Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Soha életemben nem gyalogoltam még be egy országba egy erdei ösvényen keresztül. Pláne nem a vadregényes patagóniai tájakon át Chiléből Argentínába.
Felváltva követték egymást a kitaposott és a kitaposatlan, már-már követhetetlen erdei ösvények. A chilei-argentin határvonal és a tóparti határőrség közötti kalandos öt kilométeren az első akadályt egy erdei patak és egy ingoványos terület jelentette.
Egyrészt eltűnt a turistaút, jel nem is volt, másrészt sokat forgolódtam, míg megoldást találtam az átkelésre. Ekkor utolért néhány bringás, de ők is vakarták a fejüket. A percekig tartó terepszemle végül sikerrel járt.
Csakhogy a cangások nem haladtak gyorsabban, mint én gyalog. A kidőlt fák, a földből kiálló vastag gyökerek és kövek, a helyenként meredek erdei emelkedők és a patakok mind leszállásra kényszerítették őket.
Én viszont vidáman lépkedtem át rajtuk. Sőt, jópárszor besegítettem nekik, mert a csomagokkal megpakolt paripájukat olykor alig bírták megmozdítani a kihívásokat tartogató terepen.
Ennek ellenére irigyeltem őket, mert a biciklitúra eme formáját még soha nem próbáltam. Illetve mert imádom a hasonló kalandokat. Bár volt, aki beleesett a patakba és kitörte a bokáját. Számára a határállomásnál ért véget a biciklitúra.
Ahová én cirka két óra magasságában estem be. Immáron másodszor léptem be Argentínába, de először kaptam pecsétet az útlevelembe. Az első alkalommal, fenn északon nem járt.
A határőrség kuckója a Lago del Desierto (magyarul: Sivatag-tó) partjára, egy hatalmas füves területre, az erdő szélére épült. Kizárólag hajóval vagy gyalog közelíthető meg. A füves rész egyben ingyenes campingként is funkcionál. A biciklisek ide építették fel sátraikat és itt várakoztak a hajójárat másnapi indulásáig. Én csak uzsonnaszünetet tartottam. Majd felkerekedtem a tavat megkerülő túraösvényre.
Egyébként hoztam magammal azt a készpénz köteget, amit ezelőtt egy hónappal egy argentin Western Union fiókban felvettem. Mondván, előbb kell sátorhelyért és eledelért fizetnem, minthogy elérjem a civilizációt és az első pénzfelvételi lehetőséget. De nem így történt.
Mivel csupán tíz kilométerről volt szó, azt gondoltam, sötétedésig kacagva abszolválom. Hát, nem volt olyan egyszerű.
A tó keleti partját követő nyom igencsak meredek kaptatókat tartogatott. Többnyire a hegyoldalon, az erdő sűrűjében vagy a bozótosban kígyózott. Olykor leereszkedett a fás tópartra.
Közben rengeteg patak okozott fejtörést. Az átkelés ritkán volt egyértelmű.
Ekkor elkezdett szemerkélni az eső és feltámadt a szél. A nyugati partot uraló gleccsereket és sziklatornyokat emiatt alig láttam.
Már az ösvény végéhez közeledtem és közben egy parádés vízesés mellett is elhaladtam, amikor egy szélesebb folyás megálljt parancsolt. Próbáltam átegyensúlyozni a keresztbe rakott ágakon, de megcsúsztam és beleseggeltem a patakba.
Ráadásul a hátizsákom súlya húzott vissza, ezért még meg is fürödtem, mielőtt talpraálltam. Szerencsére a hálózsákom nem lett vizes, ugyanis a célnál álló hostelben nem akadt szabad ágy.
Kempingezés lett helyette. Méghozzá egy fás-parkos területen, ahol az élénk szél miatt nem tudtam elaludni.
Szó mi szó, a chilei határőrségtől számítva összesen harminckét kilométert gyalogoltam le durván nettó kilenc óra alatt.
Másnap reggel felmásztam a hegyen elterülő Huemul (magyarul: szarvas) gleccsertóhoz. Ez egy bámulatosan szép, türkízkék tavacska kopár sziklacsúcsok tövében. Egy erdei gyalogút vezet fel oda, melynek első pár száz métere egy patak mellett húzódik. A felfelé haladásban olykor kötelek segítenek.
Ezt a bemelegítésnek szánt túrát másfél óra alatt lezavartam. Majd ráhasaltam az El Chaltén (ejtsd: csáltén) felé vezető poros, murvás útra. Délután lett volna busz, de azt nem bírtam kivárni. Az a kevés autós meg nem vett fel.
Egy campinget néztem ki magamnak El Chaltén előtt tizennyolc kilométerrel, ahonnan ösvények indulnak ki a Fitz Roy csúcs mögötti jégmezők felé. Csakhogy a camping nem üzemelt már. Elképedve konstatáltam: visszatértem a megbízhatatlan Argentínába. De legalább megsajnált egy sofőr és elfuvarozott El Chalténbe.
A következő napokat ebben a rendkívül szeles városkában és a varázslatos Gleccser Nemzeti Parkban töltöttem. Bár majdnem megszívtam.
El Chalténben viszontláttam a tömegturizmust, ennek köszönhetően az összes hostel ágyat elfoglalták előlem. Az első két éjszakára maradt a camping. Szerencsére az élénk fuvallatok nem repítették el a sátramat.
Az utolsó három éjszakát végül ágyban töltöttem. Egy városszéli hostelben találtam helyet, melynek tulaja kissé hanyagul kezelte a pénzt. Vagy nagyon bízott a turistákban. Általában a fogadósok előre legombolják a szoba árát. Érkezésemkor ő viszont csak egy nevet kért, amit fel sem írt.
Mondjuk a takarítást sem vitte túlzásba. Egy üdítős flakont és egy kis lábost felejtett valaki az ágyam alatt. Itt találkoztam egy lánnyal, aki Buenos Airesből költözött át a jobb munkalehetőség érdekében, mondván háromszor többet kereshet itt, mint a fővárosban.
A nagy keresletnek köszönhetően sorakozott fel sok-sok étterem és bolt is a városban. Csak működő wifi nem volt sehol.
Érkezésem estéjén egyből kirúgtam a hámból és olyan mennyei étket burkoltam, amiről a chilei Patagóniában még csak nem is álmodhattam: sertés steak fekete sörben főzve, melyhez járt még paradicsomos barbeque szósz, rozmaring, sárgarépa, padlizsán, hagyma, petrezselyem és tepsis krumpli.
De később megkóstoltam a magyar recept alapján készült, ám némileg szaftosabb birkapörköltet is. Nokedlivel szolgálták fel. Még a szakács is elismerte az étel magyar eredetét.
Az 1985-ben alapított El Chaltén természetesen a Gleccser Nemzeti Park miatt népszerű. Azon belül is a Fitz Roy és a Torre sziklatorony vonzza a legtöbb túrázót. Ráadásul a túraútvonalak többsége ingyen, előzetes foglalás nélkül bejárhatók. Chilében tuti belépőjegyhez kötnék.
A vastagabb pénztárcájú és bátrabb kalandorok bevállalják a vezető által kísért sziklamászást, raftingot vagy gleccsertúrát.
A sziklatornyok három túraútvonal kilátópontjairól csodálhatók. Az egyik hegyen-völgyön, erdőn-bozótoson át, egy sátortábort érintve a zöldeskék színű De los Tres gleccsertóig vezet.
A három óra sétálást kínáló szakasz utolsó kilométere iszonyat meredek és csúszós. Itt rendszerint óriási sor és tumultus alakul ki, hiszen mindenki óvatosabban mozog. De a panoráma nyomban kárpótol. Órákhosszat élvezhető a 3441 méter magas Fitz Roy és az alatta hullámzó Laguna de los Tres gleccsertó.
Ez az ösvény egyébként érint egy fantasztikus vízesést a Blanco folyón, illetve nyílik egy elágazás a mélykék Madre-tó felé. Aki remek nyomolvasó, rátalál arra a jelöletlen ösvényre, amely a Piedras Blancas tavat célozza meg. Csak a kilátópontját találtam meg, az ösvényt nem.
A másik El Chalténből kiinduló ösvény a Torre-tóhoz kalauzol és kilenc kilométer hosszú. Ez a legkönnyebb, hisz az emelkedők nem veszélyesek, se nem magasak. Sík szakaszból is akad bőven. Erdős és bozótos terepek váltakoznak. A tó két és fél óra alatt érhető el.
A tó különlegessége az úszó jégtáblák, a meglepő módon drap víz szín és a háttérben húzódó gleccser. Egy keskeny, meredek, hatalmas kövek között lavírozó nyom a gleccserek közelébe visz. A Torre sziklakúp is feltűnik. A legtöbben leülnek egy kőre és tátott szájjal bámulják a természet remekművét, mintha moziban lennének. Még szép!
A harmadik útvonal a várostól délre indul ki és a Tumbado hegyre vezet fel. Bár végig emelkedik, csak az utolsó pár száz méter kemény. Mivel lift nincs, elkél az óvatosság. Néha köveken kell mászni. Ezen az ösvényen kevés az árnyék. A csúcson konkrétan semmi.
A Tumbadóról szó szerint minden belátható. A mesés körpanorámába nemcsak a Fitz Roy és a Torre sziklatorony csúszik be, hanem a Torre-gleccsertó és a Balatonnál kétszer nagyobb Viedma-tó is. A szél mondjuk nem gyenge, viszont nagyon kevesen járnak erre.
A Tumbado hegyre vezető ösvényről még az elején leágazik egy rövid sétány, mely száz méteres dombokra vezet fel. Innen sasok és keselyűk kémlelhetők, illetve rálátni arra a folyóvölgyre, melyben El Chaltén is fekszik. A madarak persze nem rendelésre jönnek és röptükben nehezen fotózhatók.
A Chaltén szó egyébként füstös hegyet jelent tehuelche (ejtsd: teuélcsé) nyelven. Bár vulkán errefelé nincs.
Az első felfedezők a 19. század végefelé jelentek meg. Hajóval érkeztek Patagóniába, hisz a motort akkor még nem találták fel. A szárazföldi távokat lóháton és gyalog, olykor a folyókban taposva tették meg. 1952-ben, két francia alpinista mászta meg először a Fitz Royt.
Szóval nem csoda, hogy népszerű hely. Nem hibáztatok senkit azért, mert erretévedt. Reméljük, unokáink is fogják látni.