Egy péntek reggel Bruneibe készültem. Brunei, különösen Malajziához képest egy szigorúbb muszlim ország, ahol péntek délben lehúzzák a rolót és kezdetét veszi az imádkozás. Szerencsére pár óra alatt elmormolják a kötelező igéket, így nem veszett kárba a kirándulásom.

Busszal érkeztem Brunei fővárosába, Bandar Seri Begawanba, rövidebb nevén BSB-be. A járatra a százhatvan kilométerre fekvő, Malajziához tartozó Mir űrállomáson Miri állomásán ugrottam fel. Bár mindkét oldalon leinvitáltak a buszról, a határátlépést flottul megszervezték. Brunei határátkelő épületében olyan gyorsan került pecsét az útlevelembe, hogy úgy gondoltam, lefolytatok egy rövid párbeszédet a hidzsábba burkolózott határőr asszonnyal.

Útközben a járgány ablakából kibámulva szemenszúrt a maláj és a brunei táj közti különbség. Maláj földön gyakran haladtunk el építkezések, fejlesztések mellett, míg Brunei közútjait zöldövezet kísérte. Sőt, Brunei megyényi nagyságú dzsungeléből mindössze tíz négyzetkilométer áll a turisták rendelkezésére, a többi érintetlen.

Na persze, amíg az olaj adja a legfőbb bevételt, könnyű érintetlennek hagyni a dzsungelt. Egyes hírek szerint Brunei olajkészletei húsz éven belül kiapadnak. Vajon a fakitermelés és a pálmaolaj lesz majd a fő bevételi forrás?

Visszatérve az első benyomásokra, megreccsentem a brunei családi házak minőségén és kinézetén. A vidéki Magyarország bármelyik új építésű kuckókkal virító lakóparkjában elférnének. Igaz, az udvaron pálmafák és banánfák lengedeztek.

Mintegy háromórás zötykölődés után, cirka fél órával a déli zárás előtt ért be a busz BSB-be. Egyből a kiszemelt hostelt támadtam meg, hogy lepakoljam a cókmókot. Nem sikerült bejutnom. Mivel az éhhalál is kerülgetett, a B terv lépett életbe. Egy plázának az egyik gyorskiszolgálójába estem be az utolsó utáni pillanatban. Csupán elvitelre fogadtak el rendelést, de nem teketóriáztam. Valami ananászos, bambuszos kreálmányt kergettem le a torkomon.

BSB belvárosa a Brunei folyó partján

Hogy ne teljen az imádkozás alatti idő tétlenül, nyomozni kezdtem a szultán palotája után. Vízitaxival egyszerűen megoldottam volna a kérdést, de én gyalogosan próbáltam megközelíteni. Nem jött össze.

Ellenben találtam egy muszlim temetőt, becsületes nevén a Rangas temetőt, ahol – mint később megtudtam – tudósok rábukkantak egy sírra, mely azt bizonyítja, hogy a muszlim vallást már azelőtt gyakorolták, hogy Brunei iszlámmá vált volna. Egy kínai származású, iszlámban hívő férfit temettek el itt ezerkettőszázhatvannégyben és a neve alapján következtettek a vallására: Pu Kung Chih Mu, melyből a Pu név utal az muzulmán hitre. Brunei a tizenötödik században feküdt rá az iszlámra.

Rangas temető

A haláli élményt követően visszatepertem a hostelhez, ugyanis az imádkozásra szánt két órás pihenő a végét járta. A kihalt hostel környékén nem lézengett egy angolul értő lélek sem. A hónalj izzasztó, de legalább unalmas várakozás alatt felfedeztem egy “átépítés miatt zárva” táblát az épület egyik falán. Jó, hogy nem napnyugtáig strázsáltam.

Öt percen belül kiböktem egy másik szállást, egy középület második emeletén, de hiába a nyitva tábla, a bejáratot bezárták. Lehorgonyoztam a harmincöt fokot produkáló lépcsőházban harmincöt percre és jó kisfiú módján vártam a megváltást. Az első emeleti irodában segítettek ki: bár az ajtóhoz nem volt kulcsuk, egy harmadik szálláslehetőségre hívták fel a figyelmemet, méghozzá a fővárost kettészelő folyó promenádján.

Több sem kellett, odavágtattam. A negyedcsillagos hotel recepcióján épp senki nem tollászkodott, de még naplemente előtt megjelent a dolgozó, aki egykedvűen a tenyerembe csapott egy szobakulcsot. Szerencsére nem ebédeltem sokat, különben nem fértem volna be az ablaktalan szobám keskeny ajtaján. A mini lakosztályban csupán egy emeleteságynak és egy széknek jutott hely. A legviccesebb kategóriában azonban a szobámat elválasztó, pozdorja fal nyert, ugyanis az nem érte el a mennyezetet. A tíz centis résen simán ráláttam a szomszéd plafonjára, sőt a szomszéd légkondija az én szobámat is hűtötte. Mármint harmincöt fokról huszonötre.

Bár tisztességesen körbevezethettem volna magam a lakosztályomban, inkább BSB nevezetességeit választottam. Elsősorban a világ legnagyobb cölöpfalujára, azaz a Brunei folyóban álló Kampung Ayerre pályáztam. Öt körzetében harminckét településrész lapul meg és a belvárosból vízitaxival közelíthető meg. A hőség miatt arcukat is elfedő taxisok előbb megtalálnak téged, mint te őket és két dollárért repítenek át a túlpartra.

Végeláthatatlan pallóút Kampung Ayerben

Kampung Ayer úszó lakótelep

Kampung Ayer, házportál

Bár csak egy kis részét fésültem át a falunak, többnyire elhagyatott, szegényes viskókat találtam. Az élet láthatóan elköltözött, csupán néhány makacs család maradt itt hírmondónak. Ők viszont próbálják csinosabbá varázsolni saját ingatlanjukat, düledező verandájukat kerti növényekkel, virágokkal díszítik. Aki nem, az meg tengeri herkentyűt szárít a napon. Valamennyi viskó beton- vagy fa cölöpökön egyensúlyoz, és pallóutakkal csatlakozik a külvilághoz. A keresztül-kasul futó ösvény néhány esetben egy-egy verandán csap át, mely első ránézésre nem tűnik nyílvánvalónak. Kissé elszomorító a pallók alatt hullámzó bűn koszos víz. A mecset nem hiányozhat egy muszlim faluból, ezúttal egy iskolát is magában foglaló intézménybe próbáltam betérni. Kár, hogy a hosszúnadrágról megfeledkeztem, ezért nem sikerülhetett az akció.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy létezik egy modern kéglikből álló, meglepő kontrasztot képző falurész is, bár engem jobban érdekeltek a roskatag vityillók és a szegényes, hagyományos élet. Utóbbiból nem sokat tapasztaltam.

Kampung Ayer éjjel, a kép bal felén a modern cölöpházakkal

Azt viszont furcsáltam, hogy a kétezernyolcas adatok szerint húszmilliárd dolláros vagyonnal rendelkező brunei szultánnak nem csípi a szemét ez a romhalmaz. A válasz egy héttel később érkezett, amikor Kota Kinabaluban összeismerkedtem két brunei sráccal. Elmesélték, hogy Kampung Ayer nem véletlenül ürült ki: a szultán közreműködésével a polgárok jobb lakásokba költöztek.

Kampung Ayer, kukucs

Brunei szultánja egyébként ezerkilencszázhatvanhét óta uralkodik, de kétezerötszáz darabból álló egykori autókollekciója majdnem csődbe vitte. Az autók végül árverés alá kerültek. Megtiltotta a muszlimoknak a karácsony ünneplését, a mikulás ruha viselését és a közterek karácsonyi kidíszítését. Aki viszont nem muszlim, az ünnepelhet. Évente egyszer fogad látogatókat és akkor mindenki egyet kérdezhet. Állítólag szívesen veszi az ajándékokat. A szultán neve pedig: Sultan Haji Hassanal Bolkiah Mu’izzaddin Waddaulah ibni Al-Marhum Sultan Haji Omar Ali Saifuddien Sa’adul Khairi Waddien Sultan and Yang di-Pertuan of Brunei Darussalam, röviden Hassanal Bolkiah. 

Miután bejártam a cölöpfalut, motorcsónakkal visszapöfögtem a főváros központjába, majd elsétáltam a hatalmas, gazdagságot sugárzó, hivalkodó Omar Ali Saifuddien mecset felé. Színtiszta arany kupolája, keskeny, márvány minaretei és az ünnepi bárka gyönyörűen tükröződnek vissza a mecset előtti mesterséges tó vízéből. Azt olvastam, hogy a legmagasabb minaretben még lift is van, bár ciki, hogy nem aranyból. Belülről sajnos nem kukkanthattam meg a szent helyet, egy sunyi, ajtóból ellőtt fotót azért összehoztam. Meglepő módon a késői óra miatt és nem pedig az eltérő vallásom miatt küldött el ordibálva a láthatóan ideges őr bácsi. Maradt az udvar, ahol viszont épp esküvő folyt, de nem zavartattam magam.

A lenge öltözetben érkezők is simán betérhetnek a mecsetbe, ha a főbejáratnál kölcsönöznek térdet eltakaró ruhadarabot, a lábbelit pedig a lépcsőnél felejtik.

Omar Ali Saifuddien mecset

A mecset kacsaúsztatója és oszlopcsarnoka

Az este az utcai kajálásé. Az egyik téren jópár eladó felsorakozott, érzékszerveimet pedig életrekeltették a jobbnál jobb illatok. Az egyik muksó lángoshoz hasonló termékkel kábította a népet. A különbség leginkább a formájában mutatkozott meg, valamint a feltétben, melyet margarin és kókuszlekvár összekutyulásával hozott létre. Meglepően finomra sikeredett, még repetáztam is. Charlie O’Brien szavaival élve csak a brunei lángos ad neked erőt és mindent lebíró akaratot.

A legfontosabb, idegenvezető nélkül látogatható nevezetességeket kipipáltam. Mivel a BSB-ből való továbbállás nem egyszerű és nem vágytam szervezett dzsungeltúrára, hajókázásra és majomlesre, úgy döntöttem, egy nap elég Bruneiből.

BSB, lángos féleség az éjszakai piacon

BSB, cucur udang, vagyis rántott rák az éjszakai piacon