Katalán Szardínia

Szardínia – 4. rész

Már alig vártam, hogy ismét buszra szállhassak. Olyan “régen” buszoztam már. A tengerparti Alghero városába tartottam. Ez már Szardínia nyugati partvidéke. Alghero egy nagyon szép középkori város Szardínián. Érdekessége a várfallal körülvett, sikátorral teleszőtt, szépen karbantartott óváros, ahol gótikus paloták is sorakoznak. Emiatt hogyhogynem felkapott üdülőhely, és egyben ideális kiindulópont a környék nevezetességei, yacht kikőtői és homokos strandjai felé.

Itt már egyértelmű a katalán beütés. A város zászlajában megjelennek a katalán színek, azaz a piros és a sárga. Az utcatáblák kétnyelvűek, tehát nem csak az Olaszországban megszokott “via”-k vagy “viale”-k tűnnek fel, hanem ennek katalán megfelelőjük, azaz a “carrer”-ek is. Ez a kétnyelviség az útirányjelző kresztáblákon is észrevehető. A katalán a második hivatalos nyelv, pedig beszélőik három évszázaddal ezelőtt leléptek innen.

Alghero, Róma utca ... és nem London
Alghero, piazza Civica


Sassarihoz hasonlóan azonban ezt a térséget is uralta szinte mindenki: gazdag genovai család, a Pisai Köztársaság, a Habsburgok, és a Savoy-ház.

Szardínia egyébként érdekes nyelvi egyveleg. Olbia, Palau és Tempio környékén a gallurai nyelvjárás, míg Sassariban a sassari dialektus terjedt el. Mindkettő a korzikai nyelv változata. La Maddalenán a korzikai nyelvet használják, míg Algheróban a katalán honosodott meg. Orosei közelében a szárd nyelv nuoroi dialektusát beszélik. Ezenkívül Szardínia középső tájain a szárd nyelv logudorói nyelvjárása, a sziget déli felén, mint például Cagliariban, a campidanói nyelvjárása ismert. Ez utóbbi két helyen még nem jártam.

Ennek megfelelően például Alghero az olasz elnevezés, katalánul a város neve L’Alguer, szárdul S’Alighera, sassari dialektusban pedig La Liera.

Persze elég, ha olaszul megtanul az ember, megoldódik minden nyelvi probléma, hiszen azt mindenki érti. A szárdok alkotják a legnépesebb nyelvi kisebbséget Olaszországban.

Szóval Alghero: mivel már délelőtt megérkeztem, sok idő jutott körbejárni a várost. Pláne, hogy a Nettuno-barlangba nem indítottak hajójáratokat. Lett volna egy túra délelőtt, de előző nap akkora szél fújt, hogy a hullámok becsapódtak a barlangba, és járhatatlanná tették az útvonalat. A nagy hullámok miatt ráadásul a hajókikötés is nagyobb gondot okozott volna. A mólón viszont azt tanácsolták, hogy nézzek vissza délután, hátha akkor nagyobb szerencsém lesz és megtekinthetem a barlangot.

Alghero, Santa Maria katedrális

 

San Michele templom kupolája


Így visszakanyarodtam a sikátorok felé. A Santa Maria katedrális és a Színház tér sem maradhatott ki. A tarka kupolájú San Michele templomot éppen tatarozták, így csak maga a kupola tűnt érdekesnek. Végigsétáltam a tengerparton húzódó, 16. században épült várfalon, melyet Marco Poloról neveztek el.

Közben egy helyi boltban szendvicset készíttettem. Igazi friss kenyér, szárd sajt és az elmaradhatatlan füstölt sonka. Ezt nevezem én kajának! Egy mennyei fagyit azért leküldtem utána.

Bár még korán volt, kibattyogtam a kikötőbe, hogy lecsekkoljam, vannak-e fejlemények a barlanggal kapcsolatban. Sajnos azonban nem tudtak újabb információval szolgálni. Pár méterrel arrébb egy srác ült a napernyője alatt, aki odakiabált hozzám, hogy nem akarok-e venni jegyet a hajótúrára. Mondtam neki, ne viccelődjön, mert nincs is túra. Aztán azzal vágott vissza, hogy a jegy érvényes másnapra is. Az előző hírek alapján ekkor arra gondoltam, hogy ez a tag elvállalhatott valami éjszakai víztakarítást a barlangban, azért biztos ennyire a másnapi hajókázásban.

Inkább elcsavarogtam a strand felé. Mire visszaértem, kitisztult a kép mindenki számára, és garantálták, hogy meglátogathatjuk a barlangot. Be is ültünk a kis hajóba, és alig harminc perc múlva, a Capo Caccia (ejtsd: kápo káccsá) fokot megkerülve kikötöttünk a Grotta di Nettuno szájánál.

Grotta di Nettuno cseppkőoszlopai

Grotta di Nettuno magyarul Neptun barlangja. Neptun pedig a tenger istene a római mitológiában. Egy cseppkőbarlangról van szó, amelyet egy helyi halász fedezett fel a 18. században. Mint minden cseppkőbarlangban, itt is gyönyörű formákat alakított ki a természet. Egyes termei jól megteltek vízzel. Láttam olyan cseppkőoszlopot, szűkebb értelemben sztalaktitot, amely a nagyjából három méter magas plafonról lógott le és majdnem beleért a vízbe.

A négy kilométer hosszú barlangrendszer belső felét földi halandók nem látogathatják, pedig az ott megbúvó kis tavakra nagyon kiváncsi lettem volna. Ezen a környéken egyébként rengeteg barlang található, jónéhány közülük csak víz alatt megközelíthető. Utóbbiak népszerűek a búvárkodni szerető és a kétéltű turisták körében.

Tavacska a Grotta di Nettuno barlangban

Hozzávetőleg egy órát töltöttünk a hegy gyomrában, és fél hat körül értünk vissza Alghero kikötőjébe. Persze mindjárt vacsorának valót kezdtem el keresni. Egy kis gond azért akadt ezzel: a legtöbb étterem menüje a turistáknak lett kitalálva, és a pizzán, meg a bolognai és carbonara spagettin nem jutott túl egyik sem.

Már lejártam a lábam, amikor úgy gondoltam, hogy a tengerre néző városfalon lehet keresnivalóm. Na nem mintha ez a hely nem lenne közkedvelt az idelátogatók körében, de bíztam valami tengeri különlegességben. Meg is akadt a szemem az egyik étterem étlapján, ugyanis kardhalat kínáltak. Remek eledel. Tapasztalt vagyok kardhal fogyasztásban, így örömmel ültem le a bástyán található étterem teraszára. Előtte betömtem egy kis előételt, de már alig vártam, hogy kardozhassak.

Errefel kihoztak két halrudat. Azt hittem, rosszul látok. Megnéztem mégegyszer az étlapot, hogy nem előételt rendeltem-e. De nem: a főételek közt tüntették fel. Ráadásul 14 euróba került ez a pár kis rúd. Mondanom sem kell, ez a fél fogamra is kevés volt. Gondoltam, reklamálok, de annyira ledöbbentem ettől a lehúzástól, hogy szóhoz sem jutottam.

Inkább felkerestem azt a sikátort és azt a delikáteszt, ahol napközben a szendvicset vettem. Hasonló a történet, csak sonka helyett ezúttal szárd szalámit rakattam a cuccba. Azonnal helyre is rakott, és fizettem vagy másfél eurót. Istenien finomat vacsoráztam. Bármelyik felvágottat órákig tudnám enni.

Alghero városfala és kikőtője


Ezzel véget is ért a szardíniai kaland. Nyílván a késő esti repülőjáratról nem maradtam le. Felszállhattam anélkül, hogy bárki is belekötött volna hátizsákom tartalmába.

Szóval Szardínia az Szardínia. Az ember nem is gondolná, hogy a Földközi-tenger második legnagyobb szigete mennyi látnivalót rejt. Szardíniáról mindenkinek leginkább talán a csillogó tenger és a ragyogó strand jut eszébe. De ennél sokkal többet tud: nyugodt, történelmi és kultúrális látnivalókban gazdag, változatos szárd ízeket kínáló, saját nyelvvel rendelkező mediterrán térség.

Megtaláltam ugyan a legszebb vadstrandot, de az időtlen tradícióban gazdag szárd kultúra, a nurági civilizáció emlékei, a fehér szamarak szigete, a Neptun barlang közelében húzódó via ferrata mászó útvonal, a Gorropu kanyon és a Gennargentu hegy nem fért bele a naptárba. A Korzikára való átevezést nem felejtettem el, de előtte be kell szereznem egy tengeri kajakot, meg összehoznom egy precíz logisztikát. Remélem, hamarosan visszatérek.