Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Chile északi csücskében, Arica városánál léptem be az országba, miután a határon röpke két óra alatt átnyálazták az útlevelemet. A hosszú ceremónia egyik oka, hogy busszal érkeztem, és függtem a többi utastól. A másik ok a lassú intézkedés.
A határállomás öt járdaszigetéből négyen megfordultam: az elsőn a covid igazolásomat próbálták megfejteni, a másodikon perui kilépő pecsétet kaptam, a harmadikon chilei belépő pecsétet. A negyediken meg idegösszeomlást a végtelennek tűnő várakozások miatt. Itt világították át a táskákat.
Miután a belépő pecsét mellé mindenki megkapta a chilei tartózkodásra jogosító papírfecnit, a sofőrsegéd határőröket megszégyenítő rutinnal, saját elhatározásból felnyitotta a határ sorompóját, majd azon túl valamennyien visszaszálltunk a buszra.
A kalamajka folytatódott Aricában. Bár a szállást hamar elfoglaltam, egy órán keresztül bankautomatára vadásztam. Vasárnap volt. Minden bank zárva. Ez Chilében azt jelenti, hogy emiatt a bankautomaták sem elérhetőek. A plázában felállított pénzkiadók kizárólag chilei kártyákra szakosodtak. A pláza élelmiszer üzletének munkatársai nem tudták, rendszerük elfogadja-e a külföldi bankkártyát.
Végül a Santander bank automatája mentett meg. De addigra már – délután lévén – csillagokat láttam az éhségtől. A Santander az egyetlen pénzintézet Chilében, melyre hétvégén is lehet számítani készpénzfelvétel esetén.
Hasznos infó, hogy az automatákon külön menüpont áll a külföldiek rendelkezésére és ha az adott automata pont nem beszél angolul, akkor bizony elkél némi spanyol tudás. Ez esetben az “extranjero” – külföldi – kifejezésre kell bökni a képernyőn.
A józanító pofonok tovább gyülekeztek az arcomon. Chile és Peru között ugyanis óriási a kontraszt. Mindjárt a két órás időeltolódás nagy különbség: míg Peruban novemberi időszámítás szerint fél hétkor sötétedett be, Chilében fél kilenckor.
De a kontraszt már első blikkre számos más területen tettenérhető: Chile sokkal modernebb és fejlettebb, mint Peru. Ezt mutatja az autók életkora és minősége, a plázák jelenléte és a lakóházak színvonala.
Az emberek viselkedése, vezetési stílusa, udvariassága, lezserebb öltözködése az európai normákat idézi. Senki nem dudál, a gyalogost átengedik az utcán, a köztereket nem árasztják el politikai hírdetések.
Néhányan még angolul is beszélnek. Sokkal több a fehér és a fekete bőrű, mint Peruban.
Vasárnaponként az üzletek és az éttermek zárva tartanak. Kivéve talán a kínai alsónemű és műanyag karácsonyfa árust, illetve a már említett plázát. A pénzkiadók hétvégi elérhetetlensége újdonságnak számított. Peru fizetős utcai wc-i nincsenek egy kategóriában a chilei plázák ingyenes toalettjeivel.
Viszont nincs népviseletes asszony, se tradicionális kultúra, amit csodálni lehetne. Sőt, itt az északi régióban helyi gyümölcs és zöldség sincs. Csakis import. Helyette van rengeteg hajléktalan és még több szemét. No meg tengerpart és hatalmas kikötő.
A chilei tömegközlekedés átláthatóbb, menetrendek vannak. Peruval ellentétben az utasok kizárólag a megállókban szállnak fel és le, és nem ott, ahol akarnak.
Mulatságos kontrasztot is találtam: mégpedig a lámpás kereszteződéseknél való koldulás egy továbbfejlesztett változatát. Nem ám szélvédőt mostak, még csak nem is újságot árultak. Zsonglőrködtek. Egykerekű biciklin vagy széken egyensúlyozva dobálgatták a buzogányokat a zöldre váró sofőröket szórakoztatva.
A valuta átváltási árfolyam, valamint a bankjegyeken és az árakon található nagy értékek elsőre zavaróak: először is meg kellett értenem, hogy a chilei húszezres csak huszonhárom eurót ér, másodszor pedig bővítenem kellett a számokra vonatkozó spanyol szókincsemet. Szóval volt mihez hozzászoknom. A drágaságra számítottam.
Szállást az óceán közelében találtam. Emeletes ágyas, de igényes verzió főzőhelyiséggel, mosási lehetőséggel és bérelhető biciklikkel. A szállás ára egy korsó sört is tartalmazott, mely igen jól jött a tengeri fuvallatok ellenére is pusztító kánikulában.
A két percnyi sétára húzódó, végeláthatatlan, homokos strand tele volt napozóval és kutyával, a víz pedig fürdőzővel, szörfössel és óriási hullámmal. Fej fölött pulykakeselyűk vitorláztak. A strandon és a lakott területen túl az Atacama-sivatag kietlen nyúlványai emelkedtek ki. Vagyis a nagy semmi.
A napnyugta kissé szokatlan. Hiába a narancssárga korong, a vibráló levegő és a szálló por furcsa, kevésbé élénk színeket produkált.
Arica belvárosa unalmas, arculat nélküli. Csupán a fehér falú, vörös favázas templom és a Morro de Arica sziklaszírt próbált a képeslapokra kerülni.
Egyetlen igazán szép látnivalója a Cuevas de Anzota nevezetű sziklás, barlangokkal teli, alagutas partszakasz tíz kilométerre a belvárostól. Kölcsön biciklivel kerestem fel ezt a látnivalót, de sziklaomlás miatt lezárták a környékét. Senki nem tudta megmondani, mikor nyitják ki újra. Chilei portyám tehát további kalamajkákat tartogatott.
Egy rövid sztori Arica történetéről: a pláza területén, az építkezés előtt végzett feltárások egy három méter hosszú, egy méter magas, téglából épült alagutat találtak, amely az egykori ónbánya kéményének szellőzője volt. Az 1868-as cunami tüntette el a föld felszínéről. Mint ahogy a bányához vezető síneket is.
Ugyanezen a telken kagylógyűjtő, mélységi és parti halászattal foglalkozó törzs leleteit hozták felszínre. Ők voltak a chinchorrók.
A fentebb említett Morro de Arica szikla lábánál kilencvenhat múmiára leltek. Ezek a mumifikált holttestek is a chinchorrókhoz köthetők, akik Krisztus előtt hétezer és ezerötszáz között éltek a mai Arica területén.
Ez azt jelenti, hogy a holttestek kikészítésének ez a módszere kétezer évvel az egyiptomi mumifikálások előtt ismert volt. Vagyis a világ legrégebbi múmiáiról van szó.
A procedúra az izmok és a bőr eltávolításával kezdődött. Ezután fával és növényi rostokkal rekonstruálták a test formáját. Adtak hozzá egy réteg agyagot, majd visszalegózták a bőrt, a szemet és a szájat. A bőrt feketére festették. A fej helyére maszk került, a hajat szőrrel helyettesítették.
Portyámat az Atacama-sivatag magasan fekvő kopár tájain folytattam. A szintemelkedés egészen bődületes. A tengerparti sávot és az ötezer méteres csúcsokat légvonalban mindössze száz kilométer választja el. Fűfélék először durván kétezerötszáz méteres magasságtól fordulnak elő. Alatta a tengerig abszolút nihil.
Az ajmara etnikum által lakott Putre faluban szálltam meg két éjszakára. Putre háromezer-ötszáz méteren fekszik, hátterében egy csupasz vulkán magasodik. A falu csendes és békés, házai a bolíviai szegénységet idézik. Zöld terület nincs, kő annál több. Időként fel-felbukkan egy-egy ajmara viseletbe öltözött asszony, de nem ez a jellemző. A földeken burgonyát, kinoát, lucernát, kukoricát és oregánót termesztenek.
A főtér egyik érdekessége az ultraibolya sugárzást jelző lámpa. Ugyanis az ultraibolya sugárzás az Atacama sivatagban a legerősebb a világon. A lámpán négy fokozat látható: nagyon veszélyes, magas, közepes és alacsony. Ottjártamkor nem működött. Pedig iszonyatosan pörkölt a nap.
A hostel jó választás volt az egyszerűsége ellenére. A szobák és a mellékhelyiségek a zárt udvarról nyíltak. Méretes társalgóját konyhasarokkal szerelték fel. Udvarában a magaslat ellenére megtermett a menta és a kamilla.
Putrei látogatásom lényege a környék vulkánjainak és magasföldi tavainak felfedezése volt. Leginkább a Suriplaza térségét övező színes vonulatok érdekeltek. Csakhogy a logisztikát nem bírtam megoldani egyedül. Kénytelen voltam elfogadni a hostel barátságos és segítőkész főnökének ajánlatát. Igaz, a Suriplaza nem szerepelt a tervében.
Egy magányosan utazó lány és egy sofőr csatlakozott a túrához, melynek keretében ellátogattunk a Parinacota vulkánhoz és a lábánál elterülő, a vulkán által létrejött Chungara tóhoz. Megálltunk a Cotacotani mocsárvilág közelében, az elhagyatott Parinacota faluban, hogy egy termálfürdőben fejezzük be a napot.
Utólag elmondható, hogy valamennyi látványosságnál csak egy fotózás erejéig álltunk meg. A meseszép tájakhoz ennyi pedig messze nem elég.
Erre a vidékre a patakok és kisebb tavak körül kialakult, füves mező jellemző, ahol a víz friss, a fű kemény és ropog, a vegetáció lassan nől. Spanyolul bofedal, magyarul talán vízben gazdag magaslati füves pusztának mondanám.
A körülöttük kialakult, feltűnően kiemelkedő, szimmetrikus vulkánok elérik a hatezer méteres magasságot. A szélsőséges körülményekhez képest az állatvilága gazdag: az emlősök közül vikunyákat és csincsillákat láttunk, de előfordul a puma, a róka, a szarvas és a láma is. A madarakat a flamingók, a kacsák, a nanduk, a keselyűk, a ludak és a szárcsák képviselik.
A vikunya egy kisebb láma féle, csapatokban vándorolnak. A nagyobb csapatokat egyedülálló egyedek alkotják, míg a kisebbeket egy-egy család, melyben kizárólag egy hím élhet. Ő a vezér. A nőstények száma nagyjából tizenöt-húsz. Amikor egy másik hím próbál csatlakozni, akkor őt kizárják a közösségből. Az egyedülálló hímek fő célja egy saját csoport kialakítása. Ehhez nőstényeket próbálnak lopni egy családból. A kísérlet azonban gyakran bunyóvá fajul két hím között. A vikunyák ellensége a puma.
A csincsilla más néven hosszúfarkú nyúl. Bundája annyira sűrű, hogy egy négyzetcentiméteren több szőrszála van, mint bármely más emlősnek. Sokat alszik.
Az elhagyatott Parinacota faluban hófehér épületek maradtak hátra. Harminc évvel ezelőtt még lakott volt, de aztán a nehéz megélhetés miatt elnéptelenedett. Polgárai egykor gabonatermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak.
A falu közepén egy kőkápolna és annak különálló harangtornya árválkodik. Falait kőből és agyagból építették, tetejéhez agyagot és füvet használtak. A település négy sarkában egy-egy kis imahely látható. A “parina” szó flamingót, a “quta” tavat jelent ajmara nyelven.
Ami a fürdőket illeti, jó pár van belőlük. Fedett és udvari is. Valamennyi medencés, tehát csak a víz természetes. A források többsége harminc fok körüli, bár a hostel góréja szerint néhány negyven fokos vizet ad. Állítólag az új házasok között népszerűek. Nem próbáltam ki, a csövek és a medencék idegennek tűntek. Nem beszélve a fogcsikorgató hidegről.
Egyébként a levegő errefelé annyira száraz, hogy a velem utazó lány fürdőruhája néhány óra alatt simán megszáradt az öt fokban.
Este nyolc után, koromsötétben értünk vissza a szállásra. A napnak még messze nem volt vége. Újabb vendégek érkeztek a hostelbe. Az immáron nagyobb létszám annyira felspannolta a górét, hogy rádumált minket egy közös grillpartira, majd gyorsan elugrott valahová alpaka húsért. Ezután megkezdődött az órákig tartó grillezés és iszogatás. Előételként chorizo kolbászt ettünk kenyérrel, a grillezett alpakához pedig chancho en piedra (ejtsd: csáncso en piédrá, vagyis hagymás, paradicsomos salsa) és avokádókrém járt. No meg vörösbor. Tizenegy után nyeltük le az utolsó falatokat.
A sütés a háromezer-ötszáz méteren tapasztalható oxigénhiány miatt húzódott el sokáig. Ezalatt majd megfagytam. A fűtésnek nyoma sem volt, ezért az udvari grill és a társalgó között ingáztam egyfolytában. Pedig éppenséggel megnézhettem volna, vetett-e be a csóka bármilyen praktikát a tűz meggyújtásához és etetéséhez.
Másnap saját szervezésben hoztam össze egy gyalogtúrát. Délelőtt egy pici szurdokban próbáltam felmászni, délután a Taapaca vulkánhoz kerestem kilátópontot. A szurdok, illetve a rajta lecsorgó patak az utolsó előtti métereken megadásra késztetett.
A kilátópontról látható panoráma simán kárpótolt. Egyedül azt sajnáltam, hogy a Suriplaza tájékára nem jutottam el. Ügynökséggel sem sikerült, mert egy héttel előre regisztrálnom kellett volna.
Elutazásom reggelére hó lepte el a közeli vulkán tetejét. Meglepődött rajta a hostel főnöke is. De nem maradtam tovább. Megváltottam a buszjegyet a helyi postán, majd visszautaztam az óceánparti Aricába.