Folytatnám a Gunung Mulu parkról és a délelőtti szervezett túráról szóló mesémet. Az előző részben ismertetett penan falu látogatását követően újból csónakba ült a csapat és ellavíroztunk a barlangok felé.

A barlangok felkutatása a valaha volt legnagyobb brit expedíciónak is köszönhető, amely ezerkilencszázhetvennyolcban érkezett a térségbe. Tizenöt hónap alatt mintegy ötven kilométernyi járatot fedeztek fel. Akkortájt kizárólag háromnapos hajókázás árán vergődhettek el a barlangokhoz, se repülőtér, se dűlőút nem létezett. A legújabb földalatti teremre kétezerötben bukkantak.

Elsőként a Cave of the Winds-et, vagyis a szelek barlangját lestük meg. Azért kapta ezt a nevet, mert a barlang egy kissé huzatos. Régebben egy folyó folyt át rajta, manapság viszont inkább turisták. Nagy meglepetés nem ért abból a szempontból, hogy mint a legtöbb barlangban, álló és lógó cseppkövek, illetve különleges alakzatok sokasága fogadott. Az óriási termek és a vaskos oszloperdők viszont igencsak kitettek magukért.

A nagyjából egyórás bámészkodást felváltotta egy újabb hajókázás a lassú folyású Sungai Melinau Paku folyón. Következett a még mesésebb Clearwater barlang. Már a kikötője elvarázsolt, a dzsungel kellős közepén szálltunk ki a ladikból. A sűrű lombozat teljesen eltakarta az eget, a keskeny barna patak fölé indák lógtak. Fürdésre tökéletes, bár én nem éltem vele.

Dzsungel a Gunung Mulu Parkban

A barlang hatalmas szájáig egy izzasztó lépcső kapaszkodik fel, majd ereszkedik le a barlang gyomrába. Belül a plafon helyenként leszakadt, így egyes cseppkövek némi napfényben úszkálhatnak. A barlang legnagyobb attrakciója a föld alatti folyó.

A Cave of the Winds tulajdonképpen a grandiózus, több, mint kétszázhúsz kilométer hosszú Clearwater barlangrendszer része. Az igazán képzett barlangászok a folyót járva, néha az alá bukva jutnak át távoli termekbe és barlangokba. Ha te vagy az a kalandor, aki azért mászik nyirkos, sötét lyukakba, hogy még több nyirkos, sötét lyukat keressen, akkor a Clearwater cave a te vidámparkod. Az ajtó nyitva áll előtted, de kizárólag szervezett program keretében és barlangász képesítést felmutatva vehetsz részt.

Clearwater barlang

A délelőtti program ezzel befejeződött, csónakkal tértünk vissza a bázisra. A park éttermében elfogyaszott ebéd után következett két újabb barlang: a Deer Cave és a Lang Cave, ezúttal mintegy negyven perces könnyed gyalogtúrába csomagolva.

A Deer Cave két kilométer hosszú, szélessége eléri a százhetvennégy métert, belmagassága pedig a százhuszonkét métert. Egészen a vietnámi Son Doong barlang kétezerkilencben történt feltárásáig a világ legtágasabb járataként tartották nyílván. A deer szarvast jelent, mely arra enged következtetni, hogy a barlangot szarvasok használták búvóhelyként. Gyanús, hogy a jelen idő nem indokolt, hiszen a turisták zavaró tényezők lehetnek. Itt található erózió bácsi leghíresebb alkotása, a sziklákból faragott Abraham Lincoln-fej.

A tágas Deer Cave

Abraham Lincoln, a Deer Cave lakója

Északkeleti vége a háromszáz méter magas sziklafalak által körülölelt, egy kilométer hosszú esőerdőre, az Éden kertjére nyílik.

Következett a felfedezőjéről elnevezett Lang barlang. Ez egy kisebb üreg, ahol nemcsak denevérek, hanem kígyók is rejtőzködnek. Formás cseppkövei magasztosak.

A túra zárásaként némi denevér show-t élvezhettünk. A Deer Cave mintegy kétmillió, tizenkét fajhoz tartozó denevérnek ad otthont. A barlang ebben is rekorder, de hogy számolták meg őket?

Jó idő esetén minden nap, nagyjából öt és hét között denevér rajzásra kerül sor. Az óriási csapat a Deer Cave barlangból szabadul ki, majd emelkedik egyre feljebb. A műsort a Deer Cave előtti tisztásról figyelhetjük, akár nyugágyba dőlve, jégkrémet szopogatva is. Valóban szájtátó élmény. Apró bökkenő, hogy nem menetrend szerint közlekednek, tehát a várakozási idő hossza a denevéreken múlik. A rajzás legalább tíz-tizenöt percen át zajlik Maxipotzac vezetésével, céljuk pedig nem más, mint a zsákmányszerzés. Így került kézre Lusta Dick is.

Bevallom, nem bírtam kivárni a rajzás végét és dezertáltam a turistacsoportból. Így is koromsötétben vánszorogtam át szállásom tizenhétágyas, ventillátorral felszerelt szobájának küszöbén.

Deer Cave denevérei

Vacsorára közönséges maláj tésztát lapátoltam, desszertként pedig a soha el nem fogyó banánból csipegettem. Bármikor a bárpult közelében jártam, a rajta heverő tál mindig tele volt banánnal.

A ‘homestay’ kategóriában versenyző szállás érdekessége a kizárólag este cirkáló áram, az udvaron elhelyezett mosdó és wc fülkék, illetve az oldalfal nélküli, de tetővel ellátott étkezőterasz. Utóbbi a szoba és a bárpult között helyezkedett és nagyságát jól jellemzi, hogy a vendéglátók terepjárója is befért a tető alá. A bárpult mögött a konyha bújt meg.

Emésztés közben leszerveztem magamnak egy kétnapos, dzsungelben alvós kajaktúrát az indonéziai határ közelében, így másnap reggel némi tervvel a fejemben ébredtem fel.