Ideiglenesen elváltam paripámtól. Az epinois-i (ejtsd: epinoá) sátorhelyemtől csak pár kilométerre terpeszkedik Binche (ejtsd: Bins), gyalogosan megtámadtam. Várfalai között lépcsőztem fel a dombtetőn kiépült centrumba. Egyszer csak elém lépett a Saint Ursmer (ejtsd: Szant Uszme) templom. Román és gótikus stílus fedezhetők fel rajta, tornyát a 16. század végefelé magasabbra húzták.

Binche, díszes homlokzat

Aztán beértem a csodálatos Grand Place-re (ejtsd: Gran Plesz). Tournai (ejtsd: Turne) főteréhez hasonlóan több díszes épület sorakozott egymás után, és nem hiányozhatott a harangtorony sem. Jobban méricskélve az épületeket, az elegáns, gótikus boltívekkel alátámasztott, 14. századból eredő önkormányzat homlokzatán ismerős címer bökte ki a szememet.

Egy három részre osztott rombusz bal oldali részén piros alapon egy vízszintes fehér csík húzódik, a középsőn egy zöld dombon álló kettőskereszt, a jobb oldalin pedig egy Árpád-sávra hajazó minta észlelhető. A rombusz tetején egy korona ül. Persze egyből Magyarország jutott eszembe, de nem tudtam mihez kapcsolni a látottakat.

A városházából kinövő harangtoronyban huszonöt harangot rejtettek el, a legrégebbi 1596-ból való.

Binche, városháza és a harangtorony

Binche, magyar címer a városházán

Néhány freskós középület és a neogótikus bíróság ugyancsak elkápráztatott, de a magyarnak hitt címer bennem motoszkált. A belvárosi poroszkálás után visszatértem a várba, amelyről megállapítottam, hogy aligha úgy nézett ki régen, mint ahogy most. Feltöltötték az utca szintjére és manapság egy kisebb parknak ad otthont. A vaskos falak és a sarokbástyák jól kivehetőek.

A parkban csatangolva egyszer csak rábukkantam egy francia nyelvű információs táblára, amelyen szó esett egy bizonyos Marie de Hongrie-ről (ejtsd: Meri dö Ongri, vagyis “Magyarország Máriája”). Kezdtem érteni a címert a városháza falán, de nem hámoztam ki, hogy ki lehet Marie de Hongrie. Nem tűnt logikusnak, hogy Mária királynőnk egyszerre kormányozza hazánkat és Binche térségét. Sajnos nem értettem a szöveg többi részét.

Úgy ültem fel a Monsba (ejtsd: Monsz) tartó vonatra, hogy majd felrobbant a fejem a tudatlanságtól. Monsban aztán betértem a Szent Bözsi templomba, ahol egy újabb magyar címer fogadott. Méghozzá egy Kossuth-címerhez hasonló darab. Evett a fene, nem jöttem rá a titokra. Ahogy este, már a campingben böngészgetem a prospektusokat, Binche angolra lefordított ismertetőjéből kiugrik Mary of Hungary, aki 1545-ben palotát építtetett egy középkori vár alapjára, méghozzá reneszánsz műfajban. A palota a világ nyolcadik csodája nevet kapta, de nem élt sokáig. A francia seregek lerombolták, pár évszázaddal később pedig kőbánya lett belőle.

Rendkívül foglalkoztatott, hogy kerül egy magyar címer egy belgiumi templomba.

Az évszám ellenére Magyarország Máriájára továbbra sem kaptam választ. Hogy is kaphattam volna, mikor kettes alával csúsztam át az érettségin. A történelemben okosak e sorok olvasása után nyílván kitalálták, amire én csak a bringatúra végeztével, utólagos nyomozás árán: II. Lajos feleségéről van szó, akinek a kezébe került Magyarország, miután királyunk meghalt. Nem tartotta magát alkalmasnak a feladatra és végül pár évvel később lemondhatott a posztról.

1531-ben Mária jelentkezett a megüresedett Hollandia kormányzója állásra egy erős önéletrajzzal és mivel több kandidáló nem volt, V. Károly német-római császár, egyben Mária bátyja felvette. Micsoda urambátyám viselkedés! A csaj annyira jól dolgozott, hogy egyre több hatalmat kapott. Így rendelhette el a palota építését Binche-ben. A helység annak idején Hollandia, ennek megfelelően a Német-római Birodalom részét képezte. Ennyit a mai történelemóráról, kicsengettek, mindenki hazamehet, de ebből dolgozatírás lesz.

No de hadd térjek vissza Monsra, hisz mielőtt belopóztam a magyar címeres Szent Bözsi templomba, számos kuriózumra bukkantam. Először a Szent Waltrude imaházba tértem be, de nem tértem meg. Égimeszelő főhajója gótikus ívekkel bővelkedik, de ami ennél is szokatlanabb, az az aranyhintó, amelyet szintén kiállítottak. A fehér alapszínű taligán körbe angyalokat ábrázoló arany szobrok pózolnak. Évente egyszer, szentháromság ünnepén lovakat kötnek elé és végighúzzák a városon.

Eztán tárult elém a szökőkutas Grand Place, melynek pompája megközelítette Tournai főterét. A monumentális placcon épp veteránautó gyülekező volt, amely még dobott a központ imázsán. Jobbnál jobb kabriók csalogatták a közönséget, de láttam például amerikai verdákat és egy öreg Renault 4-est is.

Mons, Grand Place

A városban két harangtorony kémleli az eget. Az egyik a városháza tetején ficereg, a másik pedig az ország egyetlen barokk harangtornya. A városháza falai közé a 15. században költözött be az önkormányzat. Az épület maga gótikus eredetű, boltíves ablakai előtt zászlókat lenget a szél.

A barokk torony Mons legfontosabb jelképe, a régi óratorony helyén épült a 17. században és őrködésre, tűzriasztásra és idő ismertetésre használták. Nyolcvanhét méter magas, kőből készült, a toronyba egy elég keskeny csigalépcső vezet fel. Hátizsákkal könnyen beszorulhatunk. Összesen negyvenkilenc haranggal büszkélkedhet, kongatásukkal akár a Boci boci tarka is előadható.

Közben a főtéren, a helytartóság óratornyának árnyékában szisszentettem egy korsó sört, hiszen legnagyobb öröm, ha iszom a söröm. Bár minden széket elfoglaltak a szomjas egyedek, az átellenben üzemelő egyik hörpintő száznegyven féle folyékony kenyeret kínált. A kategóriák közül csak néhányat említenék: csapolt sör, gyümölcsös sör, nőies sör, bio sör, külföldi sör, felfedezett sör, regionális sör, sötöbö, sötöbö.

Mons, egy korsó Maes (ejtsd: meesz)

Majd bedobtam egy-egy mennyei csokis-banános és nyári gyümölcsös palacsintát. A második adag közepénél már fulladoztam, annyira elteltem az elsőtől, de nem adtam fel.

Hozzáteszem, hogy nehezen született meg a döntés: a Yogorino étlapja fagylaltkelyheket, aprósüteményeket, tortaszeleteket, és gófrit is tartalmazott.

Mons, ez ám az ütős kaja

Eztán belebotlottam a piacba, és alig bírtam ellökni magam onnan. Fenséges szalámik, sajtok és pékáruk illatai hívtak kóstolóra, miközben egy első emeleti ablakból majdnem kihajítottak egy nőt.

Így telt második pihenőnapom.

Mons, nőhajigálás

Szakasz: Epinois – Givet. Távolság: 110 km. Szintemelkedés: 706 méter, szintereszkedés: 717 méter.

Folytattam belgiumi hadjáratomat. A binche-i campingből papír kalauzom parancsára befutottam Chimay-be (ejtsd: Sime), majd visszatekertem Franciaországba, és Givet (ejtsd: Zsive) központjában dobtam ki a horgonyt. Persze nem feledkeztem meg a térség látnivalóiról.

Termőföldek között, viszonylag könnyű és békés országúti terepen lavíroztam az első megállóig, vagyis a lobbes-i (ejtsd: Lobb) apátságig. Belgium egyik legősibb temploma eredetileg bencés kolostorként működött, amelyet a portyázó magyarok 954-ben kifosztottak és felgyújtottak. Az Interpol azóta körözi a tetteseket.

A közeli Thuin (ejtsd: Tyuan) dombtetőre épült központját támadtam meg ezután. A dombra feltekerni nem kismiska, erősen hiányzik a vízszintes. Hogy, hogy nem, egy négyzet alaprajzú harangtoronynál lyukadtam ki, melynek tövéhez egy árkádos épület simul, tetején pedig négy fiatorony ágaskodik. Felmászhattam volna a harangok közé, de vigyázó szemeimet nem vehettem le biciklimről és csomagjaimról. A harangláb előtti teret a dombtető szélén valósították meg, a szakadéktól elválasztó kőfal mögül remek kilátás nyílik a Sambre folyó völgyére, a környék zöldellő dombjaira és az alacsonyan szálló pingvinekre.

Thuin, kilátás a Sambre folyóra. A pingvinek elhatárolódtak a fotózástól

Miután szétnéztem a macskaköves, szűk utcákkal behálózott belvárosban, ismét a lovak közé csaptam, és egy felszámolt vasútvonalat követve tepertem tova. A jól kivitelezett, mezőket, kisebb erdőket felváltva átszelő ösvényen fekete bogárhadseregek méricskélték tűrőképességemet. Hiába kapcsoltam magasabb fokozatba, nehezen ráztam le őket. Jöttek a szagra.

A menekülő stratégiának köszönhetően még délelőtt beromboltam a bogármentes Beaumontba (ejtsd: Bömon), de csak némi tízóraizás erejéig szakítottam meg a pedálozást. Innen mintegy harminc kilométerre trónol a csinos Chimay, ostromlására megkerülő taktikát választottam. Na jó, nem én, hanem a kerékpárút-építők gondolták úgy, hogy némi kacifánttal vezetnek be a centrumba.

Chimay-ben több különlegesség izgatott fel: a várkastély, a csoki üzletek, a sörfőzde, no meg a szokásos, harangtornyos-városházás főtér. Ennek ellenére nem sokat időztem a településen: hétfő volt és a legközelebbi várlátogatást kedd délutánra szervezték. Idegenvezető nélkül tilos a behajtás. Pöpec pofáraesés. Noha megszállhattam volna egy éjszakára, hogy másnap belülről is megtekinthessem a műemléket, másképp döntöttem. A várkastély udvarára egy hátsó kapun belógtam ugyan, a homlokzat kivételével másról nem lőhettem fotót.

Chimay várkastély

A csokiboltokat Gombóc Artúr módjára tüzetesen végigfürkésztem, az egyikben különböző pralinéket vásároltam. A történelmi főtéren, a déli tűző nap elől bemenekültem egy napernyő alá, ahol kisvártatva megjelent egy tányérnyi pizza. Belgiumi szokásoknak megfelelően a főtéren áll a városháza és az 1732-ben emelt, impozáns harangtorony. És ha már harangtorony, akkor sör, ezúttal egy barna: belgiumi csavargásom során gyakran élveztem egyszerre a kettőt. Hű olvasóimnak talán feltűntek a korábban közzétett tornyos-sörös fotók.

Egy pohár Chimay

Néhány fejezettel korábban hivatkoztam egy, a legszebb belgiumi falvakat bemutató honlapra, mely Aubechies (ejtsd: Óbösi) mellett a völgyben fekvő Lompretre (ejtsd: Lompre) is felhívja a figyelmet. A Chimayből kiinduló egykori vasút nyomait követve, majd néhány alattomos országúti hepehupát leküzdve toppantam be ebbe a piciny faluba. Rögtön megállapítottam, hogy Aubechieshez képest Lompret némileg takarosabb település. A környék erdős lankái, néhány kőház és a patakparton álló templom érdemel említést, de még mindig hiányzott a különlegesség, az egyediség, ami miatt a legszebb települések közé biggyeszteném. Se egy hajléktalan, se egy tehénlepény. Úgy tűnik, a belgiumi falvak meghökkentően szerények és unalmasak vagy a honlap alkotóinak nincs ízlése.

Folytattam a karikázást és egy rövid főúti etap után rátértem egy erdei csapásra. Semmi forgalom, szikrázó naptól megvédő fák, némi egyenletes emelkedő, majd lejtő. Itinerem nem hagyott cserben, az elágazások mesterien tükrözték a feljegyzetelteket. Átszáguldoztam a szürke Mariembourgon, majd a biciklis folyosót követve a Romedenne (ejtsd: Romöden) szélén fekvő camping felé hajtottam. A lendület viszont annyira beleszállt a lábamba, hogy rápakoltam még hét kilométert. Ez azt eredményezte, hogy újfent felütöttem a fejem Franciaországban, ez alkalommal a Meuse (ejtsd: Mőz) által kettészelt Givetben.

Givet, Meuse-part, háttérben a Győzelmi torony

Givet Franciaország hét kilométer széles csücskében terül el hasonló módon, mint Sopron Magyarország serclijében. Egy-egy szellentés akár belga orrakat is facsarhat.

Givet egyik ékessége a rakpart felett strázsáló, meredek kaptatón megközelíthető, 16. század közepéről datálódó citadella. Meglátogattam a csinos házakkal hencegő, a Meuse bal partját uraló parányi központot, valamint a Győzelmi tornyot, amely egykor a vár részét képezte.

Éjszakára a lakókocsiknak ingyenesen fenntartott, a folyó jobb partjára kialakított parkolót választottam, ahol némi fagyal tövében kulcsrakész állapotba hoztam a sátramat.