Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Immáron harmadszor nyitottam be Argentínába és mindháromszor másképp fogadtak a határon.
Legelőször az Andok hegyei között estem át az ellenőrzésen. Személyesen jelentem meg a vámos előtt, az a számítógépén beregisztrált, pecsétet nem adott, de elküldött a csomagátvilágító berendezéshez.
Másodszor a patagóniai vadonon átgyalogolva értem el a határt. Itt füzetbe írták fel az adataimat, kaptam pecsétet az útlevelembe és kipakoltatták a hátizsákomat ellenőrzés céljából.
Ezúttal busszal érkeztem Brazília felől. A sofőr csak a brazil oldalon állt meg, összegyűjtötte az utasok útleveleit, tíz perc múlva megjelent velük és folytattuk az utat. Le se szálltunk. Vagyis nem estem át pofaviziten, argentin belépőpecsétet nem kaptam, hátizsákom tartalmára senki nem volt kíváncsi.
Posadasba cipelt a busz. Gondoltam, ott majd felkeresek egy rendőrörsöt a biztonság kedvéért. Végül letojtam a kérdést.
Buenos airesi szállásom recepciósának javaslatára tévedtem Posadasba és Misiones tartományba. Ezért izgatottan vártam a látnivalókat. A város nem nyújtott sokat, de a vidék annál inkább.
Posadas legnagyobb attrakciója a Paraná folyó partja, illetve az, hogy a folyó túlpartján egy paraguayi város látható. Ennyi.
Kétszer egy éjszakát szálltam meg itt, de mindkét esetben belefutottam a szopócsőbe. Az első éjszakára, az interneten kinézett szállás helyén egy üres telek állt. Kereshettem egy másikat, ahol botkormányos mosdó fogadott. Nem vicc.
A második éjszakát a tartományban lezavart kirándulásomból visszatérve töltöttem el Posadasban. Egy hotelt választottam, melynek svédasztalán csupán lekvár, száraz franciakenyér darabok és szó szerint két darab narancs ficergett. Kétszer megszámoltam.
Posadas Argentína Misiones tartományának székhelye. Misiones tartomány (ejtsd: miszionész) pedig a jezsuita missziókról kapta a nevét.
A Spanyolországból érkező hittérítők közösségeket, úgy nevezett redukciókat, más néven missziókat hoztak létre a 18. század folyamán. Céljuk az volt, hogy megkereszteljék és új életmódra neveljék az addig nomád életet folytató guaraní indiánokat és megvédjék őket a rabszolgatartó spanyol és portugál hódítóktól.
A mai Argentína területén összesen öt ilyen közösség romjai láthatók. Ezek közül néztem meg kettőt, a Santa Anát és a San Ignacio Minit.
A Santa Ana redukciót 1660-ban alapították, bazaltból tákolták és 1817-ben pusztították el. A templomot barokk stílusban építették, a maradványai még láthatók.
Tartozott hozzá egy könyvtár, egy étkező és egy zene terem. Temető is volt, fallal vették körül és négy részre osztották: az egyik részbe temették a férfiakat, a másikba a nőket, a harmadikba a gyerekeket, a negyedikbe pedig a csecsemőket.
A kertben barackot, narancsot, citromot, gyógynövényeket, fűszernövényeket, főzésre alkalmas zöldségeket termesztettek. Az udvarban kovácsok, ácsok, fazekasok, pékek, rózsafüzér készítők nyitottak műhelyeket.
Külön hálószobákat hoztak létre a hajadon, illetve a megözvegyült nőknek. Ők a fonás mesterségét gyakorolták.
Az egész közösséget a jezsuita papok felügyelték és ellenőrízték.
San Ignacio Mini egykori temploma és indián házai jobban megmaradtak. Különösen a faragások és a főkapu melletti féloszlopok fotogének.
Eredetileg két jezsuita pap alapította 1610-ben, méghozzá a mai Brazília területén. Ám a szerencsevadászok és a kalandorok folyamatos támadásai miatt többször áthelyezték. 1696-ban került a mai helyére.
A tér volt az a központi hely, amely a közösséghez tartozás érzését jelezte. Kohéziót, egységet adott a redukciós életnek. A téren állt a templom, melynek harangjai jelezték a produktív feladatok ritmusát.
Két utca nyílt a térről: az egyik a templom homlokzatával párhuzamosan, mely elválasztotta a civil házakat a szakrális épületektől. A másik utca volt a redukció bejáratától a templomig vezetett.
A jezsuita missziók történetét a Robert De Niro főszereplésével készült A misszió című remekmű dolgozza fel.
San Ignacióban campingre áhítoztam. Találtam is egyet, cégtábláján ott is figyelt a sátor jel, de a recepción azt mondták, egyáltalán nincs sátorhelyük. Csak megtelt szobájuk.
Vagyis Argentínára továbbra is igaz volt az a tétel, miszerint ami ki van írva, nem biztos, hogy létezik. Nem egyszerű eset ez az ország. Elneveztem vad délnek.
A campingezés nem maradt el végül. A sátram felállítása után megrohamoztam a helyi turizmus irodát, hogy biciklit béreljek. Volt nekik és nem esett szét félúton.
A Paraná folyó egyik homokos strandját céloztam meg, majd pedig az Osununu Nemzeti Parkot. Még egy madárpókkal is találkoztam, ám kezet nem ráztunk. Majd tanúja voltam annak az eseménynek, ahogy a hívők kicsoszogtak San Ignacio egyik templomából és a pap minden egyes homlokra rátette a kezét. Lázat mérhetett.
Innen Posadason keresztül a grandiózus Ibera Nemzeti Park mellett fekvő Villa Olivari faluba buszoztam. A park kapuja azonban innen még harminc kilométer lett volna. Mivel semmilyen közlekedési eszköz nem állt rendelkezésemre, szégyen szemre lemondtam erről a programról.
A park egyébként jaguárok, vízidisznók, aligátorok, flamingók és sok más faj otthona. Gondoltam, benevezek némi állatlesre. Be kellett érnem a rengeteg döglött csótánnyal, amik rendre az utak szélén fáradtak el.
Szóval buszozhattam vissza a határmenti Posadasba, ahol átszálltam egy Paraguayba közlekedő menetrend szerinti járatra és végleg elhagytam Argentínát.
Ahogy fentebb írtam Argentína a mentális kihívások országa, ahol semmi nem úgy van, ahogy logikus lenne, vagy ahogy a józan ész diktálná. És amikor magyarázkodni kell, gyakran a covidra hivatkoznak. Például: covid előtt járt reggeli a szálláshoz, most nem, hiába hírdetik a szállást továbbra is reggelivel.
Egyes jegypénztárak a covid előtt más célállomásra adtak el buszjegyet, mint a covid után, ám a hírdetőtáblán a célállomások továbbra is a régiek.
Az üzletek vagy az éttermek nyitvatartását úgy célszerű leellenőrízni, hogy lenyomod az adott bejárati ajtó kilincsét. Hogy mit írtak ki, nem számít. Senkit nem érdekel.
A jobb üzletekben egyébként működik önkiszolgáló pénztár, de készpénzt nem fogad el. Tulajdonképpen azért áll be ide az ember, hogy pittyeghessen és hogy megkapja a nyugtát. Fizetni már egy külön kasszánál kell. A kártyás fizetést nem próbáltam, a helyiek között sem tűnt népszerűnek.
Persze egész Argentínában leginkább a készpénz körüli anomália adja fel a leckét, amelyről az első fejezetben írtam.
De például ez az egyetlen dél-amerikai ország, ahol nem jó a magyar konnektorokhoz használt adapter.
A kresz táblák száma sok helyen konvergál a nulla felé. Még az egyirányú utcáknál is hiányoznak, ahol ehelyett az utcanévtáblákra festett nyilakat kell figyelni.
Aztán feljegyzeteltem olyan érdekességeket, mint például az eszméletlen édes pékáruk. Eddig azt gondoltam, az angoloknál nem létezik édesebb szájú nép. Hát, lehet, hogy mégis. Az élelmiszerboltok többsége amúgy nem tart pékárut, az csakis a pékségben érhető el és kilóra mérik.
A hideg kaja és a gyümölcs beszerzése különösen az Andok tájékán okozott problémát. Az éttermi árak nem olcsók, a patagóniai pizzázók például simán legombolnak tíz eurónyi pesót. Sokszor többet, mint egy húsételért.
Más dél-amerikai országgal összehasonlítva az argentin rendszámú autók évjáratai helyezkednek el a legszélesebb skálán. Az ötven éves, Dacia kinézetű, rozsdás Renaulttól a vadiúj luxusjárgányig minden megtalálható.
Aztán járdák általában csak a települések központjában léteznek, azon kívül különböző alakú, minőségű és magasságú kocsifeljárókon ugrálgatnak a gyalogosok. Semmi sincs egy szintben.
Meglepetésként ért, hogy Argentína az egyetlen ország, ahol az ananász neve anana. A többi spanyol nyelvű államban piña (ejtsd: pinyá) jelenti az ananászt.
Itt említeném meg a helyiek érdekes dialektusát, mely olaszosan dallamos. Sőt találkoztam olyannal is, akinek a kéz gesztusa is olaszos volt. Az uruguayiakhoz hasonlóan a “j” hangot s-nek ejtik. Vagyis a “playa” (strand) errefelé “plásá” és nem “plájá”. A “yo” (én) pedig “so” és nem “jo”.
És élek a gyanúperrel, hogy Argentínában él a legtöbb tetovált lakos.
Viszont amihez nem nyúlt az ember, az egyszerűen bámulatos és csodaszép. Képtelen voltam betelni az északnyugati régió színes hegyeivel, valamint Patagónia sziklacsúcsaival és gleccsereivel.
Imádtam a totyogó pingvineket, a homokdeszkázást és a jezsuita emlékműveket. Feledhetetlen élményt okozott a focimeccs, a szurkolók által keltett fergeteges hangulat, no és a guanaco pörkölt.
Hasta la vista muchachos!
Ja, Paraguayba azért átjutottam…