Egy szőrperzselő szombaton landoltam Ajaccio (ejtsd: ázsákszio) repterén. A tíz eurós busztranszferrel negyed óra alatt a centrumba lavíroztam. A túrám kiindulópontjául választott Bavella két vagy három órás buszút Ajacciótól. A hamarabb induló háromórásra fizettem be mintegy tizenhat euróért.

Szenzációsan szép tájak csúsztak be a látómezőmbe. Zöldellő hegyek és völgyek váltakoztak, itt-ott a háttérben bevillant a kékellő tenger. Szerpentineknek se szeri, se száma. A tengerparti Propriano városába szinte a fellegekből szálltunk alá. Majd berontottunk a sziget belseje felé, hogy eldugott, aranyos falvakat és még több keskeny nyomtávú, kanyargós utat érintsünk. Sarténe (ejtsd: szárten), Levie (ejtsd: levi), San Gavino és Zonza igazán megérdemelt volna néhány órát. Délután fél hatkor landoltunk a fenyő illatban fürdőző Bavellánál.

Bavella közkedvelt kiránduló hely, éttermekkel, szállással, bolttal és néhány privát fa bungalóval. Mintegy tíz kilométerre innen találhatók a látványos, pancsolásra alkalmas Purcaraccia medencék (ejtsd: purkáráccsá).

Már az első éjjel sátorállításra vállalkoztam volna, de ez a Korzikai Nemzeti Park engedélyéhez kötött. Ehelyett bevállaltam a hostelt, vacsorával és reggelivel negyvenöt euróért. A vacsorát elég szépen megpakolták, már a tartalmas korzikai levestől elteltem. A főfogás szinte a fülemen ömlött ki. A koedukált, kacsalábon forgó fürdőszobával kérkedő szobában a célnak tökéletesen megfelelő emeletes ágyak virítottak. A reggeli totál csalódás. Legalábbis adagra. Semmi gondom a lekváros piritóssal, de egy hosszú túra előtt a három apró szelet kenyér igen fukar. Az asztaltól felállva el is égettem az összes kalóriát.

Így hát reggeli után a szemközti delikáteszben vizitáltam, ahol többek között édességekből, csokikból, müzliszeletekből, konzervekből, szalámikból, gyümölcsökből, zöldségekből, italokból válogathattam.

Bavella, terasz panorámával

Bavella – Asinau – Croce – Matalza táv: 18km

Szintemelkedés: 1405 méter
Szintereszkedés: 1200 méter
Bavella-Asinau: 4 óra 15 perc
Asinau-Croce: 3 óra 45 perc
Croce-Matalza: 30 perc

Reggel fél nyolckor oldottam kereket a piros-fehér csíkozású jelzéseket követve. Bavella látványosan csipkézett, magasztos ormai alatt bújtam be egy fenyőerdőbe, majd bújtam ki kisvártatva. Bár a rengetegben egy leágazás a Bavella csúcsokra invitált, ami a GR20 egy nehezebb alternatívája, maradtam a szimpla feladatnál.

Egy meredek lejtő számtalan óriási, bokatörő kövein botladoztam percekig. A gyakorlat némi koncentrációt igényelt. Amint átküzdöttem magam a kőtengeren, ellaposodott a terep. Ráadásul az árnyék hűsítő hatása is simogatott. Az ösvény megkerült egy hegyet, majd kissé megdőlt, hogy a pulzusom ne unatkozzon. Ezzel egyidőben kilökött az árnyékból. Eddig tartott a móka, gondoltam, de szerencsére újfent beköszöntött egy erdő. Legalább egy órán át, a kövek között csordogáló Asinao patakig élvezhettem a kellemesebb klímát.

A patak túloldalán arcon csapott a hőség, nyomban párologni kezdtem. Hovatovább az ösvény kaptatóvá vált, a két jelenség együtt pedig nemkívánatossá. Cirka négy óra alatt estem be az ezerötszázharminc méteren álló Asinau menedékház teraszára.

Az odú boltja nem omladozott az ínyencségektől, a konyha délidőben nem üzemelt. Más választás nem lévén, beinvesztáltam egy ravioli konzervbe, amit a hütte udvari főzőfülkéjének rezsóján készítettem el. A serpenyő és a só adva volt, arra viszont nem számítottam, hogy evőeszközt nem kérhetek. Egy műanyag sóadagolót fogtam be kanálként. A mosogatásról a kerti csap gondoskodott.

Ebéd után a nap legstrapásabb szakaszára hangolódtam rá. A menedékháztól felküzdöttem magam egy egész durcás hegyoldalon. Néhol eltűnt a turistajel, csak hosszas keresgélés árán került elő. Egy alkalommal azonban bevártam egy túravezetővel megbízott csoportot, hogy utat mutassanak. A meredek fal egy pontján, ahol az ösvény jelleg átmenetileg megszűnt, vízátfolyás és nedves sziklák borzolták a kedélyemet. Elvileg csúszdázásra kijelölt terület, de megúsztam szárazon.

Eztán a kétezer-huszonöt méteren húzódó Stazzunara (ejtsd: sztádzunárá) nyerget támadtam meg. Némi pihenést és tájképben való gyönyörködést egy nevetségesen könnyű lejtő követett. A lejtő aztán egy fennsíkra ért, leírt egy óriási kunkort, végül kikötött egy kocsiútnál.

Útelágazás a Stazzunara nyergen

A kocsiútról pár lépés után egy gyalogösvény ágazott le balra. Mivel egy turistajel sem intett felém, becsapottan poroszkáltam tovább a szélesebb nyomon. De hamar feltűnt a turpisság és visszakocogva az elágazáshoz ráleltem a gyalogút ravasz jelére. A nyom aztán egy másik kocsiútba torkollott. A Croce (ejtsd: krócse) pihenőnél tért le a jelzés, ahol akár megszállhattam volna. Nem tettem, hiszen kibírtam további harminc perc sétát a Matalza menedékházig. Délután öt körül járt és délelőtt óta először vetődött rám árnyék. A zöld, füves terület megmosolyogtatta a szememet. A Matalza előtt folyó Partuso patak pedig fényképezésre ösztökélt.

Matalza fa kuckójának fedett terasza és a nagy dumás, humoros, az olaszhoz hasonló korzikai nyelvet hadaró öreg tulaj látta vendégül a sok, vacsorára áhitozó korgó gyomrot. Főfogásként gulyáslevest főztek, desszertnek csokikrémet tálaltak. Mivel a menedékház egyik sátra üresen maradt, úgy döntöttem, kihasználom az alkalmat és nem szedem elő a sajátomat.

Partuso patak

Matalza – Bassetta – Usciolu táv: 10km

Szintemelkedés: 650 méter
Szintereszkedés: 400 méter
Matalza – Bassetta: 15 perc
Bassetta – Usciolu: 3 óra 45 perc

A Matalza – Prati etap motoszkált a fejemben, de az időjárás előrejelzés rövidített túrát javasolt. Délelőtt tizenegykor, alig négy óra alatt teljesítettem a sétaadagomat. Usciolu (ejtsd: usolu) menedékháznál ragadtam le, de előtte azért átéltem sok szépet.

Matalzától az ösvény sokáig keletre, északkeletre tartott, emiatt a felkelő nap sugarai állandóan a szememben kotorásztak. Közben majd fennakadtam a Bassetta tanya kerítésén. A laza terepen a legnagyobb gondot talán egy átkelőhely nélküli patak okozta. Megoldottam, bár egy csepp víz érte a cipőm hegyét, amitől majd kitértem a hitemből.

A Monte Occhiatu (ejtsd: okkiátu) hegy oldalán araszoltam tova, szerencsére árnyékban. Aztán a küldetés komolyabbra fordult, egy nyelvlógató meredély fenyített be, de berezelésre nem adott okot. A tetőn némi kitettség cirógatta az elmémet, amint a Punta di l’Usciolu sziklaoszlopai között szlalomoztam.

Egyszer csak bevillant a távolban az Usciolu mendékház, és egyből a várvavárt cél és a pihenés suhant át az agyamon. Látszólag húsz perc, valójában majd’ egy óra volt hátra, mert az útba eső sziklaperemek, a technikaibb szakaszok, az állandó fotózhatnék és egy eltévedt leányzó lassabb haladásra kényszerítettek. Először akadt meg a tekintetem a turistajelzéseken: némelyik extrémebb helyen ficegett a vártnál, vagyis szemmagasságtól sokkal feljebb.

Kövesd a jelet

A lényeg, hogy négy óra alatt célba értem, méghozzá elsőként. A sátorhely választás időbe telt, ugyanis a vízszintes, vagyis a menedékházhoz közeli területeken a menedékház sátrait verték le. Maradt a ‘telek’ vége, mely a hüttéhez képest vagy harminc méter szintkülönbséget jelentett.

Feltétlenül említést érdemel viszont a telek végéről nyíló eszméletlen kilátás és az itt felállított, zuhanyzónak és pottyantós wc-nek otthont adó fa bódé. Manuális “tolóajtaja” hatalmas sláger: belépés előtt szó szerint kézzel kellett odébbrakni, majd visszaemelni. Dehát ez is a kaland része.

A legendás zuhany- és klotyókabin

A táborhely köves, az olcsóbb alumínium sátorcövekeknek esélyük nincs. Acél kampó híján, szikladarabokkal rögzítettem a sátrat. Még pedig oly módon, hogy a sátort kifeszítő kötelek végén egy-egy hurkot kreáltam. A hurkokba egy-egy kisebb követ tettem, amire rászorítottam a kötelet. A kötelet kifeszítettem és a kis kő sátor felőli részéhez, rá a kötélre egy nagy és nehéz szikladarabot dobtam.

Egy logisztikai feladat maradt hátra: a menedékház teraszát böktem ki lazulásra, ezért annak ellenére vittem magammal a pulóvert meg a vizet, hogy még hét ágra sütött a nap. Ha ezt nem tettem volna, bizony a délután és az este folyamán gyakran ingáztam volna a sátor és a ház közti emelkedőn.

A koraesti órákban aztán megérkezett a tizenkét lábú kaja utánpótlás. Három megpakolt ló jelent meg a hegyoldalban. A negyediket maga a hajcsár súlya terhelte, a kaját ő maximum a gyomrában hozhatta. Az élen cammogó paripa nagy tapasztalattal vágtatott, utcahosszal előrébb tartott, mint a többiek. Tudta, mi a pálya. Vacsorára sárgarépás, paradicsomszószos spagettit szolgáltak.

Már a késő délutáni órákban feltámadt a szél, vacsora után pedig megjelent a beígért, mennydörgés kísérte vihar. A sziklafalak elég rémísztően verték vissza a dörgéseket. Az iccaka kissé didergősre sikeredett, a sátoralj hiányzott, de túléltem.

Érkezik az ellátmány