Másfélmillió tekerés Szlovéniában. Akár ez is lehetne az alcíme ennek a sikertörténetnek. Bringahetet szerveztem magamnak összekötve némi látnivalóval. Eredetileg szeptemberre akartam tenni ezt a kirándulást, hogy elkerüljem a hőséget, de egy bizonyos, Magyarországon megszervezett osztálytalálkozó miatt átírtam a kalendáriumomat és összekötöttem a kettőt.

Angliából céloztam meg a ljubljanai repteret, ahol beszálltam az előre lefoglalt Opel Corsába és már toltam is a gázpedált Magyarország irányába. Vadi új gépet raktak a fenekem alá.

A fékpedált hamar megtaláltam, ugyanis megnéztem Szlovénia egyik legrégebbi helységét, a reptér közelében fekvő Kamnik települést. A Kamniki-Alpok lábánál és a Kamniska Bistrica-patak partján fekvő városkában három vár áll, én csak a centrumban magasodó kisebbiket lestem meg.

Feltehetőleg a 11. századból származik, manapság azonban már csak romok, illetve Szlovénia egyik legfontosabb középkori emlékműve, a Szent Eligius kápolna látható. Román stílusú kápolna kategóriában Európa egyik legrégebbijéről van szó. Különlegessége a fa mennyezet. A vár a leégett a 13. század végén, ami megmaradt azt meg lerombolta egy földrengés 1511-ben. Soha nem építették újjá.

Kamnik sétálóutcája szintén mesésen szép, csodálatosan rendbehozták. A barokk Szűz Mária templom és annak különálló harangtornya viszi a prímet.

Kamnik, Szent Eligius kápolna a kis várban

Kamnik, Szűz Mária templom

Energiafeltöltés után ültem be ismét a volán mögé és alagútakkal teleszőtt, makulátlan minőségű autópályán jutottam el szép hazámba. Ha a határátkelő épületeit lebontották volna és egy tábla sem jelezte volna az országhatárt, akkor is tudtam volna, hogy Magyarországra értem: az ormótlan határépület előtt az út egy kissé összeszűkült és teljesen hepehupássá vált. A minőségbeli különbség egyből elárulta volna, hol járok.

Mivel ez az út végülis megkerülte az épületet, olyan érzésem volt, mintha egy telepnek a hátsó udvarára kanyarodtam volna be. De nem: csak Magyarországra érkeztem. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy egy határőr ki fog lépni az épületből és átkutatja az autómat, illetve elkéri az útlevelemet, mint a régi szép időkben. Aztán rátértem az egyenetlen 75-ös főútra. A lényeg, hogy épségben megérkeztem.

Az osztálytalálkozó remekül sikeredett, jó móka volt újra látni az immáron kissé ráncosabb egykori osztálytársaimat. Én voltam az egyetlen fiatalos, még mindig jóképű ember. Sportos testalkatom és kisimult, sármos tekintetem vert mindenkit.

Lendva, városháza

Lendvai vár

Másnap ismét a gázpedálé volt a főszerep. Leginkább azért, hogy élelemhez jussak. Teljesen megfeledkeztem az új vasárnapi népszokásról, így csak zárt boltajtókat találtam. Ugyanígy jártam Szlovéniában is, bár ha még délelőtt Lendvára értem volna, vásárolhttam volna.

Szóval Lendván álltam meg először. Megtekintettem a várat és végigsétáltam a főutcán. A várat I. Lipót császár tiszteletére építették és emiatt az alaprajza “L” alakú. A vár ma egy múzeumnak ad otthont. Lendva, vagy korábbi nevén Alsólendva történetét, Picasso egyes képeit, Zala György szobrait mutatja be kiegészítve némi régészeti lelettel.

A budapesti Hősök terén található millenniumi emlékmű szobrainak kicsinyített eredetijét is bemutatták, mint Zala György munkáit. Mert hogy a hősök téri szobrokat először kicsinyítve készítette el a művész.

A 12. század vége felé a német eredetű Hahót nemzetség birtokában volt a környék. Hahót Miklós horvát-szlavón-dalmát bán a tisztség után Bánffyra változtatta a nevüket. A Bánffyiak kihalása után rövid ideig a Nádasdy család tulajdonába került a térség, majd az Esterházy grófok birtokolták. A lendvai lakosság fele magyar, így nem volt nehéz eligazodni a városban és a múzeumban.

Adorjánfalva, Szentháromság templom

Következő megálló Adorjánfalva, ahol a negyven évvel ezelőtt épült, érdekes formában kivitelezett Szentháromság templomot kukkantottam meg. A kívülről tetszetős, három tornyos imaház hatalmas, de kevésbé érdekfeszítő belsőt rejt. Története annyiban érdekes, hogy egy bizonyos Kozár tiszteletes agyából pattant ki egy nagyobb templom építése a negyvenes években. Előkészítette a tervet, beszerezte az építési anyagokat, de aztán bebörtönözték, mert – az ítélet szerint – terrorizálva követelte ki a pénzadományokat.

Aztán rásuhantam ismét az autópályára, feltoltam a hangerőt és ütemre bólogatva meg sem álltam Zice (ejtsd: Zicse) faluig. Pontosabban a falu szomszédságában fekvő, egy várszerű erődítményben álló egykori monostor romjai érdekeltek engem.

Útban Zice felé- Szent Mária templom

Zice monostor, gyilokjáró

Zice-monostor

Régebben ez egy kartauzi szerzetesi épület volt. Soha életemben nem hallottam erről a félremete rendről. 1155 és 1165 között alapították ezt a rendházat, a templomot Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel. Miután II. József király megszűntette a monostort, pusztulásnak indult. Mármint a monostor. A Windisch-Graetz család viszont megvette és birtokolta egészen a második világháborúig.

Az idevezető út sem volt akármilyen. Amint elhagytam Zice falut, üde zöld mezők és dombok között kanyarogtam. A jó minőségű, szűk, kissé kacskaringós szakaszon felettébb élvezetes volt a vezetés. Már-már szerelembe estem a tájba.

Mára még két programot terveztem be, de annyira elszaladt az idő, hogy Logarska Dolina kopár hegyeiről és zöld legelőiről lemondtam. Maradt Szlovénia harmadik legnagyobb városa, Celje, vagy ha úgy tetszik, Cilli.

Egyből a fellegvárat kerestem meg. Szlovén nyelvtudásom hiányossága és a folyók miatt nehezen találtam meg a felvezető utat. Szlovéniára ugyanúgy jellemző, mint Ausztriára, hogy hiába van a cél a szemed előtt, a földrajzi adottságok miatt néha hatalmasakat kell kerülni.

Meglepett, hogy a vár nyáron este kilencig látogatható. Valószínű, a rekkenő hőségben senkit nem érdekel a történelem.

A vár a 12-13. században épült, és a Keleti-Alpok legfontosabb erődítményeként tartották számon. Szlovénia leghíresebb arisztokrata családja, a cillei grófok is birtokolták. De aztán jött Hunyadi László és kinyiffantotta Cillei Ulrikot, amellyel kihalt a család. Szép munka volt a Lacitól, mondhatom. A várfalak mellett ma két torony áll, melyeket egy nyitott folyosó – más néven egy gyilokjáró – köt össze.

Celje, a gyilokjáró és a Frigyes torony a fellegvárban

Eztán leereszkedtem a városba, ahol először szállást próbáltam felkutatni. Nem volt egyszerű, mert – mint kiderült – errefelé nincsenek zimmer ferik. Csak szállodák, amiket nem vállaltam be. Végül Celjétől öt kilométerre találtam egy panziót.

Persze nem hagytam ki Celje belvárosát, pláne hogy semmi értelmeset nem ettem egész nap. Éppen elkaptam valami templomi menetet. Egyházi figurák és civilek dalolászva lépkedtek a főtéren álló templomból a ferences kolostor felé. Majd a műsor végeztével kenyeret és virslit osztogattak a kolostor előtt.

Körbejártam az attraktív belvárost, majd egy pizzával zártam. Azt még hozzátenném, hogy a csálinger lurkó jól megváratott a végén. A számla kihozatalához több időre volt szükség, mint a pizza elkészítéséhez. Érdekes volt látni, hogy vasárnap este milyen sokan lézengenek és vacsoráznak.

Celje, Krekov tér