… Andorrát kifelejtették az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződésből? Így Andorra egészen ezerkilencszázötvennyolcig papíron és jogilag háborúban állt Németországgal, amikor is a két ország hivatalosan békét kötött. Igaz, egy embert nem küldött a háborúba, sőt, több, mint ezer éve nem állt konfliktusban senkivel.
… Andorra nem hercegség, hanem társhercegség? Ez azt jelenti, hogy az uralkodói posztot két ember tölti be. Az egyik a mindenkori francia köztársasági elnök, a másik pedig a mindenkori urgelli püspök. Egymástól függetlenül nem gyakorolhatják a jogaikat, bár az Egyesült Királyság királynőjéhez hasonlóan nekik sincs igazi hatalmuk. Andorra tehát az egyetlen állam, amelynek fejét egy másik ország választja meg. Hovatovább a püspököt a pápa nevezi ki.
… Anyós temploma előtt minden év július tizedikén megáldanak egy kocsit? Ez az esemény a Szent Krisztofer ünnepséghez kapcsolódik. Szent Krisztofer a sofőrök és Anyós védőszentje és a falu középkori templomát róla nevezték el.
Anyós, Sant Cristófol templom
… Andorra a menedékházak országa? Egy majdnem Budapest nagyságú területen harminc viskó áll a túrázók rendelkezésére. Ezek közül csak négyben található személyzet, ahol ennél fogva a szállás nem ingyenes. Valamennyi egész évben nyitva tart. Van, amelyik csak egy órányi járásra áll a civilizációtól, van amelyik nehezebben megközelíthető. A többségük gránit kőből, hagyományos andorrai stílusban épült. Régen juhokat és takarmányt tarottak bennük. A linkre kattintva szemezgethetsz a kuckók közül: Andorra menedékházai
… az európai levesek közül a katalán eredetű escudelláról maradt ránk a legrégebbi írásos emlék? Andorra nemzeti eledele a 14. századból származik és a hagyomány szerint különleges alkalmakkor, főként karácsonykor kerül az asztalra. Egy igazán laktató, testes ételről van szó, a levesek nehézfiúja, mondhatni. Fehérbab, csicseriborsó, sonka, velő, marhacsont, butifarra kolbász, csirkeláb, csirkecomb, zöld káposzta, krumpli, rizs, és kagylótészta alkotják az elsődleges hozzávalókat.
