. A takaros városka a Llanquihue-tó partján fekszik, ahonnan jó időben rálátni a túlparton emelkedő aktív vulkánokra, a Calbucóra és az Osornóra.
Régen a willicse törzs területe volt a vidék. A legenda szerint élt itt egy szépséges willicse lány, akit mindenki szeretett. Ahogy sétált az erdőben, kinyíltak körülötte a virágok, csiripelni kezdtek a madarak. Szíve egy bátor és erős harcosé volt, akinek már a nevétől remegett a fél világ.
Az Osorno vulkán mélyén lakott egy szellem, akinek a tudomására jutott a szerelmes pár. Annyira féltékeny lett, hogy lángok formájában elhagyta a vulkánt és elpusztította a házakat, az erdőket és az élőlényeket. Hogy lenyugtassák a szellemet, a bölcsek elhatározták, fahéj ágakat szórnak a vulkánba.
Ezt azonban kizárólag a kondor keselyű tudta megcsinálni, akiről sejtették, cserébe a mindenki által szeretett willicse lány szívét kéri.
A lány feláldozta magát, de egy feltétellel: ha a szerelme, a bátor harcos tépi ki a szívét. A harcos ezt megtette, de leszúrta magát is, hogy a halál után is együtt legyen szerelmével. Errefel megjelent a kondor és elvitte a lány szívét. Majd a fahéj ágakat is felkapta és ledobta a vulkánba a szellemhez.
Ekkor eleredt a hó és hetekig, hónapokig csak esett. A szellem a tüzével megolvasztotta a havat, mely által folyók keletkeztek. A hegyekről lefolyó vizek aztán helyenként tavakat hoztak létre. Így alakult ki a Llanquihue-tó is. A hó legyőzte a szellemet, aki visszahúzódott a vulkánba, majd fogva tartotta az a jégréteg, amelyet manapság az Osorno vulkán tetején látunk.
A Llanquihue-tó egyébként a második legnagyobb állóvíz Chilében. Másfélszer nagyobb a Balatonnál, legmélyebb pontja háromszázötven méter.
Puerto Varas a rózsák városaként is ismert. Az utcák és a terek ugyanis tele vannak rózsabokrokkal. Időjárását nagyban befolyásolja a Csendes-óceán, amely ősszel és télen – vagyis áprilistól augusztusig – sok csapadékot hoz. Az évi átlaghőmérséklet Magyarországhoz hasonlóan tíz fok körül van.
Ahogy Puerto Monttot, Puerto Varast is ellepték a német bevándorlók a 19. század közepén. Az épületek stílusa, a Haussmann kávézó és a Weisserhaus szálló ennek hozománya.
A képeslapokon gyakran szereplő, favázas Jézus Szent Szíve templomot zárva találtam.
A belvárostól tíz perc sétára, a tóparton áll a Pablo Fierro múzeum. Az eredetileg szivattyúháznak otthont adó ingatlant a várostól kapta meg az alapjáraton festőművész tulaj. A furcsa épületben és annak szűk folyosóin és pici szobáiban kacat kiállítás nyílt.
A régi játékok, a rádió, a bútorok, a festmények és az egyéb használati tárgyak az egykori dél-chilei életvitelt mutatják be. És még egy beltéri csúszda is helyett kapott. Egy angol szóviccet is találtam: az ‘earth’ szó az ‘art’ nélkül csak annyi lenne, hogy ‘eh’.
Éjjelre városi vadkempingezést terveztem, de sokat kóvályogtam, mire sátorhelyet találtam. A tópart bokrait néztem ki először, de akkora volt a szemét, hogy napokig takaríthattam volna. Végül egy házak közötti üres telekre, a méteres gazba telepedtem le.