A kiváncsi vándorlegény visszatért a Sechelt fjordhoz, de ezúttal nem a part úttalan utait választotta. Kajakot bérelt, de olyan szépségeset, hogy nem akadt hozzá hasonló az egész földkerekségen. 

Osztán nekivágott a hullámoknak. Kissé hűvös vót, de a szikrázó nap békés merengéssel tekintett le a földre, szelíden fürdette meg sugaraiban a világot, s biztatóan mosolygott a legényre.

Először a Poise-szigethez (ejtsd: pojz) evezett, ahol tengeri herkentyűket keresgélt. Ráakadt egy tengericsillagra, de nem ám akármilyenre. Annak karjai olyan hosszúra nyúltak, majd átalérték a tengert. 

A napraforgó tengericsillag a világ legnagyobb tengericsillag faja. Karjait kinyújtva elérheti az egy méter átmérőt is. Volt köztük egy ötágú, a kommunista jelképre hajazó vörös csillag is. Nem vicc.

Sechelt fjord, ötágú vörös csillag

Továbbnyargalt a legény, nyakra-főre evezett, csak úgy porzott utána. A feneketlen Lamb-öbölnél meg-megállt, széttekintett s csak csupa gyönyörűséget látott. Előtte a parton csillogtak a gazdag uraságok nyaralói, fölötte a Mount Richardson Nemzeti Park (ejtsd: máont ricsödszön) magasodott. 

Már három órája lapátolt, amikor egyszer csak megjelentek a gonosz felhők. Elgondolta, hogy ideje visszaevezni, de septiben. Ekkor föltámadt a szél, csapdosni kezdtek a hullámok, de a bátor vitéz legénynek meg se kottyant. A Poise-szigetnél aztán eleredt az eső, de azzal együtt fölbukkant körülötte sok-sok fókafej. De olyan sok, hogy megóvasni ember fia nem tudta. Kidugták a fejüket, kiváncsiskodtak egy kicsit, majd elmerültek, megint kidugták, megbámulták a legényt, majd megint elmerültek. Hej, a legényt annyira lekötötték a fókák, azt sem vette észre, hogy közben ázik. Még a csuda fotómasináját is előrántotta, de a fókák mind lebuktak előle. 

Túl sokat elidőzött a fókákkal, megijedt, hogy késve viszi vissza a járművet a fiú, de nem esett bántódása. Összetanákozott a kedves bérlő asszonnyal, akivel hosszasan barátságban elbeszélgetett. Az asszonynak a szeme-szája elállott a nagy álmélkodástól, mikor megtudta, hová való a vándorlegény.

Sechelt fjord, borjúfóka. Vagy egy kutya?

Közmént legyen mondva, a Sechelt fjord és a Sechelt-félsziget érdekesen alakult ki. Sechelt település a Georgia-szoros és a Sechelt fjord vége közötti durván egy kilométer széles földszoroson fekszik, a Sechelt-félsziget bejáratánál. Tehát ez a félsziget lényegében majdnem sziget. A Sechelt-fjord szájához szigetek közötti csatornákon hajózhatunk el, tehát nincs közvetlen összeköttetése a Georgia-szorossal. Éppen ezért a vége közelebb van a Georgia-szoroshoz, mint a szája. Korábban fehérsávos delfineknek is otthont adott ez a fjord, de mára eltűntek.

Kajakozás a Sechelt fjord partjainál

Dolga végeztével tömegszekérre pattant a legény s elrobogott a hajókikötőbe, onnan által Horseshoe Baybe, onnan meg gyalogszerrel egy országúti buszmegállóba. Bízott abban, hogy eljut valahogy Squamishba.

Az a bizonyos buszmegálló a híres Sea to Sky Highwayen (szí tu szkáj hájvéj – tengertől az égig főútvonal) állt. Ez a Highway 99-nak egy százharmincöt kilométer hosszú szakasza, amely Horseshoe Bay falutól egészen Pembertonig húzódik és közben keresztezi Squamish (ejtsd: szkvámis) és Whistler (ejtsd: vizler) településeket. Az első tizenkét kilométert meredek sziklaszirtekre építették, ahonnan szenzációs panoráma nyílik a Howe Sound (ejtsd: háo száond) öbölre. Eleinte csak két sávot alakítottak ki, de a zord időjárás okozta balesetek száma, illetve a vancouveri téli olimpia miatt kétszer kétsávosra szélesítették és külső korlátokkal látták el.

No hát ugye ahogy sétálgatott a megállóban, gondolkozott, egyszer csak mit gondolt, mit nem, azt mán sose fogjuk megtudni, de abban a minutában megállt egy ember fia a terepszekerével s fölajánlotta segítségét. A legény kétszer se mondatta magának, s hopp, bepattant.

No de egyet mondok, kettő lesz belőle: British Columbiában büntetik a stoppolást és a stopposok felvételét. Hallott erről a sofőröm is, de állítólag senki nem veszi ezt komolyan.

Egy országút menti, Squamish végin álló fogadóba toppant be a fiú. A portásnak híre-pora sem vót, de a tapasztalt fiú a pult melletti telefonhoz nyúlt s tárcsázta a telefon előtti papiroson álló melléket. Tüstént megjelent egy góbé s egy egész, emeletes ágyakkal fölszerelt szobával lepte meg a fiút.

Aki a rossz időjárás miatt hirtelen dolog nélkül maradt. Egész délután s este bennragadt a szobájában. 

Squamish egy tengerbe ömlő folyó torkolatánál, alpesi hegyek köré épült nem messze a Stawamus Chief sziklafaltól. Kell ennél szebb vidék? Kár, hogy maga a falu semmi különös. Ide az jön, aki a természetbe vágyódik. A squamish indiánok földjén jártam, bár Vancouvertől Squamishon át Whistlerig az egész az ő területük.

Squamish, Stawamus Chief hegymászófal

Kora reggel ébredt a fiú s fölkerekedett a hegyek ellen, a Garibaldi Nemzeti Park irányába. Ment, mendegélt peckesen, vígan pörgette tarisznyáját maga mellett. Vitte magával medveriasztó csudasípját, Fújta, fújogatta, zúgott bele a rengeteg. A síp erejében bízott, nem a puskáéban. Nyavalyás, haszontalan térképe azonban cserben hagyta. Nehezen tudta eldönteni, merre is forduljon az elágazásoknál. De végül beért az óriási erdőbe.

Hej, halljatok csudát, mi történt! Az történt, hogy ahogy ódalgott hétmérföldes bakancsában az erdei úton, egyszer csak belebotlott egy elhullajtott medvebundába. Egy nagy fekete szőrmekupac hevert ott, nem más. Bizony bodros vót, beboglyasodott. Nemrég járhatott erre egy méznyaló – gondolta a fiú magában. Lábnyomokat viszont nem látott. Oszt nem messzi a bundától megtanálta a maci elhullajtott agyát s egyik melső lábát is – no de ez mán egy másik mese lenne. 

No, hanem azt még nem is mondám nektek, hogy valóban talált valami szépet a bunda közeliben: az erdőket elválasztó, sebesen zuhogó Mamquam folyót (ejtsd: mámkvám). Vadvizi tutajosok s kajakosok zarándokhelye. Még a bólyák is ott lengedeztek a pálya fölött. A pályától egy hajtásnyira pedig egy vízesés vonzotta a vándorlegény tekintetét. Az orrát meg a dús, párás levegő, mely hát ugye nem megfelelő kaktuszok s sivatagi kengurupatkányok számára. Olyan gyönyörűséges kirándulóhelyre bukkant, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Úgy bizony.

Bukás a Mamquam folyón

Átkelt a folyó fölötti hídon a legény s folytatta a kalandozást. Néha elvétette az utat, ám végül rálelt arra a csapásra, amely fölvezette a magasba, a Garibaldi Nemzeti Park irányába. Ment, mendegélt bátran a vitéz fiú, néha fútt egyet a sípjába, hadd tudják a medvék, merre jár. Vándorolt tovább, folyton-folyvást kapaszkodott följebb s följebb, hol itt bukkant föl, hol ott bukkant föl. Egyszer csak rápillantott az órájára. Hát, nagyon elmérte az időt. Hogy elérje az utolsó tömegszekeret Vancouver irányába, visszafordult. Squamish északi határában érte el a házakat. Honnand, honnand nem, elélibbent egy vándorrigó. Egy szépen szóló madár, nem más.

– Hát te hol jársz itt ahol még a madár is csak néha? – kérdezte a madár
– Keresem az utat a falu központja felé – felelte a vándorlegény
– Követtelek végig a hegyekbe s onnan idefele – mondja a madár. Láttam, hogy egy szemetet sem hullajtottál el. Jó tett helyébe jót várj. Megmutatom néked a helyes utat.

A madár előbb elvezette a fiút a Squamish folyó felé, sőt megmutatott neki egy erdei mocsárvilágot. S halljatok csudát mi történt. Az történt, hogy pára lebegett közvetlenül a víz fölött. 

Squamish, mocsár

Osztán beért a legény a falu központjába, befizetett egy nyalás fagylaltra, majd fölült a Vancouverbe tartó tömegszekérre. No, elég az, hogy pár nap távollét után újra együtt vacsorázott vendéglátó komájával s annak családjával. Elbeszélte a történetit töviről hegyire, majd lekoppant a szeme a fáradtságtól.