Felső-Tisza-vidék
Magyar karika – 4. rész
Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Csenger, a Szamos-parti ékszerdoboz. Bőven van mit tanulmányozni. Ilyen például a Kurta kocsma. De feltűnt a nagyszámú, jobb sorsú roma közösség is. Jó volt látni, ahogy a roma és a nem roma gyerekek együtt mentek iskolába.
Aztán Csenger számos középületét – köztük a görögkatolikus templomot – Makovecz Imre tervezte. Közös nevezőjük a faszerkezet és a különleges formavilág. Bár elismerésre méltó, speciel engem kevésbé hozott lázba.
Az 1570-es csengeri zsinat emlékére készült dombormű a református templom külső falán
Csenger egykor jelentős zsidó közösségnek is otthont adott. Temetőjük ma is létezik. Nekik köszönhető a központ kisvárosias jellege.
Élt itt egyszer egy csodarabbi, aki rendelkezett a gyógyítás nagyszerű képességével. No meg az üzletelés képességével is. A saját receptjeivel ellátott betegeket ugyanis a keresztény kezekben működő gyógyszertárba küldte, melynek forgalma a rabbinak hála jelentősen megnőtt.
Csengeren kezdődött egyébként az egész Felső-Tisza-vidékre kiható templomjárásom. Méghozzá azzal, hogy a református hivatalban megkaptam a helyi műemlék kulcsát. Vagyis saját kezüleg nyitottam ki egy templomot.
Eredetileg a 14. században épült téglából, de csúfosan leégett. A 18. század elején hozták rendbe. A kazettás famennyezet 1745-ben készült el.
Csenger, református templom
Érdekesség, hogy a vörös-fekete téglákat nemcsak a falazáshoz használták, hanem bonyolultabb formákhoz is. Például a nyolcszögű templomtorony kapujának a kerete is téglából épült.
A templom számos zsinat székhelyévé vált. A legfontosabb 1570-ben kezdődött, amikor egyháztörténeti jelentőségű hitvallásokat, téziseket fogadtak el.
A csengersimai református templom is téglából készült. Bár a vakolattól nem látszik. Harangtornyát a nyugati kapu fölé ácsolták. Eredetije a 13. században épült, a ma látható egyhajós szentély és a festett kazettákból álló famennyezet a 18. század közepéről származik.
Egy kiszáradt tó és egy park veszi körbe. Talán a legszebb templom. Ajtaja állandóan nyitva.
Csengersimai templom
A gacsályi református templom a szatmári Erdőháton áll. Ablakai csúcsívesek. A nyugati végében látható a hatszintes harangtorony. Az alsó szinteken a torony négyszög alaprajzú, míg feljebb nyolcszögletű.
Főhajóját és annak deszkamennyezetét azonban nem leshettem meg. Nem jöttem rá, ki a kulcsok őrzője. Ehelyett egy utasokkal teli lovaskocsi látványa szolgáltatta az élményt.
Tiszacsécsén is áll egy szemrevaló református templom. A falakat vályogból, a tetőt fazsindelyekből készítették. Különálló harangtornyát fából építették. Jellegzetes toronytípus a szatmári térségben.
Érdekesség, hogy a település csak pár évszázaddal ezelőtt költözött a mai helyére. A régi helyen elbontották a templomot, melynek ajtaját aztán beépítették egy fatemplomba. E fatemplom helyén emelték a jelenleg látható barokk misehelyet.
Ennek falán egy emléktábla látható, melyen ez áll: itt tartották keresztvíz alá Móricz Zsigmondot, Tiszacsécse nagy szülöttjét.
Tiszacsécse református remploma
Ám nemcsak a templom miatt érdemes Csécsére látogatni, hanem az író nádfedeles emlékháza miatt is. Szülőháza már nem áll, a ma múzeumként működő ingatlanba gyerekkorában költöztek be. És nem itt jött létre híres, tojásos regénye, a Lágy jó mindhalálig.
Arról nem szól a fáma, hogy az átellenben üzemelő, remek étket kínáló kemencés lángososnál törzsvendég volt-e a Zsiga.
Templomvizitem következő állomása a Túr folyótól nem messze álló sonkádi imaház volt. Eredetileg gótikus stílusban épült, ám 1717-ben felgyújtották a tatárok.
A virágmintás, kazettás famennyezet a népies barokk terméke. A templombelső 1760 környékén, míg a torony cirka fél évszázaddal később készült el. A szentély megkapta az Európai Unió műemlékvédelmi díját, az Europa Nostrát. Kulcs a szembe szomszédnál.
Sonkádi templom
Márokpapi templomát is nyitva találtam. Bár a díszítettségben elmarad a korábban bemutatottaktól, mégis megérte meglesni ezt az egyhajós épületet. Nyugati homlokzata előtt egy fa harangláb áll.
A külső homlokzati virágos festések 17. századiak, míg a beltéri freskók 15. századiak. Zárt ajtó esetén a kulcs a Kossuth utca 34-ben vehető fel.
A furcsa Márokpapi név egyébként arra utal, hogy a település eredetileg papi, egyházi birtok volt. A Márok alatt pedig egy Papival szomszédos egykori település értendő. A kettő mára összeolvadt. Vajon mit jelenthet a márok szó?
Márokpapi temploma
Tákos ma látható temploma 1766-ban épült, majd 1784-ben kibővítették nyugat felé. Favázas építmény, az alapot fagerendák képezik, ebbe vésték a falazat oszlopait. A faelemeket vesszővel fonták be és pelyvás sárral tapasztották. Ajtajának hátlapját egyetlen fából faragták ki. Kovácsoltvas zárja eredeti.
A népi építészet e remekét mezítlábas Notre Dame-ként is említik. Különálló harangtornya szintén fából készült és tizenhat méter magas.
Pechemre, zárva találtam a templomot és a kulcsok őrzője sem volt épp otthon. Ezért nem láthattam a kazettás, virágmintás mennyezetet és a hatszögletes, szintén virágmotívumos szószéket.
Bár nem éltem a lehetőséggel, az egyik vendégház tarkedlit, régi vasalóval sült tarját és lapcsánkát hírdetett az utcafrontra kihelyezett menüjében. Különösen az elsőről nem hallottam soha, de kiderítettem, hogy a tarkedli egy cseh fánk féleség, melyet lekvárral tálalnak. A lapcsánka másik neve a tócsni.
Tákos, a mezítlábas Notre Dame
Szintén rosszkor érkeztem a csarodai református templomhoz. Hiába volt kiírva a cím a kulcshoz, senki nem nyitott ajtót. A csarodai az ország egyik legismertebb középkori temploma. Szép parkos környezetben, a Szipa patak partján áll.
Az eredeti épületet feltehetően a 13. század végén emelték. A ma látható templom két részből áll, a téglalap alakú főhajóból és a négyzet alakú szentélyből. Szerencsésebb esetben láthattam volna 14. századi falképeket, virágdíszes kifestéseket és famennyezetet.
Csaroda református temploma
Végül a lónyai templom. A beregi tiszaháton, a Tisza és az ukrán határ között elterülő Lónya református műemléke a 13. századból ered. Mellette áll egy fából ácsolt harangtorony.
A román stílusú, torony nélküli templom megőrízte középkori alakját. Nem véletlen hát a vastag fal és a félköríves pici ablakok. A falképek eszméletlen szépek, nem beszélve a szószékről és a famennyezetről. A harangtorony megmászható.
Ez volt az egyetlen felső-tisza-vidéki templom, ahová bepattantót kellett fizetni. Méghozzá a szomszédnak. Nála van a kulcs is.
Na de a Felső-Tisza-vidéken számos más élmény is ért, nemcsak templomi. Elbicikliztem például Magyarország legkeletibb pontjához, mely Garbolc falutól nem messze, a Túr folyó jobb partján található.
Itt áll egyben az ország legkeletibb épülete is. Hovatovább legkeletibb birkanyája. A legkeletebbre legelésző birka mindig más. Kő-papír-ollóval döntik ezt el.
Hagyományosan racka juhokat tenyésztettek itt, ám az utóbbi időben felváltotta őket a merinó juh.
Innen remek bicikliúton, a Túrt követve és ártéri ligeterdőket átszelve folytattam a pedálozást. Majd csendes országúton. Míg nem eljutottam Magosligetbe.
Itt ért biciklitúrám első kutyás üldözése. A polgármester kuvasza rohant a guruló kerekeim után. Ez valami kampány része lehetett? Persze sikerült elzavarnom. A helyieknek köszönhetően ismét találtam egy minden igényt kielégítő bringautat.
A Batár patak töltésén építették, mely érinti a szenzációs uszkai fatemplomot és kilyukad a tiszabecsi határnál. Sőt azon túl. Pont a két határállomás közé érkezik meg, és itt véget is ér a pálya. Csak kerítéseket látni mindenfelé. Ezért először azt hittem, vissza kell fordulnom. De egy keskeny gyalogút elvezetett végül a faluba.
A Túr folyó a legkeletibb országrészen
A Tisza mellett elterülő Szatmárcsekén is találtam különlegességet: egy fejfás temetőt. Közel ezerkétszáz, csónakhoz hasonlítható, tölgyfából faragott fejfa magasodik itt.
Ám a csónakokhoz semmi közük nincs. A jellegzetesen keskenyedő, íves fejrész az írásmező csapadék elleni védelmét szolgálja, úgy mint a csúcsos kialakítás az egész fejfáét.
Minden fejfa felirata A Boldog Feltámadás Reménye Alatt szavak kezdőbetűivel kezdődik és a Béke Poraira szavak kezdőbetűivel zárul, vagyis: A-B-F-R-A, B-P.
Némelyik síron egyébként egy versike is található. Például: “Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok.”
Ugyanitt áll Kölcsey Ferenc síremléke. Bár az övé nem fejfás, hanem egy kőből faragott, klasszicista síremlék. Huszonötévesen gazdálkodni költözött a faluba. Itt írta meg a Himnuszt két kapálás között.
Egyébként a települést egy Cseke nevezetű helyi erdőőr alapította 1180 körül. Az is érdekes, hogy a lakóházak zöme tornáccal rendelkezik. Méghozzá faragott tornáccal. Az állaguk persze vegyes.
Fejfás temető
Tornácos házikó
Tisza Tivadarnál
Tivadarnál léptem át a Tisza bal partjáról a jobb partjára, ahol egy kis fából készült harangláb üdvözölt. Innen nem messze fekszik Tarpa, itt ért az egyik éjszaka.
Kinéztem egy fedett búvóhelyet a sátramnak, ám arra nem számítottam, hogy a napnyugta előtt csendes településen az este beköszöntével megjelennek az ordibáló-játszadozó ukrán gyerekek. Nehezen takarodtak el és emiatt kevesebbet is aludtam.
Ráadásul borongós, olykor szemerkélős napra ébredtem másnap. Barabást és Mátyust érintve jutottam el a már említett Lónyára.
Lónya a Tisza partján fekszik, ám híd nem vezet a túlpartra. Komp viszont igen. Ahol az átkelés lovaskocsik számára drágább, mint az autók számára. Illetve feltüntették a hajó kapacitását lábas jószágokra számítva: 46 a maximum. Megnéztem volna egy hajókázó disznócsordát. Vajon a macska és a kisebb hobbiállatok – mint például a házi egér – lábas jószágnak számít?
Innen tizenhat kilométer Záhony. Ahol semmi látnivaló nincs. Kivéve talán az ormótlan, szovjet időket idéző panelházakat. Bár meglepetésre a város szélén szemrevaló kertes ingatlanokra leltem. És ki gondolta volna, hogy Magyarországon itt látok először világító zebrát.
Záhonyi állomás
Viszont amíg vásároltam, leszakadt az ég. Hiába állítottam be a biciklimet tető alá, átázott az egyik hátizsákom. A brutálisan ömlő futózápor alatt megebédeltem a boltban. Innen csak a vasútállomásig jutottam, mert érkezett az égből az utánpótlás. Ezúttal egy lassabban futó zápor. Egy kocogó.
A vasútállomáson próbáltam életet lehelni lemerülőfélben lévő telefonomba, ám konnektort sehol sem találtam. Míg nem kis segítséggel rábukkantam egy hosszabbítóra, melyet egy zárt helyiségből, az ajtó alatt vezettek ki és amelyet egy asztal tetején tároltak “fő a biztonság” jeligével.
Legközelebbi élményem a tuzséri komphoz köthető. A komp pilótája mesterien navigált a sodródó Tiszán és centiméter pontosan kötött ki ott, ahol kell. Hozzáteszem, a navigációt megkönnyítette az a folyó fölött átvezetett acélkötél, melyhez hozzákapcsolták az amúgy kissé környezetszennyező hajót.
Tiszai komp Tuzsérnél. Szemben Borsod-Abaúj-Zemplén.
Ezzel Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből átjutottam Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe, vagyis a sík, alföldi tájat felváltotta a dimbes-dombos szakasz.
Méghozzá egy brutálisan kátyus, foltokban lebetonozott szakasz. Jujj, de szar volt. Szerencsére akadtak jobbak is a fura nevű Lácacsékén keresztül Sátoraljaújhelyig.