Nem mondanám, hogy az előző éjszakai mulatság után vasárnap reggel gyorsan magunkhoz tértünk. Hiába az ebédnek nevezett reggeli. A napocska viszont nagy erővel csalogatott minket, így nem hagyhattuk ki a strandolást. Átlibbentünk a közeli Flamingo szálloda élményparkjába.

Elvileg az Imperial Palace vendégei használhatják a Flamingo strandját, de a kulcskártyánkat nem vittük magunkkal, éppen ezért nem tudtuk bizonyítani, hogy az Imperial Palace-ban lakunk. Enélkül be sem engedtek a medencékhez. Szóval visszatekertünk a kulcskártyáért.

Jellemző, hogy ugyanaz a jegyszedő nő köszöntött minket, aki az első alkalommal elküldött. Ezúttal nem kért el semmit, mivel felismert minket. Úgy gondolta, hogy mi becsületes kölkök vagyunk és a mosolyunkból megállapította, hogy nálunk van a kártya.

Annyira megtelt a strand vasárnap délután, hogy alig találtunk ülőhelyet vagy nyugágyat. Na persze az lett volna a meglepő, ha senki nem napozik. Az előző esti ivászatból nem volt elég, ami onnan látszott, hogy üdítő helyett Corona sörrel próbáltuk hűsíteni magunkat. De csak egy darabig. Az első üveg után már egyikünk sem kívánta a sört. Sőt, semmit sem kívántunk. Csak süttettük a hasunkat, fáradtan pancsolgattunk a vízben, meg dumáltunk vadidegenekkel. Ezt sem bírtuk azonban sokáig. A másnaposságra valamiképpen nem hatottak pozitívan a nap sugarai. Éreztük már magunkat sokkal jobban is.

Különösen pajtásom gondolta úgy, hogy délután nem ártana aludni egy keveset, hogy a vasárnap éjszakai mulatozásra újult erővel érkezzünk. Én is vele tartottam a szállodába, de végül én nem tudtam lehunyni a szemem. Amíg a legény szunyált és négyesével számolta a bárányokat, én elmentem fényképezgetni.

The Mirage

Közben egyre csak sötétedett, neonfény árasztotta el az egész várost, különösen a Strip-et (ejtsd: sztrip), azaz a főutat. A Strip mentén helyezkednek el a legnagyobb szállodák és kaszinók. Az össz szállodai kapacitás eléri a 25 ezer szobát. Egyébként mi csak Las Vegas szórakozónegyedében jártunk, magába a city-be, azaz a belvárosba nem jutottunk el. Szóval a Stripen indítottam el felfedező utamat. Harrahs, Treasure Island, Casino Royale, The Mirage, és a Venetian jöttek sorba.

A Venetian (ejtsd: venísön) fogott meg leginkább, hiszen ahogy a nevéből is kitalálható, egy mini-Velencét építettek Vegasba kis csatornával, gondolákkal és palotával. Olyan nevezetességek másai ismerhetőek fel, mint a Dózse-palota, a Szent Márk tér, a szárnyas oroszlán szobor és a Rialto híd. Egy privát gondolázás két fő részére nyolcvan dollár körül mozgott.

Venetian

Az Imperial Palace-tól délre megtaláltam a Caesars Palace-t és hatalmas, lenyűgöző szökőkútjait. Kicsivel odébb az Eiffel-torony mása, a Bellagio és a Planet Hollywood tornyosult.

Mellesleg Las Vegas történetének legnagyobb nyertese az Excaliburban játszott, aki eredetileg kosármeccsre érkezett a szerencsejáték fővárosába. Amíg a mérkőzésre várt, nyert 39,7 millió dollárt.

Csavarogtam egy keveset szállodánk kaszinójában és az ajándékboltok között is. Aztán, amint kinyitotta csipáit a legény, elaraszoltunk az éjszakai élet felé. De csak a kaszinóig jutottunk. A cimborát mégsem kapta el a tivornyázási láz. Meglepődtem rajta. Más kérdés, hogy vasárnap este lévén nem tolongtak az emberek az utcán. A szabadtéri bulihely ugyan kinyitott, de a tánctéren alig lézengtek. Nem is kaptunk kedvet a partyhoz, pláne, hogy piálni meg végképp nem akartunk. Ennyire csúfosra sikeredett volna az előző éjszaka? Maradt a játékgépezés. Én csak lestem ki a fejemből, nem igazán hatott meg a szerencsejáték. Különösebb éjszakai élmény nélkül húztuk le a rolót.

Caesars Palace

Hétfőn, elutazásunk napján frissebben keltünk és a délutáni repülésig még rengeteg időnk maradt. Miután leadtuk a kulcsot, félrerakattuk a csomagjainkat és megnéztük a kaszinókat fényes nappal is.

A Ceasars Palace plázájában kezdtük. Hihetetlen, milyen dekorációk díszítették ezt a palotát. Úgy nézett ki, mintha egy belváros római kori emlékművei között járnánk. Szobrok és korintoszi oszlopos üzletek egymást váltották, miközben a plafon az eget imitálta. Még felhőt is rajzoltak hozzá. Már meg sem lepett, hogy napszaktól függően más a színe a műégboltnak.

Caesars Palace üzletei

Megtekintettünk egy szökőkút show-t is, amely Atlantis eleséséről szólt és a szökőkútból kiemelkedő, mozgatható szobrok játszották el a történetet. Az előadást füst, tűz és víz színesítette.

Szökőkút show a Caesars Palace-ban

Átléptünk a királyi rezidenciának beillő Bellagióba, de lemaradtunk a híres nevezetes, zenéhez szinkronizált szökőkutas műsorról.

Maradt még idő meglesni a régi autók múzeumát az Imperial Palace-ban. Remek gyűjtemény. A 20. század minden évtizedéből több példányt is kiállítottak: többek között egy Rolls Royce és egy Mercedes az 1920-as évekből, egy Morgan Super Sport 1934-ből, egy öreg Lincoln Continental és Plymouth Fury, egy 1950-es Cadillac, Elvis Prézli Lincolnja, egy 1962-es Rolls Royce Phantom és egy 1978-ban gyártott Cadillac Eldorado Biarritz is a kiállított járgányok közé került.

Elvis Prézli Lincoln Continental-ja

Utólag kiderült, hogy tejelnem kellett volna azért, hogy beléphessek a kiállításra. Már az első szobában találtam bámulni valót, ahol a pénztár üzemelt. Annyira lekötött a dolog, hogy úgy léptem át a következő terembe, hogy észre sem vettem, hogy kihagytam a pénztárat.

A tíznapos kirándulás ezzel végetért és kitaxiztunk a reptérre. Mint eddig gyakran, ismét egy szigorú biztonsági ellenőrrel gyűlt meg a bajom. Még Londonban vettem magamnak egy összecsukható kés-villa-kanál szettet. Fémből készült ugyan, de Londonban felengedték a repülő fedélzetére. A chicagói repülőtéren sem szúrta ki senkinek sem a szemét. A phoenixi átszállás során sem vetették ki a táskámból. Vegasban azonban más törvények uralkodnak. Elkobozták a késemet. De nem hagytam annyiban. Szerencsére a reptéren működött egy posta, ahol feladtam a kést a saját címemre. Mégegyszer átéltem az ellenőrző pontnál való sorbanállást. Másodszorra már nem tudtak nemet mondani, így felülhettem a chicagói járatra.

Hétfő este értünk a szeles városba. Kalandortársam neje ismét viszontláthatta az urát, no meg engem is. Gyors kaja és pakolás maradt hátra nem csak a napból, de az egész amerikai kirándulásomból.

Rolls Royce Phantom I 1925-ből

Köszönettel tartozom barátomnak, hogy velem tartott és kedvesének, mert nem volt más választása, mint elengedni szerelmét. Egyedül unalmas lett volna. Egy nagy élményt mindig jó megosztani valakivel. Életem egyik álma teljesült azzal, hogy eljutottam a vadnyugatra. Remélem, lesz még alkalmam arra, hogy Arizona, Utah és Colorado többi természeti kincsei felé is elkalandozzak. Viszlát, avagy navajo nyelven: ‘hágoónee