Legújabb cikkek
- Látványos szurdokok Vorarlberg - 3 2025-10-26
- Montafon régió Vorarlberg - 2 2025-10-24
- Alpesi terepen Vorarlberg - 1 2025-10-22
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
Quillabamba egy trópusi klímájú, virágokkal és fasorral díszített város. Kitűnő gócpont. Ám építészetileg nem nagy szám. Hiányoznak a felvidéken megszokott, népviseletes asszonyok is. A környék ugyan rengeteg természeti látnivalót rejt, tapasztalatból mondom, száraz időszakban nem jó ötlet raftingozni vagy vízeséseket nézni.
Kárpótolhatnak a hatalmas vásárcsarnok gyümölcsei, a téren táncoló fiatalok és a vonzó cukrászdák.
Mégis miért jöttem ide? A válasz egy szó: CSOKI.
Gyorsan elfoglaltam a szállásomat, háromszor lefejeltem az alacsony ajtókeretet, megvarrattam a nadrágomat a piacon, majd ledumáltam egy randit egy kakaófarm tulajával, cirka egy órányi autóútra Quillabambától. Jelentkezzen, akinek a napja valaha is hasonlóan telt.
Csak csokiboltot nem találtam a csoki fővárosában. Állítólag a hétvégi látogatásomban volt a probléma.
Egyébként minden hónap utolsó péntekén megrendezik a Kávé éjszakája nevű eseményt, ahol a kávé mellett, a csoki, a kakaó és a tea jelenik meg kóstolásra
Szóval a kakaó és a csoki hatalmába kerültem. A kakaó termesztéséről és feldolgozásáról Chahuares faluban, egy farmon tanultam, míg a csokigyártásról egy nappal később, a cuscói csokigyárban.
A farmer elmesélte, hogy kakaófáit a természetnek köszönheti, egy darabot nem ültetett közülük. Az egész hókuszpókusz a kakaófa apró virágával indul. Annyira pici, hogy csak a muslicák képesek beporozni. A virágzás után három hónap telik el a szüretelésig. A közvetlenül a törzsből vagy az ágból, szár nélkül kinövő termést sárgán, – más típusúaknál pirosan – kissé túléretten szedik le. A szüretelés november végétől áprilisig tart és havonta egyszer gyűjtik be a termést.
Az ipse bemutatta, hogy vágja le a gyümölcsöket egy hosszú bot végére erősített késsel. Mint mondta, az összes termést leszedik függetlenül attól, hogy egészséges vagy beteg. Lehet kukacos, gombás, madárinfluenzás, akkoris lenyesik. Kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, hogy kukacos csokit nem készítenek.
Szóval a földön összehalmozott kakaókat egyesével meglékelik anélkül, hogy belevágnának a babokba és csoportosítják őket felhasználhatóságuk szerint. Majd a jók és a rosszak külön zsákokba kerülnek. A jó kakaók lila babokat rejtegetnek fehér “köntösben”.
A betakarított és felhasználni kívánt termés ezután az erjesztés áldozatává válik. Két kádban indítják meg a folyamatot. Először huszonnyolc-harminc fokon, majd negyven-negyvenkét fokon, letakarva fermentálódik a bab. Ezáltal lesz az egyre aromásabb. Az erjedés időtartama általában öt nap. Ekkor letesztelik, de nem úgy, mint én a szaloncukrot a Jézuska érkezése előtt.
A következő folyamat a szárítás, melynek első napján a babok még fermentálódnak. A szárítás újabb öt napot vesz igénybe. De vigyáznak arra, hogy a nap ne érje a cuccot és hogy az ásványi anyagok ne menjenek ki belőle.
Ezután jön a pirítás. Kézműves, fatüzeléses pirítóval dolgoznak. Száznyolcvan fokra felhevítik, majd lecsökkentik száztíz körülire. Ezen a hőfokon pirítják a babokat harmincnyolc-negyven percen át. A fűtőanyag a champa fa. Pörkölésnek négy célja van: csökkenti a nedvességtartalmat a babban, fejleszti a kakaó aromáját, könnyebben hámozható babot eredményez és semlegessé teszi a kakaó savasságát.
A pörkölést követően a héját és az immáron sötétbarna babot kettéválasztják, majd értékesítés céljából az utóbbit vászon zsákokba burítják. A kakaófarm munkája ezzel befejeződik, ők csokit kereskedelmi céllal nem készítenek.
Az oktatást csokifagyi kóstolással tettem emlékezetessé.
A további tudást tehát már a cuscói csokigyárban szereztem be. Tegyük fel, hogy a farmon megpirított kakaóbabok itt folytatják kalandjukat.
Az első lépés az aprítás. Az aprított darabokat tovább őrlik, melynek során a darabok félig folyékony, keserű masszává alakulnak. Peruban ezt használják a forró csokihoz. Ezután extra kakaóvajat adnak a masszához. A kakaóvajat úgy nyerik, hogy a masszát legalább ötszáz bár nyomás alá helyezik, cirka tíz percre. Ekkor választódik ketté a kakaóvaj és a kakaópor.
A következő folyamat a finomítás. A cél, hogy húsz mikronnál kisebb csoki részecskéket kapjanak. Ennél a folyamatnál adják hozzá a cukrot és tejcsoki esetében a tejport. Ezután történik a temperálás, amikor a folyékony masszát szilárddá alakítják. Ekkor jön létre a jellegzetes roppanó hang.
Három féle csoki létezik: ét, tej és fehér. Az étcsoki egész magas arányban tartalmaz kakaómasszát, ezenkívül némi kakaóvajat és cukrot. A tejcsokiban feleannyi kakaómassza és durván kétszer annyi kakaóvaj van, mint az ét verzióban. Ezenkívül a tejcsokiban cukor és tejpor rejtőzik még. A fehér változatban nincs kakaómassza, csak kakaóvaj, sok-sok cukor és tejpor.
Egy kakaóbab fele-fele arányban tartalmaz kakaóvajat és kakaóport. Egy kakaóban átlagosan negyven bab található. Egy hektárnyi területen durván ezer kakaófa termeszthető. Az ezer fa cirka negyvenezer kakaót termel, mely ezer kiló kakaót jelent. Ezer kilónyi kakaóból tízezer csokitábla állítható elő. A kapitány életkora itt most nem fontos.
A csokigyár látogatásnak egy apró bökkenője volt: lekéstem a fizikai csokikészítést. A honlapon azt olvastam, nem kell előre bejelentkezni. Én ezt úgy értelmeztem, bármikor odamehetek és részt vehetek a folyamatokban. Igen ám, de egy adott kezdési időpont azért van. Na, ezt buktam be.
A kakaóról és a csokiról szóló beszámolómmal Gombóc Artúr előtt tisztelgek, aki a világon mindennél jobban szerette a csokoládét.
A csoki kábulatában szálltam fel az Arequipába (ejtsd: árekipá) tartó éjszakai buszra. Arequipa a sivatag szélén fekszik, három kopár vulkán őrzi. Teljesen más város, mint mondjuk Cusco vagy Puno. Modernebb, kozmopolitább.
A bennszülöttek között feltűnnek a fehérek és a feketék. A lakosok lezserebben öltözködnek, senki nem hord népviseletet. Utcanévtáblák díszelegnek a sarkokon, gyorskajáldák versengenek az autentikus perui vendéglőkkel. A pár colosabb irodaház is újdonságnak számított. Persze ez mind csak a város bejárása során rögzült az agyamban.
Az első benyomások ijesztőbbek voltak. A buszpályaudvarról gyalog csattogtam a központba és az első kilométeren a rengeteg szemét, a forgalmi dugó, a romos épületek és a szmog borzolta a kedélyemet. De aztán beértem egy csinosabb családiházas negyedbe, hogy végül kilyukadjak a nagy forgalmú, belvárosi, szűk utcáknál és a történelmi központban.
Ahol tizenhét imaház fogadott kolostor vagy templom formájában. Barokk épületeit zömmel fehér vulkáni kőből emelték. A kovácsoltvas erkélykorlátos, kétszintes sorházak élményszámba mentek.
A kertes, pálmafás, szökőkutas főteret körülvevő boltíves árkádok és a katedrális nem kevésbé. Csupán átutazás céljából érkeztem Arequipába, de a belváros örökségei lekötöttek. Sőt, megleptek.
A katedrális egyetlen egy évszázadot nem bírt ki épen. Legtöbbször földrengés döntötte össze, de tűzvész és vulkánkitörés is rongált rajta bőven. A főtér északi oldalát teljesen elfoglaló grandiózus emlékmű két tornya egészen messze került egymástól. Az egyszerűbb vonalazású homlokzatot a rengeteg pilaszter teszi elegánssá.
A főtértől egy lépésre áll a vulkáni kőből létesített, barokk Jézus Társasága templom. A főkapuja feletti aprólékos és gazdag faragások teljes kontraszt a katedrálishoz képest. Percekig lebilincsel. Az első emeleti ablak két oldalán egy-egy Habsburg-sas figyelhető meg. Ugyanis a templom a spanyolországi Habsburg uralom idején épült, méghozzá a jezsuiták közreműködésével, a 17. század végén.
Sárga falú főhajója hozza a szokásos, de remek barokk stílust a boltíveivel és a kupolával. Kerengője spanyolos és arab beütésű, boltíves árkádjain őserdei és növényi motívumok láthatók. Ezeket a díszítéseket akár egy kávézó teraszáról is elemezhetjük.
A legkülönlegesebb látnivaló azonban a templomon belül megbújó Szent Ignác kápolna. Az élénk színű falak és kupola az arequipai dekoratív művészet szenzációs példái. Trópusi virágokat, szőlőt, egzotikus gyümölcsöket, madarakat ábrázolnak. Sajnos fotó nem készülhetett a kápolnában.
Úgy tartja a fáma, hogy anno a hittérítő papok a Jézus Társasága templomban készültek fel az őserdei kirándulásokra. Jó messze a dzsungeltől, teszem hozzá.
Két sarokkal arrébb a Szent Domonkos kolostor áll. Egy vályog kápolna helyére emelték a gyarmati időszakban. Stílusában leginkább koloniális, bár a homlokzatán neoklasszikus elemek fedezhetők fel.
Belopóztam az előkelő San Agustin egyetemre is. Az egyik legrégebbi felsőoktatási intézmény Dél-Amerikában. 1828 óta folyamatosan működik. Kerengője a kolostorokéhoz hasonlít és egy árnyékos kertnek ad otthont. Hivatalosan nem biztos, hogy látogatható, ám senki nem rúgott ki.
Egy blokkal arrébb található a barokk San Agustin templom. Eredetijét összerombolta egy földrengés. A ma látható műemléket a 19. század végén emelték. Homlokzata részletesen faragott, főhajójában az arany és a fehér szín dominál.
A San Francisco kolostor mellett sem mentem volna el, ha nem találtam volna zárva. Arequipa talán legvonzóbb egyházi remekét, a Santa Catalina kolostort a tizenkét eurós belépő miatt kihagytam. Bár a tetejére ráláttam egy üzleteket felvonultató udvar tetőtéri teraszáról.
Ami a gasztronómiát illeti, megkóstoltam az ország nemzeti italát, a lila kukoricából készült chicha moradát, valamint a láma steaket. Utóbbi némileg pici adaggal és európai árral párosult.
Ahogy említettem, Arequipába kizárólag azzal a céllal érkeztem, hogy továbbutazzak a perui léptékben közeli, ám három órányi buszozásra fekvő Colca kanyon felé.
Ehhez megjelentem a buszpályaudvaron. Melynek parkolójában mosdókagylók köszöntöttek. Valószínű a covid alatti óriási kézmosó partykról maradtak ott. Ezután végigjártam a buszos cégek ajánlatait. Kettő hírdetett utat a kanyon felé, de az egyik elavult hírdetésnek bizonyult, a másiknál pedig le volt húzva a roló.
Gondoltam, megnézem az átellenben fekvő mikrobuszok – spanyolul colectivos – állomását. Tíz perccel később már jeggyel a kezemben rázkódtam a kanyon felé.