Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Ahogy az előző részben említettem, Perito Moreno városából az Atlanti-óceán felé buszoztam. Pontosabban Caleta Oliviába. Ám furfangban nem volt hiány: átszállásra került sor, de átszálltak a sofőrök is.
Persze, csak miután átpakolták a csomagokat az egyik járatról a másikra. Aztán meg a hátrahagyott járgány ajtaját nyitva hagyták. Legalábbis a busz ablakából így tűnt.
Amúgy kicsit aggódtam a poggyászkezelés miatt, ugyanis láttam már olyan rakodót, aki a cuccokon térdepelt.
Két okból választottam az Atlanti-óceán partját: a készpénzfelvételi lehetőségeket kínáló nagyobb városok miatt és a pingvinek miatt.
Ezekkel a totyogó madarakkal kapcsolatban általában Argentína és Chile legdélebbi része, vagyis a Tűzföld ugrik be az utazók agyában. Néhány kalandortársam meg is lepődött, mikor említettem, hogy onnan ezer kilométerrel északra, Puerto Deseado környékén is élnek kolóniák. Sőt, még északabbra, a Valdes-félszigeten is.
Szóval miután kápéhez jutottam Caleta Oliviában, Puerto Deseadóba váltottam buszjegyet. Útközben beálltunk egy benzinkútra is, mert a kétszáz kilométeres távot nem bírtuk ki egy tankkal. Vagy nem készült fel a pilóta.
Közben félsivatagi tájakat szeltünk át, ahol nanduk és guanacók legelésztek. A nandu egy futómadár, a guanaco pedig a legnagyobb lámafaj.
Puerto Deseado a Deseado-folyó és az Atlanti-óceán találkozásánál épült ki. Egy unalmas település lenne madarak és tengeri emlősök nélkül. Többek között pingvinek, kárókatonák, sirályok, csigaforgatók, halfarkasok (melynek észak-atlanti rokonáról itt olvashatsz), csérek, ludak, kacsák, oroszlánfókák, elefántfókák és fekete-fehér delfinek tartják otthonuknak a környék partjait, szigeteit és vizeit.
Ennek megfelelően a lárma óriási. Különösen a delfinek és a pingvinek közötti kacarászások hangosak. Az életük azonban nemcsak játék és mese. A klímaváltozás, a rengeteg szemét, a vízbe ömlő olaj és az élőhelyek eltűnése ritkítják az állományokat.
A legfantasztikusabb madárles a Pingvin-szigeten található, ahová motorcsónakos kirándulásokat szerveznek kevésbé szeles időben. Mivel a szélcsend ismeretlen fogalom errefelé, előfordul, hogy két-három napnyi várakozás után indul el egy túra.
De mindenképpen megéri: elsősorban a két pingvinfajt, a magellánt és a bóbitást reklámozzák, de a szigeten hatalmas dél-amerikai oroszlánfóka csapat és négy féle kárókatona faj is megbújik. Furcsa mód az utóbbiakról nem tudott az idegenvezető. Vagy csak nem akarta, hogy elkallódjak a vezetett séta során.
Érdekes, hogy az anyaföldtől két kilométerre fekvő szigetet teljesen elfoglalták a Magellán-pingvinek, bóbitás társai csak az óceán felé néző partszakasz vörös szikláin kaptak letelepedési engedélyt. Ott vegyülve éldegél a két faj. Ez a sziget a bóbitás pingvinek legészakibb előfordulási helye.
Valamennyien leültünk a hetven centi magas bóbitás totyogók közé és órák hosszat bámultuk őket. Ők ránk sem hederítettek. A felnőttek úszni jártak, mosakodtak, állva aludtak, no meg néha belefeküdtek a kakiba.
Az egyik még a lábamra is rálépett. A bocsánatkérés meg sem fordult a fejében. Jó, hogy nem lökött arrébb.
A fiatal pingvinek eközben úszásoktatáson vettek részt, pizzát rendeltek és szelfizgettek. Komolyabban fogalmazva, amíg a madár tolla be nem feketedik, nem szigetelnek, ezért nem mehetnek be a jéghideg vízbe és költözni sem tudnak.
És a pingvin szülők ezt tesztelik a gyerekeken, amikor beterelik őket egy sziklák között kialakult pancsolóba. Láthatóan némelyiket noszogatni kellett, csipkedés nélkül nem mentek volna.
A fekete tollaknak még egy szerepe van: elnyomja a hőt, ezáltal a kifejlett egyed előbb felmelegszik. Ennek hiányában a csemeték meg percekig vacognak.
Fontos tudni, hogy a pingvinfélék az egyetlen úszva migráló madárfaj. Például a Magellán pingvinek nyáron többnyire a parton töltik az idejüket, míg télen tengeri kaja után kutatva északabbra úsznak.
Sajnos ennél a fajnál nagy a halandóság, minden második csibe éri meg a felnőtt kort. Viszont amelyik megéri, akár ötven éves korig is eléldegélhet.
A szigetet egyébként Magellán fedezte fel 1520-ban, ám Darwin második expedíciójának idején, 1592-ben kapta a Pingvin nevet.
Az első pingvinekről készült leírás jópofa és hűen tükrözi, mennyire különleges fajt fedeztek fel akkortájt: “olyan madarak, melyek üregekben költenek, mint a nyulak. Halakkal táplálkoznak, de a szárazföldön élnek. Repülni pedig nem tudnak. Legyen a nevük pingvin.”
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a faj egy másikról kapta a nevét, nevezetesen a 14. században kihalt, szintén fekete-fehér óriásalkáról, melynek latin nevében szerepel a pingvin szó. Egyébként “pen gwyn” walesi nyelven azt jelenti, hogy “fehér fej”.
Sajnos időközben rossz híreket kaptunk az időjárással kapcsolatban, ezért a fókákra nem jutott idő. Annyit azért megtudtam, hogy régen a fokák zsírját megolvasztották, abból olajat nyertek, ami aztán a hajók üzemanyagaként szolgált.
A Deseado folyó partján elsősorban a kárókatonákat és a csigaforgatókat figyeltem meg. A kárókatonák kolóniákban élnek, remek halászok és búvárok.
Fajtól függő, hol fészkelnek: például a vöröslábú sziklaszirtre építkezik, a kékszemű folyóparti sziklás talajra, a brazil pedig bokrokba. Hogy a brazil mit keres argentin területen, jó kérdés. Talán Maradona-rajongó lehet.
A csigaforgatók érdekes figurák. Gyakran megfordulnak apálykor előbukkanó zátonyokon, ahol kedvükre csemegézhetnek. Állandóan háttal állnak a víznek, mintha az ellenség csakis a szárazföld felől jöhetne. A kacsákat például nem érdekelte ez a taktika.
Állítólag a kisebb madarak – mint például a csérek – csapatostul halásznak. A csérek nagyon érzékeny jószágok. Ha bármi megzavarja őket, képesek örökre elhagyni a tojásaikat vagy a fiókáikat.
Puerto Deseado története tartogat különlegességeket: 1586 karácsonyán nézeteltérés támadt a bennszülött tehuelchék (ejtsd: teuélcsé) és az európaiak között. Nem a szaloncukron ment a vita, még csak nem is az eltűnt ‘Mennyből az angyal’ cd-n.
Amíg két hajóslegény ruhát mosott egy vízzel teli gödörben, az indiánok megszúrkálták őket nyilakkal. Mint kiderült, a “barátságos” viselkedésnek az volt az oka, hogy a legények egy sírhelyen tisztálkodtak, vagyis megszentségtelenítették az indiánok földjét és kultúráját.
Aztán meg élt itt egy pacák, még egy hatalmas szobrot is faragtak róla. Ő Orkeke, egy tehuelche cacique (ejtsd: teuélcsé kakiké), pontosabban gününa küne. Semmi nevetni való nincs a szavak hangzásán.
De szívesen tisztába teszem a jelentésüket: Orkeke a pacák neve, cacique egy törzsfőnöki rang, a tehuelche egy tágabb értelembe vett nép neve, a gününa küne pedig egy népcsoport a tehuelchéken belül. A magyar cigányság hasonló példa ehhez.
A pueblosoriginarios honlap azt írja, hogy Orkeke egy diplomatikus vezér volt, aki a többi bennszülött törzsekkel ellentétben nyitott a fehérek felé. Kapcsolatot létesített velük, együttműködött a felfedezőkkel. Ő vezette a déli tehuelche csapatot ahhoz a gyűléshez, ahol a bennszülöttek felesküdtek az argentin zászlóra.
Puerto Deseado valaha egy két évig tartó munkássztrájk helyszíne volt. 1920-ban tört ki, de az állami csapatok leverték az elégedetlenkedőket. A városka központjában kiállítottak egy régi vasúti kocsit, amely szerepet játszott ebben a sztrájkban. De legalább akkor még volt vasúti közlekedés. Az állomás épülete ma már műemlék.
A falklandi háború idején is felkerült a térképre Puerto Deseado. Kikötőjéből indultak ugyanis azok a hadihajók, melyek haza akarták hessegetni az angolokat. Nem sikerült.
Viszont emiatt láthatunk kék-fehér zászlókat és graffitiket országszerte – de különösen ebben a térségben – azzal a felirattal, hogy “las malvinas son argentinas”. Vagyis a Malvin-szigetek az argentinoké. Az argentinok Malvinasnak nevezik Falklandot.
Más kérdés, olyan tábla is akad, hogy “tanulj angolul”.
Ami a szállást illeti, megjutalmaztam magamat egy parádés hotel szobával, méghozzá három éjszakára. Hú, de furcsa volt. Fel is karcoltam a kéménybe. Egy hónap eltelt, mióta utoljára ágyban aludtam. Megjegyzem, nem ide estem be először: a városi camping gazdátlan és üres volt, a vendégház tele, a főutcai panzió meg zárva.
Viszont ebédre egy kis vendéglőbe jártam. Eszméletlen finomakat főztek. Magyarországon ezt hívnák háziasnak. A munkások ugyan megbámultak, de rá se rántottam.
De mit keresett a helyi élelmiszerboltban egy kínai pénztáros? Egyik reggel felébredt és azt gondolta, minden álma Puerto Deseado?