Ormánság
Magyar karika – 1. rész
Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Huszonöt éves, agyonhasznált bicikli: húszezer forint. Két, sokat megélt hátizsák: ötezer forint. Négy gumipók a hátizsákok rögzítésére: fabatkát sem ér. Körbetekerni Magyarországot a határ mentén: megfizethetetlen élmény. Minden másra ott a kocsma. Vagy bármely, ránézésre vízszintes terület a sátorozáshoz.
A két részletben lepörgetett, országjáró bringatúrám során arra is kiváncsi voltam, eljutok-e A-ból B-be kertek alatt és eldugott, akár kalandos utakon, illetve, hogy hazánk bicikliút hálózata tényleg olyan siralmas-e.
Rögtön az “igen” szó jutott eszedbe? Várd ki a végét! Ez még csak az első rész.
A sárga bicaj nem illett a piros gumipókhoz
A somogy megyei Gyékényes legszebb részét, a tiszta vízű Kotró partját jelöltem ki maratoni kirándulásom starthelyének. A sátramból csipás szemekkel, ám kalandvággyal és elszántan pattantam ki.
A Kotró közkedvelt búvóhely a pecások számára. Olyannyira, hogy a tavat körbeépítették horgász kunyhókkal. Apró, kétszintes házikók tükröződnek vissza a csendes vízben. Némelyik vendégházként működik. A pecabot nélkül érkezők nyáron strandolva élvezhetik a nyugodt környezetet.
Ami meglepett, az a búvárbázis. Mint kiderült, a Kotró az ország legrégebbi és egyik legpompásabb merülőhelye, ahol nemcsak az amatőr búvárok és a tanulni vágyók találják meg számításaikat, hanem olykor bizony világversenyeket is szerveznek.
Reggeli fények a Kotrón
Szóval az első pedálfordulatokra Gyékényesen került sor. Kelet felé, vagyis az óra járásával ellentétes irányban kezdtem meg országkerülő kalandomat. Hamar letértem a főútról.
A faluban csak két utcát érintettem, a Petőfit és a Kossuthot. Mi mást? Amelyik településen van templom, ott Petőfi és Kossuth utca is van. Mit teperhetett annak idején a két fickó, hogy népszerű utcanevek lehessenek!
Egy kis zötykölődős, mezei-erdőszéli biciklizés következett. Ilyet még a mezei nyulak sem láttak. Sőt, egy szarvas is csak dörgölte a szemét, amint átkászálódtam a két erdősáv között húzódó síneken. Aztán egy sas kapott felszállási engedélyt mellettem, illetve egy sikló próbálta az utamat állni. Szafari park mindjárt az első napon, mondhatni.
A berzencei határtól pár száz méterre lyukadtam ki. Egy rövid beton után megint egy mezei kaland következett. Méghozzá egy bicaj nyüstölő szakasz. A nyom egy összetákolt, gyalogos fahídhoz vezetett.
Rönkhíd. Még józanul is rizikós
Nem számítottam rá. Három hosszú rönkre keresztbe léceket szegeztek, föléjük került a negyedik rönk korlát gyanánt. Ennyi volt a híd.
Az alig fél méter széles átkelő feladta a leckét, ám sikerrel préseltem magam át biciklistül együtt. Néha kell egy kis izgalom.
Egyik kezemmel a korlátot fogtam, a másikkal a vázat szorítottam magamhoz, a harmadikkal meg megfésülködtem, hogy ha mégis leszakadna alattam a híd, legalább jól nézzek ki.
Majd elértem egy másik somogy megyei horgászparadicsomhoz, a tényleg idilli hangulatot árasztó Somogyudvarhelyi bányatavakhoz.
Ugyanilyen mesés volt a Vízvárnál csordogáló Dráva. Épp egy kajakos indult útnak és ez bogarat ültetett a fülembe. Szívesen utánoztam volna. A drávapart piknikezni is kiváló. Az óriási csendet csak a hangyák duruzsolása törte meg. Imádtam ezt a rövid pihenőt.
Somogyudvarhelyi bányató
Barcsnál értem el az első kijelölt bicikliutat. Nevezetesen a Mohácsig tekeredő Három folyó betoncsíkot.
Ez egyébként az Eurovelo 13 nevezetű bringaút része, mely az egykori vasfüggöny nyomvonalán halad az orosz-finn határ legészakibb pontjától egészen a bolgár-török határ legkeletibb pontjáig, vagyis a Fekete-tengerig. Hogy milyen minőségben, jó kérdés.
Drávagárdonynál aztán úgy döntöttem, letérek a kijelölt útról és egy rövidebb opciót választottam a következő faluig, Potonyig. Bár ne tettem volna!
A nyom szépen beszédített egy erdő közepére, ahol a hatalmas gaztól és a tócsáktól nem tudtam tekerni. Ráadásul olyan erdei kereszteződéshez érkeztem, amit semmilyen online térkép nem mutatott. Hirtelen biciklis Rambo lettem.
Bár fogalmam nincs hogy, kilyukadtam Potonyban, illetve visszatértem a Három folyó útvonalra. Mit szenvedtem érte! Bár kalandnak tökéletes volt.
“Három folyó” útvonal a Dráva árterében
Innen alig nyolc kilométer a lakócsai horvát tájház. Pechemre zárva találtam.
Ám nem maradtam horvát kultúra nélkül. Felsőszentmártonban először horvátul próbáltak útbaigazítani. Nem véletlenül, hiszen a lakosság többsége horvát nemzetiségű.
Kár, hogy a Nada Gostionica nevezetű vendéglőn lakat lógott. Valószínű találtam volna különlegességeket.
Drávasztárán, ahol a kultúrházat dom kulture starinnak hívják, fültanúja voltam annak, ahogy két öreglány trécsel egymással hol magyarul, hol horvátul. Szinte két mondatonként váltottak. Érdekes volt.
A kultúrház falán egyébként egy tábla állít emléket a hét évszázad óta tartó horvát jelenlétnek.
Felsőszentmárton temploma
Felsőszentmártonban érdemes volt egy kicsit körbenézni. Templomában például különleges freskóra leltem. A templomi freskókon általában szentek, valláshoz köthető jelenetek láthatók.
Ám ez a különleges darab külföldi létesítményeket is ábrázol, mint például a vatikáni Szent Péter bazilikát, a riói Megváltó Krisztus szobrot, vagy a párizsi Eiffel-tornyot. De felkerült rá egy füstölgő gőzmozdony is. Ezt vajon melyik oldalon taglalja a biblia?
Azt is megtudtam, hogy a Szombathelyen született Szent Márton olyannyira népszerű püspök volt, hogy Európa-szerte ma már több, mint háromezer település és templom viseli a nevét.
Drávaiványi református temploma
Felsőszentmárton egyébként az Ormánság legnyugatibb települése. Az Ormánság pedig egy néprajzi régió, melyet apró falvak jellemeznek. Magyar lakossága eredetileg legendásan református volt, de a 19. századi egykézéseknek és a Dél-Alföldről történő migrációknak köszönhetően ma már többnyire katolikus.
A vidék néprajzi értékei figyelemreméltóak: többek között kazettás templomokat, szép tájházakat és gyönyörű szőtteseket nézegethetünk. Ám természeti kincsei sem kismiskák.
Elsőként Révfalut említeném, mely egykor kihalt, ám a szerencsések újból felfedezték és nyaralóhellyé alakították. De van, aki méhészkedik. Alig húsz házból áll a falucska. Egy centi betont nem építettek ide, utcája füves. Egy csendes település az ártéri erdők szélén és a Dráva egyik holtága mellett. Majdnem letelepedtem
Révfalu főutcája
Ormánsági templomlátogatásom érintette Drávaiványit, Kóróst, Adorjást és Kémest. Vagyis négyszer ájultam el a szépségtől. A drávaiványi templom 1792-ben épült barokk stílusban.
Százhatvanhét festett kazetta alkotja a mennyezetét, többségük virág motívumot ábrázol. De akad köztük olyan is, amelyik sellőt. A kazetták találkozásainál pedig vörös fa gombocskák tetszelegnek. Egy napkorong dísz is megfért a mennyezeten, benne az építés hátteréről olvashatunk.
A karzat korlátja, a karzatot tartó oszlopok és a földszinti padsorok előlapjai ugyancsak gazdagon díszítettek. Ajtaja állandóan nyitva, bármikor látogatható.
Drávaiványi, templomhajó
Kórós templomát adományokból építették és 1798-ban szentelték fel. A festett-faragott mennyezet és a díszes karzat világszenzáció. Nincs két egyforma kazetta, bár valamennyin növényi ábrázolások láthatók. A mennyezeti kazetták alapszínei a fehér, a kék, a bordó és a sárga és az egy alapszínből készültek átlósan helyezkednek el.
A kórósi templom volt az egyetlen, ahol belépőt kellett fizetni. Méghozzá ötszáz forintot. Ritkán van nálam készpénz, de most szerencsére volt. A templom kulcsát a polgármesteri hivatalban őrzik.
Kórósról még annyit, hogy furcsa településszerkezete van. A falu központjában ugyanis egy nagy legelő terül el és ezt veszik körbe a házak. Ezt mezőkapus szerkezetnek nevezik. A legelőn az állatokat tartották, melyek a környező telkek és házak miatt nem tudtak elkallódni.
Van egy másik településszerkezet, ami az Ormánságra jellemző: a szalagtelkes. Ezek a települések általában egy utcából állnak, az utca mindkét oldalán sorakoznak a házak, mögöttük pedig a kert és a gazdasági rész húzódik.
Kórós temploma
Na de hadd térjek vissza a templomokhoz. Azon belül is az adorjásihoz, melyet 1838-ban emeltek barokk stílusban egy torony nélküli kápolna helyére. Miután megtaláltam a kulcsost a templommal majdnem szemben, ingyen bemehettem.
Először a harangot megszólaltató köteleket vettem észre, majd a némileg egyszerűbb templomhajót is. Festett mennyezeti kazetták azért nincsenek, mert annak idején a lelkész idejétmúlt divatnak, gyermeki cifrázásnak gondolta.
Ám a karzat, az úrasztala, a padok, a szószék és a Mózes-szék parádésan szép és díszített. Többségük virágokat ábrázol, ám Noé bárkája is fellelhető köztük. Ide már csak hatan járnak misére. Mint ahogy a fentebb említett templomok, ez is református.
Adorjás temploma
Kémes temploma szintén egyszerűbb, kevesebb a dísz, de a virágmotívumos kazetták fantasztikusak. Mint ahogy a népi díszítésű szószék is. Eredetileg itt egy talpas templom állt, de aztán jött egy tűzvész.
A templom általában zárva van, a kulcs őrzője azonban szívesen segít. Csak meg kell találni őt. A könyvtáros például ismeri.
A sok-sok ormánsági tájház közül kettőt kerestem fel. Mindkettőt Szaporcán. Az egyik a tornácos eperfa ház, melyben egy múzemot rendeztek be. A vidékre jellemző életmódot és kultúrát mutatja be.
Például a ház része volt az úgynevezett tisztaszoba. Ez azt sugallja, hogy módosabb parasztok élhettek itt. A szegényebbek ugyanis nem engedhették meg maguknak a több szobás házat. A tisztaszobában alakították ki a szentsarkot és helyezték el a házi oltárt.
Érdekesség a magasra vetett ágy, amiben csak nagy tiszteletre méltó vendég, terhes nő vagy a kismama aludt. Jellegzetes elem még a sarokpad és a hímzett terítővel fedett asztal.
Eperfa tájház, konyha
Az ormánsági szőttesekről is tanulhatunk. Például azt, hogy kenderből és lenből egyaránt készítettek abroszokat, kendőket és egyéb ruhaféléket. A leggyakoribb színösszeállítás a fehér alapon piros szövés.
Az eperfa tájházban egy kovácsműhely és az állattartó melléképületek is megtekinthetők. Utóbbiban találtam egy kedves, simogatnivaló csacsit.
A másik szaporcai érdekesség az úgynevezett cifraház. Ha az ember nyitott szemmel járkál a környező falvakban, ehhez hasonlót gyakran lát. Igaz, a többség eléggé romos állapotba került.
Ez szintén egy módos, ám átalakított parasztház. Eredetileg ugyanis itt egy vályogból épült hosszú épület állt pitvarral, konyhával és szobával. Jellegzetes a kovácsoltvas kapuzat és a homlokzati díszítés.
Cifraház
Az Ormánság természeti kincseiről még nem beszéltem. Eleve a Barcs és Mohács közötti bringaút sokáig a Drávát követő gáton, az ártéri erdők mentén húzódik. Már ez önmagában igen szép. Ráadásul teljesen sík, könnyed cangázással kecsegtet.
Aztán ott vannak a holtágak, melyek a Dráva 1960-as évekbeli szabályozása után keletkeztek. Ilyen például a mailáthpusztai Horgász-tó.
Vagy láttál-e már lila pipacsot? Oké, ez nem tipikusan ormánsági virág, de attól még meseszép és sokfelé látni májusban.
Hát, ennyit az Ormánságról.
Mailáthpusztai Horgász-tó
Lila pipacsmező