Szerveztem magamnak egy városnézéssel egybekötött szeptemberi sporthetet. Szörf, hegyibringa, túra, via ferrata szerepelt az edzéstervben. Bemelegítésként Bergamo és Verona megkukkantásával kezdtem.

Bergamo két részből áll: az alsó város és a felső város. Az alsó városban foglaltam a hostelt, amit a közeli buszpályaudvarról gyalogosan támadtam. A beköltözést követően egyből a dombtetőn fekvő, reneszánsz és barokk műemlékekben gazdag felső városba kalauzoltam magam. Akár siklóval is fellibbenhettem volna, de azt nem nevezném bemelegítésnek. A rövidre tervezett koraesti séta során igyekeztem minél több érdekességet felfedezni.

Bergamo, alsó város és felső város

A felső város egyben Bergamo óvárosa, tele régi épületekkel és szűk utcácskákkal. Öt kilométer hosszú várfal veszi körbe. A legszebb rész a nyüzsgő, a helyiek körében is népszerű Piazza Vecchia. A tér közepén egy oroszlánokkal, kígyókkal és szfinxekkel díszített kút terül el. Északról a könyvtárat magában foglaló Palazzo Nuovo határolja a fő teret, amely egykor városházként funkcionált. A háromszintes épület földszinti homlokzatát boltívek alkotják. Az első emeleti ablakok közül a másodikat, az ötödiket és a nyolcadikat szobrok őrzik.

Bergamo, Piazza Vecchia

A tér túloldalán a 12. századból eredő Palazzo della Ragione (Igazságügyi palota) és annak harangtornya emelkedik ki. A palota Olaszország legrégebbi helyhatósági épülete. A gótikus első emeleti ablakok fölött egy szárnyas oroszlán látható, mely Velence címerállata. Ez azt mutatja, hogy a Velencei Köztársaság idején is fontos szerepet töltött be az épület.

Bergamo óratoronya, ahol Lombardia legnagyobb harangja rejtőzik. Minden este 10 órakor szólal meg. A zárt ajtók nem engedtek fel a tetejébe

Az Igazságügyi palota a Dóm tér és a Piazza Vecchia közé ékelődött be. A Dóm téren található a 12. századi alapokkal rendelkező, reneszánsz Colleoni kápolna, a gazdagon díszített Santa Maria Maggiore bazilika, mellette pedig a Bergamo dóm. Szent helyek egymás hátán, mondhatni. A bazilika rózsaablaka és a két oroszlán által őrzött, csipkézett bejárat igazi mestermű. Kár, hogy zárva találtam. Aki szereti az építészet remekeit, nem csalódhat Bergamo óvárosában. 

Bergamo, Santa Maria Maggiore bazilika tornya

Már kezdett sötétedni, ezáltal még hangulatosabbá váltak a terek és a sikátorok. Hogy fotózni is tudjak még, egy kicsit gyorsabbra vettem a tempót. Majd, az egyik kis vendéglőben leküldött vacsora után leereszkedtem az alsó városba.

A Palazzo del Comune előtt éppen egy koncertre gyűlt össze a nép. Jó nagy tömeg volt. Engem ez a rész nem érdekelt, ezért csavarogtam egy kicsit az üzletek és az árusok között. Hogyhogy nem sok üzlet még tárt karokkal várta a vásárlókat, pedig sokat ütött már az óra. Bergamo szép hely, és ugyan egy nap alatt be lehet járni mindent, az óváros falai közül nem könnyű kiszabadulni.

Reggel nyolc órakor ismét a bergamói utcákon lépdeltem, de ezúttal a vasútállomás felé, hogy elérjem a Verona felé induló vonatot.

Veronára nagyon kiváncsi voltam, különösen Jancsi és Juliska története miatt. Akarom mondani: Rómeó és Júlia. Ez a kettő nem ugyanaz? Na, mindegy. A vasútállomásról gyalog vetettem be magam Verona belvárosába. Hosszabbnak bizonyult az út, mint gondoltam. Mire beértem, lerohadt a cipőm talpa. De megérte. Hirtelen a középkorban találtam magam. Éppen fúvószenekarok dáridóztak a főtéren. Többek között rendőrök és tűzoltók alkották az együtteseket.

Elgyalogoltam a Scaligeri dinasztia legfontosabb vára felé. Átkeltem az Adige folyón átívelő, M-alakú párkázattal díszített, vöröstéglás várhídon, a Ponte Pietrán, majd vissza. A masszív, impozáns vár a gótikus építészet egyik jeles példája. Hét tornya közül az őrtorony a legmagasabb. Az erődöt egykor vizesárok vette körül.

Verona, őrtorony és a párkázattal díszített várfal

Az óváros sikátorai ezután először a Piazza del Erbé-re vezettek, ahol éppen vásárt tartottak. Középkorból ittmaradt árusok árulták portékáikat. Itt áll a Scala della Ragione, vagyis az Igazságügyi palota és a nyolcvannégy méter magas Torre dei Lamberti torony. A tetőre az alábbi fotón látható palota lépcsőjén át vezet az út, melynek homlokzatán, a korlát alatt egy címert tartó nő domborműve látható. A lépcső mellett egykor volt egy erkély, ahonnan a bíró kihírdette az ítéleteket. A tornyot a Lamberti család építtette a 11. században, ekkor még harang nélkül és csupán harminchét méteresre. A 13. században két haranggal rendelkezett: az Arengo a gyűlést hivatott jelezni, míg a Marangona a munka kezdetét és végét. Egy közeli torony, a Gardello órája egyszer csak elromlott, ezért 1798-ban a Lamberti kapott egyet.

Verona, Piazza del Erbe

Verona, Scala della Ragione

Veronában épült még egy vár, a San Pietro, ahova szintén eljutottam. Útközben megkukkantottam a 13. századból eredő, gótikus Szent Anasztázia bazilikát és annak varázslatos, vörös márványban úszó, szenzációs mennyezeti freskókkal dicsekvő főhajóját.

Verona, Sant’ Anastasia templom főhajója

Majd az Adige folyó felett átsasszézva felbaktattam a várdombra. Stratégiailag fontos erőd állt itt, hiszen innen ellenőrízték a folyót és az egész várost. A várat 1801-ben felrobbantották a franciák, tehát az eredeti erődből csak maradványok láthatók. Viszont a kilátás fenomenális.

Nem maradtam ott, mert a Julcsi lakását még nem is láttam. A turista áradat eddig nem volt vészes, de minél közelebb kerültem ahhoz a bizonyos erkélyhez, egyre több kiváncsiskodóba botlottam. A múzeumnál meg teljes káosz alakult ki. Először azt hittem, tüntetés van, annyi ember kóválygott. Teljesen elment a kedvem attól, hogy beugorjak Juliskához. Az erkélye alatt meg aztán csak hömpölygött a tömeg. Megmoccanni nem lehetett.

Nem tudom, mire várt a sok hülye turista. Azt hitték, Júlia majd megjelenik az erkélyen? Nem is értem. Nem tűnt fel nekik, hogy meghalt? Vagy a Jancsira vártak, hogy jöjjön és felmásszon az erkélyre? De hát ő sem él már. Én csak Juliska ókori Rolexium óráját akartam elhozni a szobájából, csak a tömegnyomor miatt nem jutottam be a házba. A dajkának írtam ugyan emailt, hogy jövök, de a telefonszámát nem kértem el, így nem tudtam felhívni, hogy küldje el az idióta tömeget és engedjen be.

Ja, már megint Jancsi és Juliskát írtam. Természetesen Rómeó és Júliáról van szó. Ó Jancsi, miért vagy te Jancsi, mikor te Rómeó vagy.

Verona, Júlia erkélye

Inkább vettem jegyet a Colosseumba, hogy láthassak végre gladiátorokat. De megint csak turistákat láttam. Maga az amfiteátrum gyönyörű és hatalmas. Kár, hogy a sok díszlet miatt nem igazán lehet jó képet csinálni. A modern székek és erős színek sem passzolnak az ókori falakhoz. A néző üljön a kövön! 🙂 Olaszország harmadik legnagyobb arénájában egyébként ma is tartanak előadásokat.

Verona, Colosseum

Jól éreztem magam Veronában. Szívesen ideköltöznék szerelmem, a Garda-tó közelsége miatt, ahová még este elbuszoztam. Szállásomat a tópati Marniga falucskában foglaltam, mintegy húsz perc sétára a castellettói szörfsulitól.

Elkezdődött edzőtáborom első napja. Hiába szerettem bele a tájba egy korábbi kirándulásom során és hiába a hűségem, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én azt elterveztem: elromlott az időjárás, a szörfözés ideje alatt egy szikra napsugarat nem láttam. Annál több esőcseppet. Ráadásul kiderült, jogsi szükséges a szörf bérléséhez. És bár némi tapasztalattal rendelkeztem, jogsim nem volt. Ez nekem teljesen kiment a fejemből, amikor az utazásomat szerveztem. 

A lényeg, hogy 150 euró bérleti díj helyett, 195 euró tanfolyam díjat fizettem be, mert hát akkor már beiratkoztam a tanfolyamra. A szerencse velem forgott, mert az általában egy hetes, napi három órás tanfolyamot egy csoport érkezése miatt három napba, napi hat órába belesűrítették. Azért jött jól, mert pont három napot akartam szörfözni. Német szörfklub lévén a csoport tagjai németül tanultak, csak nekem magyarázták el a tudnivalókat angolul. Már amennyire tudtak angolul.

Castelletto, tópart

Az első nap reggelén nagy szél fogadott, amilyenben még nem szörföztem. Hát, bénáztam is rendesen. Kisebb szélben sem lett volna másképp, de aztán a délutáni foglalkozásra nagyjából belejöttem. A nap végefelé meghúztam a bal alkarom, amit köszöntem szépen. Alig bírtam cipelni a szörfdeszkát a következő két nap.

Második nap nem fújt a szél, ellenben csöpögött az eső végig. Így reggel megírtuk a tesztet. Előtte persze az oktatók válaszoltak kérdéseinkre, valamint megengedték, hogy átnézzük az anyagot, amit előző este kaptunk. Hát, az oktató is bajban volt az angol szaknyelvvel, úgy magyarázott, hogy közben az én angol anyagomat nézte. Honlapjuk angolul is hírdeti a sulit, mégsem ismerik a szakszavakat. Én meg pláne nem, mert anno magyarul tanultam mindent. Meg arra számítottam, hogy majd megtanítják.

Délutánra jött egy kis szellő, de nem nagy, mégis kikavartunk a vízre. Unalmasan teltek a percek. Mondták nekem, hogy tanuljak trükköket, míg a többieknek a kanyarodást magyarázták. De kis szélben alig mozdultunk. Éppen ezért nem tudtam trükközni sem.

Később megnéztem magamnak Castellettót. Nem nagy hely, de aranyos. Imádtam a tóparti házakat és a kikötőben ringatózó csónakokat. A piros és a sárga volt a jellemző szín a faluban. Közigazgatásilag Brenzone községhez tartozik. Castelletto pedig egy úgynevezett frakció ebben a községben. Talán különálló községrészként fordítható le.

Castelletto csónakkikőtője és a domboldalban megbúvó fogadói

A harmadik és egyben utolsó szörfös napon még nagyobb szél volt, mint az első nap, esett az eső, mint az állat és semmi nem jött össze. De annyira, hogy kicsorogtam a vízre, majd az első fordulásnál kifordult az egész vitorla a deszkából. Én bele a vízbe háttal vitorlával együtt, a deszkát meg közben elvitték a hullámok. Ez a gyakorlat tíz pontot ért volna, ha műugrás a sportág. Jöttek kimenteni: hoztak egy másik szörfdeszkát és arra segítettek rátenni a vitorlát. A deszkát eközben messze Sirmione felé rugdosták a hullámok, de motorcsónakkal befogták őket.

Felálltam az új deszkára, szörföztem pár métert és az árbóc kilazult az árbócsínből. Nem burultam bele a vízbe, de majdnem. Viszont alig bírtam visszarakni. Persze ezalatt a hullámok arrébbvittek. Már láttam Afrika partjait. Ezzel a sok bénázással elment legalább fél óra, és két percet ha szörföztem. Ráadásul az eső egyre keményebben esett. Minden beszürkült.

Délután jött az eredményhírdetés. Az egyik csákó, aki a vitorlázó nebulókat oktatta, odajött hozzám, hogy hát vonuljunk félre beszélgetni. Rendben, mondom, mi a gond, megbuktam? Azt mondja: nem nem, csak beszélgetünk.

– Hány pontot értem el? – kérdeztem izgatottan
– 34-et – vágta rá az oktató
– Mennyi a kritérium – kérdezek vissza.
– 36-tól van meg, de ne aggódjak – nyugtatgatott az oktató.

Magyarul elvileg megbuktam. De nem hagyott nyugodni a dolog, tudtam, valami nem stimmel. Meggyőztem, hogy nézzük át a tesztet. Hát, két feladatra 0 pontot adtak, pedig jó választ adtam. Az egyik feladat 2 pontot ért, a másik meg 4 pontot. Elnézték. Német sablon alapján javították a tesztemet. A lényeg, hogy átvehettem az egész világon érvényes jogsimat. Juhéééé!

Ennek örömére felültem a buszra, hogy meg se álljak Riva del Gardáig. Egy évvel korábban jártam ugyan itt, de az őrtoronyhoz akkor nem ugrottam fel. Most ezt is kipipáltam. A Monte Rocchetta hegy alján álló bástya a város egyik jelképe. A 16. században építették, hogy a polgárok biztonságban érezzék magukat. A festői kilátás a városra, a tóra és a szemközti hegyekre megfizethetetlen.

Mivel csak másnap reggel volt buszom a Dolomitok felé, Riva del Gardában szálltam meg.

Riva del Garda, őrtorony panorámával