Legújabb cikkek
- Látványos szurdokok Vorarlberg - 3 2025-10-26
- Montafon régió Vorarlberg - 2 2025-10-24
- Alpesi terepen Vorarlberg - 1 2025-10-22
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
Cashel kakasainál némileg később ébredtem. Elköszöntem legendás vendéglátómtól, aki az előző naphoz hasonlóan újfent a humorbonbon hatása alatt állt. Bármikor visszatérnék hozzá.
A busz indulásáig meglátogattam a Baptista Szent János templomot. Szokatlanul hatott a hajó vízszintes, kazettás mennyezete, valamint a hajó két oldalán futó karzat. Valamennyi oszlop előtt egy-egy szent ékes szobra állt, mint például Szent Mihály arkangyalé.
Busszal Corkba zötyögtem. Útközben felszállt egy ratata, aki miután a helyére pattintotta a protkóját, elaludt. Corkban átszálltam egy helyijáratra. Blarney várát pécéztem ki a koradélutáni órákban.
Egy hatalmas park dombján, a Blarney patak és a Martin patak találkozásánál őrködik. Eredetileg egy fából készült vadászlak állt a helyén, a ma látható erőd 1446-ból datálódik. A vártornyot körbeölelő bástyák az idők folyamán elpusztultak.
Az első érdekesség mindjárt a torony északi fala, ahol egy függőleges “varrás” látható. Ez azt mutatja, hogy a korábbi keskeny tornyot kibővítették. A torony a tetőtől a lába felé fokozatosan szélesedik.
Attól keletre állt egy négyszintes kúria is, de nagy része odaveszett egy tűzvészben.
A vár nemcsak védekező funkciókat látott el és nemcsak veszély esetén fogadta be az embereket. Béke idején is aktív élet folyt a területén. Dolgoztak itt kovácsok, tímárok, kőművesek, hentesek, szakácsok, kertészek, és állattenyésztők.
A torony bejáratánál, egy járólap alatt található az egykori várbörtön nyílása. Amikor jött a váratlan idegen, az őr meghúzott egy kart, az a járókő kinyílt, az idegen pedig beleesett a verembe.
A földszinti kamrában kezdődik a körtúra. Innen az első emeleti grófi szobába érünk. Ablakai három irányban kémlelik a tájat. Ennek megfelelően ez volt a legvilágosabb szoba a várban. A gróf nemcsak a naplementében gyönyörködhetett, hanem az esetleges ellenség katonai alakzatában is.
A toronyban három fürdőszoba található. Széles fa klotyóin egyszerre akár három ember is trottyolhatott. A trottynak szánt lyuk persze már a falon kívülre esett.
Egy szinttel feljebb, egy biztonságosabb zugban fekszik a lányszoba. De lány nélkül.
A konyha a legfelső emeletre került. Mégpedig azért, nehogy leégjen az egész kégli, ha odakozmál a lecsó. A logikát szem előtt tartva építették a konyha mellé a bankett termet. Csak arra nem gondoltak, hogy a borért például le kellett lépcsőzni a pincébe. Viszont ha pont akkor jött az ellenség, amikor sült a rántott hús, a forró olajat a támadók fejére burították. Akkoriban így hasznosították újra az olajat. A kandalló sem csak fűtésre szolgált, ott sült a vadcoca.
A tetőig tartó, sok emeletnyi csigalépcsőzés jutalma a park és a kert, hovatovább az alattunk lévő szintek felülnézetből. Ugyanis a mennyezetek hiányoznak.
Bónuszként megpuszilhatjuk a fal egyik kövét a torony tetején. Mindössze annyi a teendő, hogy hanyatt fekszünk, a torony fala és padlózata közti résbe hátrahajtjuk a fejünket és megcsókoljuk az építőkövet. Önkéntesek segítenek a kifacsart póz elérésében. Sőt, a csók helyét rendszeresen fertőtlenítik.
Egy legenda szerint a megpuszilt kő varázserővel vértezi fel az átadót. Egyszer, a kastély egyik ura kimentett egy fuldokló lányt egy tóból. Kiderült, hogy boszorkány. Ezért fuldoklott, hiszen nem tudott a vízen járni. Szóval a boszorkány jó tett helyébe jót cselekedett. Azt mondta az úrnak, hogy ha megcsókolja ezt a követ a toronyban, akkor az felruházza őt varázserővel.
Csak hát akkortájt fertőtlenítőszer még nem létezett. Szerintem a 21. század emberére csak a szer miatt nem hat a varázserő.
A torony tetejéből egy másik, falban vezetett csigalépcsőn érhető el a kápolna. Nemcsak misét tartottak itt, de tanodaként is funkcionált. Újfent következett a már említett bankett terem, majd a kandallóval felszerelt családi szoba.
Az utolsó helyiség az őrők szobája volt közvetlenül a főkapu felett. Még ‘murder hole’-lal is rendelkezett, melyen keresztül szurokkal, dárdákkal, tűzzel lepték meg a betolakodókat.
A park tartogat még érdekességeket, mint például a mérgező növények kertjét, az arborétumot, a privát tulajdonban lévő Blarney Houset és a vendéglátó egységekké átalakított egykori istálló épületeit. A sziklakerthez, a jégházhoz és a park déli végében lévő tóhoz nem gyalogoltam el.
A remek kikapcsolódást buszozás követte. Cork központjába érve egyből a továbbutazás motoszkált a fejemben, de ezúttal meggyűlt a bajom a járatokkal. Írország déli tengerpartja felé igyekeztem, ám a buszállomáson nem találtam menetrendet hozzá. Csak annyit, hogy az oda tartó járatok a pályaudvartól néhány saroknyira kijelölt megállóból indulnak. A tétlen várakozás közepette aztán felvilágosítottak a menetrendről, így hát hirtelen fél óra szabadidő köszöntött be.
Elcsoszogtam Cork sétálóutcái felé. Néhány élénk színű ház adja a belváros báját. Igazi kozmopolita nagyváros, rengeteg üzlettel, bárral és falatozóval. No meg ír kocsmával és az 1788 óta működő, English Marketnek nevezett vásárcsarnokkal. Egyébként Cork belvárosa a Lee folyó által alkotott szigeten fekszik. Modern és párszáz éves épületek váltogatják egymást.
Na de hadd térjek vissza a fentebb említett kiránduláshoz. A déli partvidék egyik öblében sütkérező halászfalut, Kinsale-t látogattam meg. A festői fekvésű településen az élénk színű házak a menők. Igazán hangulatossá teszik a keskeny utcácskákat. És még poént is talál az ember: az egyik söröző kirakatában például így szól egy tábla: ha én meghalok, temessetek a kocsma alá, és akkor a férjem majd hetente hétszer meglátogat.
A központban áll a világ első utcaseprő gépe, melyet az 1860-as években tákoltak és kompatibilis volt lóhoz, szamárhoz és bivalyhoz is.
Egy belvárosi lépcsőre pingált graffiti szerint 1700 körül ebben a városban született Anne Bonny kalóznő, aki állítólag leginkább a Karib-tengeren randalírozott, amíg el nem fogta Jamaika kormányzója. Nem tudta, hogy Jamaika a jamaikaiaké.
A remek napsütésben lézengtem egyet a hatalmas kikötő környékén. A lézengést egyszer megszakította egy adag rántott hal.
Majd bár későre járt, adtam egy esélyt a három kilométerre fekvő, csillag alaprajzú Charles Fort erődnek. Már az odavezető öbölparti sétányt nagyon élveztem. Hát még a vár környéki, naplementébe hajló tájat. A várat annyira nem, mert lakat ficegett a kapun.
Sötétedésre visszatértem Kinsale központjába, ahol elkaptam az utolsó előtti buszt Corkba. A városban hamar megtaláltam a szállás címét, de a bejáratot nem igazán. Persze, ha lenne okostelefonom, megkerestem volna a visszaigazolást. Inkább telefonáltam.
Rá fél órára meg is érkezett a vendéglátó, majd beinvitált egy társasházba. Annak is a harmadik emeletére, egy társbérletbe. Az én szobám volt az egyetlen kiadó utazóknak. De hogy milyen büdös kajaszag volt az egész házban, a lakásban és még az udvaron is, azt elmondani nem lehet. A hányinger kerülgetett. A szellőzés fogalmát láthatóan senki nem ismerte.
Az éjszakai Cork nem tartogatott sok meglepetést. Néhány üresen tátongó vendéglő próbálkozott csak. Nem maradtam sokáig.
Írországból a fantasztikus történelmi és természeti látnivalók mellett az emberek kedvessége és közvetlensége maradt meg. Az időjárással piszok szerencsém volt: végig napsütésben részesültem a végtelen esőzésekről ismert Írországban. Egy ír népi megfigyelés szerint a nyár és a tél között csupán az a különbség, hogy nyáron melegebb az eső.
A buszok általában pontosak, kivéve, amikor nem. Érdekes még, hogy hiába az angolszász kultúra, láb és mérföld helyett métert és kilométert használnak.
A történelem kedvelői Írországban megnyalhatják mind a húsz ujjukat. A Magyarországnál valamivel kisebb területen nagyjából harmincezer vár és több, mint ötszáz egykori kolostor vagy rendház található.