Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Bár Puconban és Villarricában tanultam egy keveset a mapucse kultúráról, a legautentikusabb élmények egy mapucse erődnél értek. Ez az erőd Licanray városka közelében áll, nem messze a Calafquen-tótól.
Mivel az addig látottak kevés ismerettel vérteztek csak fel, az erőd tulajdonosnőjétől vártam ötleteket, javaslatokat. Erre ő bemutatott nyolcvankét éves nagyapjának. Vagyis rögtönöztem egy interjút egy mapucsével.
Spanyol tudásom ugyan nem volt erre felkészülve, azzal vígasztaltam magam, hogy kitűnő nyelvismeret esetén is hasonlóan cselekedtem volna: vagyis megnyomtam a “felvétel” gombot a telefonom hangrögzítőjén. A kérdéseket azért spanyolul tettem fel.
Igaz, nem mindig figyelt rá az öregúr. Mondanójának nagy része ugyanis a világ aktuális problémáiról szólt, amiről nem kérdeztem. Nehezen vakartam le a témáról. Annyira beleélte magát a monológjába, hogy Vatikánban zsinatot hívtak össze meglátásainak elemzésére.
Szóval ebben a részben bemutatom, mi mindent tanultam erről az indián népről a fent említett városokban és az öregtől.
A mapucse szó annyit tesz: a föld embere. Nyelvük a mapudungun, melynek jelentése a föld nyelve. Egykori területük a mai Chile közepére, az Andok és a Csendes-óceán közé tehető, nagyjából Villarrica, Temuco és Saavedra magasságában.
A mapucse etnikumon belül létezett három csoport: a tengerparton a lafkencsék éltek, az alföldön a nagcsék, míg a völgyben a wentecsék.
A mapucsék harmóniában éltek négy fontos elemmel: a földdel, a levegővel, a vízzel és a tűzzel.
Ezenkívül a természettel is. Mégpedig úgy, hogy fenntartották annak egyensúlyát. Tudták az összes fa nevét és nemét.
Nem volt teleszkópjuk, se írni, se olvasni nem tudtak, mégis naptárat készítettek a csillagok állásából. Eszerint a téli napforduló idején vagyis június 21-én ünnepelték az új évet.
A mapucse indiánok egy rendszer szereplőinek képzelték magukat, mint ahogy az állatokat is. Nem birtokoltak területet, nem építettek városokat vagy falvakat. Közösségekben éltek, melyeket lofnak hívtak.
A családi örökség meghatározta a személyiséget, befolyásolta az életmódot, legitimálta egy személy státuszát a társadalmon belül. A marimari szóval üdvözölték egymást, ami szó szerint azt jelenti: tíz-tíz. Ez az ujjakra utal, ugyanis a mapucsék két kézzel fogtak kezet.
A mapucsék istenek helyett közvetítőhöz fohászkodtak, aki a kozmikus űr és az emberek között tartotta a kapcsolatot. Úgy hívták: Nuke Mapu (ejtsd: nyuke mapu).
A Villarrica vulkánt szentként tisztelték, Pillan szellem házának vagy füstös kőháznak nevezték. Pillan egy jó szellem, de képes büntetni is. Hozzá kötötték a földrengéseket és az árvizeket. De neki köszönték meg azt is, ha fenyőmagot találtak. Ha az erdőbe akartak menni, tőle kértek engedélyt, ugyanis az erdő a pumák tulajdonába tartozott, ők szabályozták az ottani élővilágot.
Ruháikat bambusz botokból álló, taposó szövőszéken szőtték. A hagyományos női öltözet közé tartozott többek között a chamal, a trariwe, az ikülla és a quelle.
A chamal egy bokáig érő, négyszögletes, fekete ruha, amelyet a nők palástszerűen magukra tekertek. Trariwének nevezték azt az övet, amelyet a palást köré, a derékra csatoltak fel. Sokféle színű lehetett, ez szimbolizálta az esztétikát. Az ikülla egy fekete köpeny kék, lila és zöld csíkokkal. Szintén bokáig ért. A quelle pedig a szandál, melyet szíjjal kötöttek a lábhoz.
A divathoz hozzátartoztak az ezüst ékszerek is, bár az ezüst kovácsolását a spanyoloktól tanulták. A férfiak bőr pánttal vagy növényi kéreggel fogták össze a hajukat.
A mapucsék mesteri kosárfonók, kerámikusok és fafaragók voltak. Leginkább a temu nevezetű fából készítettek tárgyakat, melynek gyümölcsét szüretelték, virágából pedig mézet állítottak elő. A temu fát a gyógyászatban is felhasználták.
Hagyományos termesztett növényeik közé tartozott a búza, a krumpli, a zöldborsó, a bab, a fenyőmag, a hagyma és a kukorica. Gyűjtögetés árán jutottak hozzá a rebarbarához, a fehérrépához és más vad növényekhez. Bizonyos időszakokban gombát is szedtek, melyet levesbe raktak vagy krumplival ettek.
A mapucse konyhával a Villarricában található Ruca múzeumban, Juanita néni fogadójában Curarrehue faluban, valamint a Licanrayhoz közeli mapucse erődnél ismerkedhetünk meg. Utóbbi esetben előzetes foglalás szükséges.
A mapucse élet központja a ház, melynek neve ruka. Ablaka nincs, bejárata kelet felé néz. A teteje alatti nyílásokon egykor a füst távozott. A bejáratnak és a nyílásoknak valaha spirituális szerepük is volt: ezeken keresztül kommunikáltak a mapucsék a világegyetemmel.
A rukák alapja százhúsz és kétszáznegyven négyzetméter között változott. Falait deszkákból, rudakból tákolták össze. Belül fa oszlopokkal dúcoltak alá, a fal pedig gyékény burkolatot kapott. A tetőt náddal vagy szalmával fedték be. A ruka főzésre, tárolásra és alvásra egyaránt alkalmas volt.
A nagy hidegekben báránybőrből készült takaróval takaróztak. Rukát többek között Villarricában és a Licanrayhoz közeli mapucsei erődnél láthatunk.
Mint a legtöbb etnikum életében, a mapucse kultúrában is fontos szerepet játszott a zene. Elsősorban rituálék és spirituális tevékenységek idején muzsikáltak. Legfontosabb hangszereik a kultrung, a wada, a trutruka és a pifüllka.
A kultrung egy dob féleség, melyet helyi fából faragtak és kecskebőrrel fedtek be. Belsejébe ezüstöt és színes kődarabokat raktak. Külsejét kozmikus szimbólumokkal díszítették. A hangszer egy nagy tálra hasonlított.
A wada egy lopótökből készült, száraz babbal és kaviccsal töltött csörgő hangszer. A kultrungot kísérték vele és a rumbatökhöz hasonlított.
A trutruka egy fúvós hangszer. Vallási és szociális események idején használták. Hossza kettő és négy méter között változott. Az úgynevezett coligüe fából faragták és lóbéllel vonták be. Az erősítő funkciót a hangszer végére tett tehénszarv végezte. Európában ezt alpesi kürtnek hívnánk.
A pifüllka egy fából barkácsolt furulya féleség, bár az ősrégi darabok csontból vagy kőből készültek. Hangképző lyukakat nem faragtak az oldalára, ezért csak egyetlen hangjegyet ismert. Szertartások alatt bátorítást és energiát adtak az imádkozóknak.
A mapucsék erődöket is építettek, jónéhányukat a Calafquen-tó közelében. Általában árokkal vették körül, melyet az álcázás érdekében betakartak. Az árkon belüli terület elérte az ezerhatszáz négyzetmétert. Az arany után sóvárgó spanyolok megállításában játszottak volna nagy szerepet. Csakhogy a térség aranykészletei végül mind Spanyolországba kerültek.
A leghíresebb mapucse Lautaro, Colocolo és Galvarino. Lautaro – nevének jelentése mapudungu nyelven: gyors sólyom – egy toqui volt, vagyis egy hadvezér. Az ellenség szemében sámán, népe körében viszont bölcs. Tinédzser korában elfogták a spanyolok, majd megszökött. Hadvezérként, sok lázadó mapucse élén tért vissza és sok sikert aratott a spanyolok ellen vívott Arauco háborúban. De végül túltolta és huszonévesen megölték.
Colocolo – jelentése hegyi macska – bölcs ember volt, nagy stratéga. A hősiesség, a bátorság szimbóluma. Hatezer harcost irányított. Soha nem kapták el a spanyolok. A legenda szerint tífuszban halt meg.
Galvarino egy híres harcos volt. Amikor fogságba esett, levágták mindkét kezét, de aztán elengedték, hogy elrettentő példát mutassanak. Végül visszatért a háborúba úgy, hogy mindkét csuklójára kést rögzített.
A spanyolok megjelenése előtt a mapucse kultúra tehát a növénytermesztésre, a vadászatra és a természetvédelemre fókuszált. Később a kereskedelem és a más közösségekkel való kapcsolatteremtés hatására állattenyésztő és kereskedő nép lett.
A spanyoloktól eltanulták az ezüstkovácsolás mesterségét. Nem véletlenül a “plata”, vagyis az ezüst szó jelöli a pénzt manapság.
Majd a 19. század végén a területüket állami kezelés alá vonta Chile, melyeket aztán elárverezett. A mapucséket megölték vagy a tengerparta üldözték. Még a nyelvüket is megpróbálták eltörölni a föld színéről. Sikertelenül.
Az elszegényedett emberek a megélhetés érdekében városokba költöztek. Hitelt azonban sokáig nem vehettek fel. Bár pereskedések, próbálkozások és kacsingatások vannak, Chile nem ismeri el az etnikumokat, így a mapucséket sem. Nem érdeklik a szent területek vagy a leszármazás. Ezért is áll rendelkezésre kevés ismertető.
A bennszülöttek egyelőre annyit értek el, hogy ne kelljen nekik területi adót fizetniük. Viszont követeléseik vannak Spanyolország felé is.
Jelenleg a mapucse a legnépesebb kisebbség. A chilei lakosság közel hatvan százaléka beszéli az ősi nyelvet. Egy diaszpóra Argentínában is él, az össz mapucsék közel húsz százaléka.
Nagyon örült az öregúr az érdeklődésemnek. Imádja, ha valaki messziről eljön azért, hogy népe kultúrájáról, a vulkánokról, az istenekről tanulhasson. Megtanultam ötig számolni: kinye, epu, küla, meli, kecsu.
A Calafquen-tó partján fekvő Licanrayban töltöttem az éjszakát. Egész kellemes, idilli városkát ismertem meg. A rengeteg zöld terület, a strand és a túlparton magasodó hegyvonulat mosolyt csalt az arcomra.
A házaktól kicsit elbújva, a vízparton vertem sátrat. Épp elaludtam, amikor tőlem pár méterre ropogni kezdett a tűz. Szomszédaim lettek. De így is sikerült horpasztani.