Legújabb cikkek
- Színes piacok 2024-12-13
- Mókás táblák, feliratok 2024-12-11
- Útvonal értékelő Magyar karika - 10 2024-12-09
- A Pinkától a Muráig Magyar karika - 9 2024-12-06
- Fertő-Hanság és Kőszeg Magyar karika - 8 2024-12-04
- Kemencétől Lébényig Magyar karika - 7 2024-12-02
Az Andok könyökének egyik kedvelt úticélja Samaipata. Egy forgalmas és fontos országút mentén, mintegy százhúsz kilométerre fekszik Santa Cruztól. Röpke három óra alatt lezavarja a busz, ha félúton elfogy az aszfalt. Márpedig elfogyott.
Azért Andok könyöke, mert a hegyvonulat itt fordul keletről dél felé. Vagyis ez a térség az Andok legkeletibb része.
Kissé szomorú, szürke, mégis kellemes klíma fogadott Samaipatában. Nem szállt a por, mint pár nappal korábban, Concepciónban. Kétezer méteres hegyek között ne is szálljon.
Samaipata kecsua nyelven annyit tesz: hegyvidéki pihenő. Eléggé találó. A falu központja egész csinos, főterén sok a zöld és az árnyék. Egyes házakon remek graffitik díszelegnek.
Kétszintes piacán nem marad üresen gyomor. A földszint a kofáké, akik többek között narancsot, ananászt, banánt, kakaót, alma nagyságú retket és broméliát árultak. Az emeleten ebédelni lehet a megannyi konyhafülke előtt. Rántott csirkét mindegyik süt méghozzá bundáskenyérre emlékeztető bundában. És a zöldséglevesük is egész zamatos. Pláne hatvan eurocentért. Gyakori vendég voltam.
Már csak azért is, mert a főtéren egy pohár sör – nem egy korsó – majdnem három euróba került. Ötször annyiba, mint a piacon a leves.
A társalgós, konyhás hostel is egész kiváló volt, udvarában gyakran megjelentek a kolibrik.
A környék természeti kincsei, pontosabban az Amboro Park érdekelt leginkább, de hamar lemondtam róla. Brazíliához hasonlóan errefelé is dívik az utazási irodásdi. Nélkülük nincs semmilyen látnivaló. De ez még hagyján. A vulkánokat és egy erdei csavargást magában foglaló, két napos túráért száznyolcvan amerikai dollárt kértek. A vulkanikus hegyek között megbúvó campingben csak a sátorhely ötven dollár egy éjszakára. Elmebeteg árak. Kinyílik a bicska az ember zsebében.
Az idegenvezetős programot végül nem úsztam meg. Két olcsóbb túrára neveztem be: az egyik az óriáspáfrányok felé kalauzolt, a másik pedig a Codo de los Andesbe, vagyis az Andok könyökének nemzeti parkjába. A két program között egy ősrégi romot tekintettem meg, méghozzá idegenvezető nélkül.
Az óriáspáfrányok vidékét terepjáróval közelítettük meg. Az odaút alatt számos érdekesség elhangzott a samaipatai térséggel kapcsolatban. Miszerint harminckét nemzet képviselői élnek Samaipatában, köztük szenegáliak, csehek és dánok. Ekkor értettem meg a horvát “dobrodosli” feliratot az egyik főtéren álló ház falán. Jelentése: üdvözöljük
A legjellemzőbb termesztett növény a kinoa, a leggyakoribb gyümölcsféle pedig az őszibarack. Utóbbi éppen virágzott. De nem ritka a szőlő sem, amit állítólag feketén szednek le. Méghozzá a dél-amerikai tavasz végén, vagyis november táján.
Sok zöldség- és gyümölcsültetvény az altiplanóról, vagyis a bolíviai magasföldről áttelepült őslakosoké. Leginkább a bő szoknyát és két copfot viselő ajmara és kecsua nőké. Bolívia, mely büszkén hírdeti multikulturális társadalmát és harminchat nyelvet és etnikumot ismer el hivatalosan, segíti a földművelésre alkalmatlan magasföld népeinek áttelepülését és integrálódását. Ezekkel a földművesekkel például a samaipatai piacon is találkozhatunk.
Az óriáspáfrányokhoz egy lelkes biológusnő vezette el a túrázó csapatot. Ahogy mesélte, ezek a páfrányok elsődleges erdőben élnek. Elsődleges azt jelenti, hogy soha nem nyúlt hozzá az ember, vagyis évtízezredek óta dzsungel. Virágok és termések nélküli, örökzöld dzsungel. Az állatvilága sem gazdag.
A világ legcolosabb páfrányai találhatók itt, simán megnőnek tíz-tizenöt méter magasra. Egyes példányok ezer évesek is lehetnek, hiszen az óriás páfrány egy év alatt csak egy-két centimétert nől. Pontosabban a módosult száruk vagyis a gyöktörzs nől, hiszen törzsük nincs. Igazán különlegesek.
Láttunk tavalyi és idei leveleket egyaránt hordozó példányt, valamint fél kar hosszúságú fiatal hajtásokat. A hosszú erdei túra nem volt megerőltető, bár a páfrányok területén eszméletlenül fülledt, párás, ködös idő uralkodott. Ha nincs felhő, az ormokról a hatalmas dzsungel is megpillantható.
Ezek a túrák csak megfelelő számú jelentkező esetén indulnak és persze jó időben. Tehát hiába akartam kirándulni másnap az Andok könyökére, az senki mást nem érdekelt. Ráadásul csöpögősre vált az időjárás. Viszont ez jó alkalom volt arra, hogy elkóboroljak a misztikus El Fuerte komplexumhoz.
Az El Fuerte egy kétszázhúsz méter hosszú szikla, körülötte régészeti romokkal. A világ legnagyobb faragott szikláján látható ábrák az ókorban élt Chane (ejtsd: csáné) néphez és az inkákhoz is köthetők. Az ábrák között állatfigurákat, geometriai alakzatokat, csatornákat, vallási jeleket találunk mesterien és kreatívan kivésve.
Ezek a mérnöki tudásról árulkodó alakzatok szertartásokhoz, a szent és szimbólikus istenségnek számító állatok imádatához, a megtisztulási és termékenységi rítusokhoz és a csillagászati naptár használatához kapcsolhatók.
Például az egyik ilyen vésés két cikkcakkban futó, egymást sokszor keresztező vonalat ábrázol. Egyes feltételezések szerint ezek a vonalak kisebb járatok voltak, ahova vizet öntöttek. A cikkcakkban áramló víz pedig úgy nézett ki, mint két élő csörgőkígyó. A csörgőkígyó gyakori faj a környéken. De állítólag pumát és csillagot is felfedezhetünk az ábrák között. Feltéve, hogy az emelvényeket, ahonnan ráláthatunk a formákra, nem zárják le az érdeklődők elől.
A faragott szikla déli oldalának nagy részét eredetileg legalább öt összefüggő, nyeregtetős templom uralta. Az öt templom a fülkék száma, alakja, mérete és elrendezése alapján különböztethetők meg. A fülkék többségének trapéz alakja miatt elmondható, hogy ezek az imahelyek már az inkákhoz köthetők. Ezekben a fülkékben tartották őseik múmiáit vagy isteneik szobrait, hogy naponta imádják őket.
A szikladomb legmagasabb pontján található az úgynevezett “papok kórusa”. Ez egy sziklába vájt mély kör, amelynek külső átmérője megközelítőleg hét méter, belső átmérője öt méter.
A szikla északi falán is láthatunk faragványokat és mélyedéseket, sőt további öt fülkét és egy lépcsőt is. Utóbbi a szikla tetejére vezet.
A szikla keleti részének tetején egy L-alakú fal található, amely faragott homokkőből épült. A fal építéséhez az inkák nagyszámú habarcsot, valamint a korábbi népcsoportok maradványaiból származó kezeket és testeket is felhasználtak építőanyagként.
A komplexum déli részén, egy szubtrópikus völgyben álló régészeti romok az egykori inka város maradványai, melynek közigazgatási és szertartási funkciója volt. A régi főtér közelében találjuk a “kallankát”, ami kecsua nyelven “nagy házat” jelent. Ceremóniák, gyűlések helyszíne volt. A hatvannyolc méter hosszú épületnek mind a nyolc ajtaja a tér felé nyílt. Érdekesség még a kancha vagyis a piac romjai, illetve a valaha tizenhat méter mélységet elérő labirintus, kecsua nyelven chinkana, melynek funkciója nem ismert.
Végül összejött a kirándulás az Andok könyökének egyik természetvédelmi területére. Igaz közben toboroznom kellett, hogy elinduljon a túra. Napokat vártam erre. Viszont végre kisütött a nap.
Alig tettünk két lépést a dombok között, túravezetőnk megkínált minket bolíviai redbullal, vagyis kokalevéllel és szürke kockacukorral, hogy jobban bírjuk az emelkedőket. Rágtam egy darabig, de nem jött be.
A rengeteg karcsú és kopár púp és a sok szűk, mély völgy óriási élményt nyújtott. Különleges táj. Mintegy négy órát csavarogtunk fel és alá. A végén azért elhajtottuk az idegenvezetőt és önként néztük meg a közeli vízeséseket.
Közben persze egy másik kalandba is beneveztem: buszjegy vásárlás. Sucre városát szemeltem ki. Állomás és pénztár híján, magánháznál foglaltam le a helyet egy éjszakai járatra, egy nappal az utazás előtt. Ki volt írva a kapura: buszjegy.
Aztán a megbeszéltek szerint, jóval az indulás előtt ismét megjelentem a háznál, hogy megkapjam a jegyemet és hogy elkísérjenek a megállóhoz. Jegy nem volt, és bár az eladó megnyugtatott, lesz helyem az emeletes buszon, mégis úgy tűnt, megfeledkezett rólam.
Végül elbattyogtunk egy benzinkúthoz, ahol felvett a buszsofőr. Igen ám, de maga mellé és nem az utastérbe. Ennyit a foglalásról. Nappal jó kaland lett volna, de éjszaka lévén aludni szerettem volna. A merev ülés és az állandóan dumáló sofőrök azonban semmi esélyt nem adtak erre.
Merthogy legalább két sofőr mindig van egy járaton. Végül a kormányos mögé, az emeletre vezető lépcső mellé dobott, letakart árura feküdve próbáltam szunyókálni. Hát, a bárányokat hiába számoltam.
