A myanmari határtól néhány kilométerre, a thai hegyvidéken fekvő Mae Hong Son városába készültem. Innen terveztem felkeresni a hosszúnyakú kayan törzs faluit.

Pai bungalójában síri csendre ébredtem. Az előző éjjeli dínomdánom hosszas horpasztásra kényszerítette a party arcokat. Alig lézengett valaki Pai utcáin. Az viszont a várva várt mikrobusz sofőr volt.

Néhány pillanattal később Mae Hong Son felé robogtunk. Az odavezető út ennek megfelelően erdőket keresztezett, néha még szerpentineken is kanyarogtunk.

Sőt, határőrök intettek le minket nem egyszer, hogy amolyan tessék-lássék módjára elkérjék az utasok igazolványait. Legalábbis nem minden thai utas teljesítette a parancsot. Hozzám nem is szóltak.

A délelőtti órákban gurultunk be Mae Hong Sonba, pontosabban a város végében árválkodó buszállomásra. Cirka negyed óra sétát követően a központban találtam magam, ahol kivettem egy szobát két éjszakára.

Mae Hong Son, pavilon a Jong Kham tavon

Ebéd után egyből egy internetezési lehetőséget nyújtó üzletbe siettem, hogy lefoglaljam a repülőjegyemet Phuketre. Ezzel a vásárlással megdőlt az egy tételre költött legnagyobb összeg rekordja: ezidáig a bangkoki Nagy Palota belépőjegye tartotta ötszáz baht-tal, azaz mintegy 3700 forinttal.

Az internetes üzlet kerékpárbérléssel is foglalkozott, így ha már erre tévedtem, kibéreltem egy biciklit. Eltekertem Ban Huai Seua Thao faluba, hogy meglátogassam hosszúnyakú felebarátaimat.

A tibet-burmai kisebbséghez tartozó kayan népcsoportról van szó, amelynek nő tagjai rézből készült nyakgyűrűt hordanak. Először öt éves korukban húznak gyűrűt a nyakukra. Az évek során mindig kicserélik ezt egy hosszabbra és adnak egyet hozzá. A gyűrűk súlya lenyomja a kulcscsontot és összetömöríti a bordákat. Tehát nem a nyakukat nyújtják ezzel, hanem a kulcscsontjukat deformálják.

A viselet eredete nem tisztázott. Elképzelhető, hogy leginkább divatból hordják. Egyrészt a nyújtott nyak karcsúbbnak tűnik, másrészt a gyűrűkre akár ékszerként is tekinthetnek.

A Thaiföldön élő hosszúnyakú kayanok politikai menekültek. Mindannyian Mianmar Karenni államából érkeztek a jobb élet reményében, ahol gazdálkodóként éltek. Valamennyiüknek volt saját háza, farmja, állatai és békében éltek. Mianmar katonai rendszere a 80-as évek vége felé üldözni kezdte őket és megfosztotta jogaiktól. Ma sem fest másként a helyzet. Ezért néhányan országot váltottak.

Más kérdés, hogy a thai kormány sem sokat törődik velük. Kaptak földet Ban Huai Seua Thao falu eldugott részén, ahol építkezhettek, és nyugodtan élhetnek, de szinte semmi esélyük a munkaszerzésre és a támogatásra. Illetve a thai kormány annyira rafinált, hogy a turistákra bízza a megsegítést, hiszen a kayanok a turisták által otthagyott aprópénzből tengetik életüket.

Ban Huai Seua Thao falu, kayan településrész házai

Mielőtt leértem volna ebbe az eldugott falurészbe, a lejáratnál vettem egy üveg kólát. Méghozzá piros cimkés, szénsavmentesre sikerült szénsavasat. Megijedtem, hogy esetleg szennyezett üveg és ital került a kezembe, ami miatt majd összerosálom magam. Szerencsére az ijedtség alaptalannak bizonyult. Így hát nyugodtan megváltottam a jegyem a kayanok lakta övezetbe.

Az övezet főutcájának nevezett, fa vityillók közötti nyomvonalon árusok sorakoztak egymás után. Olyan érzésem támadt, mint otthon a búcsúban. Persze, a kayan emberek sem hülyék, ők is felismerték, hogy az utazókból húzhatnak ki pénzt. Mindenféle vackot árultak. Amint odaértem az egyik, nyakgyűrűt hordó asszonyhoz, ő azonnal rámutatott egy árura, majd az árával villogott. Pedig még meg sem szólaltam.

Ban Huai Seua Thao falu, kayan településrész főutcája

Agyaltam, hogy ezt nem hagyom annyiban és megpróbáltam kommunikálni vele. Hiszen engem leginkább az érdekelt, hogy hogyan él ez a nép és milyen különleges szokásaikról szerezhetek tudomást. Sikerült szóra bírnom, és elmesélte, hogy ő még Mianmarban született és két éves korában költözött át a szüleivel. A faluban mindenki egy helyről jött, tehát mindenki ismerte egymást Mianmarban is. Megkérdeztem a hölgyeménytől, hogy jobb-e itt Thaiföldön élni. Határozottan igennel felelt annak ellenére, hogy valójában nincs hazája.

Ekkor ismét átváltott eladóba. Erre fel inkább úgy döntöttem, hogy szünetet tartok, de megígértem a csajszinak, hogy látjuk még egymást. Lettek volna még kérdéseim, de nem akartam ajtóstul rontani a házba.

Furcsa, de izgalmas látványt nyújtottak ezek a nők a hosszú nyakukkal. A többiekkel is ismerkedtem inkább kevesebb, mint több sikerrel. Valószínű, csak a pénz szerzéshez és az áru eladáshoz elegendő angol tudással vértezték fel magukat.

Miután körbejártam a lakótelepet, betartottam az ígéretemet és visszatértem az elsőként megszólított nőhöz. Faggatóztam, hogy miket csinál napközben. Erre megmutatta az általa szőtt dolgokat, mint például a sálait. A sálak közül az egyik Thaiföld zászlaját jelképezte, amely nyílván a turisták megfogására irányult. Láttam nála különleges termékeket, de mint kiderült, mind Kínából származott.

Így hát vettem tőle egy sálat, amit ő szőtt saját kezűleg. Mosolyt is csaltam az arcára. A nehézkes kommunikáció miatt azonban nem időztem tovább.

Ban Huai Seua Thao falu, hosszúnyakú kayan asszonyok

Közben furdalt a lelkiismeret. Nem tudom mit csinálnék, ha én különleges lennék valamiben és emberek jönnének a lakásomra, hogy velem fotózkodjanak. Lehet, idegesítő lenne egy idő után. Hülye turistának éreztem magam, mégis nagyon érdekelt volna a történetük és a szokásaik. Barátom, a Lonely Planet könyv “human zoo”-hoz hasonlítja a falut és hát van benne némi igazság.

Amint visszatértem a Ban Huai Seua Thao központjának házai közé, megszólított az asszony, akinél a belépőt váltottam. Nyaka teljesen sápadt volt az arcához képest: megunhatta a rézgyűrűket. Puhatolózott, hogy tetszett-e amit láttam, meg hogy honnan érkeztem. Mint kiderült, ő még soha nem találkozott magyarral. Kicsit fellelkesültem, mert lehet, én vagyok az első, aki betévedt ebbe a faluba.

Diskurzusunk közepette egyszer csak megremegett a föld. Hirtelen nem tudtam, mihez kezdjek. Már tárcsázni akartam a katasztrófavédelmet, amikor egy elefántormány bújt elő a kanyarban. Majd jött vele az elefánt is, a nyakán egy hajcsárral.

Ban Huai Seua Thao falu, háziállat láncokra verve

Eztán felültem a cangára és visszagurultam Mae Hong Sonba. Útközben elterveztem, hogy másnap felkeresek egy másik kayan falut, amely nincs rajt a turistatérképen. (lásd a következő részt)

Ahogy visszaértem a vendégházba, leteszteltem a kedves háziasszony tudását. Erre adott egy prospektust, majd felhívott egy fickót, aki szervez utakat ezekbe a falvakba. Közben találtam más ínyencséget is a prosiban. Pár percen belül megérkezett az ürge, akinél bejelentkeztem egy bambuszraftingra, illetve egy kayan faluba kalauzoló túrára. Megtárgyaltuk, hogy reggel kilenckor találkozunk. Fizetés előtt gondolkodási időt kértem, hiszen felszaporodott az étvágyam. Éhgyomorra nem jó pénzt kiadni.

Beültem egy jópofa vendéglőbe, ahol tipikus burmai-shan eledelt választottam. A shan egy kisebbség, akik Mianmarban és Észak-Thaiföldön élnek. Ők nem menekültként élnek Thaiföldön, az ő balsorsuk talán az, hogy határt húztak Thaiföld és Mianmar közé, azaz kettéválasztottak egy népet.

Visszatérve a vacsorához, burmai zöld tea salátát rendeltem, másodikként pedig burmai burgonyatortát. Teljesen más történet, mint az eddig kipróbált thaiföldi eledelek. A saláta annyiban hasonlított a thai konyhára, hogy egy kissé csípősen tálalták. A krumplitorta viszont nem valami édesség, hanem inkább a tócsihoz vagy röstihez áll közelebb. Igen finom volt mindkettő.

Mae Hong Son, burmai-shan étterem

Vacsora után találkoztam megint a túravezetővel és kifizettem neki előre a túrát. Ezzel véget is ért volna a nap, de az éjszaka eléggé zajosra sikeredett.

Eszméletlen heves kutyaugatásra ébredtem. Mintha rémületes veszély leselkedett volna a falura. Vagy legalábbis a kutyákra. Talán tigris ólálkodott a közelben? Az volt a furcsa, hogy mindig egy kutya kezdte el a csaholást, majd követte a többi, és jó néhány percig együtt ugattak. Végül az összes egyszerre hallgatott el. Ez még párszor megismétlődött a hajnali órákban, nem igazán törődtek az én problémámmal.