Korareggel elhagytam Feltrét és a Bellunoi Dolomitok üdezöld hegyeit és leereszkedtem a venetói síkságon elterülő Montebellunába, majd stoppal folytatván az utat megérkeztem Olaszország egyik legfestőibb falujába, Asoloba.

Méghozzá épségben, ugyanis egy éjszakai műszakból hazafelé kormányzó sofőr mellé ültem be. Folyamatosan szóval tarottam, így nem maradt esélye elszundítani. Sőt, volt olyan rendes, hogy Asolo szívében rakott ki, pedig egyáltalán nem esett útba neki.

Már az első másodpercben éreztem, Asolo tetszeni fog. A jellegzetes terek és a szűk utcákon sorakozó régi, árkádos épületek hamar belopakodtak a szívembe. A főtértől egy ugrásra található a középkori eredetű asoloi vár és annak vaskos tornya. A várban jelenleg egy színház működik, így csak a várudvar szolgálja ki a történelem kedvelőit. No meg a várost körülvevő várfal és a várkapuk maradványai. A velencei szenátus által a város megerősítésére építtetett várfal 1360 méter hosszú volt és 24 torony figyelte a városból kivezető utakat.

Asolo, Serena-palota

Asolo, árkádos sikátor

A főtéren ekkor egy hadseregnyi bringás jelent meg, megmozdulni alig lehetett miattuk. Úgy is mondhatnánk, hogy a városka nem bírt a kétkerekű túlerővel, akik egy rövid ostrom után elfoglalták Asolot és kitették nemlétező győzelmi zászlójukat. Miután átverekedtem magam a tömegen, felkúsztam a fellegvárba.

A Ricco hegy tetején álló Rocca vár szintén a középkorból származik, építése a 12. század végére, a 13. század kezdetére tehető. Ez egy kisebb erőditmény, amelyet a 16. század óta nem használnak. Éppen ezért egy évszázaddal később, a már pusztulás szélén álló létesítményt megpróbálták eladni, de még 320 dukátért sem kellett senkinek. Hiába, online ingatlan hírdetés nem létezett még akkoriban, a postagalambok pedig magas jutalékkal dolgoztak. Pedig egy 17. századi ebay-en ez egy elég vonzó kiindulási ár lehetett volna.

Asoloban és környékén még számos érdekesség fellelhető, mint például a főtéren álló, szárnyas oroszlánnal díszített kút, a dóm vagy éppen a gazdagságot sugárzó, pompás villák.

Asolo központja

Asalo házai a Rocca várból nézve

Bassano del Grappa csak egy kőhajtásnyira fekszik Asolotól. A Brenta folyó partján, az Alpok lábánál kiépült, városfallal körülvett bájos település leginkább a 40% körüli alkoholtartalmú törkölypárlatáról, a grappáról híres. Engem azonban jobban érdekeltek a történelmi nevezetességek, ezeket pedig ittasan nem olyan remek ötlet szemügyre venni.

Az egyik ilyen különlegesség a fából készült, fedett híd, a Ponte degli Alpini (ejtsd: ponte dejji alpini), amelynek eredetijét a 16. században emelték, és amely összeköti az óváros keleti és nyugati részét. Keleti hídfőjénél egy szeszfőzde található, nyugati hídfőjénél pedig egy pici pizza üzlet, ahol szenzációs pizzákkal kápráztatják el az éhesszájú vendégeket. Ez nem az az átlagos, kemencében sült pizza. Itt igazán megmutatják, hogy kell. Bár aki ott helyben, ülve óhajtja elfogyasztani, annak ezúton kívánok sok szerencsét.

Bassano del Grappa, Ponte degli Alpini

Bassano del Grappa, kilátás a Ponte degli Alpiniről, vagy másik nevén a Ponte Vecchióról. Utóbbi öreg hidat jelent

Aki pedig nem bírja ki étvágygerjesztő nélkül, az előbb álljon sorba a keleti hídfőnél, aztán majd csak némi grappa lehörpintése után csoszogjon át pizzáshoz. A híd elég széles, így nem kell tartani attól, hogy a folyóba tántorog az ember. Bár ez sem lenne nagy baj, ugyanis a Brenta az Adriai-tengerbe folyik, szóval pizzázás helyett maximum tengerparti nyaralás lenne a kirándulásból.

A remek eledelből én is haraptam, megadta az alaphangot a városka további felfedezéséhez. Az óváros több érdekes középkori épületet rejteget. Ilyen például a vár, vagy az egykori zálogház, ahol még régebben liszt- és olajárusítás folyt és amelynek homlokzatán egy 14. századból való, két oroszlánt ábrázoló címer leselkedik.

Bassano del Grappa, 14. századi épület címerrel

Kirándulásom utolsó állomása Castelfranco Veneto volt, melynek leginkább csak a központja nyújt némi érdekességet. Ott viszont egy vizesárokkal és szobrokkal körbevett vár áll. A várfalak és őrtornyok mögött pedig lényegében az apró belváros és a dóm. Éppen egy esküvőre értem oda, így a dómot csak messziről figyelhettem meg.

Castelfranco Veneto, várkapu és a keleti torony

A másik attrakció pedig a a jobbnál jobb cukrászdák és mennyei fagylaltok a várfalakon kívül, elsősorban a Piazza Giorgione-n. Ez nem az a város, amely akár egy fél napra is leköti a turistát, ettől függetlenül megérte leszállni a vonatról.

A közeli Treviso repülőterén ért véget a szabadság. Sajnálom, hogy a bivakszállást nem próbálhattam ki. Ezt leszámítva minden úgy sikerült, ahogy elterveztem. Veneto tartományról mindenkinek általában Velence ugrik be, ami persze érthető. Ezzel szemben ez a sokarcú régió rengeteg látnivalót kínál. Lényegében a tengerparttól pár óra alatt a Dolomitok tűéles hegycsúcsai közt találhatjuk magunkat és eközben még történelemből is bőven szippanthatunk. Én ezt használtam ki.