Szakasz: Bruck an der Mur – Dietersdorf. Távolság: 117 kilométer. Szintemelkedés: 712 méter, szintereszkedés: 939 méter.

Eléggé hűvös reggelre ébredtem. A köpésnyire csordogáló Mura-parton pingvinek ütöttek tanyát. Nem gondoltam volna, hogy éppen Ausztriában fogok fázni. A nyeregben ülve persze romlott a szitu hála a menetszélnek. Az eső csak néha eredt el.

A kanyargós Murát követve, egy bicikliseket kielégítő, alsóbbrendű úton kalandoztam tovább, míg el nem értem a zöldellő dombok ölelésében meredező Rabenstein várat. Teljesen elbarikádozták, mi több, nyitvatartást jelző tábla sem ficegett sehol. Kár. Grazig meg sem álltam.

Rabenstein vára a Mura fölött

Északról, a Stadtpark felől nyomultam Grazba. Az Eisernes Tornál kanyarodtam be a sétálóutcára, ahol a gyalogosok szorítottak némi helyet a villamossineknek. A promenádon feltűntek a szebbnél szebb homlokzatok, mint például a reneszánsz Landhausé, amely kormányzói palotaként funkcionált. Óratornya és árkádos udvara dettó ritkaság.

A sétálóutca a főtérig hatol, ahol az önkormányzat behemót, három kupolás épülete őrzi a tér kolbászárusait. A kolbászok szomszédságában egy főherceg szobra áll, tőlük északra, az egyik sikátor sarkán pedig a stukkós Luegg házak. Árkádai alatt hajdanán kereskedők árulták portékáikat.

Graz, Luegg házak

Graz, Herrengasse

A Sackstrassen továbbhaladva megtalálható a Történelmi Múzeum és a Szentháromság templom. Ha a templomhoz érve jobbra kanyarodunk, a fellegvárba kúszó sikló állomásába botlunk. Ha balra tartunk, átsasszézhatunk Mariahilfer placcba torkolló Mura-hídon.

A placcon trónol a Mariahilfer templom és az egyházkerület, mely valaha fontos szerepet játszott a zarándokok életében. A 13. században minorita szerzetesek szorgoskodtak itt, amíg ki nem tették a szűrüket. A ma látható templomot egy olasz pallér, Tintoretto egyik tanonca építette barokk stílusban, 1611-ben. Tornyot nem álmodott hozzá, azt hitte ettől lesz kreatív. Azok sokkal később, 1745-ben születtek.

Graz, Mariahilfer templom

Eztán kapaszkodtam fel a négyszáz méter hosszú citadellába. Mivel drótkecskével voltam, a siklóra nem ülhettem fel. Viszont a drótkecskére sem, hiszen igen meredek kaptatón ostromolhattam csak a várhegyet. A főtérről startoló, impozáns épületeket felsorakoztató Sporgasse kalauzol el egy szentháromság szoborig, innen komolyodik igazán a felvezető utca dőlésszöge. A kerékpártolást felvehetnék az olimpiai sportszámok közé: teljesen kipattintottam a vállizmomat.

A százhuszonhárom méter magas buckára emelt középkori erődöt a hangyákon kívül soha senki nem bírta elfoglalni. Napóleon is pusztán egy rendelet jóvoltából, bosszúból rombolhatta le. Ő az oka annak, amiért kevés látható az egykori bástyákból. De idegesítő csávó lehetett ez a Napóleon!

Az erőd egyik legfontosabb látnivalója Graz szimbóluma, a magas tetejű, fa galériájú óratorony. 1560-ban létesítették és azért kímélte meg a francia császár, mert sógorék váltságdíjat fizettek érte.

A szimbólum

További különlegesség a manapság virgonc decibeleknek és basszusoknak otthont adó kazamaták, a török hadifoglyok által kiásott török kút, illetve a nyolcvan mázsás harangot befogadó harangtorony, melyet egy vadgesztenye-fasor köt össze órás testvérével.

A citadella parkos jellege miatt közkedvelt mind a turisták, mind a bennszülöttek körében.

Gatyaféken tértem vissza Graz szűk utcáiba, ahol érdekes kapualjakat fedeztem fel: először a Saurau palota bejáratának kőfaragásai és díszes vas rácsai kötöttek le. A faragások fölött egy táblán az 1630-as év szerepel, no meg a gróf és a grófné neve. Saurau tartományi főúrként szolgált.

A Hauptgasse is tartogat szemrevaló kapualjakat, a legelegánsabb talán a pékségé.

Graz, a pékség kapuja

Ausztria második legnagyobb metropoliszában egy vonzó, vibráló helyet ismertem meg tiszta parkokkal, építészeti remekekkel, centrumot kettészelő folyóval.

Felfedező körutam befejeztével paripámra csüccsentem és kelet felé ügettem. Tervem szerint egy bicikliösvényre kellett volna rávetemednem Graz után, de nem sikerült. Később aztán belebotlottam egybe, de addigra már felküzdöttem magam egy ezer méter hosszú, mintegy tíz százalékos emelkedőn. Ráadásul a jelzőtáblára csupán a rajtot és a célt írták ki, az érintett településeket nem: Sommerberg-Lieboch etap. Nem sokra mentem a nevekkel.

Inkább a főúton maradtam, aminek a nagy forgalom miatt nem nagyon örültem. Gleisdorf előtt legurultam arról a hegyről, amelyre Graz után felkapaszkodtam. Megállapítottam, hogy Newton megint nyert. Egy falu élelmiszerüzleténél utolért az eső. Rögvest bemenekültem és egy-egy betyáros almás és túrós rétes társaságában imádkoztam a barátságosabb klímáért. A túrám alatt ritkán volt elfogadható, kerékpározásra alkalmas időjárás. Vagy esett, vagy túlságosan befűtöttek.

Az este már Fürstenfeldben fogadott, melynek központja szépen karbantartott. Röviden és teveszar szárazon a könyvtár, a kékre mázolt várostörténeti múzeum, a sárga plébániatemplom és a városkapu érdemel említést. A legvonzóbb attrakció viszont a Mona Lisa freskós villa, valamint a rántott húsos kajálda. Persze Fürstenfeld sem lesz soha a világ leglátogatottabb desztinációja.

Fürstenfeldi utcakép Mona Lisával

Elérkezett az est és ennek megfelelően a sík terep kutatásának ideje. Dietersdorf után nem sokkal megpillantottam egy bazinagy kukoricást, ahová egy földút vezetett. A földutat és a kukoricaföldet egy árok választotta el. Az árok fölött pedig felsejlett egy füves bejáró az ültetvénybe. Ezen a bejárón vertem le a sátrat és vészeltem át az iccakát. Ötcsillagos szállás, reggelire kukorica.

Az éjszaka kissé lármásan telt, négylábúak partiztak a táborom körül. Be nem köszöntek volna. Annyit azért elértek, hogy nem aludtam jól.