Galícia, Asztúria és Kantábria: három csábító spanyol tartomány, saját nyelvjárással és sok-sok különlegességgel. Az egyik ilyen különlegesség mindjárt az odaszóló repülőjegy volt, tulajdonképpen ez is közrejátszott abban, hogy ezeken a tájakon töltöttem el tizenegy szép napot.

Santiago de Compostela repterén érintettem meg a spanyol földet először. Vannak, akik heteket gyalogolnak, hogy eljussanak ebbe a lenyűgöző városba, és vannak, akik rájöttek, repülővel gyorsabb.

Santiago de Compostela, katedrális homlokzata

Galícia székhelyére már a 9. század óta zarándokolnak emberek, akiknek nincs jobb dolguk. Engem pedig furdalt a kiváncsiság, mi a frászkarikáért tódul ide a tömeg állandóan, illetve hogy a serrano sonka ízétől valóban el lehet-e ájulni. Santiago a középkorban Róma és Jeruzsálem mellett az egyik legfontosabb keresztény zarándokhely volt, ma már leginkább teljesítménytúrázók célállomása. Ettől persze még nagyon érdekes és építészetileg ámulatbaejtő város.

Ha csak a hatalmas, latin-kereszt alaprajzú katedrálist nézzük, talán a világ legpompásabb román kori templomáról beszélünk. Méretében és díszítésében is egyedülálló. Mivel évszázadokon keresztül felújítgatták, bőven találhatunk rajta gótikus, reneszánsz, barokk és neoklasszicista elemeket is. Szóval igazi remekmű. Az a hír járja, hogy idősebb Jakab apostol holtteste fölé emelték a székesegyházat. Illetve legelőször csak egy kisméretű templomot a 9. században. A szentély alatti kriptában megtekinthetjük a sírt. A katedrális gazdagságát jelzi, hogy hat hajója van, míg nekem egy sincs.

 

Santiago de Compostela, katedrális

 

Ugyanakkor felháborodva vettem tudomásul, hogy a dóm Obradoiro térre néző impozáns, barokk homlokzatát elcsúfították a tatarozó állványok. Ettől függetlenül remek döntést hoztam, amikor Santiagot beletettem a tervbe. Nagyon csecse helyre csöppentem. 

És akkor még nem is említettem a sok szűk, árkádos sikátort, a tereket, a többi templomot, a palotát és a világ legrégebbi, még ma is működő szállodáját. Utóbbit 1486-ban építették.

Santiago de Compostela, a világ legrégebbi, folyamatosan működő szállodája

 

Praza de Santo Agostino

 

Órákat kóvályoghatunk a régi épületek között, hallgathatjuk a fergeteges operaénekeseket a palota bejáratánál, vagy az utcai hárfaművészt a székesegyház tövében. Még érdekelt volna az Etnográfiai Múzeum, de zárva találtam. Miután leszállt az éj, az egyik hangulatos sikátor bárjában helyi tapas specialitásokkal töltöttem fel magam.

Szállásomat is a történelmi városrészben választottam. Egyszerű panzió. Egy éjszakára abszolút megfelelt, kár, hogy a lábfejem lelógott az ágy végén. Nem gondoltam volna, hogy az eléggé átlagos testméretemmel valaha is ilyen gondom lesz.

Santiago de Compostela, Praza das Praterias

Santiago de Compostela, San Frutuoso templom kupolája

 

Másnap reggel előbb felkeltem, mint a nap, pedig már 8 óra magasságában jártunk. Spanyolország Magyarországhoz hasonlóan a közép-európai időzónát használja, viszont Galícia, Asztúria és Kantábria is nyugatabbra van, mint mondjuk Anglia, amely a nyugat-európai zónában fekszik. Csillagunkat viszont nem érdekli, melyik ország melyik időzónához igazodik. Ez eredményezte azt, hogy később ment le, illetve kelt fel a nap, mint Angliában vagy, mint Magyarországon. Kifejezetten örültem, hogy este 8 körül még közel világosban csavarogtam. Bár reggeli fél 9-es szürkületet régen éltem át.

Mire azonban Pontevedrába értem, 11,5 ágra sütött a nap. Egy rövid várakozás után továbbutaztam egy közeli halászfaluba, Combarróba. A faluközpont meglepett a régi házikókkal, amelyek egymás hegyén-hátán, elég szűk területen meredeztek. Ennek megfelelően az utcácskákon csak gyalogosan közlekedhetünk, nem maradt hely járműnek.

Ami igazán ismertté teszi a települést, az a rengeteg úgynevezett hórreo. Kőből vagy fából készült és tipikus galíciai és asztúriai magtárat jelent. Kő pilléreken állnak, távol a földtől, biztonságot nyújtva a rágcsálóktól és a nedvességtől. A falakon található réseken keresztül bejutó levegő segítségével gabonát, krumplit, halat, és néha még húsféléket is szárítottak, tartósítottak benne.

Combarro, két hórreo és egy öreg gallego

 

 

Combarro, hórreok

 

Combarro, kétszintes házsor

 

 

Ezenkívül jónéhány kőkeresztet és kőből faragott barokk erkéllyel rendelkező, pilléreken álló vityillókat láttam. Az erkélyes kunyhókban a jobb anyagi helyzetben lévő halászok éltek. A házikók többnyire három szintesek voltak. A földszinten alakították ki a raktárat, a felső két emeleten pedig a lakórész helyezkedett el.

Ha már Galícia és tengerpart, nem hagyhattam ki egy igazi galíciai ínyencséget, a polbo á feira-t. Bográcsban főtt, feldarabolt polip őrölt pirospaprikával megszórva és olivaolajjal meglocsolva, főtt krumplival körítve. Nem, nem egy gyulladásos orrüregi duzzanatot szolgáltak fel, hanem a tengeri állat darabjait. A biztonság kedvéért kértem pluszban még egy adag főtt krumplit. Még soha életemben nem ettem polipot, gondoltam, jobb a biztonság.

Polbo á feira extra adag krumplival

No, meg még adtak hozzá igazi galíciai kenyeret. Már magáért a kenyérért megérte asztalhoz ülnöm, de a polip is elég jól csúszott a gyomrom felé. Furcsa módon a karja nem igazán ízlett. Ebből kettőt kaptam csak, mert a másik hat még a szakácsot folytogatta. Jól elteltem a puhatestűvel, már a szieszta gondolata járt a fejemben.

Combarro, kőkereszt és barokk erkély a San Roque téren

 

A busz azonban közeledett, így a megálló felé vánszorogtam. Feladták a leckét, mert sehol nem jelölték ki a buszmegállót. Fel-alá futkostam, amíg meg nem szólítottam egy srácot, aki egy ház kőkerítésén ült. Kiderült, ő is a járatra várt, és megnyugtatott, hogy jó helyen járok. Visszazötyögtem Pontevedrába.

A Lérez folyó torkolatánál fekvő Pontevedrának is létezik óvárosa, ezt kerestem fel. Azt olvastam, hogy Columbus Santa Maria nevű hajója ebben a városban épült. Sőt, eredetileg a La Gallega nevet kapta, amely galíciait jelent. Azt nem derítettem ki, hogy arra is büszkék-e a helybeliek, hogy ez a hajó végül zátonyra futott, majd elsüllyedt.

Megtekintettem egy reneszánsz bazilikát, egy barokk templomot és a piacteret, ahol régen tüzifával kereskedtek. Ma meg szesszel és tapasszal. Az óváros lakóházai és a hatalmas gyalogos övezet szintén említésre méltóak.

Pontevedra, az egykori piactér

Délután jelenésem volt a vasútállomáson. Galícia északi részébe, Pontedeumébe szerettem volna elszállingózni, de a pénztárosnak nehéz feladványt adtam. Nem igazán vágta, hogy milyen módon jutok én el oda. Véresre vakarta a fejét. Én készültem, tudtam, hogy egy órát várakoznom kell majd A Coruna városában, de ezt spanyolul nem bírtam elmagyarázni. A jegyértékesítő végül a közönség, azaz a kollégái segítségét kérte, és arra a vonatra kaptam jegyet, amire számítottam.

Pontedeume egy hangulatos kisváros, az egyik spanyol nemzeti park kapuja, amely szintén felkerült a napirendi pontra. Hogy felkészüljek erre a másnapi kirándulásra, vacsorára egy igazi galíciai sajttállal leptem meg a bendőmet.

Pontedeume, városháza

 

Ezúttal, szokatlan módon szállodában húztam meg magam. Nem is csalódtam: a szomszéd szobában valaki lehúzta a wc-t az éjszaka kellős közepén, ami miatt felébredtem, mert azt hittem, az én szobám budiját használja valaki. Szerencsére a wc-n hallható egyéb hangok nem jöttek át.

Pontedeume, árkádok