“Nem szeretjük, ha vad. Nem szeretjük, ami nincs megszelidítve. Megszállottjai vagyunk az irányításnak. Szóval leromboltuk az egész bolygót, és büszkék vagyunk arra, hogy létrehoztunk hülye nemzeti parkokat, a hülye parkőrökkel és sapkáikkal, hogy védjék azt, ami már elveszett. Miért? Mert félünk. A dzsungel mutatja meg igazán, hogy kik vagyunk. Senkik vagyunk.” (Dzsungel című film)

Borneón jártam és noha ördöngős két hetet töltöttem, nyomot hagyott bennem az országos dzsungelírtás.

Dzsungel Borneón

A China Southern társaság Londonból induló éjjeli járatát választottam, mely mindjárt az elején hatalmas meglepetéssel rukkolt elő: vacsorakor krumplipürével körített magyaros pörkölt (angolul goulash) landolt az asztalkámon. A kínai átszállást a Dánia, Észtország, Szentpétervár útvonal előzte meg, magyarul a délkeletre fekvő kínai célpont felé északkeleti irányba startolt a gép. Az útlevelembe hajnali három körül, a malajziai Kota Kinabalu repterén került pecsét.

Nyomban az előre lefoglalt szállásom felé siettem. Talán én voltam az egyetlen, aki gyalog hagyta el a repteret. A hereizzasztó, fülledt éjszakában, mintegy huszonöt perc alatt értem a Ganang Village Rest House csengőjéhez. Az egyszemélyes fogadóbizottságot a legnagyobb álmából ébresztettem fel. Csipái mögül alig látott ki. Ennek ellenére mosolyogva regisztrált be és adta át a szobakulcsot.

Egy udvaron álló épület rejtette a szobámat, melynek különlegessége a tolóajtó, a húsz centi magas küszöb és a harminc fokos hőmérséklet. Szerencsére egy ventillátor a segítségemre sietett, és legalább egy fokot hűtött az odún. A szobám egy előtérből nyílt, ahol konyhára utaló nyomokat fedeztem fel. Leghasznosabb tárgya a vízszűrő berendezés, amely fertőtlenített vizet adott. Egy hűtés funkciót el tudtam volna még képzelni rajta.

Zárójelben megjegyzem, hogy a Ganang Village Rest House foglalkozik bringakölcsönzéssel, két keréken akár a hét kilométerre fekvő Kota Kinabalu központja is felfedezhető.

Ganang Village Rest House

Délelőtt a harminc fokot felváltotta a harmincöt, viszont Kota Kinabalu repterén télies időjárás uralkodott, hála a légkondiknak. Azért tértem vissza a légikikötőbe, hogy eldöntsem, melyik távoli látnivalót fedezzem fel először.

Nyílván nem a legolcsóbb választás repülővel utazni, de egyes vidékekre másképp nem lehet. Ugyanakkor rengeteg időt megspórolhatsz. Belföldi járatokhoz és visszaigazolással a kézben elég, ha fél órával az indulás előtt kiérsz a reptérre. 

Ami a jegyárakat illeti, a retúrjegy nem olcsóbb, mint két darab egy útra szóló jegy. Az utolsó pillanatban vásárolt tikettek árai elérhetik a hatvan eurót egy útra. Viszont ha négy-öt nappal előre tervezel, előfordulhat, hogy harminc euró körüli árra lelsz. Ezek az árak nagyjából az egy órányi repülőutakra vonatkoznak, akadnak rövidebb kalandok.

Egy borneói járatban leszállás előtt

Szóval a belföldi járatok közül a Muluba tartó indult leghamarabb, vagyis némi barlangászás ugrott fel nem létező bakancslistám első helyére. Uszkve másfél óra állt rendelkezésemre az indulásig. Iziben betámadtam a check-in pultot jegyvásárlás címén, de elküldtek a MASWings légitársaság jegyirodájába. A jegyirodás azonban nem látott szabad helyet a gépen, így visszazavart a check-in pulthoz, ahol papíron leigazolták, hogy tartják a helyemet. Újból felkerestem a jegyirodát, csakhogy az értékesítő néne közben elhagyta a székét. A percek pedig ilyenkor felgyorsulnak, nem beszélve a hajtincsek ősszé válásának folyamatáról. Vagy negyed óra után került elő, de a lényeg, hogy a tenyerembe csapta a jegyet, így időben megjelenhettem a beszállásnál.

Egy hatvannyolc üléses madarat dugtak a seggem alá. Az ötvenöt perces úton minden kérés nélkül szolgáltak fel egy pohár narancslevet és némi sós mogyorót. Halihó európai fapados!

Nem őt dugták a seggem alá. Ő amúgy sem fapados

Már a hegyek között jártunk, amikor csökkentek a látási viszonyok. Mulut befedte az alacsonyan szálló felhőrengeteg, a pilóta pedig úgy döntött, hogy nem kockáztat. Miri repterén landoltunk, itt vártuk ki a tiszta időt. Végül másfél órás késéssel érkeztünk meg a dzsungel szélén fekvő Muluba.

Mulu egy nagyjából négy kilométernyi aszfaltcsík mentén, szétszórtan elterülő falu. Megjegyzem, az aszfaltcsík mentén nyírják a füvet. Ha már egyszer dzsungel széle, legyen az takaros.

Tipikus borneói cölöpház Muluban

Hiába pécéztem ki egy homestayt öt percen belül és költöztem be annak tizenhét ágyas vendégszobájába, sok idő nem maradt a Gunung Mulu Parkra. Egy gyors erdei túra fért bele azzal a feltétellel, hogy felírom a nevemet a parkőrök “kirándulni mentem” táblájára. Az önkéntes csavargóknak jelenteni kell dzsungel látogatási szándékukat.

Homestay kertje

A Paku vízesésre fájt a fogam, melyhez kijelölt ösvények vezetnek. A gyakori fotózásokat beleszámítva cirka egy óra alatt értem el a zuhatagot. Pontosabban csak a Sungai Melinau Paku folyó partját, a vízesés a túlparton csobban a folyóba. Kizárólag a késői időpont miatt nem mártóztam meg.

A Paku túraútvonal azon kevesek egyike a nemzeti parkon belül, mely vezető nélkül bejárható. Könnyű terep, képtelenség eltévedni, bár egy kiadós eső után sárossá, csúszóssá és piócássá válhat. A dzsungel nagyon sűrű, hiába csivitelt egy-egy madár fél méterre tőlem, nem láttam. Közben békák és kabócák közös zenekarát élveztem, mely napnyugtakor elég hangos lármává csapott át.

Paku vízesés – krokodil mentes övezet

A Gunung Mulu Park az egyik leginkább tanulmányozott trópusi karszt a Földön. Három hegynek ad otthont, legmagasabb pontja a kétezer-háromszázhetvenhat méteres Mulu és része annak a barlangrendszernek, melyből jelenleg kétszázkilencvenöt kilométernyit tártak fel. Térfogatát tekintve a legnagyobb barlangrendszer a világon és a nyolcadik leghosszabb. De még nem jártak a végére.

Többek között kétszázhetven madárfaj, nyolcvanegy féle emlős, hetvenhat féle kétéltű és tizenhét vegetációs zóna színesíti a parkot. Csak szarvascsőrű madárból van nyolc féle.

A park egyik értékes növénye a tongkat ali, amelyet afrodiziákumként és másnaposság ellen használnak a helyiek. Sőt, a tudósok szerint gyógyítja a maláriát. A legjellemzőbb fa a tualang, melynek támfal gyökerei a föld fölött kapaszkodnak a törzsbe. A rendszeres, bő mennyiségű esőnek köszönhetően a föld annyira átázik és meglazul, hogy olykor még az óriás támfal gyökerek sem képesek egyenesen tartani a fákat.

Érdekes, hogy az esővíz kimossa a tápanyagokat a talajból, mégis sűrű növényzet borítja a dzsungelt. A termeszek tartják életben a növényeket méghozzá földalatti gomba termesztéssel és tápanyag újrahasznosítással. Évente tíz tonna levél hullik le a fákról. Egyes növények mérget termelnek, hogy megvédjék magukat az állatoktól. Kár, hogy némelyik állatfaj immunis ezekre a mérgekre.

Tualang fa támfal gyökerei a Gunung Mulu Parkba

A park egyébként nemcsak repülővel, hanem a dzsungelen át is megközelíthető. A brunei határnál fekvő Limbangból indulva, az egykori fejvadászok ösvényén végigtúrázva-evezve két nap alatt lyukadsz ki a látogatóközpontnál.