Szakasz: Bertrix – Luxembourg. Távolság: 99 kilométer. Szintemelkedés: 791 méter, szintereszkedés: 931 méter. 

Végső belgiumi óráimhoz tűrtem fel a nem létező ingem ujját. Bertrixbe (ejtsd: Bertri) nyargaltam, hogy némi elemózsiával feltöltsem a spájzomat. Majd a vasútállomás karcolásával kitörtem a településről.

Sajnos Bertrixből képtelenség frekventált országút érintése nélkül Luxemburgba gurulni. Nem mindig volt kellemes. Mi több, a laposságot hírből sem ismerő ardenneki táj gyakran késztetett váltókapcsolásba.

Szerencsére épségben landoltam első rövidebb pihenőhelyemen, Neufchateauban (ejtsd: Nöfsetó – furcsa nyelv ez a francia), ahol megkaparintottam egy biciklis körutakat ábrázoló térképet. Ennek alapján folytattam a turnét, más kérdés, hogy jelzések sehol nem segítettek. A projekt készítői tulajdonképpen ráböktek néhány alsóbb rendű közútra, ezeket felrajzolták kis méretarányú térképekre, de az iránymutató táblákról megfeledkeztek. Pótvizsgára kötelezném őket.

Tipikus ardenneki táj – illusztráció

A közönséggel lezsírozott közvéleménykutatás alapján bukkantam rá a brinyós szakasz első métereire, onnantól kezdve önállóan hoztam össze a küldetést. Lahérietől (ejtsd: Lejri) elbúcsúzva egy irgalmatlan kaptató dolgoztatott meg, nyelvem majd beleakadt a küllők közé. Persze, ami megemelkedik, előbb-utóbb leereszkedik, és az már élvezetesebb. A kacskaringós egynyomsávú aszfalt mentén mezők és erdők sorra tették tiszteletüket. Itt-ott felbukkant egy-egy borgyú és lakóövezet. Léglise-ben (ejtsd: Légliz) például nem stimmeltek az utcanevek a papír kalauzomra feljegyzetelt utcanevekkel. Néhány kilométer erejéig eltérítődtem, de végül megoldottam a fejtörőt.

A dombok és völgyek között zajló hullámvasútozás Habay (ejtsd: Ábe) élelmiszerüzletéig tartott, melynek bejárata előtt furcsa, szipusnak látszó alakok leptek meg. Az egyik megkérdezte tőlem, mennyit kérnék a járgányomért. Hirtelen elszállt az éhség érzet. Inkább odébbálltam.

Pár perccel később leszakadt az ég. Vagy fél órát egy fedett buszmegállóban töltöttem. Aztán benyitottam a megálló mellett üzemelő turizmus irodába, ahol Luxemburg felé tartó biriglipályák iránt érdeklődtem. Feladtam nekik a leckét, vöröslő-füstölgő fejjel bírkóztak a kérdéssel inaszakadtukig, de végül jobbnak láttam, ha a saját ötleteimet követem.

A faluból lelépve közúton kerekeztem Arlon (ejtsd: Árlon) irányába. A furfangos tervezők néhol összehoztak egy-egy pár kilométeres biciklis ösvényt, de azok soha nem csatlakoztak sehova, egyszer csak végetértek. De legalább kikeveredtem az Ardennek dimbes-dombos térségéből és több vízszintesnek örvendhettem.

Arlon, virágvásár

Benzingőztől kábultan értem be Arlonba, központjában egy virágpiac utolsó perceibe csöppentem. Az orromat felébresztő illatfelhőből aztán a sétálóutcára tévedtem. Arlonban három nevezetesség kuksol: az egyik a főtér a városházával, a másik a római kori emlékek, a harmadik pedig az epres gófri. A város egy dombra és annak lábánál épült ki, és mindezt megkoronázza a legmagasabb ponton álló Szent Donát templom. A római időkben kereskedelmi gócpont volt, ezekről nyomok árulkodnak.

Az epres gófri brutálisan levett a lábamról. Már ezért megérte elmerülni Arlonban.

Őfelsége, az epres gófri

A pár órás pihenő és zápor után újfent nyeregbe seggeltem. A központból kiérve egy elágazást kerestem, amely csendesebb etapok felé navigált volna, de nem jöttem rá, melyik a nyerő opció, így a főúton ragadtam. A sík terep gyengéden vezetett Luxemburg felé.

A luxemburgi határ előtt nem sokkal újabb esélyt kaptam, hogy nyugisabb ösvényeken folytassam. Be is próbáltam, de beromboltam egy faluba, amelyet az úttúrások teljesen elzártak. Fordulhattam vissza.

Eztán a Clairefontaine (ejtsd: Klerfonten) apátság romjai invitáltak vizitre. Állítólag Luxemburg hercegnőjének ezen a területen megjelent Szűz Mária és ezért épült itt a Clairefontaine apátság a 12. század közepén. A cím Bernard de Fontaine (ejtsd: Bernár dö Fonten) apát nevéből származik, aki a helyi forrás segítségével meggyógyított egy beteget. A műemlék derékig sem érő falmaradványai között korzózva nekem is látomásom lett, pedig nem szívtam semmit: elémállt a nagyestélyibe öltözött Szűz Mária egy telitalálatos lottószelvénnyel a kezében és átnyújtotta azt.

Egyébként a francia forradalom idején teljesen szétrombolták az apátságot, építőanyagaiból házakat építettek a környék lakói. Talán azt hitték, tüzép telep nyílt. Még a fémre szakosodott kisebbségiek is szimatot kaptak.

Clairefontaine – nekem is megjelent Szűz Mária. Örömében tapsol.

Kisvártatva rátérhettem egy cangaútra, amely bevezetett Luxemburgba. A monoton, sötét tonusú belgiumi utcaképet felváltotta a világosabb, vidámabb utcakép. Majd ahelyett, hogy az itineremmel foglalkoztam volna, nekiálltam a kerékpáros kressz táblákat követni. Kár érte. Helyenként félrevezettek, helységneveket csak alkalmanként tartalmaztak, így párszor megforgattam magam.

Végül csak kikötöttem a Luxembourg várostól délre fekvő campingben. Méghozzá egy kitűnően karbantartott campingben. Ez volt a legszínvonalasabb az egész túra során. A recepción megdöbbenten vettem tudomásul, hogy a német nyelv a használatos.

A sátorhelyeknél feltűntek a hozzám hasonszőrű bringás kalandorok, érdeklődve közeledtünk egymáshoz. Az egyik páciens például Hollandiában kelt útra és legalább akkora túrára nevezett be, mint én: a francia riviérára tartott. Cseverésztem egy holland házaspárral, akik a La Manche (ejtsd: Le Mans) csatorna francia partjain kerekeztek végig, majd le Nantesig (ejtsd: Nant), aztán a Loire (ejtsd: Loár) völgyében vissza. Luxemburg után pedig észak-németországi expedíció szerepelt a tervükben. Ittuk egymás szavát.

Luxemburgi sátorozás