A parlament egyébként egy fontos dokumentumokat őrző szekrényről ismert, melynek kinyitásához hét kulcs szükséges. A hét kulcs Andorra hét egyházközségét szimbolizálja. A kulcsok egyszerre történő elfordítása nyitja ki a szekrényt, tehát valamennyi egyházközségi képviselő jelen kell, hogy legyen.

A parlament megtekintése helyett elcsatangoltam a masszív hegycsúcsok alatt megbúvó Santa Coloma templomhoz. Ez egy tökéletes állapotban fennmaradt, 9. századból származó, román stílusú mini kőtemplom. Az egyik legrégebbi szent hely Andorrában, egyben kulturális jelkép és népszerű látnivaló. Megjelenésében a kőből rakott templomok közül is kiemelkedik. Legfőképpen a tizennyolc méter magas, kör alaprajzú, négyemeletes harangtorony hordoz egyediséget. Feltehetőleg a 12. században biggyeszették oda, duplaíves ablakai árulkodóak. A történelem folyamán sokat változott, a főbejárat előtti fa tornácot például a 17. században húzták fel.

A jó öreg Santa Coloma templom

A műemlék csak idegenvezetővel látogatható, de legalább ingyen. Ottjártamkor szerencsére egy épp szolgálatban volt, így nem került sor előzetes foglalásra a turizmus irodában.

Ahogy az idegenvezető elmondta, az imahely legérdekesebb és legmeghökkentőbb sztorija a falfestményeihez kapcsolódik: ezerkilencszázharmincháromban a helyi püspök eladta a felbecsülhetetlen értékű, román stílusú freskókat egy berlini zsidónak, mert kellett a pénz. A nácik azonban ellopták őket a zsidótól. Németország őrízte egészen napjainkig, amíg Andorra vissza nem vásárolta őket. Sajnos a restaurátorok nem végeztek még a freskók helyreállításával, így azokat nem láthattam.

Viszont ha végeznek, akkor sem a templomban állítják ki őket. Furcsa módon külön épületet emeltek a templom mellé, amely nemsokára a műkincs otthonává válik. Vajon miért nem viszik vissza a templomba? Pláne, hogy a főhajó falain egy kevés freskó, mint például egy bárány megmenekült. A bizniszelés leginkább a boltív alatti relikviákat érintette.

Az ismeretterjesztés nem csak szóban folyt, hanem grafikusan is. Méghozzá szenzációs módon. Projector segítségével a falakra vetítették a freskókat. Ahogy eredetileg látható volt.

Szerfelett érdekes, hol talákozik két tudomány, illetve foglalkozás: olyan grafikus dizájnerek alkották a bemutatót, akik jártasak a románkori építészetben. Nagyszerű előadás volt, olyan érzést keltett, mintha a freskók még mindig a falon lennének.

Santa Coloma templom freskóinak ábrázolása a 21. század technikájával. A falakon semmi nyoma a festményeknek, mindkét fotó a grafikus dizájner kreativitását és kulturtörténeti jártasságát mutatja be. A szemközti falon az ablaktól balra Szűz Mária, attól jobbra Szent Péter, míg a kép tetején Santa Coloma feje látható

De hadd ugorjak vissza egy pár bekezdéssel korábbi mondatomra: “a püspök eladta a freskókat”. Elsőre talán bele sem gondol az ember, másodjára mégis felmerül a kérdés, hogy lehet egy falra kent valamit egy az egyben leválasztani a falról és eladni? Hogy kerül egy freskó fal nélkül egy másik országba? Ezt is megtudtam.

Az eljárás neve strappo, mely technikát az ókori rómaiak találták fel. A módszer lényege, hogy csak a festékréteg kerül le a falról. Nagyon erős ragasztót vízben felforralnak, egy réteg vászont a festményre helyeznek, majd a forró ragasztóval átkenik. Tíz ilyen réteget, úgynevezett pakolást hoznak létre. Mivel a festék ehhez sokkal erősebben tapad, mint a vakolathoz, ezért miután a ragasztó megszárad, a pakolással együtt letéphető a falról. A festmény hátuljára olyan anyagból tesznek új hordozót, ami nem oldódik a pakolás ragasztójának oldószerében. Ezután a pakolást forró vízzel oldják le. Találtam erről egy videót: A strappo technika

A leválasztás nagyon rizikós művelet, a freskók könnyen megsérülhetnek, akár el is pusztulhatnak. Általában csak súlyos veszélyeztetés esetén alkalmazzák ezt a technikát. Szóval ennyire csóró volt a püspök?

A Santa Coloma templomtól alig húsz percnyi sétára található a középkorból datálódó Margineda híd. Gránitból készült és a sebes Gran Valira folyón ível át. Hajóvonták találkozása tilos.

La Margineda középkori híd

Visszabaktatva Andorra la Vellába egy esti korzózásra invitáltam magam. Európa legmagasabban fekvő fővárosa felettébb hangulatos és nyüzsgő éjjel is. Nagyvárosi világ egy kisvárosban. Márkaboltok itt, duty free shopok ott, éttermek mindenhol. Sétálóutcája megdöbbentően hosszú, másik vége a székhellyel összecsatolt Les Escaldes településhez tartozik. A modern, emeletes üzletházak között helyenként régi épületek bukkannak fel, mint például a gyógyszertár. Andorra La Vella talán egyetlen szégyenfoltja a kevés zöld és a betonok közé szorított La Valira folyó. Egy napnál többre nem érdemes itt megállni, dehát az ember általában nem a főváros miatt jön ebbe a piciny hercegségbe.

Utazásom zárásaként másnap reggel nyolckor, de még sötétben megjelentem a buszpályaudvaron, majd felpattantam a Barcelonába tartó járatra. Elvileg a reptérig vitethettem volna magam, de én egy rövidke időre elvesztem Barcelonában.

Andorra la Vella sétálóutcája

Andorra szintén az a hely, ahol szívesen eléldegélnék. Valószínű minden egyes menedékházba beköltöznék pár hétre. Örömmel tölt el, hogy a távoli hegyvidéki tájak mennyire érintetlennek tűnnek. Ez manapság egyre inkább ritkaságnak számít. Az andorrai túrázásban az is feltétlenül pozitív, hogy bár messze elvisz a lakott területektől, éjszakára mégis fedél kerül a fej fölé hegyilak formájában. Hovatovább több hosszútávú túraútvonal szeli át a miniállamot, amely életreszoló élményt nyújt a természet és a sport szerelmeseinek.