Új nap virradt a vándorlegényre s az őt vendégül látó komájára. Sajnos egy zivataros nap. Így hát mit vót mit nem tenni, a koma összehívta a családját s a vándorlegénnyel együtt elkocsikáztak Vancouver egyetemvárosába. Ott pedig megtekintették a Biodiversity Museumot (ejtsd: bájodiverziti), azaz a biológiai sokféleség múzeumát.

Amint belépnek az ajtón, látják ám, hogy egy óriási bálna csontváz előtt annyi sok nép oda van gyűlve. Odamenyen ők is. No de egyet mondok, kettő lesz belőle:

A múzeum legnagyobb látványossága a csarnokban kiállított hatalmas nagy kék bálna csontváz. Annyira óriási, hogy a száján még egy mikrobusz is beférne. Ez a földkerekség legnagyobb állata, amely eléri a harminc méteres hosszt és a százhetven tonnát.

Bemutattak egy filmet, amely a csontváz múzeumba hozataláról szólt: 1987-ben, a Kanada keleti félszigetei által határolt Szent Lőrinc-öböl partján fekvő Tignish településnél a víz partra dobott egy huszonhat méter hosszú, nyolcvan tonnás nőstény kék bálnát. Elhatározták, hogy ennek a bálnának a csontvázát kiállítják. Amíg a hivatalban tologatták a papírokat és engedélyt adtak, megőrzés céljából eltemették a parton. Közben persze megszervezték a szállítást. Még egyszer: egy huszonhat méter hosszú, nyolcvan tonnás tetem eltemetéséről és elszállításáról van szó.

Bitang nagy állat ez a kék bálna – lopott ábra

Csak 2007-ben adott engedélyt Prince Edward Island (ejtsd: prinsz edvárd ájlend) kormánya és a Természet Múzeuma a Vancouver Egyetemnek, hogy kiássák a tetemet, elszállítsák, majd kiállítsák ebben a múzeumban. Tehát húsz évig konzerválódott a csontváz és hatezer kilométerre kellett elszállítani.

Első lépésként kiásták a hulla egy részét és eltávolítottak néhány csontot, hogy megvizsgálják. Mindenféle markolókkal és darukkal könnyítették a munkát, ugyanakkor a kiásás során ügyeltek arra, hogy minden egyes rész épségben maradjon. Fél évvel később teljesen kiásták, az összes csontot megcímkézték és vasúti konténerekben hűtve tárolták.

Az élő bálna csontjaiban olaj található, amely a felhajtóerőnél segít. Ez az olaj a húsz év alatt megavasodott, ezért kegyetlen büdi lett az ásatás környékén. Így a csontokat átrakták egy különleges, erre a célra gyártott zsírtalanító konténerekbe. Néhány hónapon belül ez az olaj réteg eltűnt.

2010 januárjában kezdték el összerakni a csontdarabokat. Két évvel azután, hogy teljesen kiásták a tetemet, 2010 áprilisában megérkezett a Vancouver Egyetemre. Mielőtt felakasztották volna a bálna csontvázát, minden egyes csontot leszkenneltek, hogy számítógépen is tárolva legyenek az adatok. Végül május 22-én ünnepélyes keretek közt adták át a múzeumnak, illetve az első látogatóknak.

A kiállítás többi részét is érdemes megkukkantani. Egy egész napra képes lekötni a látogatót, remek kikapcsolódás. Többek között különféle egysejtűeket és férgeket vizsgálhatunk mikroszkóp alatt. 

Vancouver, egyetemi város rózsakertje, tengerre néző panorámával

Elérkezett július 1-je, Kanada nemzeti ünnepe, Kanada születésnapja, azaz a Kanada-nap. 1867-ben ezen a napon alakult meg az önálló királyság a Brit birodalmon belül. Ekkor még csak Ontario, Quebec, Nova Scotia és New Brunswick egyesült.

British Columbia – amelynek legnagyobb városa a George Vancouver brit tengerésztisztről elnevezett Vancouver – csak 1871. július 20-án csatlakozott és vált Kanada részévé. Tehát furcsa, hogy Kanada – legfőképpen Vancouver, melynek történelmében a július elsejei dátum nem szerepel –  egy olyan dátumot ünnepel, amkor a jelenlegi ország egyes államai még nem tartoztak Kanadához.

A vándorlegény a koma családjával együtt beballagott hát a belvárosba, hadd lám, mi isten csudája lehet ott. Annyi sok ember összegyütt a kikötő környékén, mint a rosta lika, még eggyel több. A kanadai polgárok hetedhét országra szóló ünnepséget csaptak. Vót aki juharleveles ruhát viselt, vót, aki kanadai zászlót lobogtatott. A vándorlegényt azonban nem hatotta meg az esemény. Július 20-án szeretett volna ünnepelni.

Az időjárás próbálta megrontani a polgárok békességét, mégis vígan telepedtek le kosárban hozott elemózsiájukkal a kikötő környéki füves területekre. 

A legény s cimborája, no meg annak családja azonban fogta magát s áthajózott a rettentő széles vizen North Vancouver központjába. Szétnéztek a Lonsdale Quay piacon, de hamar megunták a kirándulást. Visszahajókáztak hát az ünnepségre. Ettek, ittak, mulatoztak, bejárták a kikötő minden zugát a Canada tértől a Waterfrontig.

Egyszer csak látják ám, hogy tengernyi ember gyűl köréjük s kattogtatják a fotómasinájukat. Hát, lássanak csudát, cimborám szépséges, de pöttöm lyányát bámulták, ahogy kémleli az ünnepséget a napellenzős, vállra szerelhető babaülésből. 

Vancouver, lakóházak downtownban, azaz a belvárosban

A Kanada-nap vasárnapra esett, így hát hétfőn is munkaszüneti napot rendeltek el.

A vendéglátó család s a kiváncsi vándorlegény fölkerekedtek s meg sem álltak Whistlerig. 

Az eső csak esett s esett, az egész ország beszűrkült. Sőt, még a határon túl s a tengeren túl is esett. A legény s komája egy nagy-nagy hegy elé érkezett telis teli tervekkel. Le akartak küzdeni egy drótkötéllel ellátott mászóútvonalat. A koma azonban megfutamodott, túl erősnek ítélte a megpróbáltatást. A legény még kacérkodott a gondolattal, ám később belátta, hogy az esős időjárásban a mászás nem biztonságos. A legénynek nagyon megfájdult a szíve. Mán akkor erre készült, amikor olyan pici vót, mint egy köleskásának ezredrésze.

Mit vót mit nem tenni, benyitottak egy fogadóba. Megebédeztek. Hej, mennyi mindenféle jó ennyivaló került az asztalra. Mikor végeztek, fölszedelőzködtek s lődörögtek egyet a központban. 

Whistler, olimpiai ötkarika

A 2010-es téli olimpia több versenyszámának otthont adó Whistler a világ egyik legkedveltebb síközpontja, nyáron pedig mountain bike-osok otthona. Hiába a rossz idő, a hegyibringásokat nem érdekelte. Csúcsforgalom hömpölygött a hegyeken. Különösen a downhillesek voltak elemükben. Mindegyik tetőtől talpig sárosan tekert. Néhány bringa crossmotorra hasonlított a hosszú teleszkópok és a vaskos váz miatt. 

A legény nagyon megkedvelte a látottakat s hát fohászkodott egy nagyot. Az égiek erre elkezdtek a kedvébe járni s elállították az esőt. Így hát a kiváncsi vándorlegény fölkeresett egy paripabérlőt. Fogott egy elöl rugózós, kétkerekű vasparipát, áttanulmányozta a boltnál kiakasztott térképet s fölkerekedett. Száguldozott az erdőben, a sáros terepen, mint a gondolat. Hej, alig tekert hármat, nem ismerte föl átszíneződött ruháját. 

Hegyek között gurult egészen a szépséges Lost Lake-ig. Ott osztán a paripa majdnem elsüllyedt a nagy sárban. Alig tudott kikecmeregni onnan a fiú. Végül nagy küszködve eltolta egy emelkedő aljáig. Ekkor nekirugaszkodott a dombnak föl, s folytatta önfeledt kerekezését. Méghozzá egy hatalmas nagy erdő közepén, az óriási fenyőfák között. 

Whistler, mountainbike ösvény a fenyvesben

No de osztán letelt a bringázásra kijelölt idő, elindult vissza a fiú. Ezúttal az eszénél vót, elkerülte a mocsaras terepet. Ahogy hajtott tovább a hegyen, egyszer csak észrevett egy elágazást. Leszakadt a fő túraútról s gurult lejjebb s lejjebb. Ám az út kezdett szűkülni, lehajló faágak fenyegették a fiú épségét. Utána meg földön heverő óriási kövek s vastag faágak. Vasparipája mán alig bírta.

Oszt hirtelen megpillantotta a házakat, de nem vót ismerős a vidék neki. Ment erre is, ment arra is, de sehogy sem lelte a helyes irányt. Ekkor átvágott egy ház telkén, hogy rátérjen a bitumenes útra. No de megtanálta a helyes irányt Whistlerbe, oszt leadta a bérlőnél a kétkerekű vasparipát. Még meg sem szusszant, bezörgetett a Squamish Lil’wat Kultúrális Központba.

Az itt található kiállítás a squamish (ejtsd: szkvámis) és lil’wat (ejtsd: lilvit) indiánok életét és használati tárgyait mutatja be. A squamish indiánok történetéről nincsenek írásos emlékek, kultúrájuk szájhagyomány útján vált ismertté. Ez a nép Észak-Vancouver, Nyugat-Vancouver és a Squamish folyó körzetében él. A squamish nép jó kapcsolatot ápol a lil’wat indiánokkal és osztoznak Whistler és környékén. A lil’watok többsége Whistlertől északabbra, a Lillooet (ejtsd: lillué) folyó mentén telepedett le. Ma körülbelül háromezer-nyolcszáz squamish és kétezer lil’wat indiánt tartanak nyilván. A squamish nép squamish nyelven, a lil’watok pedig lillooet nyelven beszélnek.

Még aznap a fiú meg a vendéglátó családja újra egymásra tanált. Megölelték egymást. Vót ám öröm s kacagás. Együtt hajtottak el haza, Vancouverbe.

Whistler, belváros

Elérkezett az utolsó nap Kanadában. A legény végleg elbúcsúzott komájáéktól, majd elindult Vancouver belvárosa ellen. Szétnézett mindenféle helyeken, ahol korábban még nem járt. Elsétált a World of Science (ejtsd: vörld of szájensz) nevezetű tudományok múzeuma mellett, majd a False patak partján egyenesen a Vancouver Canucks hokiaréna felé.

Az eső azonban keresztbehúzta a fiú terveit. Mit vót mit nem tenni, fölült a tömegszekérre s elhajtatott az egyetemvárosba, ahol megleste az Antropológiai Múzeum titkait.

Antropológiai Múzeum, haida ház és totemoszlop

Elsősorban a Haida nép kincseit, totemoszlopait és építkezési szokásait mutatja be ez a tárlat. A haidák földje a Haida Gwaii szigetcsoport, ahová következő kanadai utamat tervezem. 

A haidák tengeri jártasságukról ismertek. Hosszú kenuik akár hatvan evező befogadására alkalmasak voltak. Mitológiájukról és építészetükről sok mindent elárul az antropológiai kiállítás, de ezekről majd akkor mesélek, ha eljutok Haida Gwaii-ra.

Az egyetemi város gyönyörű környezetben épült fel: a Georgia-szoros partján, parkos-virágos övezetben, mintegy négy négyzetkilométeren.

Amikor úgy látta jónak a legény, hogy a reptér irányába kéne mennie, újból tömegszekérre szállott. De aztán nem várt galiba ütötte föl a fejit. Vancouver Broadway nevezetű városrészében át akart vóna szállni a földalattira. Csakhogy az állomást lezárták. Csak kifelé engedték a népet, befelé nem. Hirtelen nem találta helyét a legény. Nem tudta, mit kezdjen, merre induljon. Szerencsére a másik megálló nem esett messzire, így időben kiért a reptérre. 

Ott összetanálkozott a szigorú vámtisztekkel. Kipakoltatták vele az egész batyuját. Még a kóláját is el akarták venni tőle. Megmérgelődött a fiú, de nem hagyta, hogy packázzanak vele.

Végül a kiváncsi vándorlegény fölszállott a repülőre s meg sem állt hazáig. Ott megörült mindenki, hogy viszontláthatta a fiút, aki elbeszélte kalandos történetit töviről hegyire. Hanem még aznap olyan ünnepséget csaptak, amilyen nem vót s nem is lesz hét puszta határban. 

Így vót, mese vót, igaz vót. Aki nem hiszi, járjon a végére.

Vancouver-London repülőjárat, napsütötte szárny és a hold