Zemplén
Magyar karika – 5. rész
Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Sátoraljaújhelyen került sor országkerülő biciklitúrám második pihenőnapjára. Sőt, ágyra vágytam a sok sátorozás után. Ám nehezen bukkantam szállásra. Az egyik vendégház drága volt, a másik tele, a harmadik meg zárva. A lényeg, hogy sikerült beköltöznöm két éjszakára egy panzióba.
A pihenőnapot persze nem passzívan töltöttem: busszal kerestem fel a Bodrog partján meredező, reneszánsz íveket felvonultató sárospataki várat, ahol egy szánalmasan lassú pénztárosba és egy számlát kérő, iskolás csoportot vezető tanárba botlottam. Fél óra alatt nem jutottam jegyhez, a türelmem pedig elfogyott.
Így csak kívülről szemléltem meg Magyarország egyik legépebben megmaradt középkori erődjét.
Sárospataki vár
A sárospataki vár délnyugati sarokbástyájának és kazamatájának romjai
Mint például a délnyugati sarokbástyát és a kazamatás várfalat. Az eredeti várfal statikai okokból összedőlt, és amikor helyreállították, új, erősebb falakat építettek. Ennek eredménye a sarokbástya és a kazamata.
A rombusz alakú Veres-bástya is megtekinthető ingyen. Eredetileg négy szintes volt, ma már egy robbantásnak köszönhetően nulla.
A vár mellett magasodik egy gótikus templom, melynek eredetijét I. András király emeltette a 11. században. A város szülöttéről, Árpádházi Szent Erzsébetről lett elnevezve.
A vár és a templom mellett a töltött lángos is kitűnő turistacsalogató Sárospatakon.
Innen gyalog kerestem fel a környék borospincéit: előbb a gombos-hegyit, majd a kőporosit. Utóbbinál lefetyeltem is egy pohárral.
Gombos-hegyi pincesor
Ami a gombos-hegyi, földbeásott pincéket illeti, sváb telepesek hozták létre 1750 után. Eredetileg lakó funkciójuk volt és csak azután váltak borospincékké, miután kijelölték a telkeket és felépítették a házakat.
A pincék utcákba rendezve, emeletesen, négy szinten helyezkednek el. A homlokfalban hagyott ajtónyílást kőboltozat zárja.
A pince építésekor arra ügyeltek, hogy a földbe vájt tárolótér mennyezeti pontja alacsonyabb legyen, mint a bejárati ajtó küszöbszintje. Ez biztosítja, hogy a külső hőmérséklet ne befolyásolja a pince klímáját és hogy állandósítsa a 10-13 fokot.
A pince falain megtelepszik a pincepenész, melynek komoly szerepe van a páratartalom kiegyenlítésében és a bor zamatának kialakításában.
Gombos-hegyen olvastam egy frappáns köszöntőt is: “megkapáltuk a szőlőinket három ízben is. Nem sajnáltuk rá erőnket, de van haszna is. Fáradozva emlegettük a szüret nevét, nosza rajta vigadozva igyuk a levét.”
Kőporosi pincesor
A kőporosi pincesor is hasonló módon és okokból épült. Azonban az itteni tufa puhább, mint a gombos-hegyi, tehát könnyebb volt a pincevágás. Viszont itt szükség volt a tárolótermek termésköves kiboltozására.
Kőporoson nyolcvanöt pince található, a gombos-hegyiekkel ellentétben többségük egyágú és rövidebb. A pincesorok kevésbé egyenesek és szabályosak.
Mindkét pincesor egyébként Hercegkút településhez tartozik, ahol egy sváb tájház is áll. Igaz, egy modern verzió. Direkt azért épült, hogy bemutassa a falu múltját, a népművészeti emlékeket és a korabeli használati tárgyakat. Mellette áll egy csűr, melyet hagyományosan, a lakóépületre merőlegesen építettek.
Gombos-hegyi pincesor
Két lábon és teljesen józanul hagytam el Hercegkutat és meg sem álltam a Megyer-hegyi tengerszemig, illetve a kilátóig. A tengerszem igazából egy malomkőbánya fejtési gödrében megmaradt, csapadékvíz által keletkezett tó.
Századokkal ezelőtt a helyi bányászok a bánya falába vájt kis fülkékben laktak a kitermelés idején. A káprázatos tó körül magasodó sziklafalak hetven méter magasak. A víz csupán egy helyen megközelíthető: a fenékvíz lecsapolására szánt sziklafolyosón keresztül.
Az ismertető tábla szerint ebben a bányában kizárólag malomkövet bányásztak. A bányászok mindig örültek a molnár jövetelének, mert egyrészt mindig borral érkezett, másrészt a malomkő szekérre tevését alkun felül fizette.
Érdekes munkafolyamatokról is tanulhatunk: a közetből kifaragott és elkészített malomköveket a bánya felső részére szállították és ha azonnal gazdára talált, fel is tették a szekérre. Ez a két munkafolyamat volt a kőkihajítás (más néven kőkihúzás) és a kőfeltevés (más néven kőfelvetés).
A bánya átlagos termelése a jobb korszakokban évi 300-450 malomkő között változott. 1907-ben szüntették be.
Megyer-hegyi tó
A díszes, ám eléggé leamortizált belvárosi házakat felsorakoztató Sátoraljaújhelyen információs táblák mesélnek a város történetéről.
Az egyik például arról, hogy a trianoni békeszerződés a város kettéosztása mellett a vasút megcsonkítását is eredményezte. Az ipartelepek és a vasúti műhely csehszlovák területre került, míg a műhely dolgozóinak épített lakótelep és a pályaudvar határon innen maradt.
Vajon volt-e olyan vasúti munkás, aki mire befejezte a műszakját, hirtelen csehszlovák állampolgár lett? Ő akkor új feleség után nézett?
A “hogyan ne húzzunk határvonalat” című történet egyik ékes példája ez. A következő részben majd bemutatok még egy ilyet, csak figyelj!
Amikor a biciklitúrámra készültem és nevezetességek után kutattam, véletlenül szembejött velem a Magyarország zsidó emlékei, nevezetességei című, ősrégi könyv, mely szót ejt az egykor a környéken élő csodarabbikról.
Ők voltak azok a kaftános, prémkalapos, pajeszos, nagyszakállú papok, akik egyfolytában szent könyveket bújtak és akikhez régen ezrével zarándokoltak a hívek.
Közülük a leghíresebb Teitelbaum Mózes volt, a magyarországi chásszidizmus megalapítója. Sírja Sátoraljaújhely régi temetőjében található. A legenda szerint ő gyógyította meg egyszer Kossuth Lajost is.
A temetőbe egy menóra formájú kapun juthatunk be. A rabbi sírja fölé emelt épület falán falitáblák láthatók. Látványosságra ne számítsunk, a modern, betonból készült imaházak nem fotogének, ám ha jól időzítünk, belefülelhetünk egy szertartásba.
Sátoraljaújhely, Hősök tere
Sátoraljaújhelynél kezdődött az emelkedőkkel teli útvonal. Ugyanis itt gurultam be az Északi-középhegység tájára. Az árnyék nélküli, túl meleg szakaszokat egyúttal felváltották az árnyékosabb, biciklizéshez kellemesebb klímát nyújtó etapok.
Szerencsére a kezdeti kilométerek nem voltak veszélyesek, ráadásul biciklipálya kényeztetett. Aztán Pálházánál eltévedtem. A füzéri várat céloztam volna meg, de az irányt mutató biciklis táblán csak annyi állt: Kassa.
Jobb ötlet nem lévén követni kezdtem, ám az szépen bevezetett a hegyek közé, ráadásul eltávolított Füzértől.
Bózsván jöttem rá a turpisságra. Nyírin keresztül korrigáltam és másztam fel a füzéri faluközpontba. Majd még feljebb, a hegytetőre épült várba.
Zempléni bringaút
Ahol leginkább a különböző szárnyrészek érdekesek. Mint például a sütőház, ahol a kenyeret sütötték.
A porkoláb háza a vár egyetlen olyan helyisége, mely végig lakott volt. Tiszttartó háznak is nevezték. Leginkább személyes holmikat és használati tárgyakat tartottak itt. Zöld cserépkályhával fűtötték.
Aztán volt itt szalonnás ház is, ahol a szalonnát és a hájat tárolták. Ma pincének neveznénk.
Az öreg palotát a vár ura használta, de rendezvényeknek is otthont adott. Itt ettek, ittak, trombitáltak.
A kápolna sem hiányozhatott a várból. Gótikus íveit szépen helyrehozták. Merthogy az eredeti várat felgyújtották és a feltárások és a felújítások a mai napig is tartanak.
Egyébként az 1526-os mohácsi vereség után Perényi Péter koronaőr a török elől Füzérre szállíttatta és a várban rejtegette a magyar Szent Koronát.
Füzér vára
Még egy érdekesség: Füzér környékén rengeteg mandula termett. Ennél fogva pedig népszerű eledel volt a mandula pogácsa és a böjtös napokra készített mandulaleves.
Határt követő országjáró biciklitúrám Hollóháza felé folytatódott. Itt-ott bitang kaptatók riogattak. Különösen a falu végi leckéztetett meg.
De annyira belejöttem, hogy elkanyarodtam Magyarország legészakibb pontja felé. Egy egész kellemes, árnyékos, erdőben tekergő műút lepett meg. Bár folyamatosan emelkedett. A Lászlótanyának nevezett vadászkastély zárt kapujáig kerekeztem csak. Innen kizárólag erdei ösvényen közelíthető meg a legészakibb pont, amit nem vállaltam be.
Zempléni táj
Óriási száguldozásba kezdtem a hegyről lefelé jövet. Különösen a Kéked előtti szakaszon csökkent gyorsan a szintkülönbség.
Az önfeledt suhanásnak egy kátyús, durván egyenetlen jobb kanyar vetett véget. Még jó, hogy időben észrevettem és lefékeztem. Valamelyik gödör biztos beküldött volna az erdőbe.
Hidasnémetiig volt jó pár gyenge minőségű aszfaltmunka. Vagy absztrakt műalkotás, hogy meg ne bántsak senkit.
Ekkor csak az abaújvári eper csalt mosolyt az arcomra, no meg a bót neve, ahonnan azt becserkésztem: Vásá-Royál vegyesbolt.
Hidasnémetitől egy országút és egy autópálya húzódik párhuzamosan déli irányban. A forgalom pedig az utóbbira koncentrálódik. Az országúton teljesen egyedül és szabadon gurultam.
Aztán egy kereszteződésnél elkanyarodtam Hernádvécse felé, ahol egy bitang kaptató fogadott. Az utolsó métereket nem is bírtam. A domb túloldalán szerencsére érkezett a várva várt lejtő.
Háttérben Kassa
Csakhogy egy bukkanó után hirtelen eltűnt az aszfalt. Majdnem bicikli nélkül értem a faluba. Hihetetlen hogy nem jelezte semmilyen tábla a várható gödröket.
Ekkor leszakadt az ég és majdnem egy órán át tető alá szorultam. Aztán átkerekeztem Szemerén, majd pedig egy országhatárt jelentő hegyi útszakaszra hasaltam rá.
Konkrétan az út jobb padkája már Szlovákiához tartozott. A kilátás olykor egészen pazar volt. Máskor Kassa füstölgő gyárkéményei integettek.
Foltokban leaszfaltozott, gyenge minőségű műúton rángatóztam tovább egészen Büttösig. Itt leparkoltam egy éjszakára.