Legújabb cikkek
- Látványos szurdokok Vorarlberg - 3 2025-10-26
- Montafon régió Vorarlberg - 2 2025-10-24
- Alpesi terepen Vorarlberg - 1 2025-10-22
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
Zólyom, egy szeptemberi nap. Egy Garam menti park szélére, két pocoktúrás közé ledöfött sátorban kezdődött minden. Na, nem Zólyomban születtem, de innen indítottam szlovákiai barangolásomat.
Minden érettségik egyik legrémisztőbb költője, Balassi Bálint az életét indította innen. Erről árulkodik a helyi vár külső udvarában kihelyezett emléktábla. A dombtetőn álló, gótikus és reneszánsz jegyeket magán hordozó, saroktornyos erőd azonban épp nem fogadott látogatókat. Talán ha elmondok egy négysorost…?
Túlfűtött kiváncsiságom így hát a főtéren álló Szent Erzsébet templomhoz terelgetett. A 13. században épült torony nélkül. Tornyot csak két évszázaddal később kapott, azt is fából.
Az udvara egészen a 17. századig temetkezési helyül szolgált. Érdekes, hogy a 13. és 14. században kelet-nyugati irányban temették a halottakat, míg később észak-déli irányban. Vagyis akkortájt okostelefonos appok nélkül is meg tudták állapítani az égtájakat.
Aztán 1465-ben a templom északi homlokzatához csatolták a városházát. Az egész komplexumot kőfallal vették körül, az udvarba egy kaputornyon át vezetett az út. Volt a templomnak különálló harangtornya is, de azt Rákóczi Ferenc leromboltatta.
A sztorihoz hozzátartozik még, hogy ugyan katolikus imaházról van szó, a 16. század közepétől a 17. század közepéig az evangélikusok birtokolták.
Csavargásomat a pazar tájon fekvő, eszméletlen takaros, történelmi hangulatot árasztó Selmecbányán folytattam. Leginkább az arany és az ezüst érdekelt.
Egykor Magyarország legfontosabb arany- és ezüstbányái lapultak a város környékén. 1690-ben például huszonkilenc tonna ezüstöt és hatszázöt kiló aranyat termeltek.
Gondoltam, valami csak csurran-cseppen most is. Megszállottan fésültem át a macskakövek közti réseket, és minden más rejtett zugot. Bíztam abban, hogy nem kell többet dolgoznom. Nem így lett. Gyorsan ki is vettem a biliből a kezem.
Selmecbánya valaha Magyarország egyik leggazdagabb városa volt. Ezt éreztetik az elegáns belvárosi épületek.
A hosszúkás Szentháromság tér reneszánsz és barokk arculata egy jó példa erre. A tér északi, elkeskenyedő részén áll a neoklasszicista evangélikus líceum, ahol egykor két másik rettegett érettségi tétel, Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán pallérozódott. Feltéve, hogy nem gyurmáztak irodalom óra alatt.
A tér déli végében található a gótikus Szent Katalin templom, annak közepén pedig egy hatalmas Szentháromság szobor, melynek elődjét az 1710-es pestis járvány túlélői emelték.
Vagy megemlíteném a barokk homlokzatú, tornyos városházát, melyen az óramutatók fel vannak cserélve. Vagyis a kismutató jelzi a percet. Kizárásos alapon a nagy mutatja az órát. A legenda szerint azért vetették be ezt a furfangot a 18. században, mert az átutazó kereskedők nem akartak hozzájárulni a torony építéséhez.
A belvárostól néhány lépcsőnyivel feljebb, egy domboldalon áll az óvár. Eredetileg csak egy templomot emeltek ide, de a török közeledtével erőddé építettek át. A belső várudvar a templom hajójából lett kialakítva.
Selmecbánya otthont ad egy másik várnak is, egy picinek. Úgy hívják: új vár. Egy dombtetőre épült és négy saroktoronnyal látták el. Megfigyelői funkciója volt. Ma meg múzeumi funkciója.
Érdekesség még az a sárga falú ház a centrum szélén, ahol a homlokzaton látható felirat szerint hajdanán Bretschneider Zsigmond és fia üzemeltetett “czipőgyárat”. Egykor százötven munkást alkalmazott és 1913-ig üzem.
Tetszett Selmecbánya. Csak céltalanul flangálni a belvárosban is óriási élmény. A kifejezetten elegáns utcaképek és a település pazar fekvése könnyen ellágyítja az utazó szívét.
A Selmecbányával szemközti csupasz, vulkáni kúpon meredezik a kálvária. Egy jezsuita pap kezdeményezésére épült a 18. században. Tizenhét állomása alulról halad felfelé. Kész kálvária feljutni a csúcsig, annyira meredek.
Az állomások között találjuk a barokk, három kápolnával rendelkező alsó templomot, a szent lépcsőt és a szintén barokk felső templomot. Utóbbi két toronnyal rendelkezik és egy életnagyságú, keresztre feszített Krisztust mutat be.
A kommunista és szocialista időkben veszélybe került a műemlék. Megsérültek a homlokzatok, egyes díszítéseket és bútorokat ellopták, más részük vandálok kezei közé kerültek. Bár korábban is voltak már restaurációs kísérletek, az igazán nagy szabású 2007-ben kezdődött, miután helyi aktivistáknak köszönhetően a komplexum bekerült a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékei közé.
Selmecbányáról egy másik korábbi bányavárosba, Körmöcbányára utaztam. Méghozzá egy Magyarországon is jól ismert őskövülettel, egy bzmot – becenevén piroska – motorvonattal. Igaz, a szlovákiai vonatok szürke-piros festést kaptak.
Ami még feltűnt, azok a piros tányérsapkás állomásfőnökök. De még a legkisebb állomáson is tisztelgett egy a vonatnak.
És ha már vonatozás: a jegyárakat nehéz összehasonlítani a magyar árakhoz. A Körmöcbányáig tartó harminchét kilométeres távra 1,95 euróért váltottam jegyet, mely táv Magyarországon 745 forintba kerül. De egyes szlovákiai szakaszokat drágábbnak, másokat olcsóbbnak találtam.
A szlovákul Kremnicának nevezett településen először szállásért kutakodtam. Egyszer csak az egyik belvárosi utcán elkapott egy négy nyelven beszélő néni, aki végigfutotta velem a szálláshelyeket. Köztük egy titkosat is, melyről az internet nem szerzett tudomást. Sajnos azonban tulajt sehol sem találtunk. Így hát bekopogtam a főtéri panzióba.
A néni egyébként magyarul nem beszélt, viszont elmesélte, hogy az édesapja az azóta megszűnt magyar nyelvű általános iskolában tanított.
Körmöcbánya is érdekes történelmi szempontból, hiszen a városfallal körülvett óvárosa több régi épületet felsorakoztat. Ilyen például a lejtős és parkos Stefanikovo téren álló Assziszi Szent Ferenc templom.
Erről a térről ágazik el az a sikátor, mely az egész óváros központjához, a szintén várfallal és bástyákkal körbevett, dombtetőn ücsörgő Szent Katalin templomhoz vezet.
Körmöcbánya Európa egyik legjobban fennmaradt, dupla védőfallal rendelkező vára. A belső falak a régebbiek, a 13. században építették. Amikor Körmöcbányára került a regionális érckörzet bányászati adminisztrációja, akkor hozták létre a külső védrendszert. A városon átfolyó aranyat és ezüstöt óvták vele.
Évente átlagban 135 kiló színaranyat termeltek. A legjobb év 1935-ben volt, amikor 221,53 kiló arany került ki a bányákból. 1970-ben fejezték be a bányászatát.
Vajon itt lehetett a kánaán? Nem igaz, hogy nem találtam egy picike arany kavicsot sem, amit a fogamhoz verhettem volna.
Körmöcbányától mintegy tíz kilométerre található a Skalka via ferrata központ és igazából ez volt számomra a legfőbb vonzerő. Két pályarendszer is csalogatott, de csak az egyiket próbáltam ki.
Méghozzá azt, ahol Európa leghosszabb via ferrata hídja található. Nyolcvan méter hosszú és negyven méterrel leng a talaj fölött.
A legnehezebb pálya az a harminchét méter magas acélháló, mely egy sziklafalra, függőlegesen van felszerkesztve és amely a felmászás során lengedezik. Kipróbáltam. Valóban lengedezett. De jó volt. Élveztem. Egy centi barna csík sem keletkezett a gatyámban. Adrenalinbombának simán beillett.
Ugyanennyire élveztem a pályáról nyíló mesés tájat. Messze a háttérben feltűntek Besztercebánya házai. A pályák bár rövidek, jó pár órára képesek lekötni.
Egyébként tömegközlekedéssel nem kismiska eljutni ide. Sőt vasárnap lehetetlen. Gyalog persze leküzdhető a táv. Egy igen szép erdős környezetben vezet fel az út egészen egy wellness központig. Mellette, egy kis bódéban bérelhető ki a mászáshoz szükséges felszerelés. Fél napra tíz euróért, teszem hozzá.
A via ferratának otthont adó hegy gerincén húzódik egy turistaösvény is, mely a Görgey alagúthoz vezet. Görgey Artúr ezen az alagúton át vonult vissza Beszterce felé a császári csapatok elől.
Az emlékére régebben egy turul szobor állt itt. Ma már a lábnyomai sem láthatók.
Az alagutat egyébként korábbi harcok során is használták. Hovatovább eredetileg egy bányász cég építette 1495-ben, hogy lerövidítsék a kitermelt arany, ezüst és réz útját Besztercebánya és Körmöcbánya között. Először a beszterce környéki kohókba került az érc, majd a körmöcbányai királyi pénzverdébe. Hozzám soha azóta sem.
